Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám
2017. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK g KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN KÉKHÍREK Ellopta az étteremkulcsot EGE Beballagott egy Széchenyi úti étterembe június 18-án hajnalban egy még ismeretlen ember, aki eltulajdonította az egyik bejárati ajtóból a vendéglátó- hely kulcsát. Az Egri Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya nyomoz ismeretlen tettes ellen lopás gyanúja miatt. Az eset részleteiről információval rendelkezik három férfi, a rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek személyesen a kapitányság bűnügyi osztályán vagy telefonon a 06/36-522-111-es számon. Sz. Z. Megdobálták a vonatot HEVES MEGYE Ismeretlen tettes még május 29-én megdobálta a Füzesabony és Egyek között közlekedő vasúti szerelvény oldalát, emiatt a kocsi egyik ablaka betört. Szerencsére nem sérült meg senki. A hatóság kéri, hogy aki a történteknek szemtanúja volt, az jelentkezzen a Füzesabonyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán, illetve tegyen bejelentést a 06-70/490-3288-as számon, az ingyenesen hívható 107 vagy 1-12 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán. Sz. Z. Megelőző előadás nyugdíjasoknak Cl Bűn-és balesetmegelőzési előadást tartottak a Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai június 26-án a Mátravidéki Erőmű nyugdíjasklubjában. A hatóságiak felhívták az idősek figyelmét a vagyon elleni bűncselekmények, illetve a közlekedési balesetek megelőzésére. Kiemelten szóltak arról, hogyan kerülhetők el a trükkös lopások. Sz. Z. Vevőként sem volt tisztességes a tizenéves vádlott Női álnéven árusított Elszántan védte az üres fülkéjét a néni Csalások sorozatos elkövetésével vádolja a járási ügyészség azt a tizenéves fiatalt, aki internetes adás vételek közben csapott be csúnyán embereket. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE - Egyre népszerűbb hazánkban az inter neten történő adásvétel. Ám a vásárolóknak azért érdemes fokozott gondossággal eljárniuk, főleg akkor, ha számukra ismeretlen emberekkel kerülnek üzleti kapcsolatba a világhálón - inti minél nagyobb óvatosságra az állampolgárokat dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. - A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, az üzletkötések többsége problémamentesen zajlik, de sajnos vannak olyan emberek, akik a virtuális térben jogtalan haszonszerzésre törekedve bűncselekményeket követnek el. Példával is igazolja a mondottakat.- Csalás miatt emelt vádat az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség egy Tiszavas- váriban élő ifjú ellen - említi a bűnténysorozatot. - Ő az előző években különféle kereskedéssel foglalkozó portálokon rendszeresen megtévesztett, becsapott vevőket. A vád azt tartalmazza, hogy az 1998-ban született fiú mind vásárolóként, mind pedig eladóként az árusítási szándékát és képességét illetően átverte a lehetséges üzletfeleit, akiket általában Nem árt a fokozott óvatosság, ha interneten szeretnénk egy portékát megvenni Fotó: Shutterstock 50 ezer forintot meg nem haladó összegekkel károsított meg. A hatóságok szerint feltehetően tisztában volt a fiatal a csalásainak jogi hátterével, ezért igyekezett a károk mértékét a szabálysértési értékhatár alatt tartani.- Nem számolt azonban azzal - közli a szakember hogy aki az efféle cselekményeit rendszeres haszonszerzésre törekedve valósítja meg, az - az üzletszerű minősítés okán - bűncselekményt követ el, akár egyetlen forint jogellenes megszerzésével is. A vád szerint a fiú legtöbbször okostelefonokat hirdetett megvételre webes felületeken, nem egyszer női álnéven. Abban állapodott meg a vevőivel, hogy amint a készülék árát átutalták neki, azután postázza a telefont. Ez azonban nem így történt: hiába teljesítették a fizetést a vásárlók, a vádlott a pénz felvételét követően az addig használt felhasználónéven elérhetetlenné vált. A becsapott embereknek annyi maradt, hogy a rendőrséghez forduljanak. Az ügyészség tizenkét rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével és további egy rendbeli kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja a fiatalembert. Vádiratában azt indítványozza, hogy a bíróság a vádlottal szemben halmazati főbüntetésül próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogháza elnevezésű szankciót, továbbá pénzbüntetést szabjon ki. S azt is kéri a vádhatóság, hogy a próbaidő tartamára helyezze pártfogó felügyelet alá az elkövetőt, rendeljen el vele szemben részleges vagyonelkobzást, valamint kötelezze őt a sértetteknek okozott - eddig meg nem térült - kár megfizetésére is. Tisztességtelen volt vevőként is A főügyészségi sajtószóvivő azt is elárulja a történtek után, hogy a jelenleg tizenkilenc esztendős vádlott igazából vevőként sem bizonyult tisztességes embernek az internetes adásvételek lebonyolítása során. Az volt ugyanis a kedvelt, ám mások számára meglehetősen bosszantó módszere, hogy az általa kiszemelt portékáért nem készpénzt ígért, hanem valamiféle csereárut ajánlott fel. Holott pontosan tudta, hogy olyat nem lesz képes szolgáltatni üzletfelének, mivel nem volt neki egy darab sem belőle. Az ügyészség a vádiratában négy ilyen esetet vett fel a vádpontok közé. Ezek szerint a hirdetők eleget tettek a vállalásaiknak, hiszen megküldték a terhelt által megrendelt árut, de a csereholmit már hiába várták tőle, azt a fiatalember már nem postázta nekik. A vádlott csak ezekkel a cselekedeteivel százezer forintnál is több kárt okozott a sértetteknek. Megbízhatóbb az utánvétes vásárlás- Az utánvétes csomagküldés mindenképpen megbízhatóbb módja az interneten keresztül történő adásvétel lebonyolításának - tanácsolja dr. Konkoly Thege László címzetes fellebb- viteli főügyészségi ügyész hiszen a vevő csak abban az esetben fizet az általa megrendelt árucikkért, ha a csomagot már kézhez kapta. Ekkor is jóhiszeműen feltételezve persze azt, hogy a doboz valóban azt tartalmazza, amit eredetileg kért. Ez a bizalom a tizenéves vádlott esetében egyáltalán nem volt megalapozott, mivel öt ízben is előfordult, hogy az utánvétes kézbesítést választó vásárlók csupán újságpapírt és köveket, vagy cserépdarabokat találtak a szép reményekkel átvett küldeményben, A sértettek szerencsére általában eléggé gyorsan reagáltak, s azonnal feljelentést tettek, így azután elérhető volt, hogy a rendőrség visszatartsa a kézbesítő által átvett összeget a postán. KÁL-KÁPOLNA Nem engedte be az utazni óhajtókat a nyolcszemélyes fülkébe, majd az őt jobb belátásra bírni igyekvő mozdonyvezetőt pofon vágta egy idős nő a Miskolcról Budapestre közlekedő személyvonaton. Ellene a vádemelést elhalasztotta a vádhatóság - tájékoztatta szerdán a Hírlapot dr. Kalmár Gyula megyei főügyészhelyettes. A 71 éves asszony tavaly télen utazott a vasúti kocsiban, beült egy üres részlegbe, s magára zárta az ajtót, hogy senki se tudjon oda bemenni. Kál-Kápolnán fiatal házaspár szállt fel a vonatra - a nő állapotos volt -, s szerettek volna bejutni a kupéba. Joggal feltételezték, hogy a hölgy egyetlen jegy birtokában sajátította ki azt. Ám a néni ingerülten elzavarta őket. Ezt észlelte a második fülkében helyet foglaló, szolgálaton kívüli mozdonyvezető, aki szolgálati kulcsával kinyitotta az ajtót, s tisztázni akarta a helyzetet. A szépkorú ekkor rákiabált, hogy „tűnjön el”, többször bevágta előtte az ajtót, Bokán rúgta a masinisztát, majd arcon is ütötte. amit a vasúti dolgozó mindig újra kinyitott. Végül a gyanúsított bokán rúgta a masinisztát, majd arcon ütötte, könnyű sérüléseket okozva neki. Az összetűzésnek a vezető jegyvizsgáló vetett véget: megnyugtatta a peronon síró kismamát, s értesítette a rendőrséget. A bűnüldözők a végállomáson intézkedtek a kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító idő nő ellen. A füzesabonyi ügyészség megállapította, a gyanúsított a vonaton elkövette a garázdaság, s azzal halmazatban a könnyű testi sértés vétségét. Mivel a 71 éves asszony esetében feltehető, a büntetési célok az esetében anélkül is elérhetők lesznek, hogy bíróság vonja őt felelősségre, ezért a vádhatóság a vádemelést két esztendei próbaidőre elhalasztotta vele szemben. Sz. Z. HIRDETÉS Színes műsormagazin Heti retró sportmagazin csütörtök Családi receptmagazin Heti rejtvény magazin péntek MÉG TÖBBET ADUNK! szerda Keresse a Heves Megyei Hírlapot már heti változatlan áron!