Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-15 / 266. szám

2017. NOVEMBER 15., SZERDA KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Mintaintézmény lett a gyöngyösi központ Kitüntetett házigazda Helyi termelők is bemutatkoztak a konferencián Fotó: Czímer T. Ossza megyeiünk karácsonyi emlékeit! GYÖNGYÖS, SÁSTÓ A Mátra adott otthont nemrégiben a Kulturá­lis Központok Országos Szö­vetsége (KKOSZ) őszi országos közművelődési konferenciá­jának. A házigazda szerepet a Gyöngyösi Kulturális és Köz- gyűjteményi Központ vállalta.- A kétnapos rendezvény megszervezése igazán nagy kitüntetés számunkra, hisz a KKOSZ húszéves múltra tekint vissza, intézményünk pedig a kezdetektől tagja ennek a szer­vezetnek - ismertette dr. Birn- baumné Pintér Mária. A Gyön­gyösi Kulturális és Rendez­vényközpont igazgatója az ese­ményt megnyitó beszédében kiemelte, több okból is fontos ez a találkozás.- A nemzetközi szervezet, a francia alapítású, 1974 óta mű­ködő GERFEC azt tűzte zász­lajára, hogy az emberi megér­tést a kultúrák közötti párbe­széddel igyekszik megoldani. E szellemiség - úgy érezték - nálunk, a mi intézményünk­ben a gyakorlatban is megva­lósul, ezért mintegy példaként állítottak és mintaintézmény­nek választották a rendezvény- központunkat. Ez presztízs­ben mindenképpen pluszt hoz az intézménynek és a város­nak is - ecsetelte az igazgató. - Ezzel elismerték a munkán­kat és - mint tudjuk - ez egy olyan szakma, amelyet általá­ban inkább mindenki csak kri­tizál, mert ahányan vagyunk, annyi fajta az ízlésünk is, ez pedig alapot ad arra, hogy ne értsünk egyet azzal a szak­mai munkával, amely az intéz­ményben folyik - magyarázta az igazgatónő. Szente Béla, a KKOSZ elnöke a kultúrák közötti párbeszéd erősítését és az európai nyitás fontosságát hangsúlyozta. Nemzetközi jelleget adott a rendezvénynek, hogy az aktuális ágazati és szervezeti témák mellett, az egész napos konferencián a résztvevők nemzetközi szakemberektől is hallhattak előadásokat. Kari Flornes, a bergeni egye­temi tanára, a GERFEC elnöke szerint a gyerekeknél kell kez­deni a sokszínű kultúra bemu­tatását, az interkulturális pár­beszédre való nevelést. A házigazdák a két nap alatt nemcsak a várost, hanem a Mátrát és a környéket is igye­keztek bemutatni. Helyi és a szomszédos településekről ér­kező kézműves termelők kí­nálták a specialitásaikat. Lehe­tett kóstolni bonbonokat, sajto­kat, borokat, szörpöket és kü­lönleges mézeket is. A város nevezetességeit egy belvárosi séta közben tekinthették meg a külföldi és az ország minden megyéjének városaiból érkező szakemberek. A konferencia második napján Sástón több, a kultu­rális életet színesítő, vagy tu­rizmusban érdekelt szerve­zet, így a Kékes Kutató-Men­tő Alapítvány, a High-Tech Sportok Bázis és a Gyöngyösi Status Quo Ante Zsidó Hit­község munkájába is belepil­lanthattak. H. É. Diabétesz: van eredmény, de feladat is BUDAPEST Nyitrai Zsolt minisz­terelnöki megbízott november 14-én, a diabétesz világnap­ján, az Országgyűlés napirend előtti felszólalásában jelentet­te be, hogy a kormány egyez­tetést kezdeményez a cukor­betegeket képviselő szerveze­tekkel. Mint mondta: hazánk­ban ma több mint 770 ezer em­ber szenved ismert cukorbeteg­ségben. Szakemberek szerint azonban a cukorbetegek tényle­ges száma ennél jóval nagyobb, több mint 1,2 millió. Kifejtette: évente több mint 600 ezer hon­fitársunk vált ki valamilyen cu­korbetegség kezelésére alkal­mazott gyógyszert, amelyek árához az állam társadalombiz­tosítási támogatást nyújt. Sokan nem is tudnak róla, hogy cukorbetegek.- Összességében elmond­hatjuk, hogy az elmúlt évek­ben közös munkával nagyon sok eredmény született a cu­korbetegséggel kapcsolatban, de még sok megoldandó fe­ladat van azért, hogy élethely­zetüket, problémáikat jobban megismerjük, ezért a kor­mány egyeztetést kezdemé­nyez a magyarországi cukor­betegeket képviselő szerveze­tekkel, amelyeknek nagyon nagy szerepe van a diabétesz elleni küzdelemben. HEOL HEVES MEGYE A múlt eszten­dőben nagy tetszéssel foga­dott ötlet nyomán az idei év­ben is arra kérjük Önöket, Kedves Olvasóink, hogy le­gyenek aktív részesei az év végi ünnepnek. Ajándékoz­zanak meg bennünket, de fő­leg olvasóinkat ünnepi han­gulatú, megható, személyes történetekkel, amelyek az Önök legemlékezetesebb ka­rácsonyát idézik fel. Küldjenek egy-egy igaz tör­ténetet, amit személyesen át­éltek, vagy ami megmaradt, s akár már nemzedékek óta őrződik a családi legendári­umban! Kérjük, írják meg nekünk azt a karácsonyi történetü­ket, amire igazán örömmel emlékeznek, ami mély nyo­mot hagyott Önökben, eset­leg tanulságokkal szolgál­hat és szívesen megosztanák másokkal! Az Önök legérdekesebb történeteit megjelentetjük a Heves Megyei Hírlapban és a Heol.hu oldalain. Azt kérjük, az írásaik maximum 2200 karakter terjedelműek legyenek, A4-es lapon más­fél oldalas, kézzel vagy gép­pel jegyzett szövegek. Szíve­sen vesszük, ha esetleg fotó­kat is küldenek. Sztorijaikat várjuk decem­ber 8-ig a postai címünkre: 3300 Eger, Trinitárius utca 1., illetve e-mailben: heol@ heol.hu. Utóbbi tárgy mező­jébe, illetve a borítékra írják rá: Karácsonyi történet. Szí­veskedjenek megadni az el­érhetőségüket, a címüket s a telefonszámukat. A legszebb karácsonyi tör­ténet szerzői között 15 ezer forintos vásárlási utalványt és egy fenyőfát sorsolunk ki, utóbbit december 20-ig kivisszük a megadott címre. Cinema Agria - Eger 15.00 ÉS 19.45 ÓRA Gyilkosság az Orient Expresszen 17.30 ÓRA Rossz anyák karácsonya 17.00 ÓRA Fűrész - Újra játékban 15.00 ÓRA Szörnyen boldog család 15.30 ÓRA Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Heves ősz HEVES MEGYE Kedves olvasónk küldte e fotót Heves ősz felhívásunkra. A HEOL.hu portálon képgalériánk­ban szeretnénk bemutatni, hogyan látják Önök e csodás évszakot. Fotó: Kelemen Alexandra Ha Ön is meg szeretné mutatni, milyennek látja az őszt Hevesben, küldjön fotót a heol@heol.hu címre! Budapest Noir 17.30 ÉS 20.10 ÓRA HELYI MŰSOROK RÁDIÓ Thor Ragnarök Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA A Lego Ninjago-film 17.30 ÓRA Budapest Noir 20.00 ÓRA Rossz anyák karácsonya Puskin Terem 16.00 ÓRA A kis vámpír . 18.00 ÓRA Rossz anyák karácsonya 20.30 ÓRA Thor Ragnarök SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Stúdiószínpad 10.00 ÉS 14.00 ÓRA: Pöttöm Panna TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismét­lése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Margó - maga­zinműsor, ism. 19.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20: Állattársak, 1. rész 19.30: Egészségtár - magazinműsor, ism. 20.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20: 25 éves az Egri Majorette Egyesület­gálaműsor közvetítése felvételről, ism. I II I I II Mill—— 0. 00: Képújság 9.00: A keddi adás ismétlé­se 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit vi­lága - vallási műsor 18.13: Rákász Gergely orgonái 01. - Szobrok 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Sport7, 1. rész - sportmagazin 19.01: Reklám 19.04: Sportí, 2. rész - sportmagazin 19.30: Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Üzleti negyed - gazdasági magazin 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb híre 20.30: Képújság 0.00: Képújság 7.00: EKE Sport - sportma­gazin (ism.) 7.30: NKK Balmazújváros-Esz- terházy KESC - NB I. B, Kelet, 9. forduló, női kézilabda-mérkőzés 9.00: Az EKE sajtótájé­koztatója (ism.) 10.00: Az aktuális keddi adás 10.00: A Magyar Tudomány Ünnepe az Eszter- házy Károly Egyetemen - Ünnepi köszöntő: dr. Liptai Kálmán, az EKE rektora, dr. Roósz András akadémikus, előadások: dr. Pléh Csa­ba, az MTA rendes tagja: Mit tud nyújtani a pszichológia a közoktatás tervezéséhez?, dr. Novák Tamás: Magyarok Amerikában - a leg­újabb PHENIX-eredmények 12.00: EKE Sport- sportmagazin (ism.) 12.30: NKK Balmazúj- város-Eszterházy KESC - NB I. B, Kelet, 9. forduló, női kézilabda-mérkőzés 14.00: A pén­teki adás ismétlése 14.00: Eszterházy körkép- közéleti magazinműsor 14.45: Hírlánc - az EKE hírműsora 15.00: Katonák az 1956-os forradalomban - dr. Kozári József előadása (ism.) 15.32: Egri csavar - az Egri Vízilabda Klub magazinműsora 16.00: Képújság 18.00: Firkászok 18.30: Angol Kupa döntő 19.15: Képújság 21.00: A pénteki adás ismétlése 23.00: Képújság 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hír­összefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier - moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory. FM 7 RÁDIÓ 0.00-5.00 FM 7 Night - a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hír­összefoglaló az előző nap legfontosabb törté­néseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hír­összefoglaló az előző nap legfontosabb törté­néseiből 6.00-10.00 FM 7 Weekend Egerben Lónyai Lindával, Gyöngyösön Bálint Attilával. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-14.00 FM 7 Weekend Bálint Attilával. Óránként friss hírek, időjárás, útinformáci­ók 14.00:18.00 FM 7 Weekend Csizinszky Évával. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer - a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit - a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Atti­lával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk. EE3ZEzmmjn3E^*™i 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 10.45: A lélek szava 11.05: Az ott­hon ízei 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 13.05: Nem középiskolás fo­kon (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Úton-útfélen 14.35: Neuma (ism.) 15.05: Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15: Hétvégi levél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Ér­ték-adó 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR-műsor 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Úton-útfélen (ism.) 22.10: Szó­szóló (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió 23.25: Hit­valló (ism.) AJÁNLÓ EGERBEN a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár böngésződében ma 16 órától Lőrincz Julianna tart előadást Arany János archaikus és né­pies kifejezéseinek fordítási kérdéseiről. EGERBEN a Bródy Sándor Me­gyei és Város Könyvtárban 16.30-tól Bállá Péter tart elő­adást Bornemissza Gergely fia, János politikai és katonai karrierjéről az erdélyi fejede­lemségben. HATVANBAN Lazányi Jánosnét, a Magyar Rákellenes Liga Hat­vani Szervezetének elnökét látják vendégül a Hatvani Ga­lériában ma 18 órától. A Hat­vani POrtrék programsoro­zatban szó lesz az élet dolgai­ról, az önzetlen segítségnyúj­tásról, zenével, irodalommal, képzőművészettel színesítve. NOVEMBER 14., KEDD ­18., SZOMBAT Kepes Intézet HANGSZERT A KÉZBE KÖNNYŰZENEI JÁTÉKTÉR ÉS ISMERETTERJESZTŐ SOROZAT, INTERAKTÍV HANGSZERKIÁLLÍ­TÁS, RENDHAGYÓ ÉNEKÓRÁK, KONCERTEK, HANGSZERES BEMUTATÓK, ROCKTÖRTÉNETI ELŐADÁSOK, TÖBB SZÁZ KIPRÓBÁLHATÓ HANGSZER A program ingyenesen látogat­ható! Látogatási rend: KEDD - PÉNTEK: 08.30 - 13.00 elsősorban bejelentkezett iskolai csoportok számára, 14.00 - 18.00 nyilvános látoga­tási idő SZOMBAT: 10.00 - 18.00 nyilvános látoga­tási idő NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK, 16.00 IFI PONT SZÜLINAP Az Ifjúsági Információs és Tanác­sadó Iroda ez évben ünnepli fennállásának 6. évét. Játékos programokkal, jó hangulattal és tortával várják a fiatalokat! NOVEMBER 17., PÉNTEK, 17.00 Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház „VOLTUNK, VAGYUNK, LESZÜNK...” A 20 éves Forrás Szabadidős DSE jubileumi kiállításának megnyitója A kiállítás megtekinthető: 2017. december 13-ig, az intézmény nyitvatartási ideje alatt. NOVEMBER 18., SZOMBAT ­19., VASÁRNAP Bartakovics Béla Közösségi Ház PALÓCGÁLA 2017 m Regionális - EGER Nemzetközi Népze- KULTURÁLIS nei Fesztivál KÖZPONT Várjuk megható, karácsonyi történeteiket Fotó: Fortepan

Next

/
Thumbnails
Contents