Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-07 / 130. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚNIUS 7., SZERDA HÍREK A kertművelést népszerűsítették KÁPOLNA Az egri Kertbarát Kör Egyesület is részt vett a település idei falunapján, ahol igyekeztek felhívni a figyelmet a kertművelés fontosságára, s a komposztálásra. Zerényi Endre, a kör vezetője tartott előadást a fenti témákban, majd egyeztettek a polgármesterrel a további közös munkáról. A tervek szerint a faluban is meghirdetik a virágos udvar versenyt, melynek zsűrizését vállalja az egri kör. Ősszel kialakítanak egy iskolakertet, s kellő érdeklődés esetén kertbarát klub alakulását is segítenék. B. K. Elismerték az óvodapedagógust RECSK-BUDAPESTPedagó gusnap alkalmából a napokban magas rangú kitüntetést kapott Bódi Csabáné, a recski Csengővár Óvoda vezetőhelyettese. Az Emmi által adományozott Brunszvik Teréz-díjat a Liszt Ferenc Zeneakadémia dísztermében rendezett ünnepségen vehette át a kiváló szakember, aki évtizedeken át nevelte nagy empátiával és szorgalommal a gyermekeket. B. K. Díszpolgárt avattak ZARÁNK A helyi idősek otthonát vezető Csintalanné Brinza Tünde érdemelte ki az idei díszpolgári címet, amelyet a falunappal egybekötött pünkösdi gyermeknapon vehetett át. Az ünnepségen részt vett Szabó Zsolt államtitkár is, aki a helyi fejlesztési tervekről szólva elmondta: cél az idősotthon bővítése, ami új munkahelyeket is jelent majd a helyieknek, de hamarosan szeretnék a templomot, a művelődési házat és a polgár- mesteri hivatalt is felújítani, korszerűsíteni. B. K. Vészhelyzet, tragédia a hevesi gyermekrendelőben Hiába küzdöttek a kisbaba életéért A rendelőben csaknem tucatnyian próbálták megmenteni a baba életét Fotó: Huszár Márk Mentőautó, gyermekroham- mentő, mentőhelikopter érkezett gyors egymásutánban kedd reggel a hevesi rendelőintézethez. Hiába jött azonban sebesen a segítség, egy hat hónapos kislány életét három orvos, több ápoló heroikus küzdelme sem tudta megmenteni. Guti Rita rita.guti@mediaworks.hu HEVES - Arra lettem figyelmes, hogy egy mentőhelikopter leszállóhelyet keres - mesélte Sárándi István, aki maga is a helyszínre sietett kedd reggel. - Mivel én is abban az iskolában tanítok, amelyiknek a műfüves sportpályáján leszállt a jármű, odamentem, hogy lássam, tudok-e valamiben segíteni. Kicsi ez a város, rögtön elindult a szóbeszéd. Több mentőautó is ott állt már, a rendőrök igyekeztek biztosítani a környéket. Először csak annyit hallottunk, hogy összeomlott egy kisgyermek keringése a rendelőben, aztán később tudtuk meg, hogy sajnos meghalt a kislány.- Amikora rendelőbe értem, egy féléves gyermeket hoztak a szülei, akinek hőemelkedése, láza volt, kiütések borították a testét - idézte fel a történteket a babát ellátó gyermekorvos. - Elmondták a szülők, hogy a gyermek egyszer hányt, hasmenése volt. Amikor megkezdtem a nem túl jó állapotban, de még eszméleténél lévő gyerek vizsgálatát, észleltem, hogy egyre aluszé- konyabb. Azonnali újraélesztést kezdtünk meg, amikor leállt a légzése, s hívtuk a mentőket, akik tíz percen belül itt voltak. Érkezett még egy mentőcsapat is, de már visszahozni nem tudtuk a gyermeket, csak az életfunkciókat fenntartani a szívmasszázzsal és a lélegeztetéssel, gyógyszerekkel. Egy óra tíz percig tartó heroikus küzdelem után kénytelenek voltunk feladni a küzdelmet, s csak a halál beálltát állapíthattuk meg. Mi vezethetett a baba ilyen gyors állapotromlásához?- Azt egyelőre csak valószínűsíteni lehet a tünetek alapján. Hirtelen szepszis alakulhatott ki, a kiütések miatt a meningococcus meningitisz egyik szövődményeként kialakuló vérmérgezésre gondoltunk. Ezt próbáltuk kezelni, de- Ahogy minden hasonló esetben, most is járványügyi kivizsgálás indult - tájékoztatta a Hírlapot dr. Fekete Márta, a Füzesabonyi járás tiszti főorvosa. - A kollégáim már kedd délelőtt a helyszínre siettek. Valamennyi, a gyermek környezetében élő családtag, az egészségügyi ellátásban résztvevők ingyenesen gyógyszeres kezelést kapnak, hiszen járványos agyhártyagyulladás a gyanú, s mindenképpen elejét kell venni a a gyors lefolyás miatt ez nem vezetett eredményre - mondta a gyermekgyógyász. A doktor, aki 1985 óta gyógyít gyermekeket, nem találkozott még ennyire gyors lefolyású, halálos kimenetelű fertőzéssel. Őt magát is nagyon megviselte a keddi eset. A piciny rendelőben egyszerre kilencen, köztük három orvos küzdött a kislány életéért, de sajnos így sem sikerült őt megmenteni. fertőzés továbbterjedésének. Ugyan teljes bizonyossággal még nem igazolódott a meningococcus fertőzés, ám a szabályok szerint nem várhatunk, haladéktalanul meg kell kezdenünk mindazok kezelését, akik érintkeztek az elhunyt gyermekkel. A tiszti főorvos szavai szerint a boncolás utáni szövettani vizsgálatból derül majd ki pontosan, mi okozta a kedden, Hevesen elhunyt féléves kislány halálát. Megelőzhető lett volna a tragédia? Ha valóban agyhártyagyulladás miatt halt meg a baba, akkor azt mondhatjuk, igen. Ez egy rendkívül ritka fertőzés, ám létezik védőoltás a kivédésére. A vakcina beadása ugyan nem kötelező, ám a rettegett kór ellen január óta teljesen ingyenesen kérhető védőoltás. Pusztán az úgynevezett dobozdíjat kell kifizetni. A hevesi gyermekorvos elmondta: az ő praxisában relative sokan kérték már január óta is ennek az oltásnak a beadását, ők elsősorban négy év feletti gyermekek, pár hónapos babákat nem nagyon oltottak vele. Megkerestük a családot a hevesi Fő úton lévő házban, ahol nyolc testvér várta haza a legkisebbet, ám csak a gyerekeket, valamint a rájuk vigyázó rokonokat találtuk otthon. Nem akartak beszélni a tragédiáról. Az egyik nagynéni kérdésünkre csupán any- nyit mondott: a szülők teljesen összetörtek. Irigylésre méltó a nyári játékok repertoárja EGER Monte Cristo Grófja, Csárdáskirálynő, Mária Evangéliuma. Csak néhány az Ag- ria Nyári Játékok idei előadásai közül, mely a szervezők szerint az elmúlt évek legszínvonalasabb és legszórakoztatóbb programja lesz. Az idei repertoárt kedden mutatták be sajtótájékoztató keretében Egerben, ahol a főszervezők mellett jelen volt Martonné Adler Ildikó, a megyeszékhely alpolgármestere, valamint Moravetz Levente színész, író, rendező is, aki ebben az évben egy különleges produkcióval készült a játékokra, és irigylésre méltónak nevezte az ismertetett programot. A színház is nagy szerepet kap majd az EKF 2023 pályázatban. Kelemen Csaba főszervező elmondta, a játékok fennállásának 42 éve óta talán ez a legkiemelkedőbb év, idén komolyabban figyelembe vették a közönség igényeit. A június 23-tól augusztus 13-ig tartó játékok alatt négy musical, négy nagyoperett, négy zenés játék, egy bohózat és három különleges, ritkán látott nagykoncertből válogathat majd a közönség, de természetesen ismét látható lesz az Egri Csillagok, valamint számos gyermekszínházi előadás is. A főszervező kiemelte: a korábbi évektől eltérően idén nem a tánc adja majd a fesztivál keretét, hanem két, hazai sztárokat felvonultató grandiózus zenés előadás. Martonné Adler Ildikó hangsúlyozta: igyekeztek úgy ösz- szeállítani a kínálatot, hogy az a városba látogató külföldi turisták számára is érdekes legyen, hiszen ahhoz, hogy Eger sikerrel szálljon ringbe az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címért, fontos, hogy minden városba látogatót megfelelően kiszolgáljanak. Hozzátette: a jövő évtől még inkább nyitnak majd a külföldiek felé, szeretnének londoni musicaleket hívni a megyeszékhelyre, és számos határon túli vendégelőadást is terveznek. Süli K. Járványügyi kivizsgálás indul Neves előadók szórakoztatták a népes közönséget Csapatépítés és sok vidámság Idén is családbarát lesz a donornap HATVAN Ismét ezrek - a cégnél dolgozó felnőttek és hozzátartozóik - vettek részt a Robert Bosch Elektronika Kft. hagyományos pünkösdi családi napján. A város (de bátran állíthatjuk: az egész régió) legnagyobb munkáltatója a csapatépítés jegyében szervezi meg az eseményt, amelynek idén is a strand adott otthont. A programok minden korosztály számára lehetőséget biztosítottak a kikapcsolódásra. A színpadon Harsányi Levente egymás után szólította a deszkákra a neves előadókat Dér Henitől Nagy Feróig és zenekaráig, a Beatri- céig, miközben a bátrabbak számos versenyen mérhették össze tudásukat. Volt pingpong, csocsó és kispályás foci, főzés, a kicsiknek játszótér és állatsimogatás, a nagyobbaknak rali, lövészet, hőlégballonozás, katonaijár- mű-bemutató, és akkor még csak a töredékét említettük a szórakozási lehetőségeknek. Természetesen ez alkalommal is köszöntötték a jubiláló kollégákat. A rendezvényt - ahogy már megszokhattuk - profi szervezés, színvonalas programok és igazi bulihangulat jellemezték. T. O. A szervezők a legkisebbekre Is gondoltak Fotó: H. Szabó Sándor EGER Ismét megrendezi nagysikerű Családi Donornapját a Média Eger Kft. a megyeszékhelyen, június 12-én 15 és 21 óra között, az Agria Park díszkertjében. A szervezet immár 14. alkalommal rendezi meg programját, amely minden évben a véradók világnapjához kapcsolódik, és több száz önkéntes véradót vonz. Az első sikeres tévés véradást 2004-ben tartották, majd hagyomány lett belőle. Az eseményt az évek folyamán olyan jeles személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel, mind dr. Habsburg György a Magyar Vöröskereszt elnöke, valamint számos szakmai elismerést is kivívott a kezdeményezés. A Tv Eger és a Magyar Vöröskereszt által szervezett program az évek során családi nappá nőtte ki magát, a véradás mellett gyermek- és egészségprogramok, szűrések, ingyenes tanácsadás valamint állatsimogató is várja az önkénteseket és hozzátartozóikat. A legnagyobb hangsúlyt természetesen továbbra is a véradás kapja, a donorok önzetlenségét ebben az évben is ajándékcsomaggal jutalmazza majd meg a televízió. Süli K.