Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-20 / 219. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Régi könyvekből csemegézhetünk Ismét megnyit a Bródy Antikvár, ahol a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár leselejtezett könyvei közül válogathatnak az érdeklődők. Újdonság, hogy idén bárki elviheti magával otthon feleslegessé vált könyveit, és felajánlhatja árusításra az akció ideje alatt. Az intézmény munkatársai szeptember 24-től hétköznaponként délelőtt tíz és délután öt óra között várják az érdeklődőket a könyvtár mögötti parkolóban felállított sátornál. Süli K. Illusztráció volt fotónk PONTOSÍTÁS A szeptember 17-i, hétfői lapszámunk 2. oldalán megjelent fogászatos fotó illusztráció. A kép nem utal a cikkben megszólalók véleményére. A hibáért elnézést kérünk. Süli K. Rendhagyó toborzás í R Sikeres véradást tartottak a napokban a településen, amelynek főszereplői ezúttal a helyi általános iskolások és óvodások voltak. Az osztályok és csoportok között rendhagyó megmérettetést hirdetett a helyi önkormányzat, miszerint amelyik osztály vagy csoport a legtöbb véradót toborozza, az egy közös fagyizást kap ajándékba. A legjobb véradószervezőnek a hetedik osztály bizonyult, őket pedig az óvoda pillangó csoportja követte. Süli K. Pontosítás cikkünk kapcsán EGí; Szerdai lapszámunkban sajnálatos elírás történt: az Egri Fájdalmas Anya Búcsún dr. Csizmadia István, az egri bazilika plébánosa és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök közösen celebráltak szentmisét. HMH 2018. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Húsz megawattos naperőművek épülnek A területen 63 ezer 840 darab 355 wattos polikristályos napelemtáblát helyeznek el Fotó: Czímer T. A Mátrai Erőmű Bükkábrányban és Halmajugrán is fotovoltaikus erőművek építésébe kezd. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu BÜKKÁBRÁNY Letették a húsz megawattos bükkábrányi naperőmű alapkövét szerda délután. Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke az ünnepségen hangsúlyozta, hogy ez az első alapkőletétel volt, hiszen a következő években a most épülővel együtt összesen 100 megawattnyi fotovoltaikus erőművet szeretnének telepíteni Bükkábrányban, ennek helye rendelkezésre is áll a jelenlegi beruházás szomszédságában. A fejlesztés hátteréről elárulta, annak anyagi alapját a jelenleg is működő visontai fotovoltaikus erőmű eladásával teremtik meg. A vásárló az MVM Hungarowind lesz. Az erőműért kapott pénzből tőkét emelnek a Mátrai Erőmű napelemes leányvállalatánál, így biztosítják a beruházás költségeinek 25 százalékát, míg a még szükséges 3,9 milliárd forintot a Gránit Bank hiteléből teremtik elő. A szénalapú energgfeiatermelésnek még 12-14 éve lehet hátra Valaska József a napelempark technikai részleteit is ismertette az ünneplőknek. Eszerint a 33 hektáros területen 63 ezer 840 darab 355 wattos polikristályos Canadian Solar gyártmányú napelemtáblát helyeznek el. Az erőmű bruttó teljesítménye 22, a nettó energiakivitel 19,9 megawatt lesz. A fotovoltaikus erőmű az Émász hálózatára termel majd, s legalább tizenkilenc évig állít majd elő villamos áramot. Valaska József szerint a szénalapú energiatermelésnek jelen állás szerint 12-14 éve lehet hátra, ennyi idő alatt kell a cégnek annyi pénzt hoznia, hogy új iparágakat építsenek ki, munkahelyeket biztosítsanak a dolgozóknak. Évi 100-120 milliárd forintos bevétellel és 10-15 milliárd forintos nyereséggel kalkulálnak. Az elnök szerint a szénalapú termelést az országnak addig kell megtartania, ameddig csak lehetséges, az Európai Unión belül az utolsónak kell lenni, amely felhagy a szenes technológiával. Ugyanakkor el kell indulnia a vállalatnak a jövő útján, nem szabad megvárni míg tönkremennek. Proaktívnak kell lenniük ahhoz, hogy 2030-ban is meg tudják termelni az ország villamosenergia-fogyasztásának 15 százalékát. Ennek érdekében nem szabad lemondaniuk azokról a technológiákról sem, amelyek alkalmazásával nem bocsátanak szén-dioxidot a környezetbe, hanem azt például metánná alakítva hasznosítani tudják. Megemlítette, Bükkábrányba új iparágakat is telepíteni szeretnének. Mata Tibor, a bükkábrányi bánya igazgatója felidézte, néhány évvel ezelőtt kollégájával, Konkoly Ádámmal nagyot álmodtak azzal, hogy itt is naperőmű létesüljön, már a meddőhányó fásítását is így tervezték, Valaska József pedig az ügy mellé állt. Kifejtette, a beruházáshoz egyelőre hálózatbővítés sem szükséges, hiszen a transzformátorállomás rendelkezésre áll, azt kiterjeszteni csak akkor indokolt, ha megvalósul a további 80 megawattnyi naperőmű-kapacitás is. Pongrácz Zoltán, az egyik kivitelező, a Spie Hungária Kft. üzletág igazgatója beszédében méltatta a megrendelő felkészültségét. Mint mondta, megtiszteltetésnek tartja, hogy ők végezhetik a munkát, s év végére szeretnék befejezni az építést. Az a céljuk, hogy a Mátrai Erőmű Zrt. megbízható, sokáig termelő egységet kapjon. Valaska Józseftől megtudtuk, nagyon jók a tapasztalataik az első visontai fotovoltaikus erőművel. Több a produktuma, mint amennyivel terveztek, többet termel, mindezt pedig kiegyensúlyozottan, jól menetrendezhetően teszi. A napos órák száma is tíz százalékkal több az előzetesen vártnál, évi 1132 órával számoltak, de meghaladta az 1200-at. Azt mondta, hisz benne, hogy jól tudják csinálni. Elárulta, a szintén húsz megawattos halmajugrai naperőmű minden engedélye rendelkezésre áll, a transzformátorát a jövő hónapban rendelik meg, jelenleg a hitelt szervezik. A hálózati csatlakozás kiépítése után, várhatóan jövő márciusban kezdik építeni az ottani 20 megawattos erőművet, s szeptember-október folyamán fejezhetik be. Ahhoz, hogy a további fotovoltaikus beruházásokat megvalósítsák, pályázatokat kell nyerniük. Összesen hatszáz megawattnyi naperőmű építését tartja reálisnak. A következő évtizedben a megújulókon kívül a szénalapú termelésre és az energiatárolásra is koncentrálnak. Hatszáz megawatt lehet a határ kérdés válasz Balázsné Csuha Mária főigazgató- Tanévindító tudásfórum címmel rendezett konferenciát a Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szerdán az Eszterházy Károly Egyetemen. Mi volt a fórum célja?- Ez egy szakmai rendezvény, amit az Egri Tankerületi Központ projektje keretében szerveztünk. Azért fontos egy ilyen esemény, mert a tájékoztatás, az együttgondolkodás, az együttműködés az intézmények között a pályaorientáció területén rendkívül lényeges. Téma volt a pedagógusképzés is, melynek nyilván van pályaválasztási vetülete. Arról is volt szó, miként tudja segíteni a köznevelési rendszer a felsőoktatást, mit tud tenni a fenntartó ez ügyben, s összefoglaltuk a pályaválasztási tanácsadás szakfeladat ellátási tapasztalatait.- Téma volt a közoktatás és a felsőoktatás kapcsolata.- Ez egy rendkívül erős kapocs. Cél, hogy ez az együttműködés bővüljön, de természetesen a kettő között szerves kapcsolat van. Egy szálat emelnék ki, ez a szakmai gyakorlatok biztosítása, hiszen a pedagógusképzésből mind szakszolgálat és a közoktatási intézmények is folyamatosan fogadnak hallgatókat.- Miért az Eszterházy egyetem adott otthont a rendezvénynek?- Az intézménnyel kiváló együttműködésben dolgozik az Egri Tankerületi Központ és a szakszolgálat is. Legutóbb két hete egy országos pályaválasztási tanácsadást taglaló szakkonferencián találkoztunk itt. Azt gondolom, hogy az egyetem tanár- és pedagógusképzésben vezető szerepet tölt be, így a világ legtermészetesebb dolga, hogy itt szerveztünk konferenciát. M. H. Energetikai korszerűsítések támogatással Tehetség, kitartás jellemezte dr. Frank Máriát Egri szakemberé a díj EGER Huszonnegyedik alkalommal emlékeztek meg tisztelői dr. Frank Mária egykori egri gyermekorvosról szerdán emlékülésen, a Markhot Ferenc Oktatókórházban. Az eseményen átadták a Dr. Frank Mária-emlékplakettet is, amelyet dr. Ferencz Márk gyermekgyógyász rezidens vehetett át. A rendezvény dr. Frank Mária méltatásával kezdődött, dr. Vargyay Éva a kórház gyermekosztályának főorvosa emlékezett meg a doktornőről. Úgy fogalmazott, a tehetséghez kitartás, akaraterő és nagy szorgalom tárismerték el Fotó: B. D. sült, akár sportról - többszörös magyar bajnok úszó volt a doktornő - akár gyógyító tevékenységről volt szó. Aláhúzta, az elismerést a doktornő férje, dr. Renn Oszkár alapította azzal a céllal, hogy támogassa a gyermekgyógyász szakembereket. A díjazott bemutatta pályázatát, a gyermekkori cukorbetegség típusait, előfordulását és megjelenését kutatta. A Bartusz György, Munkácsydíjas szlovákiai magyar szobrász által készített bronz emlékplakettet Renn Gábor, dr. Frank Mária fia adta át a díjazottnak. Süli K. Iskolai fejlesztések HATVAN, LŐRINCI Végeztek a korszerűsítéssel a térség két középiskolájában. A beruházások átadásán jelen volt Szabó Zsolt országgyűlési képviselő és Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum főigazgatója. Hatvanban, a Damjanich János Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban a tetőfelújításhoz és az energetikai korszerűsítéshez pályázati támogatást nyertek, míg Lőrinciben a Március 15. Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban a hasonló beruházások állami és saját forrásból valósultak meg. T. 0. Korszerűbb lett a hatvani DISZI is Fotó: Albert Péter