Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-28 / 148. szám

14 SPORT 2017. JÚNIUS 28., SZERDA Hajtás, rajzolás és „kalapozás” a lovasnapon Majd’ félszáz fogat vonult az érdeklődők elé Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Lénárt Márton HÍREK Tisza visszatér nevelőklubjához LABDARÚGÁS Egy év nyír­egyházi kitérőt követően a 2017/18-as idényben ismét az NB l-es Debreceni VSC játékosa lesz tisza tibor. A 32 éves támadó egy plusz egy évre írt alá az élvonalban legutóbb nyolcadik hajdúsá­giakhoz. A csatára Lokiban nevelkedett, 2004-ben a DVTK-hoz igazolt, ebben az együttesben lépett pályára először az NB l-ben. Később az Újpestben is játszott, lé­gióskodott Belgiumban a Royal Antwerp és a Sint- Truiden csapatában. S. K. A norvégokkal együtt a mieink KÉZILABDA A magyar női vá­logatott a címvédő Norvégia, a 2014-es Eb-bronzérmes Svédország, Csehország, Ar­gentína és a szabadkártyás Lengyelország társaságában a „B” jelű hatosban szerepel a december 1-17. között Né­metországban sorra kerülő női világbajnokság csoport­küzdelmei során. A csoport­meccseket Trierben, Bietig- heim-Bissingenben, Olden- burgban és Lipcsében rende­zik, a nyolcaddöntőkre és a negyeddöntőkre Magdeburg- ban, illetve Lipcsében kerül sor, míg az utolsó négy mér­kőzésnek (elődöntők, bronz­mérkőzés, döntő) Hamburg ad otthont. S. K. LOVASSPORT Hat kategóriában 43 fogatot volt szerencséje fo­gadni a Heves Megyei Lovas­sport Egyesületnek (HMLE) a megyei bajnokság 6. fordu­lójában. A szervezet idén elő­ször, de hagyományterem­tő szándékkal bonyolította le az Egri Lovasnapok elnevezé­sű rendezvényt, amely a csa­ládosok és sportolni vágyok számára együtt kínált prog­ramot a főtámogató által biz­tosított Mátyus Udvarházban. A legjobb Heves megyei fo­gat számára Zsákai József, a HMLE elnöke díjat ajánlott fel, amelyet Ragó Zsolt vehe­tett át.- A fogathajtó versenyen kívüli programként a gye­rekeknek rajzpályázatot hir­dettünk, ahová három ka­tegóriában ötven pályamű érkezett, míg a hölgyek­nek kalapversenyt írtunk ki, amelyen a legkreatívabb és legelegánsabb kalapköl­teményeket díjazta a zsűri - tájékoztatta a Hírlapot a HMLE titkára, D’Ess Sabina Alexandra. A FOGATHAJTÓK DOBOGÓ­SAI. Kettes fogat CAN-C (H2): 1. Kiss Sándor, 2. Ragó Zsolt, 3. Tóth Alajos. Egyes fogat CAN-C (Hl): 1. Sárközi Tí­mea, 2. Berecz Istvánná, 3. Dani Odett. Négyes fo­gat CAN-D (H4): 1. Némedi György, 2. Kalacsi Péter. Ket­tes fogat CAN-D (H2): 1. Né­medi György, 2. Hevér Máté, 3. Ballagó Péter. Egyes fogat CAN-D (Hl): 1. Juhász Péter, 2. Galló Kornél, 3. Szín Má­rtó. Póni kettes fogat CAN-D (P2): 1. Rédei Lajos. B. Cs. Nem hosszabbít Csankkal a Vác LABDARÚGÁS Negyedszer is távozik Vácról Csank Já­nos. A szakmai igazgató jú­nius 30-án lejáró szerződé­sét nem hosszabbítja meg a Vác VLS, az indoklás szerint az utánpótláscsapatok ered­ményei elmaradtak a várttól. A szakember korábban há­rom alkalommal vezetőedző­ként dolgozott, bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem so­rakozik a neve mellett, majd legutóbb 2016 nyarától szak­mai igazgatóként tevékeny­kedett, emellett egy akadé­mia megszervezése is a fel­adata lett volna. S. K. HIRDETÉS A gyöngyösi Csák ezüstérmes Halásztelken Horvátot is vert Oláh ÖKÖLVÍVÁS Idei harmadik nemzetközi versenyén is do­bogóra állhatott Oláh Eszter. Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) 24 éves bunyósa ezút­tal a Halásztelken rendezett 2. Wildcats in the Ring elne­vezésű nemzetközi viadal Elit mezőnyének 60 kilós súlycso­portjában diadalmaskodott. A megméretésen nyolc or­szág (Norvégia, Dánia, Auszt­rália, Horvátország, Monte­negró, Németország, Srí Lan­ka, Magyarország) ökölvívói léptek szorítóba.- A verseny legnépesebb súlycsoportjában az első for­dulóból erőnyerőként lépett to­vább Eszter - tájékoztatott Dor­Oláh Eszter Beküldött fotó kó Péter, az EVSI szakosztály- vezetője. - Azután az elődön­tőben német, a döntőben hor- vát riválisát legyőzve szerez­te meg az arányérmet. Úgy tű­nik, bejött számára a súlycso­portváltás, ugyanis a 2017-es esztendőben immár két arany- és egy bronzérmet szerzett há­rom nemzetközi versenyén. A Gyöngyösi AK színeiben, az Elit 75 kilós súlycsoport­ban szereplő Csák Nikoletta szintén részese lehetett a dön­tő csatározásoknak. Az első versenyén szerepelő bokszoló remekül helytállt. A fináléban a KSI versenyzőjével, Széche­nyi Viktóriával szemben szen­vedett vereséget. S. K. Az elsődanos mesterek Horváth Tamás edzővel Beküldött fotó Új feketeövesek Iklóditól Kovácsig CSELGÁNCS Az Egri Váro­si Sportiskola (EVSI) dzsúdó- sai közül heten vettek részt az UTE csarnokában azon a megméretésen, amelyen feke­te övét, azaz mesterfokozatot szerezhettek a sportolók.- A vizsga nehéz, nagyon pontosan végrehajtott forma­gyakorlat bemutatását köve­tel meg valamennyi jelentke­zőtől - magyarázta Horváth Tamás, az egri szakosztály ve­zetőedzője. - Ahhoz, hogy ide eljussanak, már teljesíteniük kellett az ezt megelőző összes tanulófokozatot is. Nem mellé­kesen a fiatalok jelentős ver­senyzői tapasztalattal rendel­keznek, közülük öten tagjai a válogatott utánpótláskeret­nek. Az eredmény: hétből hét sikeres. A mesterfokozatot (1. dán) szerzett egri dzsúdósok név­sora: Iklódi Máté, Kurtán Zsombor, Juhász Péter, Hor­váth Bence Tamás, Takács Bá­lint, Kőrfy Bence, Kovács Oli­vér István. B. Cs. ESE: 90-szeres válogatottól is tanulhattak LABDARÚGÁS Füzesabonyban a múlt és a jövő egri női játé­kosai találkoztak 2x25 per­ces mérkőzés idejére, egy kis múltidézésre és közös eszme­cserére. Az összekötő kapcsot Ju­hász Andrásné jelentette, Zsó- ka szervezte meg ugyanis a rendezvényt, ahol 16 gól szü­letett, remek hangulat uralko­dott és gyorsan meg lett a kö­zös hang. A több találatot az idősebbektől láthatták az ér­deklődők, akik újra testközel­ből figyelhették a 90-szeres válogatott Hummel Smuczer Angélát, a hajdani NB I-es gól­királynő Szabó Ilonát, vagy éppen Szvorda Melindát, aki Hátul a Lendület, elöl a fiatalság 39 alkalommal védte a nem­zeti csapat kapuját. Volt kikre felnézni Vincze- pap Ferenc tanítványainak. EGRILENDÜLET-EGER SE 13-3 LENDÜLET: Szvorda Melin­da - Szabó Ilona, Hummel Smuczer Angéla, Fekete Judit, Gál Rozália, Kollár Anita, Ja- novicz Judit, Kiss Tímea, Vá­gó Ildikó, Samu Eszter, Vajmi Csilla. ESE: Fehér Panna - Bécsi Csenge, Mátyás Patrícia, Veres Nikoletta, Kalocsány Judit, Szi­lágyi Dorina, Kiss Virág, Var­ga Laura, Závodszki Mercédes, Poczok Martina, Ruzsinszki Anna, Nagy Emese. B. Cs. Beküldött fotó HIRDETÉS AZ ÚSZÖK KAPITÁNYA HÉT-TÍZ MAGYAR ÉRMET REMÉL VILÁGSZTÁROK A MEDENCÉBEN: HOSSZÚ, CSEH, GYÚRTA, KAPÁS, VERRASZTÓ, KENDERESI, LEDECKY, PEATY, MURPHY, SJÖSTRÖM, LE CLOS. PELLEGRINI OROSZLÁNÉBRESZTÉSTÖt RITA VILÁGÁIG - PÓLÓSAINK A VILÁG ELLEN FINA-VB 2®1

Next

/
Thumbnails
Contents