Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-10 / 185. szám
fi KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2017. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK Garázdaság: utcán vágta fültövön lánya barátját Hamis rendszámú Dühös ökölcsapások a dohányüzletnél Utcán reggel, mások szeme láttára verekedni garázda magatartás Illusztráció Fotó: Shutterstock Az erőszakos fellépéssel párosuló garázda cselekedetek jogi megítélése függ attól is, vajon a kísérő bűntényért kiszabható szankció súlyosabb-e a riadalmat keltő, másokat megbotránkoztató garázda tettnél. Erről is beszélt egyebek között kérésünkre a Hírlapnak dr. Konkoly Thege László, a megyei főügyészség sajtó- szóvivője. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE „Mit képzelsz te magadról! - rikkantotta a férfi még a múlt évben, október 17-én reggel Selypen egy dohánybolt előtt. Éktelen dühének nyomatékos kifejezéseként kétszer ököllel állón vágta a haragosát, s a másik kezével nekinyomta a sötétített kirakatüvegnek. Az ütlegelésnek egy boltból kilépő vevő vetett véget. Felszólította a vádlottat, hogy engedje el a sértettet. Utóbbi azonban addigra már kétoldali állkapocstörést szenvedett, s a későbbi műtét során elveszítette két fogát, ez pedig maradandó fogyatékosság.- A Hatvani Járási Ügyészség ehhez a sérüléshez igazodva - tudatta dr. Konkoly Thege László - maradandó fogyatékosságot okozó súlyos' testi sértés bűntettének elkövetésével vádolja a 33 éves garázda férfit. Ennek a bűncselekménynek a megvalósítóját öt esztendeig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel fenyegeti a büntetőjogi kódex rendelkezése. A vádhatóság azt indítványozza, hogy a bíróság a vádlottal szemben - végrehajtásában felfüggesztett - börtön- büntetést szabjon ki, továbbá pénzbüntetést is. Egyúttal kéri, hogy a bíróság rendelje el a terhelt pártfogó felügyeletét a próbaidő tartama alatt.- Garázdaság miatt az elkövető akkor vonható felelősségre, ha a nyilvános helyen tanúsított, kihívóan közösség- ellenes, erőszakos magatartásával egyidejűleg nem valósít meg egy súlyosabban büntetendő cselekményt is- tájékoztatott a szakember.- Amennyiben mégis elkövet fajsúlyosabb deliktumot, akkor a bűnösségét csak ebben a súlyosabb bűncselekményben lehet kimondani. Egyszersmind az ehhez kapcsolódó büntetési tétel keretei között kell kiszabni vele szem- Igen gyakori bűncselekmény ma a garázdaság, különösen a nyári időszakban fordul elő meglehetősen sokszor- adott felvilágosítást a megyei főügyészség sajtószóvivője. - A Büntető törvénykönyv 339. szakasza értelmében ez a bűntény két évig, míg a csoportosan, fegyveresen, felfegyverkezve, vagy nyilvános rendezvényen elkövetett minősített esete már három évig terjedő szabadságvesztéssel bűnben a büntetést. A bűncselekmény garázda jellegű elkövetését ilyenkor rendszerint súlyosító körülményként veszi figyelembe a bíróság a büntetés formájának és mértékének a meghatározásakor. Egy másik ügyben szintén a Hatvani Járási Ügyészség emelt vádat egy 43 éves, Lőrinciben lakó férfival szemben. Az illető tavaly december 8-án hajnali 5 órakor azért utazott Hatvanba, mert az ott élő lánya telefonon a setetendő. A garázdaság alapesete vétség, a minősített viszont bűntett, ami nemcsak a büntetés mértékére, hanem a szabadságvesztés végrehajtási fokozatára is mindenképpen kihatással van. A vétség miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetést ugyanis jellemzően fogházban, ezzel szemben a bűntetti alakzat miatt ítéletbe foglalt szankciót minden esetben börtönben kell letöltenie az elítéltnek. gítségét kérte, mivel összeveszett a barátjával. A sötétben megérkező vádlott a hatvani ház előtt, az utcán vonta felelősségre a fiatalembert, akit bal kézzel úgy fültövön vágott, hogy annak a nagykapuban kellett megkapaszkodnia, nehogy hanyatt essen. A sértett dobhártyarepedést szenvedett, ami nyolc napon belül gyógyuló sérülés.- Ha a garázdaság elkövetésekor alkalmazott erőszakkal okozott testi sértés büntetési tétele nem súlyosabb a garázdaságénál - kommentálta az esetet a sajtószóvivő -, úgy a két bűncselekmény (a garázdaság és a testi sértés) halmazaiban állhat. Mindkettő miatt kimondható a tettes bűnössége, a halmazati büntetés legmagasabb mértéke a garázdaság szankciójához igazodóan, annak felével megemelkedik. Azaz több vétség halma- zata esetén két év helyett három év lesz a maximum. Ennél enyhébb büntetés kiszabható a súlyosító és enyhítő körülmények mérlegelése alapján, ám súlyosabb nem. A garázdaság bűntettért börtön jár volt a tolvaj autója HEVES Néhány perc alatt lefülelték a rendőrök azt a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy egy dél-hevesi városbeli üzemanyagkútról fizetés nélkül távozott. Kiderült, hogy még számos más bűncselekmény miatt is felelősségre vonható. Minderről szerdán Lázár Levente megyei rendőrségi sajtóreferens tájékoztatta a Hírlapot. A járműben, átkutatásakor, kábítószergyanús fehér port találtak. A hevesi benzinkútról még hétfőn este kilenc óra tájban futott be a jelzés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. Arról szólt a bejelentés, hogy az említett időpont előtt egy Mercedes állt meg ott, s a vezetője a tankolást követően gyorsan elhajtott, anélkül, hogy kifizette volna a benzin árát. A járőrök pár percen belül megállították és ellenőrzés alá vonták a megjelölt típusú személygépkocsit, s annak 26 esztendős sofőrjét is. Átvizsgálták a járművet, amiben kábítószergyanús fehér porra bukkantak, emellett két hamisnak látszó bankjegy is előkerült. Megállapították az egyenruhások azt is, hogy a pilóta megváltoztatta az autó hatósági jelzését. A rendőrök ezután a kocsi használóját, G. Csaba mezőkövesdi lakost előállították a Hevesi Rendőrkapitányságra. Ott gyanúsítottként hallgatták ki őt, s bűnügyi őrizetbe is vették. A fiatalemberrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés és más bűn- cselekmények gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a rendőrkapitányságon. Felelnie kell ugyanis nem csupán az előbb megnevezett bűntényért, hanem - ha a további vizsgálat igazolja a gyanút - kábítószerrel visszaélés, s természetesen az üzemanyag ellopása miatt is. Sz. Z. A természeti csapás kockázatát is mérsékelhetik majd MAGYARORSZAG A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon is kritikusinfra- struktúra-védelmi bevetési egység alakul, mint a fővárosi és a többi megyei szervezetnél - adta hírül szerdán a katasztrófavédelem országos főigazgatóságának sajtószolgálata. Közölték: a projekt célja speciális és korszerű bevetési egységek létrehozása. Ezek rendszerbe állásával egységes, a vezetői döntéshozatalt támogató, komplex ellenőrzések lebonyolítását segítő, s a megelőző hatósági munkát, az események gyors és hatékony kezelését támogató rendszer valósulhat meg. A fejlesztés eredményeként a kritikusinfra- struktúra-védelem mennyiségi és minőségi változáson megy át. Magasabb szintű reagálóképesség, a beavatkozási idő csökkenése érhető el a kritikus infrastruktúrákban bekövetkezett események kezelésekor. A támogatás révén hatékonyabbá válik a katasztrófa- védelem intézményrendszere, a korszerű eszközökkel gyorsabbá válik az információszerzés, s könnyebben megtehetők a szükséges intézkedések. Fontos cél a természeti katasztrófák kockázatának csökkentése a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség növelésével, ami a katasztrófavédelmi rendszerek fejlesztése révén valósul meg. Cél a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak megelőzése, az alkalmazkodó- és reagálóképesség javítása. A bevetési egység működésével mind a hatóssági, mind a beavatkozó munka rugalmasabbá és hatékonyabbá válik. Sz. Z. Zebrán gázoltak a járművek Fokozott figyelmet kér a rendőrség a követési távolság betartására Az előtte álló autónak ütközött neki HEVES MEGYE Gyalogátkelőhelyeken ütöttek el járókelőket kedden a megyében - tájékoztatta a Hírlapot szerdán a megyei rendőrségi sajtóügyeletes. Reggel az egyik egri áruház parkolójában egy személyautó kanyarodott, s a zebrán elgázolt egy asszonyt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Heves városában, a Fő úton egy gyalogátkelőhelynél egy teherkocsi sofőrje vészfékezett, mégsem tudott megállni. Emiatt az ott átszaladó kisfiú nekiütközött a járműszerelvény oldalának. A balesetek körülményeit a rendőrség vizsgálja. Sz. Z. POROSZLÓ, FÜZESABONY Ketten is megsebesültek amiatt a közúti közlekedési baleset miatt, amit a gyanú szerint egy idős községbeli lakos okozott még június 9-én kora délután a 33-as számú főúton. A Heves Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletének tájékoztatása arról szól, hogy a 65 esztendős férfi Poroszlón közlekedett Ford személygépkocsijával Besenyőtelek irányába. A 28-as kilométernél azonban - feltehetőleg azért, mert figyelmetlenül vezetett - beleütközött egy előtte forgalmi okokból álló és balra kanyarodni szándékozó, Honda A baleseti helyszínen voltak a rendőrök és a katasztrófavédelmisek járművei is Fotó: police.hu típusú személyautóba. A karambol következtében a Ford utasa, egy asszony súlyosan, míg a másik kocsi sofőrje és utasa könnyebben megsérült. A füzesabonyi nyomozóhatóság befejezte az eljárást, s a keletkezett iratokat augusztus 4-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek. A rendőrség ismételten felhívja a közlekedők figyelmét: fokozottan figyelni kell a követési távolság betartására. Fontos, hogy az előttünk haladó jármű mögött - annak hirtelen fékezése esetén is - meg lehessen állni. Sz. Z.