Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-10 / 185. szám

2017. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Szenvedélye volt Felszentelték a szanki keresztutat A tizenkét alkotó nagy örömmel vett részt a munkában Fotó: MW Fórumot teremt a sajtakadémia a masok MÁTRADERECSKE „Kátya el­ment. Pedig hetek óta tudtuk, hogy hosszú, drámai küzdel­me a könyörtelen kórral a vé­géhez közeledik. Isten aján­dékozta Őt e földre, ma pe­dig Isten szólította közülünk a mennyei hazába. Isten nyu­gosztaljon Kátya!” Ez egy, azok közül a bejegy­zések közül, amelyek Balákné Kovács Klára (Kátya) halálhí­rét követték a közösségi olda­lakon. Klárát, Mátraderecske alpolgármesterét nemcsak a településen, hanem szinte az egész térségben ismerték. Az egri születésű kislány 1961- ben költözött családjával Mát- raderecskére. Itt kezdte meg általános iskolai tanulmánya­it, majd az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségizett. Balákné Kovács Klára (Kátya) elment Fotó: MW segítése Az iskolái elvégzése után Gyöngyösön, Egerben, Recs- ken és a környező községek iskoláiban és óvodáiban dol­gozott. A Pétervásárai Kistér­ségi Többcélú Társulásánál évekig utazó logopédusként segítette a fiatalokat a kör­nyező települések iskoláiban és óvodáiban. Életét végigkísérte a fo­lyamatos tanulás, önképzés, munkájában az igényesség­re, az eredetiségre, tanítvá­nyai, és kollégái iránti nagy­fokú empátiára törekedett. Mátraderecskén neve egy­beforrott az elesettek segíté­sével. Nemcsak a diákok, de a szülők, a roma családok is gyakran megkeresték, taná­csát kérték, mert ismerték, megtapasztalhatták jó szán­dékát, emberségét. Kátya 2002-től képviselő­ként, alpolgármesterként is szolgálta a települést. Az önkormányzati válasz­tásokon rendre ő kapta leg­több voksot szavazóitól. Aktí­van részt vett a falu közössé­gi életében. A képviselő-tes­tület és a hivatal mellett az asszonykórus munkáját is teljes odaadással segítette. Betegsége alatt is emberfe­letti erővel vett részt a testü­leti üléseken, végezte alpol­gármesteri feladatait és részt vett a falu valamennyi ren­dezvényén, ünnepségén. Az önkormányzat Balákné Kovács Klárát saját halottjá­nak tekinti. B. K. SZÁNK Bábel Balázs kalocsa- kecskeméti érsek szentelte fel azt a keresztutat, aminek stációit az idei fafaragótábor résztvevői készítettek. A templomkertben felava­tott kálvária domborműveit - Kiss István, a Heves Me­gyei Népművészeti Egyesü­let elnöke tervei alapján -, ti- zenketten faragták: Figura László, Varga Csaba, Szígyár- tó Miklós, Szabó József, Derzsi Pál, Farkas József, Molnár Já­nos, Barta Zsolt, Balatoni Tibor, Nagy Judit, Kányádi Béla és Kiss István. A kereszt­ét létrejöttét sokan kétkezi munkájukkal, anyagi támoga­tásukkal segítették. Az össze­fogásért Feri Romulusz Gyula plébános és Patkós Zsolt pol­gármester is köszönetét mond­tak az ünnepségen. A községben húsz éve szer­vezték az első fafaragótábort - akkor az óvodának farag­tak játékokat és a most zá­ruló volt a kilencedik összejö­vetelük az alkotóknak. Az eltelt évek alatt az al­kotótáboroknak kialakult a törzsgárdája, amelynek zö­mét régóta a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tag­jai adják. Pár éve már a programot szervező önkormányzat és a táborlakók közösen határoz­zák meg, hogy az adott esz­tendőben milyen, a falut szé­pítő feladatra vállalkoznak. Az elmúlt két évben a játszó- és pihenőpark mellett pedig elkészítették azt a történelmi emlékutat, ahol huszonegy tablón eleveníti fel hazánk je­lentős eseményeit. T. K. GYÖNGYÖS Augusztus 28-án tartják a Kis-, ‘Közép-, Ag­rárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete (KKASE) és az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa által szervezett I. Sajtakadémiát. A „Kézmű­ves sajt - Tudomány - Turiz­mus” címmel rendezett kon­ferenciának a campus ad ott­hont. Megtudtuk, a rendezvény célja, hogy lehetőséget te­remtsenek a Kárpát-meden­ce sajtkészítőinek, a tejter­mékekkel, kereskedelem­mel és turizmussal foglal­kozó kutatóinak és a sajt­készítéshez vagy sajtturiz­mushoz kapcsolódó szolgál­tatóknak a találkozásra, az eszmecserére és eredmé­nyeik, tapasztalataik meg­osztására. A szervezők szá­mítanak a turisztikai szol­gáltatók jelenlétére is. Az előadásokon szó lesz a többi között a sajtok történel­méről, a földrajzi árujelzők­ről, a borokhoz párosítható sajtokról és a kézműves tej­termékék fogalmáról is. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Je­lentkezni a kerekesne.may- er.agnes@uni-eszterhazy.hu e-mail-címen lehet. H. É. HIRDETÉS TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság eimn Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FŐSZ Földgázszállftó Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2017. augusztus 30-án 09.00 órától 13.00 óráig Balaton, Bekölce, Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mikófalva, Mónosbél, Nagyvisnyó, Szilvásvárad településeken a 20 m5/óra és a felett vételező felhasználók, valamint a kommunális és szociális intézmények, polgármesteri hivatalok, pékségek és vendéglátó egységek vonatkozásában A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! MOZI Cinema Agria Mozi - Eger 16.00 ÉS 20.15 ÓRA: A setét torony 16.00 ÓRA: Minden minden 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Az Emoji-film 20.00 ÓRA: Anyák elszabadulva 18.00 ÁS 20.15 ÓRA: Annabelie 2. - A teremtés Cinema Bridge Mozi - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Az Emoji-film 17.30 ÓRA: Minden minden 20.00 ÓRA: Annabelie 2. - A teremtés Puskin Terem 16.00 ÓRA: Gru 3. 18.00 ÓRA: A setét torony 20.30 ÓRA: Anyák elszabadulva Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23, E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Ó, azok a harmincas évek KÉTÚTKÖZ Ismét nyári zenés estére hívták az érdeklődőket a Graefl-kastély tulajdonosai, Szerencsés Györgyi és Szepesi Péter az elmúlt hétvégén. Jákó Krisztina és Virágh József az 1930-as évek zené­it hozták el a közönségnek. Ám azoknak sem kellett aggódni, akik nem ismerik e lépéseket, hisz’ Far­kas Csilla swingtáncos és társai mindenkit táncra perdítettek az este folyamán. SZ. E. Fotó: MW TV ♦ HELYI MŰSOROK • RADIO JL AJANLO EKMK AUGUSZTUS 11., PÉNTEK, 20.00 OPERETTGÁLA - GONDA-BÁDER SHOW Minaret Kamarazenekar, Báder Ernő Cigányzenekara Pitti Katalin, Janza Kata, Vásáry André... HELYSZÍN: Líceum udvar AUGUSZTUS 12., SZOMBAT, 10.00-16.00 SZÓ ÉS KÉP Illusztrációs alkotónap Antall István-emlékkiállításán HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház AUGUSZTUS 15., KEDD, 19.00 INFUSION TRIÓ FEAT. BOGGIE Zenepavilon könnyűzenei sorozat HELYSZÍN: Érsekkerti zenepa­vilon AUGUSZTUS 25. ­TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a szerdai adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Tudományos Esték - a Zala­egerszegi Tv műsortár, ism. 19.00: Hír- Adás 19.20: Filmözön-filmajánló 19.30: Régi jármű találkozó és túra 2016, ism. 20.00: HírAdás 20.20: A Kultúrszalon jú­niusi programja - közvetítés felvételről, ism. GYÖNGYÖSI TV 0.00: Képújság 9.00: A szerdai adás is­métlése 11.30: Képújság 18.00: Műsor- ismertetés 18.01: Aktuális - hirek rövi­den 18.02: 10 perc - beszélgetés a vi­lágról, a városról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Ak­tuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Nappali 1. rész - életmód- magazin 19.01: Reklám 19.04: Nappali 2. rész - életmódmagazin 19.30: Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Nemzetiségi magazin - is­métlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 0.00: Képújság 10.00: A pénteki adás ismétlése 10.00: Eszterházy Króni­ka 10.30: Eger vár - magazin 10.40: GG Tánc - magazin 10.55: Hello mi (1. rész) - magazin a sapientia egyetemről 11.10: Hangoló: Gólyatábor 2013 (ism.) 12.00: Képújság 14.00: A keddi adás ismétlése 14.00: Természetfotozás - Herpai Imre előadása (ism.) 15.28: A Fi­zika mindenkié - Rázsi András előadása (ism.) 16.00: Képújság 18.00: A pénteki adás ismétlése 20.00: Válogatás a Szt. István Televízió műsorából (ism.) 21.00: A keddi adás ismétlése 23.00: Képújság ■ 11 II II I I I — 0.00: Csak igazi mai sláger megy 5.00: Hírösszefoglaló 6.00: Csak igazi mai sláger megy 10.00: Premier moziaján­ló 12.00: Csak igazi mai sláger megy 17.00: Cooky Show 20.00: Disco*s Hit 22.00: DJ Factory ll'ITMII'MMM— 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00- 5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00- 10.00: FM 7 Weekend Egerben, Lónyai Lindával, Gyöngyösön, Bálint At­tilával. Óránként friss hírek, időjárás, út­információk 10.00-14.00: FM 7 Week­end Bálint Attilával. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 14.00-18.00: FM 7 Weekend, Csizinszky Évával. Órán­ként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00- 20.00: FM 7 Summer A nyár leg­nagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00 - Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hí­rek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazi­likából 7.35: Szentek, szent életű embe­rek 8.15: Kötetlenül 9.05: Segíthetünk? 10.05: Délutáni találkozás 10.45: A lélek szava 11.05: Mustármag (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hí­rek 12.15: Evangélium 13.05: Hallgas­suk együtt! 14.05: Kávéház (ism.) 15.15: Püspökkenyér (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Mi tegyek (ism.) 16.30: A hét év­fordulója 17.00: Regionális Hírek 17.15: Kora Esti Hírmondó 17.45: Régió Sport­ja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR-mű- sor (ism.) 19.15: Könyvtári barangolás 19.45: Esti mese 19.50: A lélek szava (ism.) 20.10: Katedrális 21.05: Feltá­madt Krisztus, boldogságunk! - görög­katolikus félóra 21.30: Kapcsolat 22.10: Andante (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió EGER Idén immár 22. alkalom­mal rendezik meg a Végvári Vigasságokat az egri várban, s számos, színes programmal várják a látogatókat. Pénteken és szombaton háromféle szak­mai tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. A hagyo­mányőrző csapatok táborában életképek és mesterségek be­mutatói teszik még gazdagab­bá a fesztivált, aminek csúcs­pontjaként több mint kétszáz vitéz katona eleveníti fel az 1552-es dicső ostrom és az Egri csillagok című regény je­leneteit egészen vasárnapig. HATVAN Pénteken a Kossuth té­ren Magyar Bori és Lamm Dá­vid muzsikál este 8 órától. Re­pertoárjuk a saját daloktól, a népdalokon, és a reggae-n ke­resztül, a jazzsztenderdekig, széles skálán mozog. SZEPTEMBER 21. FESTETT TEOLÓGIA Varga Tarzíciusz mester, kár­pátaljai ikonfestő képzőművész és tanítványainak kiállítása HELYSZÍN: Templom Galéria AUGUSZTUS 26., SZOMBAT, 19.00-22.00 NYÁR BÚCSÚZTATÓ SZALON­NASÜTÉS HELYSZÍN: Felsőváros, Nemze­dékek tere AUGUSZTUS 26., SZOMBAT - 27., VASÁRNAP XXI. EGRI NÉPZENEI GÁLA HELYSZÍNEK: Vég­vári vitézek tere, E<j£R Bartakovics Béla KULTURÁLIS Közösségi Ház KÖZPONT r

Next

/
Thumbnails
Contents