Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-05 / 103. szám

2018. MÁJUS 5., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 A gyermekintézményekben is nagy gonddal készültek az ünnepre. A Szivárvány ovis Zsófi boldogan öleli anyukáját Fotó: Berán Dániel Formabontó meglepetésekkel készülnek a kicsik Meghitt anyák napi köszöntés ovisoknál Május első vasárnapján az édesanyákat, nagymamá­kat ünnepeljük világszerte. Az egri óvodások idén kü­lönleges módon köszöntik az ünnepelt hölgyeket. Szabó Katalin szerkesztoseg@hevesmegyyeihirlap.hu EGER Eme jeles napon az anya­ságról emlékezünk meg, már kisgyermekkortól kezdve minden évben készülünk erre az ünnepre. A belvárosi gyerekintézmé­nyek közül a Szivárvány Óvo­dában is számon tartják az ünnepet. Az anyák napját meg­előző pénteken verssel és saját készítésű ajándékkal készül­tek a kicsik. A nagycsoportos ovisok viszont új dolgot pró­bálnak ki ebben az esztendő­ben, ugyanis május 9-én édes­anyjuknak, nagymamáiknak szerveznek közös kirándu­lást Szilvásváradra. Ezenfelül hétfő délután minden kisebb csoportba járó gyermekért az édesanyja megy majd, akiket a csöppségek meghitt hangu­latban, bensőséges környezet­ben verssel, ajándékkal és egy szál virággal üdvözölnek. Jázmin verssel köszönti édesanyját Fotó: Berán Dániel A Kertvárosi Óvodák közül a Ney Ferenc elnevezésűben szintén az együtt múlatan­­dó időre, s a játékra helyezik a hangsúlyt. Hétfőn a kicsik egy közös délutánt töltenek el édesanyjukkal és nagyma­máikkal, valamint ők maguk állítják elő a nekik szánt aján­dékokat is. Az apróságok ezen­kívül versekkel, tánccal, da­lokkal és egy-egy szál kézzel készített virággal kedvesked­nek majd az ünnepeiteknek. A Felsővárosi Óvodák közül a Benedek Elek nevét viselő­ben kétféle programot is szer­veznek anyák napja alkalmá­ból. Először is kialakítanak egy hangulatos köszöntősar­kot a csoportszobában, ame­lyet szívecskékkel díszítenek fel. Emellett gondoskodnak majd a zenéről is, mialatt a lurkók egyenként kísérik be édesanyjukat, mamájukat a helyiségbe. A picik ezután egy csokor virággal, dallal, verssel és szintén saját készítésű aján­dékkal köszönik meg a tőlük kapott sok-sok szeretetet. Más csoportokban műsort adnak a gyermekek, akik ver­sekkel, énekkel és virággal le­pik meg a szeretett hölgyeket. Édesanya Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu Egy szikár, erőn felül kitartó nőre emlékezem, ezekben a napokban még inkább, mint általában. Tiszteletre méltó kort megért nőre, akire csak azért nem gondol­hatok mint „asszonyra”, mert nem volt férjnél soha, nem ada­tott meg számára a gyermekszülés misztériuma sem. Pedig - élete a tanúság - utóbbira nagyon is rászolgált vol­na. Majdnem negyvenéves volt, amikor az ölébe pottyant egy magatehetetlen, ötnapos csecsemő, akivel ki tudja, mi törté­nik, ha Isten nem feszít alá védőhálót. Lelenc? Mózeskosár? Utólag kár ezen töprengeni, hiszen ott volt a szikár nő, aki­nek ettől fogva küldetéstudatává lett, ami a rendes családok­ban magától értetődik. De mi is az a rendes csa­lád? Ahol van apa, anya, van­nak gyermekek, aztán majd­csak bekopog a jólét? Vagy, ahol a szeretet ott is glóriát teremt, ahol igen halovány a vérvonal? Olyan kérdés ez, amelyre általános válasz nincs, nem is lehet, s talán az sem érti meg igazán - vagy csak túl későn -, aki a kárvallottja vagy a nyertese önmaga sorsának. Többszörös szülővé kellett ahhoz válnom, hogy méltányol­jam a küszködést. Hogy megértsem, mit jelent a gyermek egy jó anya számára. Megértsem a szikár asszony cselekedetét, aki élete derekán olyan terhet rakott a saját vállára, amely élete végéig nyomta. Talán kisebbségben vagyunk - de vagyunk -, akik ezért joggal gondoljuk: egy nőt nem feltétlenül a köldökzsinór tesz édesanyává. Egy nőt nem feltét­lenül a köldökzsinór tesz édesanyává Két orvos kapott pénzbüntetést EGER, TARNABOD ítélet szü­letett a hat hónaposán el­hunyt tarnabodi csecsemő, V. Amanda Melani halála mi­atti büntetőperben. Az ügye­letes háziorvost, s a gyerme­ket az egri orvosi ügyeletén megvizsgáló dr. G. G. másod­rendű vádlottat egyaránt bű­nösnek mondta ki az elsőfo­kú bíróság foglalkozás köré­ben elkövetett veszélyezte­tés vétségében. Az Egri Tör­vényszék által másodfokon hatályon kívül helyezett ítélet dr. Sz. E. M. elsőrendű terhel­tet 600 ezer forint pénzbün­tetéssel sújtotta, dr. G. G. -t a bűntény vádja alól felmentet­te. A bíróság a megismételt eljárásban az elsőrendű ter­heltet 450 ezer, míg dr. G. G-t 200 ezer forint pénzbüntetés­sel sújtotta. Az elsőfokú bíróság megál­lapítása szerint a Nemzeti Erő­források Minisztériuma szak­mai protokollja a lázas gyer­mek ellátásánál kimondja, hat hónapos korig 39 Celsius-fo­kos vagy annál magasabb láz esetén a csecsemőt kötelező gyermekgyógyász szakorvo­si vizsgálatra vagy szakinté­zetbe utalni. A bíróság szerint az elsőrendű vádlott megszeg­te ezen kötelezettségét. Az Ag-A másodrendű vádlott felmenté­sért nyújtott be fellebbezést ria Ügyelet Kft. egri ügyeletén a másodrendű vádlott ügyele­tes orvos ugyan megvizsgálta a sértettet, majd a családot ha­zaküldte. Megszegte foglalko­zásának szakmai szabályát, amikor nem intézkedett a be­teg gyermekosztályra történő felvételéről. Az ügyész és az elsőrendű vádlott a jogorvoslati kére­lemre három nap gondolko­dási időt tartott fenn, a má­sodrendű terhelt felmenté­sért fellebbezett. S. S. A bokáját törte el a várandós kismama (Folytatás az 1. oldalról) M3-AS SZTRÁDA A tűzoltók a megérkezésüket követően azonnal megkezdték a mentési munkálatokat, a pálya érintett szakaszát pedig lezárták az ar­ra közlekedők elől. Nem sok­kal később a sebesültért men­tőhelikopter érkezett. Mint Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­szóvivője lapunknak elmond­ta, a két gépjármű Gyöngyös­halász térségében ütközött ösz­­sze a sztrádán, s a helyszínelés idejére teljes útlezárás volt ér­vényben. A forgalmat a Gyön­gyös-keleti lehajtónál a 3-as számú főútra terelték el. Információink szerint elég nagy a valószínűsége annak, hogy az egyik személyautót vezető sofőr elaludt a volán­nál, emiatt pedig a gépjármű­vével lesodródott a sávjáról. Mindezek után a szalagkorlát­nak csapódott, ott kipördült, és ennek következtében ütkö­zött neki egy éppen arra ha­ladó másik személyautónak. A kocsi utasa, egy várandós kismama a karambol miatt ki­repült a járgányból, s bokatö­rést szenvedett. A közúti közlekedési baleset ügyében a közlekedésrendé­szet munkatársai folytatják a vizsgálatot. HEOL A Tótékat mutatják be a Szigligeti Színházban Nagyváradon az egriek EGER, NAGYVÁRAD A Szigligeti Színházban lép fel vasárnap este az egri teátrum. A Gár­donyi Géza Színház társulata Örkény István abszurd komé­diáját, a Tótékat mutatja be Baranyi Péterrel, Saárossy Kingával, Nagy Fruzsina Lillával, Rácz Jánossal, az őr­nagyot játszó Reiter Zoltánnal a főbb szerepekben. Tavaly erdélyi turnén járt az egri színtársulat. Blaskó Ba­lázs igazgató szerint nagyon fontos a kapcsolattartás a ha­táron túli színházakkal, hi­szen ez erősíti a köteléket a magyar ajkú színházi szak­mán belül. P. A. Tóth és az őrnagy, azaz Baranyi Péter és Reiter Zoltán Fotó: Gál G. A szabadba csábít újra a Mátravasút MÁTRA Több ezren ültek kis­vasúira a hosszú hétvégén - derül ki az EGERERDŐ Zrt. múlt heti számvetéséből. A menetrend szerint közle­kedő járgányok minden hét­végén várják a természetbe látogatókat, de különösen iz­galmas programnak ígérke­zik az erdei sportágválasztó, mellyel a Mátravasút munka­társai készülnek május 27-én. Az egész napos rendezvé­nyen a családosok különböző erdei sportokban mérhetik ösz­­sze rátermettségüket, a tizen­négy éves kor alatti gyerme­kek pedig díjmentesen utaz­hatnak majd a vasúton. L. R.

Next

/
Thumbnails
Contents