Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-04 / 180. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT HÍREK Kirándulás az ökocentrumban EGt A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete tizenhat Szálában élő gyermeknek szervezett kirándulást a Tisza-tavi Ökocentrumba a napokban. A gyerekek, akik megismerkedtek a vízi világgal, filmvetítésen vettek részt, emellett egy kisjáték is belefért a programba a játszótéren. A napot egy közös ebéddel zárták. Sz. K. Kisvasutak napja a családoknak FELSQTÁRKÁNY Ma rendezi meg az Egererdő Zrt. a Kisvasutak napját. Az ünnepi járatok 10 óra 50 perckor, 12 óra 50 perckor és 14 óra 5 perckor indulnak. A Stimecz-házig szállítják az utasokat, ahol az érdeklődők népzenével fűszerezett programon vehetnek részt. Sz. K. Megújul a TV-torony kilátó is KÉKESTETŐ Fejlesztenek az ország legmagasabb pontján. A kilátót augusztus 27- től október 20-ig lezárják a vendégek elől, ez idő alatt jelentős felújítások zajlanak majd: korszerűsítik, komfortosabbá teszik a TV-torony belsejét. Emellett jövő tavaszra új elemekkel gazdagodik a játszótér a Tető étterem mellett. Sz. K. Kerékpárutakat jelölnek ki EGER A napokban alakítja ki az EuroVelo kerékpáros útvonalak jelzésrendszerét a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elrendelése alapján Egerben és környéken. A táblák világoszöld alapon sötétzöld feliratokat és kerékpáros piktogramot tartalmaznak, s az Eger-Noszvaj-Bogács-Poroszló útvonalat jelölik majd. Sz. K. Lesznek, akik pénzt, mások tűzifát kapnak, így nem marad ki senki a téli rezsicsökkentésből Képünk illusztráció Fotó: Korsós Viktor Azok a családok is kapnak támogatást, akik fával fűtenek A fával és szénnel tüzelők is részesülnek a téli rezsicsökkentésből. Ők október 15-ig az önkormányzatoknál igényelhetik a 12 ezer forintos támogatást. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Azok is meg fogják kapni a téli rezsicsökkentést, akik ugyan kiépített gázhálózattal rendelkező településen élnek, de az ő utcájukba, házukba valamiért nincs bekötve a gáz, ezért fával vagy szénnel fűtenek. Erről a napokban döntött a kormány. Az érintettek október 15-ig igényelhetik a támogatást a helyi önkormányzatoknál, majd a 12 ezer forint értékű rezsicsökkentést tüzelőanyag formájában fogják megkapni a téli fűtési szezonban. Megnéztük, megyénkben hogyan értelmezik az önkormányzatok a rájuk rótt feladatot, s hogy a gyakorlatban miként összesítik majd a jogos igényeket. Sírokban a legutóbbi képviselő-testületi ülésen tárgyaltak a témáról, illetve a megoldásról. Tuza Gábor polgármester elmondta: határozatot hoztak arról, hogy azok részesülhetnek majd a tél folyamán a 12 ezer forintos kompenzációban, akik nyilatkoznak arról, hogy fával vagy szénnel fűtenek, s ezért nem részesültek a téli rezsicsökkentésből. Az igénylőknek büntetőjogi felelősségük tudatában, írásban kell nyilatkozniuk, két tanú aláírásával. Az önkormányzat ugyan nem tudja az igények jogosultságát ellenőrizni, ám a katasztrófavédelem ezt megteheti. A részletekről augusztus 20. után a Kisbíró helyi információs kis füzetben tájékoztatják a lakosságot. Szarvaskőn nincs kiépített gázhálózat, így minden háztartásban többnyire fával fűtenek. Itt és a hasonló helyzetű településeken a kormány döntése értelmében a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta az érin-Az igények jogosultságát a katasztrófavédelem ellenőrizheti tett önkormányzatoknak. Ezeken a településeken szeptember végig gondoskodnak arról, hogy a családok készpénz formájában megkapják a téli rezsicsökkentést. Szarvaskőnek 1,6 millió forintot utalt át erre a célra a Belügyminisztérium. Ezt az összeget az önkormányzat is megtoldotta, így rövidesen megkapják a családok a 12 ezer forintot - tudtuk meg Szabóné Bállá Marianna polgármestertől. A becslések szerint körülbelül 800 ezer olyan háztartás van az országban, ahol szilárd tüzelővel fűtenek. Az érintettek október 15-ig jelenthetik be támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. Az igényeket a Belügyminisztérium októberben összegzi, a kormány elé terjeszti, majd a szükséges pénzügyi forrást az önkormányzatok részére átutalja. A helyhatóságok gondoskodnak majd a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyag - például fa, szén - biztosításáról. Fontos, hogy csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem részesült a téli rezsicsökkentésben, és erről nyilatkozatot is kell tenni. Az igény jogosultságát a katasztrófavédelem szúrópróbaszerűen is ellenőrizheti. Búcsúznak szeretett Marcijuktól GYÁSZ Családja körében, hoszszan tartó betegség után, 72. életévében hunyt el augusztus 2-án Janosek Antal Zsigmond. A Heves örökös Marcija címet kiemelkedő kulturális tevékenysége, a marciság hagyományának ápolása, valamint számos, nevéhez köthető újítása miatt érdemelte ki. Folyamatosan jelen volt a város közéletében: jelenlétével színesítette a rendezvényeket, ötleteivel is segítette azokat. Tudósítója volt lapunknak is. Báder Miklósné, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke elmondta, Janosek Antal egy évtizede szolgálta a helyi civileket. Úgy fogalmazott, tudtak betegségéről, az életért vívott harcáról, mégis elfogadhatatlannak tűnik, hogy már nem lehet velük. Hozzátette, az utolsó Hagyományőrző Civil Napon erejét összeszedve szólt a megjelentekhez. A település értéktárát gazdagító Marci-legendák átörökítésére, újabb kreatív ötletek megvalósítására buzdított. Az elnök hozzátette, a Marci gúnyája és vándorbotja most gazda nélkül maradt. Sveiczer Sándor polgármester szavai szerint Janosek Antal halálával nagy veszteség érte a hevesieket, hiszen páratlan energiával és odaadással végezte fáradhatatlan önkéntes munkáját a városért. Az önkormányzat valamenynyi dolgozója őszintén osztozik a család fájdalmában. Janosek Antal Zsigmondot augusztus 9-én 12 órakor, a hevesi felsővárosi temetőben kísérik utolsó útjára. A városvezetés hozzájárul a végső búcsú költségeinek viseléséhez. Berecz R. Janosek Antal Zsigmond, Heves örökös Marcija Fotó: G. G. Egy sms és ha szerencséje van, indulhat is Báli szigetére, de nyerhet szuper ajándékokat is! Játsszon, utazzon a Heves Megyei Hírlappal! JATEH Csak egy mobiltelefon és egy kis szerencse kell hozzá, hogy megnyerje Utazzon velünk! című játékunk fődíját, a 15 napos utat Báli szigetére, vagy a napi nyeremények valamelyikét elvigye az augusztus 13-án kezdődő, és öt napon keresztül tartó játéksorozatunkban. A Heves Megyei Hírlapban a játék ideje alatt, augusztus 13-a és 17-e között, mindennap közlünk egy kódot, ami öt karakterből fog állni. Figyeljen majd, mert mindennap más lesz a kód, amit a 06-30/344- 4421-es telefonszámra kell majd sms-ezni az adott napon éjfélig! Ügyeljen rá, hogy naponta egy telefonszámról csak egy sms-t fogadunk el. Küldje be mind az öt napon a kódot, így ötszörös esélye lesz a fődíjra, közben pedig napi nyeremények várják, amelyek hozzájárulhatnak a szabadidő kellemes eltöltéséhez! Az első napon hűtőtáskát és egy bőröndszettet sorsolunk, hogy legyen mibe csomagolni a gyerekek ruháit, na meg a papa sörét hidegen tartani. Másnap egy wellnesshétvégét, hogy ne kelljen gondolkoznia, hová induljon a család. Ezután a segway, majd egy supdeszka jön. Tudja mik ezek? A segway az Szuper nyeremények várják olvasóinkat a kétkerekű valami, amire, ha rááll az ember, körbe lehet járni vele a látnivalókat, a sup pedig a szörfhöz hasonló, de könynyen elsajátítható sport, állva, evezővel kell hajtani a deszkát vízen, mint a polinéz halászok. Az ötödik napon pedig elektromos robogó lesz a nyeremény. Augusztus 13-a tehát az első nap, mikor éjfélig be kell érkeznie a napi kódnak, onnan kezdve ötször sorsolunk! Először 14-én, kedden, utoljára pedig a hétvégi pihenő és a péntek éjfélig beérkezett sms-ek összesítése után, 21-én, kedden a fődíjjal, a 15 napos Báli szigeti utazással együtt. A nagy nyári Utazzon velünk! játékban kiadónk 12 megyei napilapja részt vesz, így a napi nyeremények mindegyikéből tucatnyi van, egy-egy minden lapunk saját olvasói számára, így a Heves Megyei Hírlap olvasóinak is. A játék végén viszont az összes lap, öszszes napi beküldője között sorsoljuk ki az 1 darab 2 személyre szóló, 15 napos egzotikus utazást Babra! (A részletes játékszabályzat a heol.hu/utazzonvelunk oldalon található.) Felírta már a naptárba? El ne felejtse: augusztus 13! A szerencsés 13.