Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-12 / 109. szám
6 I? helyőrség emutatkozik a Maavar Művészeti Akadémia A KÖZTESTÜLET A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a művészettel, a művészet elemzésével, támogatásával, oktatásával, hazai és nemzetközi bemutatásával, közkinccsé tételével és a magyar művészek képviseletével összefüggő, országos közfeladatokat ellátó köztestület. Fő feladata, hogy megóvja a magyar és az egyetemes kultúra értékeinek érvényesülését, a magyar művészeti élet hagyományainak tiszteletét, valamint elősegítse új, értékes alkotások születését. Tagjai a magyar művészeti életben kimagasló szellemi vagy alkotói teljesítményt felmutató művészek, művészetelméleti szakemberek. Az MMA 1992 januárjában társadalmi szervezetként jött létre. 2011- ben az alaptörvény egy, a Magyar Tudományos Akadémiához hasonló szerepkörű és súlyú művészeti köztestület megalapítását mondta ki, és nevesítette az MMA-t, ezt követően pedig az Országgyűlés törvényt alkotott a szervezet létrehozásáról és működéséről. így köztestületként 2011 novemberében alakult meg a Magyar Művészeti Akadémia. A ma mintegy háromszáz tagból álló akadémikusi kör tevékenységét az egyéni kezdeményezéseiken túl tagozatokban, biJubileumi ünnep a 150 éves Pesti Vigadóban, az MMA székhazában Fotó: Vigadó/Czope Anna a művészét temploma A MŰCSARNOK, A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA INTÉZMÉNYE A Műcsarnok - a jelenkori művészet reprezentatív kiállítási intézménye - hivatása szerint a magyar és nemzetközi művészeti törekvések nyitott, sokszínű bemutatóhelye. A Hősök terén álló bazilikális alaprajzú, monumentális alapterületű épület 1896-ra, a honfoglalás 1000 éves évfordulójának ünnepségeire készült el, Schickedanz Albert műépítész tervei szerint. A műemléképület 1991-1994 között nagyszabású rekonstrukción esett át. Ennek köszönhetően a látogatók eredeti szépségében csodálhatják meg az épület domborműveit, növényi mintás ornamentikáját, és a helyreállított félköríves oszlopcsarnokot az oldalhajókkal és a felülvilágított oldaltermekkel. A Műcsarnok több mint százhúsz esztendeje költözött eme, a képzőművészet bemutatására nagyon alkalmas épületébe. A több mint 2000 négyzetméteres, felülvilágított kiállítótéren kívül előadóteremmel, szakkönyvtárral, ajándék- és könyvesbolttal, kávézóval várja látogatóit. Az intézmény kiállításaival, igényes kiadványaival, oktatási tevékenységével a széles értelemben vett vizuális kultúra megújuló hagyományait és friss értékeit közvetíti minden korosztálynak, az érdeklődő közönség tág körének. Egyedülálló kiállítássorozata a Nemzeti Szalon, amelynek célja, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek különböző területein született legfontosabb teljesítményekről. A kiállítássorozat évről évre tematikus rendben az építészet, a képzőművészet, a fotó- és médiaművészet, az ipar- és tervezőművészet, a népművészet elmúlt tíz évének áttekintésére vállalkozik. Impozáns kiállítótere mellett a Műcsarnok#Boxban és a Műcsarnok Kamarateremben is a jelenkori művészeti törekvések legjavát mutatja be időszaki kiállításain. A Műcsarnok éves programjain szívesen látja a társművészetek neves képviselőit. Számos rendezvényével, különleges tárlatvezetéseivel, tudományos konferenciáival a főváros egyik legnagyobb kulturális központja. Turisztikai célpontként hívja és fogadja a Budapestre látogatókat. mm m vMOMepBMigftfc 11 Wr'l zottságokban és a közgyűlésen fejti ki. Az MMA-nak emellett közel ötszáz köztestületi tagja is van. Az MMA működéséhez kapcsolódóan többféle díjat (tagozati, köztestületi) adományoz. A Nemzet Művésze díj - amelyet az Országgyűlés a köztestület kezdeményezésére a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapított - művészeti csúcsdíjként hetven művésznek jelent magas méltánylást. Szintén az MMA kezdeményezésére idén tavasztól művészi életutak és művészeti teljesítmények iránti tiszteletből művészjáradékot igényelhetnek becses, nyugdíjaskorú művészeink. Ezt egészíti ki az MMA ösztöndíjrendszere, amely a tagozati ösztöndíjak odaítélésén túl 2018-tól már ösztöndíjprogrammal bővül. Utóbbi három éven belül háromszáz fiatal művésznek fog az alkotómunkájához biztos hátteret garantálni. A Magyar Művészeti Akadémia székháza a Pesti Vigadó, Európa első összművészeti központja, kulturális, művészeti és közéleti rendezvények, kiállítások helyszíne. Az épületben kapott helyet a művészeti szakkönyvtár is. Az MMA intézménye, a Műcsarnok pedig a jelenkori művészet reprezentatív kiállítóhelye, a magyar és nemzetközi művészeti törekvések nyitott, sokszínű bemutatótere. Látogatottsága évről évre növekszik, amelyben az MMA által elindított nemzeti szalonoknak is nagy szerepük van. Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetet működtet, ami társadalomtudományi módszerekkel vizsgálja a magyar művészeti és társadalmi folyamatokat, emellett az MMA örökös tiszteleti elnöke, Makovecz Imre volt családi házában létrehozott Makovecz Központ és Archívum működtetését is az intézet látja el. A közelmúltban az akadémiához került Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ az építészeti kulturális örökségvédelem tudományos gyűjteményeinek kezelésével, gyarapításával, közzétételével és nyilvánosan hozzáférhető kutatószolgálatának működésével foglalkozik. A dinamikusan formálócjó MMA Kiadó hiánypótló könyveket, monográfia-sorozatokat, audiovizuális és digitális kiadványokat, CD-ket és DVD-ket ad ki, portréfilmek gyártását szervezi meg, videostúdiót üzemeltet és archívumot tart fenn. Az MMA művészeti folyóirata a negyedévente megjelenő Magyar Művészet. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET