Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-28 / 174. szám
’if'inrii' helyőrség költők Tusvánvoson Sántha Attila A füvek asszonya „Csernátonnak van elöljárója, Küpiis Lázár s Diihüs doktor”, járta a szólás, Dühüsdoktor Bajkazsigabá ott lakott a falun túl, ahová később Sebő Ferenc bá épített. Lukácsmária dédanyám még gyermekkorából ismerte, hanemegyéb együtt jártak tanulni Küpüs Lázárhoz a füvek, virágok, vizek hatalmát. „A nyír a forrás szent fája”, dédanyám anyámnak mondogatta, „ha hetven év múlva rehomás leszel, a lapiját tedd az ágyba, hol aluszol”, hátrahagyta, s hát nem igaza volt-e, ősszel eszébe juttattam anyámnak, s azóta vígan emeli a kezét. Dühüsdoktor ahogy felnőtt, kiköltözött a falutól messze, dédanyám pedig jó keresztény lett: Babbás Boldogasszonyt tisztelte, Isten ajándékait, a füveket begyűjtötte, s két olyan szép gyermeket szült, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem. „Hetedik nap a pihenésé”, mondta neki a forrásnál tanítója, Küpüs Lázár, kinek alakja már teljesen belevész a ködbe, de erősen lerongyolódott lehetett. Hetedik nap a pihenésé, nem vagyunk munkatáborban, s hát nem kenyeret kellett sütnie háborúba induló fiának és férjének. Emiatt dédanyám sokszor bánta, hogy kereszténynek született, összefutott aztán egyszer az erdőn a százhúsz éves Küpüs Lázárral, hát nem halt meg, bátyám, kérdezte, de ő csak legyintett, ne bánkódj, Mári, százhúsz évesen sem jutott semmi vigasztaló az eszébe, bubám, kicsi bubám. Farkas Weltmann Éva Létezésben egyszer „ne legyenek néked idegen isteneid” Az Úr vagyok én, a te istened, alakban százszor, létezésben egyszer, ha rám ismersz, örökké egy leszek, egy a sokakkal s minden istenekkel. Hogy szeretlek, nem véletlen szeretlek. A szolgaságnak házából kihozlak. De hiúság vagy magadnak és nekem: hogy én lakhassak minden templomodban. Lassan belaklak. Szándékod leszek, féltő főbérlője a gyönge testnek; leszek az ok, hogy úr magad lehess félelmeden. S maradj meg alperesnek. 2018. július Dezső Kata Szentmártoni János Rés Gesta Az éjjel hirtelen felkapcsolt villany fényemléke, a retinán a komód árnyéka, amikor lassan lesz reggel, és gyorsan sötétedik minden hétfő, hajnalban a boltba sietőknek, akik bort vesznek, de pálinkával köszöntik a tájban fészkelő nincstelenséget, mindig nagyokat köszönök. Félek, hogy a hozzám közel állók hozzám közel eső térben és időben halnak meg, és a ravatalon a szájukban felejtik legféltettebb szavaikat. A mosógépben hagyom a ruhákat, a csésze aljára szárítom a cukrot azok után, akik sose köszöntek kávét és szebb időket, elhagyom ezt a rendszert, a megyét, a dialektust, a kapu előtt fejlődőket, következik egy másik város, ahol elfelejtem, mit érez a vízbefúló, ha árnyéka a partról nézi, és nem siet a segítségére, ha végleg elveszett. Flitter Ha majd fürdődben a gyertyafények és a csempe visszatükröződését unod már magadban, befogadlak, hogy kikeltessük elvitelre az idő csíráját egy vizespalackban. Alanyi jogon változni fogunk egyszerre, ahogy tükrétől változik a csillogás, vagy a végtelen, karcos fonémák elnyelte idő; nincs apelláta, sem visszakozás. Aztán vérröggé csökken bennünk minden ciklus - apoteózisok fényét egy se győzi le -, s cafatként hever kristálycsontunkon a nincs-hús: sovány arcunkra szárad az ige. A száműzetés évszakai Ugyan mi fán terem ez a havazás? Amikor megpillantom - szemem elvakítja!: mintha egyszerre lobbant volna fehérbe a meggy s a szilva. Miféle váratlan ajándék ez? Amit a tél előlünk fukaron elzárt, azt most a tavasz két kézzel szórja! - s amire már senki se várt: kertemben partot ér viráglomb-haj ója! Kikötnek bennem az évszakok, a száműzetés szigetén: a pallókon csuda-egy-színes társaság özönlik énfelém, elönt, mint a mámor és kitölt, mint a nyár, madarak hordják szét a ruháim, árbochoz kötik lobogónak, gyíkok járnak át a fülemen, álmaim közt sünök pakolnak, házamat méhek dongják körbe, mintha már-már maga is föl repül ne!... Föl! Hisz ez az évszakok hajója! Életre kel tőle minden, kavarog, vérzik, énekel... Mintha Isten teste volna, amit nem érek el. A száműzetés évszakai II. Rigók gyöngysorával érkező Isten, ha te vagy ez a havazás, ki átszitálsz a falamon, s megülsz majd télbe fordult fejemen- ne hagyd, hogy kihűljön a pillanat, ha ennyire szeretem! Nem kértem eddig Tőled túl sokat- most egyszerre adj mindent, amit sose kértem én! Lehet, hogy nem birom, lehet, hogy felfal, de majd világít értem ez a költemény, mert csak a szavakban élhetek. Ó, a százszor átforgatott szavak!: mint eke alól a földrögök, messzire porzanak. Kötözz ki rájuk, ha már nem lesz rám szükség, hadd legyek megannyi kódolt üzenet! Vigyen a nyár, madárcsőrben az ének, őszi esők földszagából vigyen a barna szél... Ha portámnál szebb vidéken kikötsz majd bárhol- fűszereid illatában én is élek. Sárkányt legeltető szűz (1991, litográfia) IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET i
