Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-29 / 301. szám
helyőrség 7 Szőcs Géza rovata SZINKRON Fashion victim „Az erdélyi embernek mindenről két véleménye van.” (Hamvas Béla) Akkoriban jelent meg a szinkronúszásnak nevezett sport, amelynek lényege, hogy a versenyzőknek egyszerre, összehangoltan kell úszniuk; ha valaki gyorsabban úszna, mint a többi, nem lesz belőle győztes, semmi esélye rá. Az számít, ki úszik egyszerrébb. Az ókori görögöknek nem jutott eszébe ez a sport. A babiloni lottóról beszélgettünk barátommal, a nagybeteg költővel, akit nemsokára el is temettünk. Egy adott pillanatban, ahogy a diskurzus hozta, elhangzott a szerepzavar szó is. Elmondtam neki, hogy nálunk, Erdélyben és a szocializmusban, bizonyos városokban olyan négyzetes alaprajzú focipályákat építettek, amelyeken keresztirányban is fel voltak állítva a kapuk. Ezeken a pályákon egyszerre két meccset is játszottak, egyet a pálya hosszában, egyet keresztben. Nemcsak unalmasságlegyőzési megfontolásból. Üzletileg is, ugyanis ily módon kevesebb focipályára volt szükség fajlagosan. Ezt a fajlagosan szót nagyon szerettem akkoriban. Hasonlóképpen, a legnépszerűbb erdélyi autóversenyeken valójában két verseny zajlik - magyaráztam -, egymással ellentétes irányban. A végén két győztest avatnak, tudniillik ha marad versenyző. Valahogy szóba került az imént említett szinkronúszás is, mármint hogy mennyire ismert ez a sport mifelénk. Mondtam, hogy nem nagyon, de a szinkronboksz most van feljövőben. Az a lényege, hogy két szorító van, amelyekben a négy ökölvívó egyszerre, összehangoltan püföli és csépeli egymást. Nem azok győznek, akik nagyobbat ütnek vagy technikásabbak, hanem akik egyszerrébb tudják csépelni egymást. Amióta ez a sport bizonyos népszerűségre tett szert, megjelentek Erdélyben a szinkronvendéglők is, amelyekben másokkal egyszerre kell enni. És nagyon kezdett terjedni mostanában a szinkronszex is - tájékoztattam a barátomat. Szinkronszex - ismételte meg elgondolkodva. De nem a szex kifejezést használta. Szóba került az a meggyőződésünk is, hogy az illemet mint olyant, vagyis az illemtudó viselkedést az idősebb nőstények találták ki, hogy kordában tartsák fiatalabb riválisaikat. Megegyeztünk, hogy következőször ezt részletesebben is átbeszéljük. A következőször szót akkoriban sajátítottam el egy gyönyörű lánytól. De következőszörre már nem került sor, a barátom is meghalt és a lány is férjhez ment egy kritikushoz. Aztán visszatértünk a focihoz. Azt kérdezte, nem zavaró-e párhuzamosan két meccsre figyelni egyazon pályán. Megnyugtattam, hogy a csapatok igen eltérő színű mezben játszanak, például pirosak a fehérek, és feketék a sárgák ellen. Az nagyon ritkán fordul elő, hogy mondjuk, két sárga csapat játsszon egyazon pályán. Leginkább csak olyankor, ha valamilyen zavar támad a sportszerellátásban. Egyesek viszont éppen ezeket a meccseket tartják a legizgalmasabbnak.- De hogy jutott eszedbe mindez a szerepzavarról? - kérdezte barátom, a halálos ágyában fekvő költő.- Ja? Hát arról, hogy a jobb játékosokat nemcsak egy csapat szokta leigazolni, hanem sokszor kettő is. És ha megtörténik, hogy mindkét csapat pályára lép, párhuzamosan, azonos időpontban... pláne ha egymás ellen... akkor előfordulhat, hogy az illető játékos bizonyos szerepzavarba kerül. Utóirat Azóta, vagyis a nyolcvankilences események óta, már arra is van példa, hogy egy ilyen meccsen mindenki mindenki ellen játszik, vagyis egyvalaki három ellen. (Azaz mind a négyen három másik ellen játszanak.) Összefogni más csapattal tilos. Ilyen értelemben a helyzet a pályán kissé a mai szíriai politikai és hadi viszonyokhoz hasonló. Megjegyzem, Erdélyben nem összeférhetetlen, hogy egy ügyvéd egyszerre képviselje az alperest és a felperest. Az állam egy időben amúgy is erőteljesen azonosult azzal az elvvel és gyakorlattal, hogy ügyész és bíró nyugodtan árulhat egyazon gyékényen (miközben egy tálból cseresznyéznek). napló 2018. DECEMBER 17-23. Szente Anita 2018. december 17., hétfő Hétfő reggelem egy idilli fotó továbbításával kezdődik. Összegubódzós olvasáshoz alkalmas, ablak alatti kuckó, ahol semmi nincs műanyagból. Pamut, puha szivacs, könyvek, gyertya, tartógerenda, valódi fa, természetes fény, kilátás a szeméttől mentes élővilágra. Mindeközben bluest hallgatok. A konvektor takaréklángon ég, fennebb tekerem, hogy ha szeretne, nyugodtan kandallóvá változhasson. Nem nézek az ablakra, nem akarom tudatosítani, hogy a kilátás csak egy másik betontömb. El akarom hinni, hogy a zoknim nem azért nedves, mert nem vártam eleget mosás után, hanem a melegben olvadozó hófoltok okozzák a didergést. Bárcsak így lenne. Tökéletes zokni, lyukas nap. 2018. december 18., kedd Pezsgő szerkesztőség, keddi arcok, lapszerkesztés, tördelés. Vajon milyen lenne feltördelni az évet? Új bekezdéseket nyitni, beállítani az elhangzó betűk méretét, levágni a képek nem kívánt részeit, hasábokra szerkeszteni, címet adni egy-egy fejezetnek, végül a dátumot megmásíthatatlanná tenni. Ebben az utolsó két hétben már nem írni hozzá új cikkeket, csak átlapozni és ráismerni, mindennek így kellet történnie. 2018. december 19., szerda Egy hét múlva már csak a gondosan visszacsomagolt szaloncukorpapírok maradnak, egységesen táncolhatnak nyitott ablaknál. Ott, ahol egykor elhittük, hogy az angyalok cipelték be a karácsonyfát, és még csak nem is feltételeztük, hogy turpisság van a dologban. Hagytuk magunk elvarázsolni. Lehetőségem van eldönteni, hogyan is szeretném jövő hétig tölteni ezt a néhány napot. Drága ajándékokat is vásárolhatok, moroghatok, hogy még sehol nincs kitakarítva, vagy ajándékozhatok együtt töltött időt is, kedvességeket, vagy akár egy forró fürdőt magamnak. 2018. december 20., csütörtök Késő estig kötött programom volt, mégsem haragszom érte, pedig minden napom ilyen. A kitűzött célok elfeledtetik a fáradságot, semmissé teszik. Bár összemosódik a hétköznap a vasárnapokkal, tudom, hogy feladatom van, és ehhez pontosan annyi energiát kapok, amennyire épp szükségem van. Csak arra kell vigyáznom, hogy bár útitársam a határidőnapló, néha összecsukva is éppen olyan szép. 2018. december 21., péntek A határidőnaplót is bepakoltam, a zoknikat se felejtem itthon, a neszesszerem, jesszusom hol a neszesszerem, ez is megvan, a ruháim összefogva sorakoznak, az ajándékokat hová tegyem? Ha ez így megy tovább, hamarosan megtaposom. Bizony Isten mondom, megtaposom. A cipőm nem fér be, hát sajnálom, itthon maradsz. Recseg-ropog, cipzár, egyik táska-másik táska. Ma este indulunk, itthonról haza. Vajon otthon van hó? Nincs harisnyám, nem baj, megoldom. Már csak a kérdésem van: a buletinem vagy a személyigazolványom mutassam a határon? Csak egy határ, csak egyet kell aludnunk. 2018. december 22., szombat Vártak itthon, nagyon vártak. Minden rendben. A ma reggeli kávémat nem a szerkesztőségben iszom meg. Ez így más, de egyik sem értékesebb a másiknál. Egy autóban utaztunk: anya, apa, az öcsém és én. Ritka pillanat, a város ismerősnek tűnik, de már nem látom, mi történik a kis utcákban. 2018. december 23., vasárnap Misén voltunk, nem ropogott a hó a lábam alatt, harisnyára sem volt szükségem. A megbocsátás a központi téma. Csak sejtésem van, mi lehet az igazi jelentése. Épp a naplóm írom, a család ebédelni készül. Hiányzik még néhány karakter, de most inkább lecsukom a laptopom. Kimegyek, sétálok a kertben, megnézem a falnak támasztott fenyőfát, nem akarom, hogy minden tökéletes legyen. 2013 december
