Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-06 / 155. szám

4 MUNKAERŐPIAC SZPONZORÁLT tartalom 2018. JÚLIUS 6., PÉNTEK Sokkal több képzett szakemberre lesz szükség Szakismeretre van igény Erősítené a szakgimnáziumi képzéseket, valamint a mo­dern technológia megismer­tetését a megyei képzési és fejlesztési bizottság. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HEVES MEGYE Megyénk erős ipari megye, domináns jármű- és gépiparral, növekvő szolgál­tatóiparral és kereskedelemmel, valamint kisebb részarányban agráriummal. Meghatározó a multinacionális nagyvállalatok jelenléte, amelyek főként jármű­ipari alkatrészeket gyártanak exportra. Működésükben egyre erősödik a robotizáció és az au­­tomatizáció, ezért egyre képzet­tebb munkaerőre van szüksé­gük, a képzésben pedig az is­kolák mellett növekszik a cégek szerepe. A duális képzés nem csak a közép-, hanem a felső­fokú oktatásban is elterjedtebb, s erősödnek a munkahelyi kép­zések. A duális képzés előnye, hogy a tanuló már tanulmányai alatt munkahelyi környezetben szerez gyakorlatot, és a szakma megszerzését követően jól fizető munkát találhat.- Az elmúlt néhány évben a cégek országos átlagot megha­ladó beruházásaihoz csak rész­ben volt munkaerő-fedezet. A Heves megyei munkaerőpiaci felmérések az elmúlt két évben jelentős, 2-3 ezer fős kvalifikált munkaerőhiányt mutatnak, amelynek közép és hosszú távú A vállalatoknak nagy hangsúlyt kell fektetniük az oktatásra, a mér­nök- és szakképzésre Fotó: Albert Péter A Heves megyei hiányszakmák a 2018/2019-es tanévben A hiányszakmákban a diákok iskolai ösztöndíjat kapnak, amelynek mértéke a tanulmá­nyi eredménytől függően vál­tozik. A szakközépiskolában az első szakképzési évfolyam első félévében tanulónként egységesen 10 ezer forint ha­vonta, a második félévtől leg­feljebb 30 ezer forint. A szak­gimnáziumi képzésben 20-50 ezer forintot kapnak a diákok havonként. 8. osztály után ta­nulható hiány-szakképesíté­sek: abroncsgyártó, bányamű­velő, cukrász, erdészeti szak­munkás, gépi forgácsoló, ipari gépész, kőműves, központifű­tés- és gázhálózatrendszer-sze­­relő, mezőgazdasági gépész, női szabó, pék, szakács, szoci­ális gondozó és ápoló, villany­­szerelő. Érettségi után tanul­ható hiány-szakképesítések: autószerelő, gépgyártástech­nológiai technikus, gyakorló ápoló, gyakorló csecsemő- és gyermekápoló, mechatroni­kai technikus, műszaki infor­matikus. következményei komoly aggo­dalomra adnak okot - mondta Fülöp Gábor, a Heves Megyei Képzési és Fejlesztési Bizottság elnöke. A számok azt mutatják, hogy a demográfiai apály következté­ben egyre csökken a tanulói lét­szám. Külföldre és országon be­lül is jelentős elvándorlás zajlik, így a megye lakosságszáma év­ről évre több ezer fővel csökken.- A beiskolázási adatokból az látszik, hogy az általános gim­náziumokat egyre többen vá­lasztják, míg az első szakmát tanulók száma csökkent. Külö­nösen kiemelkedő ez a folyamat Egerben és vonzáskörzetében, így a diákok egyre később je­lennek meg munkavállalóként - mondta Fülöp Gábor, hozzát­éve, a nagy cégek elszívják a munkaerőt a kisebbektől, fő­ként a szolgáltatószektorból, je­lentős a pályaelhagyók száma. Keresett szakma szinte az ösz­­szes gépipari és járműipari ké­pesítés, a villanyszerelői, elekt­ronikai, építőipari végzettségek, a vendéglátós szakmák, a keres­kedő, a pék, az ápoló, a szociális gondozó, a mentőápoló. A HMFKB szerint kívánatos a szakgimnáziumi képzések körének szélesítése, a vidék fel­zárkóztatását segítő programok támogatása, az igények figye­lembe vétele a beiskolázásnál. Az ipari, építőipari fejlesztések­hez kapcsolódóan növekedjék a fejlett technológiákat szolgáló szakmák köre. HEVES MEGYEI VÍZMŰ Zrt. közel száz éve stabil munkalehetőséget biztosító, dinamikusan fejlődő nagyvállalat, amely ivóvíz-szolgáltatási, szennyvízelvezetési, és -tisztítási feladatok ellátását végzi az Észak-Magyarország régióban. Társaságunk ivóvíz-szolgáltatási területre 2 fő munkatársat keres. IVÓVÍZHÁLÓZAT-KARBANTARTÓ és KŐMŰVES munkakörbe Amit kínálunk: • Versenyképes jövedelem • Kihívásokkal teli, magas színvonalú szakmai tevékenység • Folyamatos továbbképzés és tréning • Jó munkahelyi légkör Elvárások: • Víz-, csatorna- és közműrendszer-szerelő, vízműkezelő végzettség, kőműves, burkoló VAGY középfokú végzettség, szakmunkás-bizonyítvány, nem szakirányú végzettség esetén az átképzést biztosítjuk • B kategóriás jogosítvány • Megbízhatóság, precíz munkavégzés, csapatmunkára való képesség Feladatok: • Ivóvízvezeték hálózatának üzemeltetési, karbantartási, fenntartási, hibaelhárítási és helyreállítási feladatainak végzése Munkavégzés helye: Eger Ha az állás felkeltette érdeklődését, kérjük, fényképes önéletrajzát küldje el a megpályázott pozíció megjelölésével a hr@hmvizmurt.hu e-mail-címre. További információ: VITKÓCZI MARIANNA - oktatási irodavezető 36/429-612 116-os mellék, e-mail: marianna.vitkoczi@hkik.hu HKIK HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA mjesmmifmmrm Heves megye munkaerőpiaci s helyzete a 2018-as évben HEVES MEGYE Megyénk mun­kaerőpiaci helyzete 2018. év­ben is kedvezően alakul. A KSH munkaerő-felmérés becslése szerint 2018. I. negyedévben a Heves megyei 15-74 éves né­pesség 56,1%-a, 125,1 ezer fő volt foglalkoztatott, és mindösz­­sze 4,7 ezer fő a munkanélkü­liek száma, a gazdaságilag ak­tív népesség 3,6%-a (az országos munkanélküliségi ráta ugyan­ebben az időszakban 3,9%!) - kö­zölte Fenyves Péter, a Heves Me­gyei Kormányhivatal Foglalkoz­tatási Főosztályának vezetője. A kedvező munkaerőpiaci helyzet a versenyszféra létszám­­bővülésének köszönhető, mivel a közfoglalkoztatásban részt vevő megyei lakosok áprilisi átlagos létszáma 4812 fő volt, 651 fővel, 13,5%-kal kevesebb, mint 2017. áprilisban. A 2018. I-IV. havi közfoglalkoztatott átlaglétszám még nagyobb mértékben (1221 fővel, 24,8%-kal) marad el a bázistól. 2018. I-IV. hónapban a KSH adatai szerint a Heves megyei te­lephelyen előállított ipari terme­lés értéke 470 milliárd Ft volt, 6,4%-kal több, mint 2017 első négy hónapjában (országosan 3,7%-kal nőtt az Ipari termelés). A megyei székhelyű építőipar termelése 2018. I-IV. hónapban 5,5 milliárd Ft volt, 11%-kal több, mint 2017. év azonos időszaká­ban (országosan 34%-kal nőtt az építőipar teljesítménye). A Heves megyei ipar húzó­ágazata a termelési érték 80%-át előállító, és értékesítésé­nek 97%-át exportból realizáló gépipar. Jelenleg több, nemzetgazda­sági szinten is jelentős; kiemel­kedő volumenű létszámbővítést eredményező beruházás van fo­lyamatban a járműiparban tevé­kenykedő nagyvállalatok egri, gyöngyösi és hatvani körzetben működő telephelyein. Az egri körzetben a sebes­ségváltó-gyártás, a kormány­mű-előállítás és a repülőgép­­törzs-gyártás területén való­sítanak meg kiemelkedő szin­tű technológia-, termelési ka­pacitás és létszámfejlesztést. A gyöngyösi körzetben a gumi­abroncsgyártás, a hatvaniban az autóelektronikai alkatrészek gyártása területén hajtanak végre nagy volumenű létszám­­bővítéssel járó fejlesztést. Mind­három megyei ipari központban a speciális technológiára beta­nítható munkások iránti nagy igény mellett, százas nagyság­rendben lesz szükség logiszti­kai munkatársakra (raktáros, készletnyilvántartó, targonca­­vezető), és egyre növekvő a ke­reslet a fémipari szakmunkás, elektronikai, gépész-, minőség­­biztosítási mérnök és technikus képesítésű, magasan kvalifikált munkavállalók iránt. A munkanélküliség jelentős csökkenésével párhuzamosan egyre érzékelhetőbb problémát okoz a munkaerőhiány. A ko­rábbiakhoz képest nehezebben találnak megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerőt a felso­rolt munkakörökben. A munkaerőpiaci helyzet ja­vulása a munkaügyi szervezet által nyilvántartott álláskere­sők volumenének csökkenésé­ben is megjelenik, május 20-án 9883 fő volt számuk, az előző év azonos időpontjához hasonlít­va 1944 fővel, 16,4%-kal csök­kent a létszám. A nyilvántar­tott álláskeresők létszáma alap­ján számított munkanélküliségi arányt tekintve Heves megye 7,6%-os, az országos átlagot 2,3%-ponttal meghaladó muta­tójával a megyék rangsorában a középmezőnyben foglal he­lyet. A nyilvántartott álláskere­sők gazdaságilag aktív népes­­* ségre vetített aránya a Hatvani, a Gyöngyösi, az Egri és a Füze­sabonyi járás körzetében 5-6%, Heves körzetében ennek három­szorosa, 16%. A nyilvántartott álláskeresők összetétele is azt támasztja alá, hogy az alacsony iskolai vég­zettségű ügyfeleinket a legne­hezebb visszavezetni a munka világába. Az összes álláskereső 51,9%-a (5127 fő) legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános vagy kevesebb osztály. Számuk egy év alatt 978 fővel, 16,0%-kal csökkent. A legfeljebb 8 általá­nos iskolát végzett álláskeresők aránya a hevesi körzetben a leg­magasabb, 68,1%, de a pétervá­­sárai körzetben (63,1%) is meg­haladja az 60%-ot. Egy év alatt 881 fővel, 16,9%-kal esett visz­­sza a középfokú végzettségű ál­láskeresők száma a megyében. 2018. május végén 4318 fő volt a számuk, az összes álláskere­sőn belüli részarányuk 43,7%. A diplomás álláskeresők szá­ma 438 fő a megyében, 85 fővel csökkent egy év alatt, az összes álláskeresők közötti részesedé­sük 4,4%. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY 2018-ban is folytatódik a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” című központi munkaerőpiaci program. Havi 22.500 Ft támogatás illeti meg azt, akinek a legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonya azért szűnik meg, mert munkaviszonyt létesít, és ezt megelőzően legalább 180 napig közfoglalkoztatás keretében dolgozott. A támoga­tást addig kapja az .egyén, ameddig a közfoglalkoztatási jog­viszonya munkaviszony létesítése hiányában fennállt volna. Annak a munkaadónak, aki a fenti feltételeknek megfelelő személyt foglalkoztatja, kérelmére bérköltség-támogatás­ként havi 50.000 Ft+járulék összegű juttatás nyújtható 3 hó­nap időtartamig, amennyiben alkalmazottjai közül szakmai segítőt jelöl ki. Feladata a korábban közfoglalkoztatott sze­mély munkahelyi beilleszkedésének, szakmai munkájának segítése. A támogatás iránti kérelmeket a járási hivatalok foglalkoz­tatási osztályain lehet benyújtani. További információ a http://heves.munka.hu honlapon érhető el. Eger, 2018. június Heves Megyei Kormányhivatal

Next

/
Thumbnails
Contents