Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-07 / 56. szám

2018. MÁRCIUS 7., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 0 Kialakulóban az intermodális csomópont tervei Harminc éve se volt újdonság a probléma Hogy fejlesztésre, átgondo­lásra szorul az egri közleke­dés, az évek óta ismert tény. Most már abban is bizto­sak lehetünk, hogy születő­ben a megoldás. Az intermo­­dális csomópontot a jelenle­gi vasútállomás közelében üdvözölhetjük majd - az al­ternatív elképzelések fenn­akadtak a rostán. Lőrincz Rebeka lorincz.m.rebeka@gmail.com EGER Tavaly novemberben alá­írták a hivatalos együttműkö­dési megállapodást a közel egy évtizede beszédtémát jelentő városi intermodális csomópont (IMCS) kialakításáról. A közvé­lemény abban egyetért, a közle­kedési lánc különböző ágazata­it összekapcsoló komplexum je­lentősen megkönnyítené az eg­riek és az itt megfordulók éle­tét - rengetegen várnak meg­oldást például az egyre terhel­­tebb központi autóbusz-állo­más ügyében. Közel egy évtizede zajlanak tárgyalások Az egri önkormányzat 2010- ben nyújtott be először pályáza­tot, s a következő év tavaszán írták alá azt a szerződést, mely 80 millió forintot biztosított az előkészítés finanszírozására. Az IMCS terve 2015-ben helyet kapott a kormány Modern Váro­sok Programjában, 2017 novem­berében megköttetett az együtt­működési szerződés a progra­mért felelős állami szervvel. A megvalósíthatósági tanul­mányok alapján az a döntés vált hivatalossá, hogy a leendő csomópont a jelenlegi vasútál­lomás közelében fog kiépülni. Rebesgették, hogy - funkcio­nalitását vesztve - megszűnik a központi autóbusz-állomás, azonban Kosa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért fe­lelős tárca nélküli miniszter nemrégiben leszögezte, szak­mai indokok alapján nem fel­számolható a belvárosi autó­busz-pályaudvar. Az egri vasútállomás területe jelentős átalakítás előtt áll Más elképzelések is napvilágot láttak Nemrégiben megjelent egy koncepció, melyet Nick Tayler angol származású egri blog­ger tett közzé. A cikk javarészt a Magyar Közlekedési Klub 2014-ben Egerről készített ta­nulmányán alapul. A bejegyzés csaknem ötezer embert ért el, ami a téma aktualitását és a pol­gárok érdeklődését is mutatja. A tanulmány a vasúti köz­lekedés hiányosságaira, s a benne rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet. Rámutat, az 1980-as években történt jelen­tős fejlesztések alkalmával a je­lenlegi fejpályaudvar - azaz a fő állomás - felszámolását tervez­ték, annak előnytelen elhelyez­kedése, adottságai miatt. Több­szörösen megtérülő megoldás­nak látja viszont a vonatközle­kedés a ma kihasználatlan ren­dező pályaudvar és felnémeti ál­lomás vonalára terelését - ez le­hetővé tenné, hogy a lakosság 70 százaléka számára a vasút­vonal kényelmesen elérhető kö-Fotó: Berán Dániel zelségbe kerüljön, ami a jelen­legi állomás kieső pozícióját te­kintve átütő fejlemény lehet. A szerző hozzáteszi, a Buda­­pest-Eger viszonylat fő kiszol­gálása ma autóbuszjáratokkal történik, melyek üzemeltetése évente 3-400 millió forintos pluszköltséget jelent. A vasút jelenlegi költségszintjén bízta* síthatná e járatokat, valamint közvetlen vonatok indulhatná­nak számos vidéki város felé. A felvetés nem került tervezőasztalra Az IMCS koncepciójába illesztve e modellt, a rendező pályaudvar területe válna ideálissá a csomópont kiépítésé­re - véli a tanulmány, kiemelve: az épülő bekötőút közelsége, a fejlődő déli iparterület és kör­nyezetvédelmi szempontok is indokolnák ezt a döntés. A koncepció azonban a jövőben is csak találgatások tárgya marad; megkeresé­sünkre a városvezetés közölte, az elmúlt évtizedben nem vető­dött fel olyan terv, mely ne a je­lenlegi vasútállomás területét érintette volna. Legalább áprilisig várat magára Tavaly november óta közbe­szerzési eljárás folyik az inter­modális csomópont terve­zésére, pontosabban az azt megelőző részletes megvaló­síthatósági tanulmány elké­szítésére. A már korábban megszü­letett vázlatok egyrészről a Pro Űrbe Kft. nevéhez fűződ­nek, akik már több ízben ele­get tettek a város felkérésé­nek. Babos Gyula igazgató a Hírlap megkeresésére el­mondta, a novemberi szerző­dés megkötését követően ki­írt pályázaton a cég koncep­ciója is versenyez; jelenleg az eredményekre várnak, me­lyek megszületését április vé­gére saccolja az igazgató, ha nem hosszabbítják meg az el­bírálás időtartamát. A részletes tervek elfogadá­sát követően az építkezés 2020-ban veheti kezdetét, az átadót legkésőbb 2022-re ígérik. Babaház Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu M áig erősen él bennem az emlék, mennyire meg vol­tam döbbenve, amikor gyermekkoromban egyszer családilag meglátogattunk egy rokont, aki egy negy­ven négyzetméteres kis társasházi lakásban élt. Körülbelül tízéves voltam, a szüleimmel kertes házban laktunk, soha nem láttam még belülről panelt. Amikor odaértünk, teljesen le voltam döbbenve, hogy mennyire pici a lakás, emlékszem, még meg is kérdeztem, hogy fogunk éjszaka akkora helyen hatan elférni. Minden aprónak és szűkösnek tűnt, úgy érez­tem magam, mintha babaházban lennék. Mégis meglepődve tapasztaltam, hogy élvezem a szűkösség nyújtotta előnyöket, hogy mindenki hall minden­kit, nem kell a lépcsőről le­kiabálni, és hogy kénytele­nek voltunk a tévé előtt enni, mert nem volt elég hely ha­tunknak a konyhában. Ma már én is egy „babaház­ban” élek, és el sem tudom képzelni máshogy az életemet. Igaz, hogy helyszűke miatt általában nekimegyek a bútorok szélé­nek, és bizony a szomszédok sem mindig csendesek, de a ki­lencedikről nekem van a legjobb kilátásom, és hála a helyszű­kének, végre véget vetettem a családomra oly jellemző őrizge­­tésnek is. Aminek nincs hely, az már be sem kerül a lakásba. Nem mondom, hogy később nem fogok kertes házba vágyni, vagy hogy mindig megelégszem majd ötven négyzet­­méterrel, de rájöttem, hogy panelben lakni sem katasztrófa, és együtt lehet élni békességben másik száz emberrel, és fe­leannyi háziállattal. Minden csak akarat és türelem kérdése. Rájöttem, hogy panelben élni nem katasztrófa Milliók a civilek támogatására EGER Egyebek között szak­mai, kulturális programok megvalósítását, fiatalok lete­lepedését, valamint zenei te­hetségeket támogat idén is a megyeszékhely önkormány­zata - hangzott el kedden saj­tótájékoztatón. Az adott év költségvetésének elfogadása után minden évben meghir­detik a helyiek számára elér­hető, önkormányzat által ki­írt pályázatokat, melyek célja a civil szervezetek, egyesü­letek, valamint a tehetséges fiatalok támogatása. Habis László polgármes­ter elmondta, a civil szerve­zetek szakmai programjaira 5,7 millió forintot fordít a vá­ros, melyből remélhetőleg olyan rendezvények szület­nek majd, amik színesebbé teszik az egriek mindennap­jait. Martonné Adler Ildikó al­polgármester a kulturális tá­mogatásokról szólt, kiemelte, külön biztosítanak forrást 2018 első, valamint máso­dik félévére. Most 2,2 millió forintot ítéltek meg a kultu­rális szervezeteknek, és ha szükséges, a második félév­ben ez az összeg akár maga­sabb is lehet. Jövőre megújul az Egri Ifjúsági Zenei Program Bejelentették az Egri Ifjúsági Zenei Program (EIZP) folytatá­sát is. Ezzel kapcsolatban Rázsi Botond alpolgármester el­mondta, jövőre szeretnék meg­újítani a programot, de idén még a megszokott feltételek szerint hirdetik meg. Kiemel­te, eddig közel tizenegymillió forint támogatást fordítottak az EIZP-re, amelyből egyebek között nyolcvannyolc koncert és tíz videóklip valósult meg, s számos egri tehetséget is elin­dítottak a siker felé. Az önkormányzati pályáza­tok részletes leírása www. eger.hu oldalon érhető el. S. K. Tágasabb lesz az onkológiai rendelő A megyében egyedülállónak számító képzések indulnak Találkoztak a leendő diákokkal HATVAN Az Albert Schweitzer kórház szakrendelőjében fel­újított helyiségbe költözött a diabetológiai szakrendelés. Ez az első lépése annak, hogy az onkológiai betegeket ellátó szakrendelő és gondozó is fel­újított, kellő számú kiszolgá­lóhelyiségből álló rendelőin­tézeti részbe kerüljön. A klimatizált rendelők alapterülete mintegy tizen­hat négyzetméterrel nagyobb lesz az eddigieknél, s a bete­geket így komfortosabb kö­rülmények között fogadhat­ják - tájékoztatott Zelnik Krisztina, a gyógyintézmény sajtosa. Dr. Stankovics Éva, a kór­ház főigazgatója kiemelte: a j'elenlegi fejlesztés annak ér­dekében történik, hogy az on­kológiai szakrendelés és gon­dozó az eddigitől minőségileg is jobb körülményeket bizto­sítson: a költözést követően egyebek mellett megszűnik az a zsúfoltság is, mely a je­lenlegi rendszert jellemzi. A kórház a fejlesztést saját erőből valósítja meg. A diabetológiai szakrende­lés immár a rendelőintézet épületének harmadik emele­tén, a bőrgyógyászati és az audiológiai szakrendelések között érhető el. T. 0. LŐRINCI Kedden kezdődött, és három napon át zajlik a Már­cius 15. Gimnázium és Szak­képző Iskolában a felvételi el­beszélgetés az intézmény , le­endő tanulóival. Emellett is­kolaorvos is várja a nyolca­dikosokat, akik pályaalkal­massági vizsgálaton is átes­nek. Oroján Erzsébet igazga­tónő elmondta: iskolájukban számottevő a túljelentkezés. Főként a megyében egyedül­álló sport ágazati képzés - amely az érettségi mellé fit­­nesz-wellness instruktori bi­zonyítványt ad - és a pedagó­giai ágazati oktatás - amely szintén érettségivel, továbbá Sok fiatal fordult meg az intézményben Fotó: Albert Péter óvodai dajka és családsegítő munkatársi képesítéssel jár - iránt érdeklődnek sokan. A szakmai bizonyítványok előnyt jelentenek a majdani továbbtanulás során, s lerövi­dítik a felsőfokú oktatás idő­tartamát is. Az intézményvezető közöl­te azt is, hogy a bányászati szakma iránt is sokan érdek­lődnek, hiszen az itt végzet­tek számára Visonta komoly tanulmányi támogatást és életpályamodellt kínál. E te­rületen - hiányszakmáról lé­vén szó - a felveendő tanulók számát illetően nincs felső határ. T. 0.

Next

/
Thumbnails
Contents