Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-10 / 185. szám
4 HATVAN ÉS KÖRZETE 2017. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK Diákmunkán a fiatalok HATVAN Számos diák végez nyári munkát á helyi közintézményekben. Júliusban 27 fiatalt alkalmaztak, míg augusztusban 29-nek biztosítanak munkalehetőséget. A diákok kisegítő feladatokat látnak el a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalnál, illetve a Hatvány Lajos Múzeumban, a Tourinform-irodában, a vadasparkban és a strandon is. A Tourinform-irodában két egyetemistát foglalkoztatnak, ők segítenek tájékoztatást nyújtani a turistáknak. A múzeumban 3 hallgató dolgozik: digitalizálnak és adminisztrációs feladatokat végeznek. A strandon két-három diák karszalagozik és segíti az ott dolgozók munkáját. T. 0. Rockmuzsika a roncsderbin HATVAN A XVIII. Európa-bajno- ki és XXV. Nemzetközi Roncsderbin idén is három napig szurkolhat a közönség a hatvani strand melletti pályán. A pénteki nyitónapon a versenyzés mellett rockzene is várja az érdeklődőket. Este 9 órától a helyi Anonymus zenekar, majd a Treff együttes szórakoztatja a kemény sport és kemény muzsika szerelmeseit. T. 0. Jól teljesítenek a polgárőrök LŐRINCI A Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjai júliusban 654 órányi szolgálatot teljesítettek a város területén. Harmincöt esetben nyújtottak segítséget, huszonkét alkalommal pedig jelzést adtak a rendőrségnek és más szerveknek. Szolgálati gépjárművel 2600 kilométert tettek meg a biztonság növelése érdekében. Már használatba vették a közelmúltban érkezett kézi rádiókat is. T. 0. A lakóövezettel határos területekre koncentrálnak A hét végén elkezdik a patkányok irtását Az egykoron használt technológia kedvezett a rágcsálók elszaporodásának Archív fotó/Szigeti Tamás gyűjteményéből Már csak néhány nap, és elkezdődik a rágcsálóirtás az egykori cukorgyár területén. A környező cégeket is bevonnák a műveletbe. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu SELYP Megdöbbentőnek nevezte a patkányinvázióról szóló híradásunkat, s azonnali intézkedést ígért a volt cukorgyár területén működő cég ügyvezetője. Bera Péter - mint mondta - lapunkból értesült a környéken élők panaszáról, s közölte: már fel is vették a kapcsolatot egy rágcsálóirtásra szakosodott céggel, amelynek szakemberei a közeli napokban - ha munkabeosztásuk engedi, akár már most szombaton vagy vasárnap - a helyszínre érkeznek, s a tervek szerint néhány napon belül végeznek is a tevékenységgel.- Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy kizárólag a cukorgyári területről vándorolnak a lakókörnyezetbe az állatok, hiszen más vállalkozások, így gabonával foglalkozó cégek is működnek errefelé, ennek ellenére nem halogatjuk a műveletet. Ha utóbbiak csatlakozni szeretnének hozzánk, örömmel vesszük, hiszen jó kapcsolatot ápolunk a közeli termelőegységekkel - jelentette ki Bera Péter. Az ügyvezető elmondta: a korábbiakban is évente megrendelték a szolgáltatást, annak ellenére, hogy tudatában vannak: nehéz végérvényesen megszabadulni a kártékony rágcsálóktól. Ezúttal főként a lakóövezetekhez közelebb eső területekre koncentrálnak, de az egykori üzem egyéb területeit sem hanyagolják el.- Hosszú távú terveink egyik fontos alapvetése, hogy közös ügyeinket megbeszéljük a lakossággal is. Remélem, megelégedésükre szolgál, ha sikerül megszabadulnunk az összes kártevőtől - zárta szavait Bera Péter. Magánszemélyé a gyárterület Lőrinciben sokan a mai napig nem tudják, hogy kié a hajdani cukorgyár területe. A bejárat felett még mindig a Hevesi Acél elnevezése díszeleg, holott az üzemet elbontó, s a haszonvasat elszállító céget már évekkel ezelőtt felszámolták. A jókora ingatlant egy másik cég vásárolta meg a felszámolótól, ám a szomszédos cement- és eternitgyárral kapcsolatos, az azbeszt veszélyeivel foglalkozó híradások nyomán sem egészben, sem parcellákra bontva nem tudták értékesíteni a területet, így annak tulajdonjoga - különböző tranzakciókat követően - egy magánszemélyre szállt. Jelenleg a BHG Hulladékgazdálkodási Kft. működik a telephely egyik részében, s ugyanitt egy hulla- dékvastelep is található. Rendbe teszik a telephelyet- Hosszú távra tervezünk a gyárterülettel - közölte Bera Péter, a BHG Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője. - Első lépésként elkészíttettük a szabályozási tervet, amit a képviselő-testület el is fogadott. Elképzeléseink szerint rövidesen rendbe tesszük a területet, ami magában foglalja a gyomnövényzet kiirtását épp úgy, mint a törmelék elszállítását. Nem mondtunk le a fejlesztési lehetőségekről, s bízunk benne, hogy ezek megvalósításához az önkormányzat vezetése is partnerként viszonyul. Szeretnénk, ha az itt élők - miként a cukorgyári időkben is - biztos munkával, kiszámítható jövőképpel rendelkeznének, hiszen ehhez szoktak hozzá, s az üzem megszűnésével elveszítették kilátásaikat. Főhajtás Fotó: H. SZ. S. A Biharban emlékeztek a hatvani csata parancsnokára HATVAN, BIHAR A Gáspár András Bajtársi Egyesület három évvel ezelőtt kezdeményezte névadójához, a „Hatvani csata” vezénylő parancsnokához kötődő megemlékezések megtartását. Az akkor még viszonylag szűk körű esemény mára jelentős, több települést és intézményt megmozgató rendezvénnyé fejlődött. Augusztus 5-én, az ezredes - később már tábornok - halálának évfordulóján szervezett partiumi megemlékezésen jelen volt az életútjához és nevéhez köthető valamennyi intézmény képviselője. Hatvan városát a Gáspár András Bajtársi Egyesület népes küldöttsége, a vendéglátó Bihar községet Nagy Gizella polgármester, Nemes Ferenc alpolgármester, Szatmári Gergely Elemér református lelkész, valamint a helyi Gáspár András Általános Iskola igazgatónője Popovici Magdolna, és a Gáspár András Hagyományőrző Egyesület elnöke, Csernák Béla képviselte. A megjelentek elhelyezték a tisztelet koszorúit a síremléknél. A történelmi hátteret a Hatvani Zászlóőrség tagjai biztosították. A megemlékezést követően a Hatvanból érkezett több mint 40 fős csoport tagjai Csorba Mihály történész-régész vezetésével megtekintették a bihari Ménmarót földvárat. Ez idő alatt a szervezetek vezetői konstruktív megbeszélésen vettek részt az önkormányzat szervezésében, s lerakták egy további, hosszú távú együttműködés alapjait. A hivatalos programot ebéd zárta. T. 0. Aki csak tehette, a vízpartra menekült a hőség elől Rekordtömeg a strandfürdőben HATVAN A rendkívüli hőségnek köszönhetően a város lakosságának csaknem egyti- zede a strandon hűsölt az elmúlt szombaton. Minden eddiginél több látogatója volt a létesítménynek, hiszen majdnem kétezer karszalagot osztottak ki, míg az egész hetet figyelembe véve kilencezren látogattak ki a medencékhez. A tapasztalatok alapján nemcsak Hatvanból, hanem a közeli városokból, sőt, még Budapest környékéről is érkeztek ide hűsölni vágyók. Egyre több érdeklődőhöz eljut a gyermekbarát-medence tavalyi kialakításának a híre; Kevés ruhában elviselhetőbb a kánikula Illusztráció Fotó: H. Sz. S. megoldott a megfelelő árnyékolás, és egészségügyi személyzet is gondoskodik a biztonságos fürdőzésről. Az emberáradatra kellőképpen felkészült a strandfürdő: az úszómesterek munkáját megerősítették, s mindenkit kértek a házirend pontos betartására, hogy a felnőttek és a gyermekek épségben térhessenek haza az egész napos programot követően. Minden fürdőző figyelmét felhívták arra is, hogy elengedhetetlen az egymásra való odafigyelés. Többször előfordult ugyanis, hogy kisgyerekek keresték szüleiket. T. 0. HATVAN A Szoptatás világnapjához kapcsolódva augusztus 3-án az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Szakrendelő aulájába várták a kismamákat és az érdeklődőket a térségből, hogy felhívják a figyelmet az anyatejes táplálás jelentőségére. Dr. Rosta Ildikó orvos igazgató és dr. Zámbó László, a szülészet-nőgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa köszöntőjét követően a szoptatással és a babahordozással kapcsolatos előadások és tanácsadás várta a jelenlévőket. T. 0. Fotó: H. Szabó Sándor i