Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-09 / 106. szám
14 SPORT 2018. MÁJUS 9., SZERDA A fellebbezést a megyei igazgató nyújtotta be Súlyosbították a focista büntetését A télen igazolt Kovács Bence (elöl) tavasszal már nem léphet pályára a felsőtárkányiak színeiben Fotó: Lénárt Márton HÍREK Borosinak ezüst és Eb-szerepiés BIRKÓZÁS Borosi Henrik (2.) is szőnyegbe léphet a júniusi győri serdülő Európa-bajnokságon. Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) versenyzője azok után szerzett jogot a kontinenstornán történő indulásra, hogy a 85 kilósok mezőnyében ezüstérmet akasztottak a nyakába a Dunakeszin rendezett korosztályos kötöttfogású országos bajnokságon. Az ugyancsak az EVSI színeiben versenyzett Köböl László (38 kg) bronzérmesként zárt. S. K. Szöllősyt sérülés miatt ieléptették ÖKÖL Szöllősy Áron bronzérmet vehetett át teljesítményéért a Marokkóban rendezett 17. Gymnasiade nevet viselő multisport-eseményen. Az 50 kilósok mezőnyében szereplő egri bunyós végül úgy végzett harmadikként, hogy az elődöntő harmadik menetében megsérült a térde. Az eset után a vezetőbíró leállította a találkozót, a fináléba pedig ukrán ellenfelét jutatta. S. K. Balatonban ma pótol a Váraszó LABDARÚGÁS Ma délután pótolják a csapatok a megyei III. osztályú bajnokság 20. fordulójából a pálya állapota miatt elhalasztott Balaton SE (7.)-Váraszó LC (3.) mérkőzést. A 17 órakor kezdő,dő összecsapást Nováki Richárd vezeti. B. Cs. Három helyett hat soron következő felnőtt bajnoki mérkőzéstől szóló eltiltásban részesült Kovács Bence. A felsőtárkányi játékos büntetését azok után súlyosbították, hogy az MLSZ me-" gyei igazgatója, Vojtekovszki Csaba fellebbezést nyújtott be, a Fegyelmi Bizottság határozatára reagálva. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Kovácsot a Marshall ASE-Beton-Termék Felsőtárkány megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésen a játékvezető piros lappal kiállította a találkozó lefújását követően. Tette ezt azok után, hogy a labdarúgó még a játéktéren azzal vádolta a sípmesteri hármast, hogy „elcsaltátok a mérkőzést”, majd a bírókat durván szidalmazta. A Fegyelmi Bizottság súlyos fegyelmi vétség miatt a kiszabható 3-8 mérkőzéstől terjedő eltiltásnál a minimális három meccstől történő büntetésről döntött. Ezen határozat ellen nyújtott be fellebbezést a megyei igazgató. Vojtekovszki Csaba hangsúlyozta, hogy a Kovács Bence által tanúsított magatartás, a játékvezetőt súlyosan sértő viselkedés nem elfogadható, nem a futballpályára való cselekedet, amelyet súlyosbít, hogy a mérkőzés lefújása után vádolta csalással a játékvezetőket. A Heves megyei labdarúgás érdeke, hogy ehhez hasonló súlyos fegyelmi vétségek a jövőben ne történjenek.- Felhívom a labdarúgásban tevékenykedő összes személy figyelmét, hogy megyénkben ez nem elfogadható, és a jövőben is mindent megteszünk az ilyen és ehhez hasonló fegyelmi vétségek megszűnése ellen - emelte ki a vezető. A fellebbviteli bizottság a súlyosító körülményekre is figyelemmel, indokoltnak tartotta a hasonló esetek megelőzése érdekében a büntetés súlyosbítását. A hat mérkőzéstől eltiltás megítélése szerint jobban arányban áll az elkövetett fegyelmi vétséggel és a sportszerű labdarúgás alapelveivel. Csáti Sándor, a Felsőtárkányi SC elnöke egyetértett a büntetés súlyosbításával. A klubvezető a vendég öltöző ajtajának a megrongálásával kapcsolatban arról tájékoztatta az igazgatót, hogy egyeztetett Tuza László, az andornaktályai egylet első emberével, a Marshall-ASE nem élt kárigénnyel az FSC elé. A vilatisok győzelme nagyot szólt a zárórán TEKE A férfi NB I Keleti csoportjának 22., utolsó fordulójában: SZEGVÁRI TSE-VILATI EGER SE 0:8 (2848:3095, 4:20) VILATI: MOLNÁR L. 517 fa, NAGY G. 518, CSONTOS 513, GEMBICZKY GY. 519, ZSÍROS P. 523, VINCZE Z. 505. Zsíros Péter és Gembiczky Gyula kimagasló eredménynyel vette ki a részét az egriek kiütéses győzelméből. A bajnokság végeredménye 1. Kazincbarcika 22 19 1 2 123,5:52,5 39 2. Oroszlány 22 18 1 3 117,5:58,5 37 3. Bátonyterenye 22 16 - 6 110:66 32 4. KÖFÉM 22 15 1 6 112,5:63,5 31 5. Vilati Eger 22 12 2 8 104:72 26 6. Szánk 22 10 - 12 82:94 20 7. Sajóbábony 22 8 1 13 73,5:102,5 17 8. Cegléd 22 7 2 13 82,5:93,5 16 9. Gyula 22 7 1 14 68,5:107,5 15 10. Szegvár 22 7 - 15 69,5:106,5 14 11. Vízművek 22 6 1 15 64:112 13 12. Gázművek 22 1 2 19 48,5:127,5 4 A férfi NB II Keleti csoportjának 22. fordulójában vendégként bravúrral biztosította be ötödik helyét a Széchenyi. POSTÁS SE-SZÉCHENYI SC EGER-TEKESHOP.HU 3:5 (2520:2567, 5:7) SZÉCHENYI: NAGY T. 437, Pálfi T. 429, Pál J. 404, LUKÁCS Z. 430, Bajzát R. 412, KOMÁROMI R. 455. Az egrieknek emberemlékezet óta nem sikerült nyerni a Róna utcai pályán. A mezőny legjobbjaként Komáromi Roland zárt, mellette Nagy Tibor és Lukács Zoltán egyéni sikere kellett a 47 fás egri diadalhoz. S. K. A bajnokság végeredménye i Dynamo 22 19- 3 137:39 38 2. Chinoin 22 16- -6 110:66 32 3. Tűket 22 6- 6105,5:70,532 4. Postás SE 22 14- 8 110:66 28 5. Széchenyi SC 22 12- 1095,5:80,5 24 6. Mezőtűr 22 11 2 989,5:86,5 24 7. Nádújfalu 22 11- 1190,5:85,5 22 8. Olajos TK 22 7 2 13 75:101 16 9. Rákoshegy 22 7 1 1471,5:104,5 15 10. SomosiTK 22 7 1 14 71:105 15 11. Tiszakécske 22 6- 16 61:115 12 12. B.terenyell 22 3- 1939,5:136,5 6 Románverés kell a második helyhez VÍZILABDA A férfi Bajnokok Ligája, B-csoportja 14. fordulójának 14., utolsó fordulója: ZF-EGER-STEAUA BUCURESTI (ROMÁN) Eger, Bitskey uszoda, szerda, 18.30. V.: Ortega (spanyol), Bianco (olasz). A Bajnokok Ligájában vigasztalódhat az OB I-es elődöntőt elveszített egri együttes a Steaua Bucuresti ellen. Attól függetlenül, hogy a csoportkor első mérkőzésén idegenben 8-3-ra győztek a sárga-kékek, vagyis ezúttal is egyértelmű esélyesei a találkozónak, még nagyon komolyan kell venni az összecsapást. A meccs tétjét a B-csoport második helyének megőrzése jelenti. A zárófordulót megelőzően a ZF előnye a harmadik Szolnokkal szemben egy pont, vagyis matematikailag csak azzal válna biztossá a jelenlegi pozíció, ha ma este nem hibázna a házigazda. A Dózsa legalábbis nem valószínű, hogy otthon lépést tévesztene az utolsó helyezett Alphennel szemben. Egri siker esetén az A-jelű nyolcas harmadik helyezettje következne a június eleji Final Eight negyeddöntőjében, ugyanakkor egyelőre kérdés, hogy ez melyik gárda lesz. Jelen állás szerint a régi ismerős Jug Dubrovnik lenne ez Jelen állás szerint a horvát Jug Dubrovnik lehet majd az ellenfél az együttes, de mivel a másik csoportban még mindig sok forgatókönyv elképzelhető, a horvátokon kívül a spanyol Barceloneta, és az olasz Brescia is szóba jöhet. F. B. lProRecco 13 12 - 1 162-75 36 2. ZF-Eger 13 9 1 3 122-78 28 3. Szolnok 13 9 - 4 155-95 27 4. Spandau 12 7 - 5109-105 21 5. Jadran H. N. 13 6 1 6115-113 19 6. Steaua Bucurestil3 4 - 9101-138 12 7. Sabadell 12 3 - 9 95-134 9 8. Alphen 13 - - 13 82-194 0 A felsőtárkányi támadó újra megmutatta, hogy figyelni kell rá Montvai üzent a fiataloknak Montvai Tibor (jobbra) kétszer villant Fotó: Lénárt Márton Fekete egy góllal előzi meg Csókát LABDARÚGÁS Montvai Tibor két perc alatt (61., 62.) szerzett két góljával fordítottak a felsőtárkányiak Egerben, a megyei első osztály 26. fordulójának rangadóján. Az idény egyik slágermeccse végül ugyanúgy 2-2-es döntetlennel zárult, mint az őszi szezonban. Akkor az FSC részéről Csóka Róbert duplázott, ezúttal pedig az NB I-es rutinnal rendelkező, 39 éves Montvai bizonyította újra, hogy remek érzéke van a gólszerzéshez.- Több sebből vérző csapatunk ellenében az esélyek 60-40 százalékban az éllovas mellett szóltak - tekintett vissza a mérkőzésre Montvai Tibor. - Sajnos, mi az előző fordulóban elveszítettük a legeredményesebb góllövőnket, Csóka Róbertét, aki ezúttal nagyon hiányzott. Ettől a ténytől függetlenül a lehető legjobb eredményre törekedtünk. A döntetlen nem rossz eredmény, különösen azok után, hogy mivel a Boldogot kizárták, eddig csak mi tudtunk pontokat csípni a nagy A megyei I. osztály góllövőlistájának élmezőnye a 26. fordulót követően. 31 gólos: Fekete Viktor (Eger SE). 30 gólos: Csóka Róbert (Beton-Termék Felsőtárkány). 22 gólos: Montvai Tibor (Beton-Termék Felsőtárkány). 21 gólos: Besenyei Ferenc (Hevestherm-Hevesi LSC), Czibolya Gábor (FC Hatvan). 19 gólos: Érsek Martin (Borsodnádasdi LASE). valószínűséggel az aranyérmet megszerző egriektől. A támadó bízik abban, hogy a hátralévő négy mérkőzésen már nem dőlnek ki újabb játékosok a keretből, és a vissza tudnak lépni a második helyre, ahol most az FC Hatvan áll.- Tiszteletre méltó, erős bajnokság a mostani, ahol a dobogósok szinte külön harcot vívtak egymással - tette hozzá a labdarúgó. A sors fintora, hogy Montvai edzőként az Eger SE alkalmazásában áll, ahol az U17-es gárdát vezényli.- Ezt a kettősséget csak úgy vállaltam, hogy előzetesen egyeztettem Harmati Péterrel, az ESE ügyvezetőjével. Köszönet érte neki. Ezért is szép játék a futball, mert ilyen esetek is előfordulhatnak. Most így alakult. Kicsit túllépve azonban a megyei derbin, arra hívnám fel az egri és tárkányi fiatalok figyelmét, „égjenek” ezer fokon, mert csak akkor van esély arra, hogy futballisták legyenek - zárta szavait Montvai Tibor. B. Cs.