Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám
2017. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Az Irodalmi Rádió állandó szerzője lett a verselő noszvaji diáklány Manna és a titkon írt lányregény Él közöttünk egy szép nevű diáklány, aki tele van alkotói álmokkal, s mélyen hisz abban, hogy egyszer meg is valósul valamennyi. Szilvás István ausi30@gmail.com Manna imádja a spagettit, s remekül el is tudja készíteni. Akárcsak a kedvenc süteményeit, ami egyértelműen jelzi, hogy szeret a tűzhely mellett ténykedni. Ez azért is fontos, mert nagy álma, hogy egyszer - a tévében látott híres séfek nyomdokában - egy főzőbusszal bejárja majd a világot. Először itthon, majd a szomszédos országokban, aztán pedig a távoli földrészeken kínálná a főztjét.- A brazíliai Rióba mindenképpen elmennék - álmodozik. Arra még várni kell, hogy a tizennégy éves Balázs Kamilla Manna vágya teljesüljön, bizonyos álmai azonban már most valóra váltak. Például a táncban, miután négyéves kora óta a Csillagtánc stúdióban ropja. Néptánccal kezdett, majd jazz- balettre váltott, s mára A minősítésű táncossá vált. A tavalyi országos versenyen mozdulatművészet kategóriában aranyat nyert, ahogy az ifjú koreográfusok versenyén az Álmodom című saját produkciójával is.- Ez egy lassú, lírai tánc, ami az álomvilágot, az abból való Fotó: Szilvás István írásaival bekerült a Varázstinta Magazin legjobb nyolc szerzője közé Balázs Kamilla Manna: Holnap elmegyek... Holnap elmegyek, keresek szépeket Hegyeket, völgyeket, emberi lelkeket Holnap elmegyek, keresek jókat, Csobogó kristály tavat, folyókat Holnap elmegyek, keresek őszintéket Sárgálló, zöldellő szelíd őszi kéket Holnap elmegyek, keresek szerelmet Hullámzó, haragos szépséges verseket Holnap elmegyek, keresek szabadságot Virágzó, tarka madaras táncot Holnap elmegyek, keresek táncot Hömpölygő, zavaros varázs világot Holnap elmegyek, keresek szenvedélyt Lángoló táncoló, veszélyes gyertyafényt Holnap elmegyek, keresek csendet Virágos, búgó hangtalan rendet Holnap elmegyek, keresek hangokat Ébredő, zúgó gyermeki álmokat Holnap elmegyek, keresek békét Szellős és álmos mindennek végét Holnap elmegyek, keresek szebb világot Olyat, mit ember még sohasem látott. ébredést, majd az újabb álomba merülést jeleníti meg - mutatja be díjazott koreográfiáját. Aki advent idején megnézte Egerben az ünnepi fényproduk- ciót, a templom oldalára vetített rajzok között láthatta a lány egyik alkotását is. Szobája falát érmek díszítik, köztük azok, amelyek a rajzversenyeken, kiállításokon elért sikereiről tanúskodnak.- Érdekel az emberi arc sokszínűsége, ezért főként portrékat szeretek rajzolni, alanyaim eddig többnyire az osztálytársaim közül kerültek ki - meséli. Az ősszel nyolcadik osztályba lépő lány kicsi korától ihletett környezetben él, miután mindkét szülője alkotóművész: avatott kézzel formált szobrok, tetszetős kerámiák kerülnek ki a műhelyükből, édesanyja emellett gyógyító meseterápiával is foglalkozik. Manna negyedikes volt, amikor fogalmazásból sorra kapta a dicséreteket, aminek a hatására otthon is írogatni kezdett. Az első meséje egy szép boszorkáról szólt, aztán jöttek az újabb, fantáziadús történetek. Tanárnője, Majnár Zsuzsanna biztatására először az iskolai írószakkörbe járt, majd különböző pályázatokra küldte be az írásait.- A Varázsceruza című magazin írt ki egy országos pályázatot, egyebek között gasztronómia, kultúra, tudomány, turisztika, divat, lakberendezés témában lehetett indulni. A pályaművekből Varázstinta Magazin címmel készült összeállítás, a megjelent húsznál több írásból öt az enyém volt, s ezzel bekerültem a legjobb nyolc szerző közé - meséli. A legújabb sikere az interneten hallható Irodalmi Rádió versíró pályázatán született. Ezen két költeménnyel indult, amelyek arról szóltak: mit változtatna a világban, hogy minden jobb legyen. Rímekbe szedett gondolatait a legjobbnak ítélték. Versei elhangzottak a műsorban, egyben bekerült a rádió állandó szerzői közé: létrehoztak neki egy saját blo- got, ahová bármikor feltöltheti az írásait. Egyszer talán köztük lesz az a terjedelmesebb mű is, amit egyelőre még mindenki előtt titokban tart.- Egy lányregénybe kezdtem bele - mondja szűkszavúan a jövőben az írói hivatás felé kacsingató lány. AGRIA MOZI - Eger 16.00,18.00 ÉS 21.00 ÓRA: Transformers: Az utolsó lovag HÉTVÉGÉN 10.00 ÉS 13.00 ÓRÁTÓL IS 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Gru 3 HÉTVÉGÉN: 10.00,12.00 ÉS 14.00 ÓRÁTÓL IS 20.00 ÓRA: Nyomd, bébi, nyomd! CINEMA BRIDGE MOZI Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Verdék 3 HÉTVÉGÉN 13.30-TŐL IS 17.30 ÓRA: Transformers: Az utolsó lovag 20.00 ÓRA: Élesítve Puskin Terem 14.00 ÓRA: Verdék 3 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Gru 3 20.30 ÓRA: Transformers: Az utolsó lovag Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Lefőzték a borsodiakat BOGÁCS A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság negyedszer rendezte meg a Bükkaljai Mustrát, ezúttal Bogácson. A Tárkányi Sógorok nyerték a Füzesabonyi Kertbarátok előtt a rizlinghez illő, míg noszvajiak a vörösborhoz illő vaddisznóételek versenyét. T. B. Fotó: Tóth Balázs HELYI MŰSOROK • RADI AJANLO Üiüi-Hi-—BBIWWIHirai 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger-szig- nál 18.01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: A városi közmeghallgatás közvetítése felvételről g^VŐ]''f-n'T'liT—— 00.00: Képújság 09.00: Közvetítés Gyöngyös város testületi üléséről - a közvetítés hosszától függően változhat műsorunk 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: 10 perc - beszélgetés a világról, a vá: rosról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Nappali. 1. rész - életmódmagazin 19.01: Reklám 19.04: Nappali, 2. rész - életmódmagazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Nemzetiségi magazin - ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság LÍCEUM TV 00.00: Képújság 10.00: A pénteki adás ismétlése 10.00: Eszterházy-kör- kép - közéleti magazinműsor 10.45: Az EKE Prepa Napi Ünnepsége 12.00: Képújság 14.00: A keddi adás ismétlése 14.00: EKF Sport - az Eszterházy Károly Egyetem sportmagazinja 14.30: Évértékelő Bíró Balázzsal, az EHÖK elnökével 14.53: Egyperces botanika: a hegyi len - ism.-terj. (ism.) 14.56: Szatíra SATIE-ra (IV. Egri Kamaropera Fesztivál), ism. 16.00: Képújság 18.00: A pénteki adás ismétlése 20.00: Válogatás a Szent István Televízió műsorából 21.00: LTV Anno - válogatás a Líceum Televízió archívumából 23.00: Képújság 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösz- szefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00- 15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer - A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Kötetlenül 9.05: Segíthetünk? 10.05: Délutáni találkozás 10.45: A lélek szava 11.05: Mustármag (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Hallgassuk együtt! 14.05: Kávéház (ism.) 15.15: Püspökkenyér (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Mit tegyek? (ism.) 16.30: A hét évfordulója 17.00: Regionális Hírek 17.15: Kora Esti Hírmondó 17.45: Régió Sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR-mű- sor (ism.) 19.15: Könyvtári barangolás 19.45: Esti mese 19.50: A lélek szava (ism.) 20.10: Katedrális 21.05: Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra 21.30: Kapcsolat 22.10: Andante (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió EGER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár várja a szabadban is az olvasni vágyó gyerekeket, felnőtteket. Jó idő esetén július 31-ig minden hétköznap délelőtt 10.00 és 12.00 óra között találhatják meg őket az érsekkerti játszótéren, ahol az olvasnivalók mellett kölcsönzési és beiratkozási lehetőséget is biztosítanak. EGER Edit Piaf-estre várják június 30-án, pénteken, este hét órától a közönséget az egri Kis-Dobó térre. A publikum Nádassy Erika és Nagy Zoltán produkciójának tapsolhat majd. __________EKMK JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK, 16.00 40 ÉV - 40 KÉP A Bükki Nemzeti Park fotókiállításának megnyitója Megtekinthető: július 28-ig. HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK, 19.00 CLAUDIO MONTEVERDI: VESPRO DELLA BEATA VERGINE A július 2-ig tartó Bükki Művészeti Napok nyitóhangversenye HELYSZÍN: Bélapátfalva, ciszterci apátsági templom Teljes program: ekmkeger.hu JÚNIUS 30., PÉNTEK - JÚLIUS 2., VASÁRNAP KALÁKA KÉZMŰVES VÁSÁR 10.00-20.00:40 MESTER KÍNÁLJA PORTÉKÁIT SZÍNPADI MŰSOROK JÁTSZÓPORTA, zsonglőrjátékok, körhinta, kisvonat... Helyszín: Eszterházy tér JÚNIUS 30., PÉNTEK, 17.30 AZ ÉN SZÍVEMBEN BOLDOGOK A TÁRGYAK A Nemzeti Parkok Védjegyével rendelkező kézművesek kiállításmegnyitója MEGTEKINTHETŐ: JÚLIUS 30-IG HELYSZÍN: Templom Galéria JÚLIUS 4., KEDD, 19.00 ZENEPAVILON KONCERTSOROZAT PÓKA EGON EXPERIENCE Következő fellépő: július 18., Barabás Lőrinc Quartet ECiER HELYSZÍN: Érsek- KULTURÁLIS kerti zenepavilon KÖZPONT