Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-12 / 109. szám

helyőrség székház 7 Fotó: Vigadó / Czope Anno A PESTI VIGADÓ A mai Vigadó elődje, a Pollack Mi­hály tervei alapján épült, 1833-ban megnyílt Redoute a legmagasabb szintű kultúra otthona volt. Több alkalommal koncertezett az épü­letben Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, illetve az idősebb, majd az ifjabb Johann Strauss. Az 1848-49-es szabadságharcban Hentzi osztrák generális a szemközti Budai Várból rommá lövette az épületet. Feszi Frigyes tervei alapján csak 1865-ben nyithatta meg újra ka­puit a Vigadó, amely jeles esemé­nyeknek adott otthont. 1867-ben itt tartották Ferenc József koronázási bankettjét, majd itt született meg Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Budapest. Koncerttermében fellépett többek közt Bartók Béla, Johannes Bra­hms, Camille Saint-Saéns, Claude Debussy, vezényelt Bruno Walter és Herbert von Karajan. Az épület a második világháború után konper­­tek és kulturális rendezvények hely­színe volt, majd 2004-ben bezárt. A 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia székházaként újranyitott Pesti Vigadó Európa első összmű­­vészeti központjaként kulturális és művészeti rendezvények tökéletes helyszíne, amely folyamatosan vál­tozó kiállításokkal is várja látoga­tóit. A Pesti Vigadó és elődje, a Re­doute történelmének gazdagságát a Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti kiállítás mutatja be részletesen a látogatóknak. Az épület kiállítótereiben folya­matosan nyílnak időszaki kiál­lítások, művészetelméleti, isme­retterjesztő programjaink mellett komolyzenei koncerteket és soro­zatokat szervezünk, szép összhan­got nyújtva a több mint 150 éves műemléki épület történelmi hátte­re és az abban felcsendülő kortárs zene között. A rendezvényekről és a jegyvásárlási lehetőségekről a www.vigado.hu nyújt bővebb tá­jékoztatást. 2014-ben nyitott újra a megújult műemléképület A Pesti Vigadó gyönyörű belső terei, történelme, panorámája iránt érdeklődő egyéni látogatóknak előre meghirdetett időpontban, csoportok részére pedig előzetes egyeztetést követően (turizmus@ vigado.hu) nyílik betekintési lehe­tőség. A felkészült idegenvezetők irányításával az épület azon részei is bejárhatók, amelyek a nagykö­zönségnek nem, vagy csak részben látogathatók. HALLGATNI ARANYT! Az Arany-emlékévhez, Arany János születésének 200. évfordulójához kapcsolódik a Magyar Művészeti Akadémia nagyszabású projekt­je, a Hallgatni Aranyt!, ami a köl­tő jelentős műveit teszi mindenki számára elérhetővé egy honlapon hangzóanyag formájában, kiváló színművészek tolmácsolásában. A válogatott verseket és levelezést tartalmazó hanganyag előadómű­vészek és irodalmárok közös vál­lalkozása, a folyamatosan frissülő site-on végül 130 költemény és mintegy 70 levél lesz elérhető, akár oktatási anyagként is. A szövegek felkutatását, előké­szítését komoly filológiai munka előzte meg, az Arany-életművet leginkább értő és ismerő szakértői csapat végezte: dr. Szörényi László, dr. Korompay H. János és dr. Kulin Ferenc irodalomtörténészek. A felvételek Rátóti Zoltán szín­művész, az MMA tagozatvezetője irányításával indultak el ismert színművészek közreműködésével, a stúdiómunkálatokat Markovits Fe­renc vezette. Béres Ilona, Bodrogi Gyula, Császár Angela, Cseke Péter, Csuja Imre, Gáspár Sándor, Hau­­mann Péter, Kerekes József, Kubik Anna, Lukács Sándor, Máté Gábor, Mécs Károly, Oberfrank Pál, Pre­­gitzer Fruzsina, Ráckevei Anna, Rá­tóti Zoltán, Szarvas József mellett fiatal művészek (Orosz Ákos, Ötvös András, Szatory Dávid, Tenki Réka, Vecsei H. Miklós) és határon túliak is (Gál Tamás Felvidékről, Bányai Kelemen Barna, Bogdán Zsolt Er­délyből) részt vettek a hanganyag felvételében. Az oldal külön érdekessége, hogy a verseket és leveleket tolmácsoló színművészekről is információt ad, így egyfajta színészi korlenyomat is. A honlapon werkfilmek és színes hírek is megtalálhatóak, emellett irodalomtudományi elemzések se­gítik Arany János műveinek értel­mezését. www.hallgatniaranyt.hu KIADÓ Fizessen elő a Magyar Művészet folyóiratra 3960 helyett egy évre 3600 forintért! A szállítási költséget (3160 Ft) a kiadó vállalja. A Magyar Művészet az MMA negyedévente megjelenő müvészetelméleti folyóirata, gy-egy kiemelt témához kapcsolódóan az irodalom, a képzó- és iparművészét, a művészetelmélet, a zene, a film és i színház, a fotó- és építőművészet aktuális írásait tartalmazza. Album jellege és színes illusztrá­ciói esztétikai szempontból is ertekes kiadvánnyá teszik *< m\ Magyar művészeti Akadémia Információ és előfizetés: Fekete Ádám +36-30/724-9720 fekete.adam@mmakiado.hu mmakiado.hu • magyar-muveszet.hu PÁLYÁZAT A Magyar Művészeti Akadé­mia átfogó művésztámogatási rendszer kiépítését kezdte meg, amelynek részeként a kormány együttműködésével új alapok­ra helyezheti ösztöndíjprog­ramját is. Ennek értelmében az MMA költségvetéséhez rendelt forrásból 2018 szeptemberétől évente száz új ösztöndíj adható fiatal és középgenerációs művé­szeknek kétszázezer forint/hó/ fő összegben, három év időtar­tamra, legfeljebb évi háromszáz fős létszámkeretig. Ez a hároméves időszak a Ma­gyarországon jelenleg jellemző ösztöndíjak sorában páratlanul hosszú futamidőnek számít, és az ösztöndíj mértéke is kima­gasló, ezáltal minél több mű­vész, művészetelméleti szak­ember pályakezdését, pályája kiteljesedését, kiemelkedő alko­tások, előadások, kutatások és tanulmányok létrehozását tudja segíteni. A háromszáz fős létszámke­retet felmenő rendszerben töltik fel: 2018-ban százfős indulással, az ösztöndíjasok létszámát 2019- ben és 2020-ban évi további száz-száz fővel növelve, szep­temberben kezdődő, s három év elteltével szeptemberig tartó folyósítási időszak mellett. A tá­mogatni kívánt létszámkeret (leg­feljebb háromszáz fő) három év alatt, 2020. szeptembertől rögzül. Az MMA Művészeti Ösztöndíj program 2018-2021. évekre szóló pályázati felhívása 2018. április 9-étől már elérhető a www.mma. hu és a www.mma-mmki.hu por­tálokon, a pályázatkezelés inter­netes felületen történik. A pályá­zatok beadási határideje 2018. május 17. Az ösztöndíjasok szer­ződése 2018. szeptember 1-től él. A pályázat egyéneknek szól, azon részt vehet minden olyan magyarországi adóazonosító jellel rendelkező természetes személy, aki a támogatási idő­szak kezdetéig (2018. szeptem­ber 1.) már betöltötte a 18. élet­évét, de még nem töltötte be az 50. életévét. Nem nyújthatnak be pályá­zatot az MMA akadémikusai (rendes és levelező tagjai), az ösztöndíjprogram bírálatában részt vevő szakértők és a dön­tőbizottsági tagjai, továbbá az ösztöndíjprogram döntőbizott­sági tagjainak a polgári tör­vénykönyv szerinti közeli hoz­zátartozói. A felhívásra egy pályázó egy pályázattal indulhat építőmű­vészet; film- és fotóművészet; iparművészet és ipari terve­zőművészet; irodalom; kép­zőművészet; művészetelmélet; népművészet; színházművé­szet; vagy a zeneművészet ka­tegóriák valamelyikében. A pályázatokat az MMA által felkért szakértők értékelik, és az MMA elnöke által felkért tes­tület (döntőbizottság) dönt az ösztöndíjak odaítéléséről. Az ösztöndíjprogram célja - programszerű, három évre szóló - alkotó és előadó-művészeti, valamint művészetelméleti te­vékenységek támogatása, ma­gas színvonalú művészi és mű­vészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megterem­tése. A forrást a programhoz az MMA biztosítja, a pályázatot az MMA hirdeti meg, az ösztön­díjasokkal az MMA titkársága szerződik. A pályázat szakmai lebonyolítója, a pályázatkezelő felület működtetője, a pályá­zókkal és a majdani ösztöndí­jasokkal való kapcsolattartó a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszer­tani Kutatóintézete. A pályázatra jelentkezni az alábbi oldalon lehet, ahol a rész­letes pályázati kiírás, valamint az útmutató is megtalálható: http://osztondij.mma-mmki.hu/ 2018. május IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
Thumbnails
Contents