Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-06 / 155. szám
2018. JÚLIUS 6., PÉNTEK MÚLTIDÉZŐ/SZOLGÁLTATÁS g Az öreg dinnyész kedélyes adomái Vajon miről írtak egykor a megyénkben megjelent újságok? Mi foglalkoztatta leginkább az akkori olvasókat? Ha választ akar kapni mai kedves lapforgatónk, akkor kérjük, kövesse figyelemmel hetente megjelenő sorozatunkat, amelyben régi lapok írásait idézzük fel. EGRI ÚJSÁG. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: KEDDEN ÉS PÉNTEKEN. 1894. ÁPRILIS 17. Az uj városháza. A városi építkezési szakosztály f. hó 15-én tartott ülésével ismét közelebb jutottunk egy lépéssel ahhoz az időponthoz, midőn a mostani sárga épület helyén modern, Ízléses palota fog állani. A tervezet már megvan s hogy még eddig a képviselőtestület elé nem került, csak azon múlt, hogy a költségvetési terv Kovács Kálmán megyei és Szrogh városi mérnököknél volt átdolgozás végett. Ez az átdolgozás is megtörtént s ennek folytán az eredetileg 101 ezer s pár száz forintra rugó költségelőirányzat az egyes tételek magas egységárának a helyi viszonyokhoz mérsékletével 82.600 írtra szállitatott le; ennyibe fogna tehát kerülni az uj városháza. Ez az átdolgozás késése halasztgatta eddig az építési szakosztály intézkedését. A tervezet már legközelebb a város képviselőtestülete elé fog a szakosztály által a ta-Múltidéző életképek a korabeli megyei sajtóból nács utján terjesztetni, amannak az építkezés engedélyezését támogató és azon ajánlatával, hogy a város regále kötvényeiből az építési költségek fedezésére - az eredeti 100 ezer forintos tervtől eltérőleg -már csak 82.000 frt áru kötvény eladásának engedélyezése czéljából a minisztérium megkerestessék. - A tervezeten a körülményekhez képest szükséges későbbi változtatások megtétele az épitő-bizottságnak tartatik fenn. NÉPISKOLAI TANÜGY. KÁT. NÉPNEVELÉS-TANITÁSI LAP. 1880. MÁRCZIUS 1. Irodalom. „A Dinnyést Munkaköre.” Irta az öreg dinnyész. (Pánthy Endre kanonok.) Kiadja dr. Frantz Alajos, Hevesmegye tiszti főorvosa. Ára 80 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. Pánthy k. úr nevét hazánkban minden nevelésbarát ismeri. Pár hó előtt még külföldi lapok is meleg érdeklődéssel ismertették az ő épülőfélben álló nevelő intézetét, mely az alföld egyik szép pontján fogja hirdetni áldozatkészségét. Most bizonyára annál nagyobb örömmel veszi tudomásul az olvasó, hogy a nemeslelkű férfiú nemcsak az Úr kertjének, hanem a közönséges kertészetnek is buz■-*«> ttW. >*m Ml, F ICL m üteh | kr, W íMhvíí Í'W. & %0 kr. Ixeti lstp. Az egri Wagner. Az Egerben kiadott humorisztikus hetilap, a Frici 1876-ban megjelent, 18. számának címoldala Fotó: Szilvás István gó művelője; a legkedvesb asztali csemegének, a czukor-dinnyének, szenvedélyes tenyésztője. Mi annál szívesebben ajáljuk fent jelzett könyvecskéjét, mert a kertészet különben is a népiskolai tantárgyak körébe tartozik, s mert tudjuk, hogy sok tanítónak hálás szórakozást nyújthatna a gyümölcstenyésztés ezen ágával való foglalkozás. Hogyan? Erre nézve kimerítő tájékozást lelhet e füzetben, mely az „öreg dinnyész” húsz évi tapasztalatait kellemes modorban, itt-ott kedélyes adomákkal és humorral fűszerezve ismerteti. FRICI. HUMORISTIKUS HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. 1876. JULIUS 2. Az egri Wágner. Az egri Wágner Richárdot, zenénk reformátorát, a karmesterek maestróját, a kontár cigánybandák leghatalmasabb ellenségét, s az alakítandó „polgári banda” legnagyobb barátját látják képünk főalakjában olvasóink. Játszani ugyan csak két szeren játszik: a flótán és kártyán, de azért a kíntornázásról is alapos fogalmai vannak; sőt gymnasiumi tanár korában egy új hangot is fedezett fel, melyet legelőször apróbb diákoknál tapasztalt akkor, midőn hosszú és ragadós újjaival azok füleit felstimolá. Különben a zene terén az új iskola tanítványa s a zenekötészettel is foglalkozik. Dacára azonban, hogy nagy zeneköltő, a zenére költeni még sem szeret, s mivel a cigányok ingyen nem húzzák..., azért csírázott ki agyában a polgári banda eszméje, melyhez szerinte a következő zenenemek és erők kivántatnak: 3 prímás, 2 kontrás, 2 violincsellós, 1 bőgős, 1 brúgos, 1 brácsos, 7 flótás, 1 fuvolás, 1 pikulás, 1 furulyás, 1 citerás, 1 tilinkós, 1 cimbalmos, 1 klarinétos, 1 trombitás, 1 hárfás, 1 kintornás, 1 harmonikás, 1 tamburás, 1 dudás, 1 kürtös, 1 kisdobos és 1 nagydobos. Képünk az ezen erőkből állítandó polgári bandának csak egy részét tünteti fel; t. i. azon részét, mely már eddig a karmester kívánalmai szerint betanítva és iskolázva van. Középen látjuk magát a „kappelmájszter” magnifienst, a mint a publikumot s a világot fumigálva öntelt büszkeséggel sülyeszti jobb kezét nadrágzsebébe, s bal kézzel dirigálja a személyzetet. (...) Ha az ezek által előidézett harmóniában a zenészek körében látható kutya vonítását is hozzávesszük, az egész polgári bandáról s koncertből méltó fogalmat szerezhetünk magunknak. Nem tudom, kérsz e belőle, egri közönség? Tallózta: Szilvás István MOZI I HÉTVÉGI PROGRAMAJANLO JL ÜGYELETES PATIKA Cinema Agria - Eger 15.00 ÉS 17.00 ÓRA: A hihetetlen család 2 15.00 ÉS 19.50 ÓRA: Sodródás 15.30 ÉS 17.40 ÓRA: Haverok harca 17.40 ÉS 19.50 ÓRA: Szupercella 2 - Hades 19.50 ÓRA: Sicario 2 - A zsoldos Uránia Mozi 16.00 ÓRA: A hihetetlen család 2 - 3D 18.35 ÓRA: Sodródás 20.35 ÓRA: Haverok harca Illyés György Terem 17.00 ÓRA: Egy burka, egy nadrág Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÉS 20.00 ÓRA: Haverok harca 17.30 ÓRA: A hihetetlen család Puskin Terem 16.00 ÓRA: A hihetetlen család 2 18.00 ÓRA: Ocean’s 8 - Az évszázad átverése 20.30 ÓRA: Szupercella 2 - Hades I PÉNTEK EGER A XXII. Egri Bikavér Ünnep második napján fellép mások mellett a Soulwave és A Napos Oldal zenekar. Vasárnap estig tart a város legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja. SZOMBAT EGERSZALÓK Megkezdődik Tücsök Zenék nyáresti zenés programsorozat. Este hét órától Gavrucza-Nagy László estjét hallhatják az érdeklődők a Barlanglakásoknál. HATVAN Magor és Treff-koncert lesz este hét órától a Jam Garden színpadán. MAKLÁR A XIII. Nemzetközi Kakasfesztiválon fellép Bu-Vasárnapig tart az Egri Bikavér Ünnep Fotó: Berán Dániel nyós Pityu, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, és természetesen lesz kakaspörkölt is. Az egész napos program utcabállal zárul. KISNÁNA A várjátékokon vitézi bemutatók, mutatványosok, táncok, zenék idézik meg a kort szombaton reggel kilenc órától egészen este tízig. A vár környékét kézművesek veszik birtokba, bemutatják mesterségüket, árulják portékáikat. A sütödében jóféle sültek csalogatják a megéhezett népet, amit finom kisnánai borokkal öblíthetnek le. ABASÁR Európa Fesztivál lesz az Iskola úton, szombaton. A program 11 órakor szentmisével indul, délután fél 5-kor fellép Csórics Balázs, a Barátok közt sztárja, 19 óra 45 perckor Vastag Tamás, majd 20.30-tól Deák Bili Gyula és zenekara ad koncertet. VASÁRNAP GYÖNGYÖSTARJÁN A Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok keretében vasárnap is számos program várja az érdeklődőket a Borhy Kastély kertjében, Sósiréten. Többek között lesz tájfutó verseny és helyi termékek bemutatója. Gyermekprogramokkal is készülnek: a Zenthe Ferenc Színház előadása is várja a kicsiket. Mindemellett helyi étket kínálnak, de borkóstolót is rendeznek. TV * HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 Basszus - ifjúsági magazinműsor 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Tabuk nélkül a párkapcsolatról 19.30 A Mester kérdez - magazinműsor 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Sport Plusz - televíziós sportmagazin ■ I 1 I 1 I I I III ——— 0.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nápolyi, 1. rész - ismétlés 19.01 Reklám 19.04 Nápolyi, 2. rész - ismétlés 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Nápolyi, 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy krónika - közéleti magazin 10.20 Eger hadi kórházai és hadi temetője - Kerékgyártó József előadása 11.00 ÁszBorÁsz: Tarjányi Gyula - borászportré (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusának oklevélátadó ünnepsége 15.20 A kiskakas gyémánt félkrajcárja - a Harlekin Bábszínház előadása (ism.) 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális pénteki adás 18.00 Eszterházy krónika - közéleti magazin 18.20 Az oktató televízió - 15 éves a Líceum TV 18.45 A szomszéd vár - a Helyi TV-k turisztikai magazinműsora 19.15 Végvári legendák nyomában - Egri várkapitányok a 16. században - dr. Borbély Zoltán előadása (Sorsfordulók-Sorsfordítók), ism. 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory OXmnHHBBÍ 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk IG Jí I11 l'l\ ■' I'THE—— 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Zöld Hullám 10.30 Az erdő fohásza (ism.) 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Merítés 15.00 Az irgalmasság órája 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 Régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Hangoló (ism.) 19.10 Könyv-jelző 19.45 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Katedrális (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. JULIUS 6., PENTEK, 20.00-7.30: Jázmin Patika, Eger, Hadnagy u. 5., 36/316-172. JÚLIUS 7., SZOMBAT ÉS JÚLIUS 8., VASÁRNAP, 20.00-7.30: Benu Zalár Patika, Eger, Zalár u. 9., 36/310-191. JÚLIUS 9., HÉTFŐ, 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. JÚLIUS 10., KEDD, 20.00-7.30: Platán Gyógyszertár, Eger, Vallon u. 4., 36/784-172. JÚLIUS 11., SZERDA, 20.00-7.30: Kristóf Gyógyszertár, Eger, Katona tér 1-3., 36/515-820. Gyöngyös: JÚLIUS 2-TŐL JÚLIUS 8-IG: PatikaPlus Gyógyszertár Gyöngyös, Vásár u. 2.