Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-30 / 123. szám
g MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁJUS 30., SZERDA Túráztak, futottak, segway-re pattantak Beszélgetés Darvasi László hírlapíróval, ki nem hajlandó vonal fölé menni Vért, verejtéket, taknyot Darvasi László: Sokkal több könyv jelenik meg manapság, mint korábban. A könyv nem tűnik el a süllyesztőben Fotó: Egres Béla MÁTRA Kisebb és nagyobb gyerekekkel, apukákkal, anyukákkal, nagyszülőkkel teltek meg a gyerek napi vonatok az Egererdő Zrt.-nél az előző hét végén. A kisvonat három ünnepi járata Gyöngyösről indult Mátrafüredre, ahol a parkban a hagyományos légvár és arcfestő foglalkozás helyett rendhagyó erdei sportágválasztó programmal készült az erdőgazdaság.- Rendkívül sok rekreációra vágyó ember keresi fel a Mátrát és a Bükköt, így számos sportegyesület, szolgáltató van a térségben, amelyek év közben több mint száz nyilvánosan meghirdetett túrát, versenyt, sportrendezvényt szerveznek erdeinkben - közölte Vigh Ilona, a társaság kommunikációs és közjóléti vezetője. Az egyesületekkel együttműködve hozta létre az erdőgazdaság az erdei sportágválasztót. A helyi egyesületek közül a közel 170 fős tagsággal rendelkező Kékes Turista Egyesület mutatta be az egyik legkedveltebb erdei sportot, a túrázást. A másik, nagy tömegeket megmozgató erdei sportot, a tájékozódási futást az Egri Spartacus Sportegyesület képviseletében Veres Imre vitte közelebb a gyerekekhez egy mini pályán. A mátrafüredi High Tech Sportok Bázisa nem mindennapi sporteszközöket vitt a gyereknapra. Volt segway, monsterroller, monstercar, amelyekre a gyerekek nagy izgalommal szálltak fel. G. R. Apa és fia gurul a monsterrolleren Beküldött fotó HIRDETÉS EGER A szöveget tisztelni kell. Bele kell tenni vért, verejtéket, taknyot - jelentette ki Darvasi László hírlapíró, aki Szív Ernő néven is publikál. Molnár Ferenc irodalmi szalonjának vendégeként járt Egerben, s nyilvános faggatózás előtt az írás, a hírlap-, illetve az újságírás kérdéseit feszegettük közösen. Egres Béla szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu- Egyik kultikus tárcádban így fogalmazol: „A hírlapíró a vonal alatt él.” Ott, ahol a szépírás, a vélemény, az igazi mélység, az irodalom van. Igaz ez ma is?- Azért nem igaz, mert nincsenek már hírlapok. A hírlap ugyanis egy klasszikus, konzervatív formája az újságírásnak, ami megszűnt. Ma már nem a vonal alatt él a hírlapíró, de, ha személyre próbálom szabni a kérdést, akkor azt kell mondjam, én- mint hírlapíró - nem va-A kattintás számít, hogy mind többen klikkeljenek hangzatos címre gyök hajlandó feljönni a vonal alól. Nagyon sokszor fel akarnak rángatni, fel a bulvárba, a könnyedebb megszólalásba, a figyelemfelkeltő megfogalmazásokba, de nem akarok engedni abból, ami a vonal alatt írható csak meg. Anakronisztikus és feszítő ez a dolog. Harminc évig úgy éltem, hogy azt gondoltam, ez egy állandósult érték, de nem... Ma a kattintás számít, az, hogy az interneten mind többen klikkeljenek rá egy-egy hangzatos címre. A vonal alatt nincs kattintás, a vonal alatt magány és kiszolgáltatottság van, amit én nagyon megszoktam, életformává tettem, de azt is megértem, hogy egy mai, kattintásvadász szerkesztőnek mi a szempontja. Csak ez nem az én világom.- Napilapnál kezdted a pályádat és végigjártál mindent, amit az újságírásban lehet. Ha nagyon egyszerűen és tömören kellene megfogalmazni, mi az írói tapasztalatod a hírírástól a tárcán át mondjuk a most készülő nagyregényedig?- Mindennek meg kell találni a maga idejét. Egy kis tárcának az ideje fél óra. Enynyi idő alatt kell megírnom. A novellának egy délelőttnyi az ideje. Az elbeszélés már hoszszabb, akár havi, akár kéthavi műfaj. Az idő megtalálása az irodalmi műfajoknak a csimborasszója. A regény meg egészen más. Az elsőt öt évig, a másodikat hat évig írtam, a Taligásban is benne volt négy évem, a mostaniban meg nyakig benne vagyok. Itt nem lehet türelmetlennek, idegesnek lenni. Elveszni el lehet - és el is veszel, kétségbe esel. Gyűrnéd össze, dobálnád ki, égetnéd el legszívesebben, de menni kell tovább. Egy biztos - és ez minden műfajra érvényes: a szöveget tisztelni kell. Bele kell tenni vért, verejtéket, taknyot - ezt nem lehet megúszni.- Emlékezeteset alkottál a tárca műfajában. Jól látom, hogy mostanság mintha ismét felemelkedőben lenne a tárcaírás?- Kétségtelen, hogy van rá törekvés, de a tárcának klaszszikusan a napilapban van a helye. A tárca az a műfaj, ami alatt kihűl a kávé. Mármint reggel, amikor odaveszi az ember az újságot maga elé, s a tárca annyira jó, hogy belefeledkezik, s mire meg a végére ér, már hideg a fekete leves. Át fog alakulni, valami mindenképpen lesz vele. Más az online nyelv, mint a papírra nyomtatott. Ez valahogy alakít a dolgon. Nem mondom, hogy rossz vagy jó, de más lesz, az biztos. Féltették a kultúrát, hogy mi lesz az írással, a könyvvel, az irodalommal. Amióta a számítógép meg az okostelefon tombol, sokkal többet írnak az emberek, sokkal magabiztosabbak a közvetlen megfogalmazásban. Ráadásul sokkal több könyv jelenik meg: ahelyett, hogy a könyv elveszne, vagy elszürkülne, eltűnne a süllyesztőben. Nem IpA nő tartja fönn az g irodalmat. A lányok olvasnak, járnak estekre tűnik el! Sőt, óriási menynyiséget produkál a piacon. Nem lesz annyi nagy mű, de azt a középszintet megtalálják az írók. A folyamatokat figyelve azt látjuk, hogy egyre több az író és egyre kevesebb az olvasó.- Azért mégiscsak van egy komoly olvasói réteg...- A nő tartja fönn az irodalmat. A lányok olvasnak. Ők járnak irodalmi estekre. A férfiak inkább írnak otthon.- Ahogyan te is írsz. Most éppen egy nagyregény készül...- Egy grófi, egy zsidó és egy magyar családnak a története a huszadik században. Ez a század ugyanis a legendáknak, a szürrealista-realista, varázsos regényeknek a tárháza. Arra gondoltam, írok egy olyat, amivel végigmegyek a huszadik századon és eljutok a mai napig. Mert ami például a rendszerváltás óta történik Magyarországon, az egy legendás korszak, amit a „barbár Pierre Cardin öltönyben” képpel lehet leginkább leírni. Európai példa erre a balkáni háború, ahol megtörtént az utolsó népirtás. Ez a legmodernebb fegyverekkel vívott, törzsi indulatoktól vezérelt háború volt. Ezt a Magyarországon is jól ismert kettősséget próbálom megírni. Ú], 2018-as szakácskönyvünkben idén is Küldjék mielőbb receptjeiket, a végső beküldési olvasóink receptjeire építünk. Ezt tükrözi batáridő: az album címe is: Hétköznapok és ünnepek 2018. június 22. ételei olvasóinktól. Várjuk receptjeiket, a legötletesebb receptjeik beküldői értékes nyereményekkel gazdagodnak. Receptjeiket e-mailben a receptverseny@msdlaworks.hu címre, postai úton az Az előételeknél különböző pástétomokat, gyűmöl- 5600 Békéscssba, Kiss Ernő utca 3. csőkből, zöldségekből, hússal és hús nélkül készített címre várjuk. ételeket várunk. A leveseknél szabad a pálya, ami fontos, a család kedvenceit küldjék be. Aláírásommal elfogadom a Medíaworks Hungary Zrt adatvédelmi szabályzatát (mely megtalálható a wvrw.mediawoiks.hu/hu/content/adatkezelesi-taje. koztato oldalon), és : hozzájárulok ahhoz / nem járulok hozzá* ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kommtinikációs eszköz útján az információsésönrendelkezésí jogról szóló. 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfererőenaMediaworks Hungary Zrt a marketingakcióiról történő tájékoztatást küldjön részemre. Aláírásommal tudomásul veszem és elfogadom, hogy a személyes adataim törlését az adatvédelem® mediaworks.hu e-maif-dmre e|uttatott elektronikus levélben, vagy postai úton (1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) is kérhetem a Kiadótól. A főételeknél a szokottnál több terjedelmet szánunk a tésztaételekre, melyek egyre népszerűbbek, akár húsosán, akár zöldségesen. Ide tartoznak a főtt, a sült, a töltött tészták. A street food manapság a gasztronómia divatja. Itt is a gyorsan elkészíthető, nagyon sok minőségi alapanyagot tartalmazó, a nevéből adódóan akár menet közben elfogyasztható finomságokról van szó. Sorsolás: 2018. június 29.10 éra Sorsolás helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. 'AzÖn választását kérjük, jelöljeX-szel. olvasóinktól WEUNESSPIHENEST 1' Címe: J , J Telefonszáma: ______) E-mall-cime: ( Aláírása: J