Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-09 / 106. szám

2018. MÁJUS 9., SZERDA SPORT 15 Látogatás az ifjúsági Európa-bajnok Bernáth Attilánál JEGYZET Kitörés a cigánysorról Bernáth Attila „utcagyerek” volt, sokat verekedett, adott is, kapott is. Linkeskedett is, de már érzi a felelősség súlyát Fotó: Mirkó István Aki nem járt még Hajdúhad­­házon az Árpád utcában, az nem látott mindent a való vi­lágból. A Kazinczy utca 1. szám alatti edzőterem sem keverhető össze egy rózsa­dombi vagy naphegyi luxus­­fitnesz-létesítménnyel. Eb­ből a környezetből kitörve ju­tott el néhány napja Bernáth Attila Roseto degli Abruzzi városában, az Adriai-tenger partján az ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokság dobogójá­nak legfelső fokára. Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu ÖKÖLVÍVÁS A Kazinczy utcai „gym” kívülről inkább magtár­nak vagy gazdasági épületnek tűnik, ám ahogy belépünk, kel­lemes meglepetés fogad: oda­bent rend, tisztaság, a fala­kon újságkivágások, a közpon­ti helyen a magyar bokszlegen­da, Papp Laci fotója, a plafon­ról bokszzsákok lógnak, oldalt fedeles labdák, minden olyan, amilyennek egy „igazi" boksz­teremben lennie kell. (E so­rok írójának megadatott, hogy megfordult Havanna mellett, Cojímarban a világverő kubai válogatott nyomorúságos edző­táborában - ahhoz képest ez maga a mennyország.) Salánki László edző és felesé­ge, Nagy Tímea, a világklasszis 75 küós bokszoló példás rend­ben tartja a klubot - a DVSC helyi lerakatát. A főnök most a válogatott edzőtáborában van, távollétében Nagy Tímea fogad bennünket. „Nem könnyű eb­ben a hőségben munkára fog­ni a gyerekeket, de azért sike­rül” - mutat körbe a tucatnyi fiún, lányon, akik között ráné­zésre nagyjából 50-50 százalé­kos az etnikai arány. Két srác feltűnően hasonlít egymásra, egyikük Bernáth Attila, a 18 éves Európa-bajnok, akinek a kedvéért eljöttünk a Budapest­től 240 kilométerre fekvő haj­dúvárosba, másikuk az egyik öcs, László. A fiatalabbik Ber­náth szemmel láthatóan felnéz bátyjára. „Ő a példaképem” - mondja, amikor megszólítjuk. Bernáth Attila mosolygós, jó­kötésű fickó, de szája sarkában ott bujkál a hamiskás mosoly, naivnak nem nevezném. „Utcagyerek voltam, sokat verekedtem, adtam is, kaptam is, 11 éves koromban termé­szetes módon vezetett az utam a helyi bokszklubba - mesé­li a tizenegy gyerekes család sarja, aki pontosan középen helyezkedik el a sorban, öten idősebbek, öten fiatalabbak nála a testvérek közül. - Vé­gig Laci bá volt az edzőm, és az utóbbi öt évben Timi is fog­lalkozik velem, ő állt a ringsa­­rokban, amikor 13 évesen az első serdülő magyar bajnok­ságomat nyertem. Akkoriban jól toltam az edzéseket, meg is lett az eredménye, de akadtak olyan időszakok is, amikor ba­jok voltak velem...” A bajnak vannak fokozatai a Bernáth családban, a legidő­sebb báty, a 24 éves János ez idő szerint éppen szabadság­­vesztését tölti, de Attilánál a „baj” szerencsére ennél eny­hébb formában jelentkezett. „Volt, hogy nem nagyon jár­tam edzésre, tavaly, az antalyai ifjúsági Eb előtt is linkesked­­tem, engem is meglepett, hogy így is ezüstérmet szereztem. Manapság sokszor gondolok arra, hogy ha rendesen odate­szem magam, akár már kétsze­res Európa-bajnok lehetnék. Mostanában rendesen edzek, egy hónapos felkészülés előz­te meg a rosetói Eb-t, de érzem, melózhatnék még keményeb­ben is” - ismeri el. Majd beáll a sorba, a futással bemelegítő társai közé, bokszmozdulato­kat végezve. Pár körrel később odalép hozzánk. „A csapott és a horog, a felütés az erősségem, egyeneseket ritkábban ütök, bár Timi szerint azokat is kel­lene. Timivel szoktunk kesz­tyűzni, régen simán megvert, ma már nem biztos...” - sandít mentorára az ifjú Európa-baj­nok, amire rögtön jön a válasz: „Nem engem kell megverned!” Közben megállás nélkül ka­pacitálom Attilát, hogy üljünk kocsiba és menjünk el a csa­ládjához, de szabódik: „Szé­gyellem, hogy milyen körül­mények között élünk...” Ha nem, hát nem, de aztán mintha oldódna a feszültség. „Tudja, ez az Európa-bajnok­ság megmutatta nekem, hogy akár a jövőmet is megalapozha­tom a boksszal. Ki akarok tör­ni a szegénységből, a cigány­­utcából. Apa nyolc általánost végzett, anya hatot, tizenegyen vagyunk testvérek, de további négyet örökbe fogadtunk, mert egyik-másik húgomnak, sógor­nőmnek már gyereke is szüle­tett, és az unokatestvéreket is édestestvéreimnek tekintem, ők is velünk élnek. Apa a tég­­lási centrifugagyárban dolgo­zik (Hajdúsági Iparművek - a szerk.), egyedül ő keres a csa­ládban, meg kapjuk a segélyt és a pótlékot. Nekem most hetven­ezer forintos Gerevich-ösztön­­díj jár, annak a felét odaadom a családnak, elhatároztam, hogy ha lesz pénzem, abból a többi­eket segítem” - ömlik belőle a szó idővel, és amikor újból fel­vetem: látogassuk meg a csalá­dot, szabódva ugyan, de rááll. „Jó, de csak kívülről. Nem me­gyünk be a házba.” Kocsiba ülünk, áthajtunk a központon, majd egyre nyo­morúságosabb vidékre érünk. A vasúton túl van a cigánysor, az Árpád utca 53., Bernáthék vályogháza. A homlokzaton ott a parabolaantenna tányérja, de ettől eltekintve nem sok min­den utal a 21. századra. A ke­rítés előtt csinos, legfeljebb ti­zenhat évesnek tűnő cigány lány áll, karján aranyos csecse­mőjével. „Ő az egyik sógornőm - magyarázza Attila. - Nekem is van menyasszonyom, Bi­anka, három éve járunk, szá­momra ő a legszebb lány a vi­lágon. A válogatott bokszoló Nagy Angi húga. Jövőre meg­kérem a kezét.” Attila meglepően érett, már-már filozofikus monda­tokra vált. „Érzem a felelőssé­gem súlyát, a saját kereszte­met én cipelem. Vallásos va­gyok, hiszek Istenben, szok­tam imádkozni a meccseim előtt. Az iskolával kissé hadilá­­bomállok, nem viszem túlzás­ba a tanulást, de a minap kap­tam egy ötöst angolból, igaz, azzal a lendülettel egy kettest is. Tizedikes vagyok, le akarok érettségizni, aztán meglátjuk. Laci bá jóban-rosszban mellet­tem áll, sok terhet levesz a vál­­lamról, őt tartom a második apámnak. Két év múlva lesz a tokiói olimpia, oda feltétlenül ki akarok jutni. Amióta Euró­pa-bajnok lettem, hívogatnak az újságírók, ma is lenn volt az M4 Sport stábja, képzelje, egész jól megy már a beszéd, azt mondják, ügyesen vála­­szolgatok” - dicsekszik. Majd visszamegyünk az edző­teremhez, elbúcsúzunk. Attila felpattan a biciklijére és öccsé­vel együtt elkarikázik. A hadhá­zi cigánysor felé. Ahol most még él, de ahonnan - ha a fene fenét eszik is - ki akar tömi. A győztes gólt szerző Sáliéi Dániel a forduló legjobbja lett az MLS-ben Legendáktól is tanulhat Amerikában LABDARÚGÁS Sallói Dániel, az észak-amerikai profi futball­­bajnokságban (MLS) szerep­lő magyar csatár lőtte a Kan­sas City győztes gólját a hét végén. Teljesítményével be­került a forduló álomcsapatá­ba, sőt, a különböző statiszti­kai mutatókból kialakuló já­tékosindexek alapján ő lett a kör legjobbja is: a gólja mel­lett kétszer eltalálta a kapu­fát, és volt három kulcspasz­­sza is a Colofado ellen (1-0). Tavaly még csak kiegészítő ember volt a 21 éves magyar futballista, most viszont már két gólnál és négy gólpassz­­nál tartva stabil tagja a kezdő­csapatnak. „Éppen ez a titka a jó for­mámnak - mondta lapunk megkeresésére. - Jóval na­gyobb az önbizalmam, és egy év alatt rengeteget fejlődtem. Erősebb lettem, higgadtabb, jobb döntéseket hozok, és sta­billá váltak a labdaérintéseim, ami nagyon sokat segít a játé­kom folyamatosságában. Jó ér­zés, hogy gyakran látom a ne­vemet a médiában és a klub honlapján, egyre gyakrabban ismernek meg az emberek az utcán, érzem, hogy szeretnek a szurkolók.” Az MLS-ben tíz forduló ment le ebben a bajnokság­ban, és a Kansas City a Nyu­gati főcsoportban az első he­lyen áll. Tavaly a csoportjá­ban az ötödik helyen végezve jutott el a rájátszásba, amely­nek aztán már az első körében kiesett, és ez az összesített ta­bellán all. helyhez volt elég. „Télen nagyon jó futballis­ták érkeztek a csapathoz, erő­södtünk, és ezt tükrözi az ed­digi teljesítményünk. Ennek megfelelően merészebbek is a céljaink, nemcsak bejutni aka­runk a rájátszásba, hanem a döntő, illetve annak a megnye­rése lebeg a szemünk előtt.” Gyerekként nemzetközi meccsek nyitányán Budapes­ten olyan sztárok kísérője volt, mint például David Beckham, de van olyan fotója is, amelyen Cristiano Ronaldo és Zlatan Ibrahimovic mellett áll. „Még mindig furcsa, hogy olyan labdarúgókkal találko­zom a pályán, akik gyerekko­romban a bálványaim voltak. Egy hónapja idegenben gól­szerző voltam, amikor 2-0-ra megvertük a Los Angeles Galaxyt, amelybe az utolsó fél órára beállt Ibrahimovic is. Az MLS erős bajnokság, kiváló labdarúgókkal kell megvívnom a helyemért a csapatban. Tanulhatok a csapattársaimtól, az ellen­felektől, ez csak a hasznom­ra válik, és így talán érthető, hogy nagyon szeretek itt ját- Egykor Beckhammel Fotó: NS szani.” Pajor-Gyulai László Felsugárzik Ökrös Csaba jegyzet@mediaworks.hu Fájdalomban és örömben egyaránt része van annak, aki sportolásra adja a fejét. Mondhatni a sérülések ép­pen úgy velejárói a sport­nak, mint a kisebtr-nagyobb sikerek. Természetesen az olyan szellemi sportok, mint a sakk esetében fizikai fájda­lommal aligha kell számol­nunk, de egy-egy elhibázott lépés után a játékos komoly mentális megpróbáltatással néz szembe. Meglepő, hogy a fájdalom­hoz mennyire eltérően viszo­nyulnak az egyes sportágak­ban. Például egy focistának a fájdalomküszöbe jóval ala­csonyabb, mint egy öklözőé, és a fájdalomérzet kimuta­tásának is más-más a kultú­rája a két jemlített sportban. Olyannyira, hogy a futballis­ta mérkőzésstratégiájához hozzátartozhat egy kis fet­rengés, egy bokszoló számá­ra ez legföljebb elcsalt mér­kőzés alkalmával jöhet szá­mításba. Sportáganként vál­tozik, hogy a sportolás köz­ben szerzett sérülés helye és a fájdalom jelentkezésének helye milyen távol tud kerül­ni egymástól. A magas szin­ten űzött futball iránt érdek­lődő közönség már el sem csodálkozik azon, hogy a lá­ba alsó részére kapott rúgás nyomán a focista az esetek többségében nem sípcsont­ját, bokáját, vádliját tapogat­ja a földön fekve, hanem a fe­jét fogja. Persze míg BL-mecs­­csen fel nem rúgják, e so­rok írója sem lehet benne biztos, hogy nem sugárzik-e fel a fejbe minden fájdalom, amit egy focista elszenved, így csak vélelmezhető, hogy a fetrengő játékos csak jogo­sulatlan előnyt próbál szerez­ni, illetve gyenge tanárai vol­tak a színi tanodában. Érthe­tő, hogy a játékvezető tényke­dését befolyásolni akarják a játékosok, de ezt nem magya­rázhatja a gyermeteg drama­turgia alkalmazását. Egy szó mint száz: komolyabban kel­lene venni az időhúzási trük­kökkel kapcsolatos képzést a futballakadémiákon. Hu­szonegyedik századi focihoz huszonegyedik századi szin­tű fetrengés illene. Mint szó esett róla, siker és öröm nélkül sincs sport. A siker fölött érzett örömet mindenki igyekszik kimu­tatni. Az élet persze igazság­talan, ezért sportáganként más-más hatásfokú az öröm­­ködés. Miközben egy kerék­párversenyző hetven kilomé­­ter/órás sebességgel átha­lad a célvonalon, nagy szín­házat aligha várhatunk tőle. Már csak érzékelési korlá­táink miatt sem. Viszont ha gól születik a fociban, szer­zője igazi jutalomjáték elő­adója lehet. Van tere és ideje, hogy kifejezze boldogságát. A játékos produkciója során egyben fogadja az ovációt, mely jelzi számára, hogy a gól ugyan az övé, de má­ris elbirtokolta tőle a dicső­séget a közönség. Bizony-bi­zony a drukkerek sokadal­ma a közösségi tulajdon hí­ve marad még a magánérde­kek köré szerveződő sport vi­lágában is.

Next

/
Thumbnails
Contents