Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-02 / 52. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁRCIUS 2., PÉNTEK Nem vetik el a pályázatra készült terveket Kulturális főváros helyett törekvő Eger A fényfestés a látványtervek részét képezte a rangos cím elérése érdekében készült pályázaton belül Fotó: Berán Dániel HÍREK Véradás: életeket menthet HEVES MEGYE Ma 8 és 13 óra között a Wigner Jenő Szakközépiskolában nyílik mód a véradásra. Szomba­ton 9 és 12 óra között a mar­­kazi általános iskolában vár­ják a véradókat. Szintén szombaton délután 2-től 4 óráig a ludasi könyvtárban adhatnak vért. V. M. Programok más időpontokban EGER A Dobó Katica Nyug­díjas Szervezet márciusban is számos rendezvényt tart. Március 5-én, hétfőn nőnapi ünnepséget rendeznek, ame­lyen közreműködik a Lajtha László Néptáncegyüttes Bé­csi Gyula vezetésével. Idő­pontváltozás miatt az ese­mény 14 óra 30 perckor kez­dődik. Március 12-én, hét­főn az 1848-as forradalom­ról emlékeznek meg, a Dobó Katica Népdalkor, az Egri Vi­tézek Dalköre és Színjátszó Csoport közreműködésével 15 órától. Március 26-án,, hétfőn a szervezet éves be­számoló közgyűlését tartja. Időpontváltozás miatt a ren­dezvény 13 óra 30-kor kez­dődik. Mindhárom esemény a Bem tábornok utca 3. alat­ti laktanyában lesz. V. M. Tárlat az Új romantika felé GYÖNGYÖS Új romantika felé címmel az egri Eventus Üz­leti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Közép­iskola és Kollégiumnak március 7-én, szerdán, 17 órakor nyílik kiállítása a Vachott Sándor Városi Könyvtárban. A bemutatott művek a XIX. század jelleg­zetes festészeti irányzatát, a romantikát dolgozzák fel, to­vábbgondolják azt az Even­tus diákjainak szemléletével, vizuális nyelvezetével. V. M. Nem jutott tovább városunk az Európa Kulturális Főváro­sa 2023 pályázaton. A mel­lőzés lehetséges okairól, a folytatással kapcsolatos tervekről a pályázati munka­­csoport válaszát Zentai László médiareferens küldte el lapunknak. A meghiúsult pályázat dacára kedvező fej­leményekre számíthatunk. Lőrincz Rebeka lorincz.m.rebeka@gmail.com EGER Hónapokig izgatott vára­kozás kísérte az Európa Kul­turális Fővárosa (EKF) pályá­zat előkészületeit. A hét neve­ző közül végül Debrecen, Győr és Veszprém jutott tovább a döntőbe. Eger pályázati anyagá­nak fókuszában a filmművé­szet és a fény, valamint a kor­társ előadó- és képzőművészet állt. A pályázó városok közül Eger és vidéke fogadja a leg­több turistát, akiket nagyrészt a vidék kulturális programjai és látnivalói csábítanak ide. A városvezetés emiatt is fon­tosnak tartja, hogy a pályáza­ti anyagban szereplő fejleszté­seket megvalósítsa. „A benyúj­tott tervek jól tükrözik Eger le­hetőségeit, kellő hangsúlyt fek­tetnek azokra a célokra, melye­ket 5-7 év távlatában elérhet a város” - olvasható a pályázati munkacsoport részünkre eljut­tatott levelében. Ilyen az Uránia Moziban ki­alakítandó filmművészeti él­ményközpont. „Célunk a Film­­művészeti Nyári Egyetem új­jáélesztése, valamint egy telje­sen új filmfesztivál megrende­zése Egerben. A Magyar Nem­zeti Filmarchívummal együtt­működve Cinematékát indíta­nánk.” A pályázatkészítők a ze-Úgy vélik, talán kevésbé sike­rült az európai szakértő zsűri figyelmét ráirányítani azokra a fókuszban álló, innovatív, meg­újító törekvésekre, melyeket a kultúra különböző területein célul tűztek ki maguk elé. A győzelemnél fontosabbnak tekintik a siker érdekében el­végzett munka eredményeit. neművészetben és kórusének­lésben is az értő, befogadó kö­zönség nevelését tartják fon­tosnak; a pályázati összefogás eredményeként több városi is­kola részvételével megalakult a száz tagú Eger Városi Ifjúsági Kórus. A pályázatban a beruhá­zások között a fő célkitűzés egy sokoldalú kulturális központ, s egy kulturális inkubátorház kialakítása. A vázolt tervek megvalósításához az uniós fej­lesztések, a kormány Modern Városok Programja és a főegy­házmegye nagyléptékű prog­ramja nyújthat alapot. Az EKF előkészületei során stratégiai kapcsolatok épül­„Egy nagy terv vázolása volt a feladat, közös gondolkodással. Ez az anyag a kezünkben van, szeretnénk folytatni a közösen megkezdett munkát.” A pályá­zatról kialakított vélemények szakmai indoklása még nem ismert, a független szakér­tői testületnek még két hét áll rendelkezésére. tek a környező települések­kel, az egyetemmel, a Nemze­ti Filmarchívummal, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságá­val és a történelmi egyhá­zakkal is, melyeket a pályázó csapat • egyértelmű siker­ként könyvel el, és a jövőbeli együttműködés alapjának te­kint. Azt, hogy a pályázat máso­dik körébe nem jutott tovább a város, elsősorban alapvető felfogásbeli különbségeknek tulajdonítják. „Volt olyan vé­lemény, hogy egyenesen egy­házi projektet terveztünk meg, ami természetesen nem igaz - aki ismeri a pályáza­tunkat, az ilyet nem mond. Megint mások a demokrácia jövőjéért aggódtak a szakértő zsűri általi meghallgatáson, s a pályázatunk tényanyagá­ról kevéssé kérdeztek. A meg­hallgatáson aztán szembesül­tünk olyan kérdésként megfo­galmazott, egyértelmű állás­ponttal is, miszerint ennek az örökségnek az értéke ma már nemcsak kérdőjeles, de legin­kább túl kellene haladnunk az elmúlt ezer éven.” Üzenetekkel bombázta, zaklatta volt élettársát EGER Zaklatás vétségéért és bűntettéért egyaránt felelős­ségre vonhatja majd a bíróság azt a férfit, aki ellen az Egri Járási és Nyomozó Ügyész­ség a napokban emelt vádat e bűncselekmények elkövetése miatt - közölte csütörtöki saj­tóközleményében a Hírlappal dr. Szalóki Zoltán megyei fő­ügyész. ■ A vád arról szól, hogy az egyébként büntetett előéletű ember két esztendeje május­ban ismerkedett meg egy nő­vel, akivel össze is költöztek. Ám rövid idő elteltével na­gyon megromlott a kapcsola­tuk. Olyannyira, hogy a hölgy az édesanyjához ment lakni a megyeszékhelyre. Az elha­gyott partner nem törődött be­le a szakításba. Eleinte napon­ta többször kereste a volt tár­sát telefonon, illetve szemé­lyesen. Kiderült, hogy 2016. november 21. és 2017. január 31. napja között összesen 105 sms-üzenetet küldött neki, fő­ként az éjszakai és a hajnali Három hónap alatt 105 sms-üzenetet küldött a vádlott órákban. Nem egyszer felbuk­kant volt élettársa édesanyjá­nak lakásánál is, ahol folyton kopogott, néha az ajtót rugdos­ta. Elment a korábbi kedvese munkahelyére is, vagy annak telefonszámán kereste őt. An­nak ellenére, hogy az asszony sokszor jelezte, nem akar kap­csolatot vele. A vádlott folya­matos zaklatásai miatt tavaly év elején a nő lecserélte a te­lefonszámait, s kénytelen volt felmondani a munkahelyén. A vádirat szerint a terhelt üzeneteiben, személyes talál­kozásaik során többször meg­fenyegette a sértettet, hogy megöli. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a vádiratában azt indítványozza, hogy a bíróság próbaidőre felfüggesztett sza­badságvesztés-büntetést és még pénzbüntetést is szabjon ki a vádlottra. Arra is indít­ványt tett a vádhatóság, hogy az igazságszolgáltatási szerv a szankció felfüggesztésének az idejére rendelje el a férfi párt­fogó felügyeletét. Sz. Z. A szakmai indoklás várat magára Kedvezményesen ehetünk a megye legjobb vendéglátósainál Az étterembe járást segítenék A szövetkezeti tagok kaphatják a bevételt HEVES MEGYE Négy megyei vendéglátóegység is csatlako­zott az Országos Étterem Hét elnevezésű rendezvénysoro­zathoz, amelynek keretében március 5. és 11. között orszá­gosan több mint száz TOP ét­teremben van mód kedvez­ményes étkezésre. A többéves múltra visszatekintő kezdemé­nyezés lényege, az érdeklődők egy teljes menüsor árának tö­redékéért kóstolhassák meg a legjobb éttermek fogásait.- Mi már több éve csak eb­ben az egy akcióban veszünk részt, mert úgy vettük ész­re, hogy akik ennek a rendez­vénynek a keretein belül lá­togatnak el az éttermünkbe, azok nagy része visszajáró vendéggé válik. Örülünk en­nek, mert fontos az étterembe járás kultúrájának minél szé­lesebb körű elterjesztése - fej­tette ki lapunknak Bujdosó Ist­ván, a programban részt vevő noszvaji Rozmaring Vendéglő tulajdonosa. Megyénkből még további három étterem, az egri Brum- Brum és a Macok Bisztró és Borbár, valamint a mátrafü­­redi 4Évszak - Palóc Bistorant csatlakozott a kezdeményezés­hez. Foglalásra interneten, a www.etteremhet.hu oldalon van lehetőség. Süli K. ”rT -■ E:: 1 * F v EViV : 1 II ■ * ^3SBK 1 A legjobb vidéki éttermek közé beválasztott Macok Bisztró és Bor­bár is várja majd az érdeklődőket Fotó: Berán Dániel BUDAPEST Fideszes képviselők törvénymódosítást kezdemé­nyeztek, amelynek lényege, hogy a nyugdíjas-szövetkeze­tek megtermelt éves nettó ár­bevételének legalább 85 szá­zalékát a tagok között kelljen felosztani a személyes közre­működés arányában - közöl­te a stratégiai társadalmi kap­csolatokért felelős miniszter­­elnöki megbízott csütörtökön. Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, Magyarország egy „többgene­rációs otthon”, és azt szeret­nék, hogy minden nemzedék azt érezze, fontos.- Köszönettel és hálával tar­tozunk a több mint kétmil­lió nyugdíjasnak, az erkölcsi megbecsülés mellett rendkí­vül lényeges az anyagi is - je­lentette ki a honatya, hozzá­téve: a törvénymódosítást már a következő Országgyűlés tár­gyalja majd, a Fidesz-KDNP támogatni fogja a javaslatot. Túri Dénes, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Or­szágos Érdekképviseleti Szö­vetségének elnöke kiemel­te: tavaly július 1-je óta lehet közérdekű nyugdíjas-szövet­kezeteket alapítani. Már több mint száz szervezet jött létre, húszezres tagsággal és mint­egy négyezres dolgozói lét­számmal - tette hozzá. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents