Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-14 / 188. szám

14 SPORT 2018. AUGUSZTUS 14., KEDD A Balaton felé is nyit az erősödő Bélkő SE-Bélapát LABDARÚGÁS Az előző szezon­ban huszonnyolc megyei I. osztályú mérkőzésen mind­össze tíz pontot szerzett a Bélapátfalvai SKE. A gárda végül annak köszönhetően őrizhette meg tagságát a me­gyei élvonalban, hogy a Bol­dog SE idény közben vissza­lépett, a bajnoki címet szer­zett Eger SE pedig a sikere­sen megvívott osztályozót követően ismét NB-s szinten folytathatja.- A nyáron mindent elkövet­tünk annak érdekében, hogy megerősítsük a csapatot - osz­totta meg Bársony Dániel szak­osztályvezető. - Elsősorban a hiányposztokra kerestünk fut­ballistákat, végül öt új játékos­sal sikerült megállapodni. Ná­lunk folytatja pályafutását Na­­danicsek Patrik (23 éves) és öccse, Jordán (22), akik leg­utóbb Edelényben szerepeltek. A borsodi különítmény tagja a Martonyi csapatától érkező Szabó Bence (25), valamint a legutóbb Putnokon védő Tóth András (25.) is. A legnagyobb fogásnak kétségkívül utóbbi számít, aki magasabb osztály­ban szerzett tapasztalatok­kal felvértezve érkezik. Mol­nár Gellért (19) Egerszalók­­ról, Para István (20) Váraszó­ról csatlakozik hozzánk. Az el­múlt hetekben Kelemen Gergő és Király Dániel intett búcsút a klubnak, előbbi Egerszalók­­ra,. utóbbi Edelénybe kötelezte el magát. A felnőttcsapat irá­nyításáért továbbra is Budai Tamás felel játékos-edzői stá­tuszban. A bélapátiak a hétvégi baj­noki rajton Pétervásárán lép­nek pályára. A találkozó szom­baton 17 órakor kezdődik a Bocsi Attila Sporttelepen.- Bizakodva várjuk a baj­noki küzdelmeket, az elsődle­ges cél a biztos bennmaradás kiharcolása - tekintett előre Bársony. - A felkészülési idő­szak jól alakult, remélhetőleg idén több sikerélménnyel zár a Bélkő SE-Bélapát. A felnőttcsapatért továbbra is Budai Tamás felel játékos-edzőként Apropó, Bélkő SE! A név­­változtatás mellett a Bala­ton SE-vel történt megegye­zés alapján döntöttek. Ahogy azt Ferencz Dénes, a bélapát­falvai klub első embere ér­deklődésünkre elmondta: az együttműködés leginkább az utánpótlásra fejtheti ki pozi­tív hatását. - A Bozsik-program jóvol­tából, a balatoni gyerekek­nek kívánunk versenyezte­tési lehetőséget biztosítani a Bélkő SE színeiben - magya­rázza Ferencz Dénes. - A két klub jogi összehangolása még folyamatban, azonban bízom benne, hogy mindkét fél szá­mára gyümölcsöző lesz a kap­csolat. S. K. Bársony Dániel (jobbról) játékos és vezető is Fotó: Lénárt Márton Felsőtárkányban 22 kilométeres táv is várt a futókra A trail garantálta a lábak zsibbadását A távok hossza mellett az emelkedők is kivették az erőt Képgaléria: HE HU Fotó: Márkus Attila A válogatott Pelsőczy Attila nyerte a Flavin7 Bükk Kapu Trail futást, az Országos He­­gyifutó-kupasorozat kilen­cedik állomását. Felsőtár­kányban a 10 kilométeres Heol-futás is kihívást jelen­tett. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu TEREPSPORT Februárban kez­dődött Pilisszentkereszten a multiNavigátor Hegyifu­­tó-kupasorozat és annak ki­lencedik állomásaként ért el a hétvégén Felsőtárkányba. A Flavin7 Bükk Kapu Trail futáson résztvevők 22 kilo­méteres távval és mintegy 1000 méteres szinttel küz­döttek meg, miközben a tár­­kányi tótól indulva kétszer (!) is érintették az Eged-hegyet, majd a Vár-hegyet, futottak lankás domboldalon, szőlő­sorok mellett, kapaszkodtak görgőköves ösvényen, eresz­kedtek 15-20 fokos lejtőn. Ezt végigfutni csak okosan lehe­tett. Ismerve önmagát, „meg­tanulva” a pályát, beosztva minden erejét. Szerencsére ez minden indulónak sike­rült, kinek gyorsabban, ki­nek lassabban. A hegyi futó válogatott Pel­sőczy Attilának ehhez alig 1 óra 50 percre volt csupán szüksége, amit Szabó Sán­dornak is köszönhet, ugyanis a fiatal futó erősen szorongat­ta a későbbi győztest. A me­zőny is becsülettel falta a ki­lométereket, hiszen csak né­gyen futottak három órán kí­vül. A meghirdetett kategó­riákban nagyon szép ered­ményeket értek el az egri és Eger környéki futók. Az ult­rafutásban is jeleskedő Ju­hász Sándor magabiztosan nyerte a szenior kategóriát, míg Vörös József a veteránok között tette ugyan ezt alig több mint kétórás futásával.- A kupafutamon kívül to­vábbi két népszerűsítő ver­senyt is rendeztünk, ahol örömmel tapasztaltuk, hogy minden korosztály képvisel­tette magát - fogalmazott a szervező Egri Triatlon Klub elnöke, Pelbárt Zoltán. - Mintegy negyvenen a Prana kilátófutás hat km-es távját választották, ami még a 220 méter szint leküzdését is je­lentette. A rendszeresen és hosszabbat futók a Heol 10 ki­lométeres panoráma futásán várhatták legjobban, hogy el­érjék a Török-utat, majd né­mi hullámos terep után jöhe­tett nekik is a „combos” lejt­­menet. A lábak zsibbadása itt is garantálható volt. A rendezők a legkisebb futókról is gondoskodtak, ugyanis már ötödik éve a ren­dezvény méltán nagyon nép­szerű eseményének számít a Manófutás. Ehhez a futóci­pőn kívül legfeljebb a szülő kezének szorítása kell, aztán indulhat a tó körüli 400 mé­teres örömfutás.- A beérkező boldog arco­kat látva sok édesanyának és édesapának elszorult a tor­ka, mert a gyerkőc túl van egy nagy élményen, egyedül vagy közösen. Az igazi rajt­szám, a befutó érem pedig sokáig meghatározó lehet a gyerekek sporthoz kötődésé­nek kialakításában. Ha eb­ben egy kicsit is tudtunk se­gíteni, akkor már megérte - tette hozzá Pelbárt, majd megjegyezte, hogy a rende­zését több támogató is önzet­lenül segítette az egri és a fel­­sőtárkányi önkormányzaton kívül, és külön köszönet jár a névadó támogatóknak is. Nél­külük a Flavin7 Bükk Kapu Trail nem jöhetett volna létre. A részletes eredménylista a heol.hu hírportálon talál­ható. Heol-elsők A Heol-futás kategóriának győztesei. U20 nők: Tiszlavicz Veronika (Egri Spartacus SE). Felnőtt nők: Szívós Orsolya (Forfit SE). Szenior nők: Szabó Emese (egyesületen kívüli). Veterán nők: Medveczky Edit (Fergeteg Triatlon SE). U20 férfiak: Vincze Ákos (Fergeteg Triatlon SE). Felnőtt férfiak: Erdei Attila (HASE). Szenior férfiak: Szabó Pál (egyesüle­ten kívüli) Burián Kata bronza ezer eurót ért ÚSZÁS Rasovszky Kristóf nem csupán a történelmi triplának örülhet: az Európai Úszószö­vetség (LEN) immár másod­szor oszt pénzdíjat a londoni Eb-t követően, és a magyar nyílt vízi úszó vezeti a válo­gatott kereseti listáját 5500 eurós bonuszával. A LEN az 1-3. helyekért fizet, kétezer eurót az első helyért, 1500-at az ezüstért és 1000-et a bron­zért egyéni számokban - a vi­lágcsúcsokért 10 000, az Euró­­pa-rekordokért 5000 euró jár. Úszóink összesen 20 ezer eu­rót kapnak a szövetségtől, az egri Burián Kata bronzérme is 1000 eurót ért. NSO.HU Bobekre emlékeztek társai GYÁSZ Tamamérán gyászszünettel kezdődött a pélyiek elleni felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Hajdani játékostársai néma vigyázállással és egy mezzel tisztelegtek a 28 éves korában, hosszú betegeskedés után elhunyt Domán Róbertre. A Böbék becenevű futballista Hevesen, Kápolnán, Erdőtelken, Adácson és Kiskörén játszott. Az edzőmeccset Suha P. (2) Kelemen, Suha Á. és Bari M. góljaival a pélyiek nyerték 5-0-ra, de a győzelemnek az említett ok miatt nem tudtak örülni. Beküldött fotó: Vadnai Bálint A Tour de Hongrie pénteken ér hozzánk KERÉKPÁR Kedden indul az or­szág legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. Szűkebb hazánkban pénte­ken, délután három órától le­het számítani forgalomkorlá­tozásokra, ugyanis Hevesen, Tenken, Dormándon, Bese­nyőtelken és Poroszlón is át­haladnak a bringások. A viadal összesen több mint 865 kilométer hosszú, zömé­ben országos közúton zajlik, amelynek során a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalom­­korlátozással találkozhatnak. A Tour de Hongrie szakaszait a versenyzők augusztus 14. és augusztus 19. vasárnap között teszik meg a déli óráktól kez­dődően. A futam során a ke­rékpárosok szinte teljes egé­szében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egy­aránt érintve mérhetik majd össze tudásukat. A verseny ideje alatt rend­őrségi forgalomirányítás mel­lett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó moz­gó forgalomkorlátozással szá­molhatnak az érintett szaka­szokon a közlekedők. A ki­emelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellen­őrei is segítik majd a terelé­sek kiépítését. M. H.

Next

/
Thumbnails
Contents