Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-28 / 148. szám

2017. JÚNIUS 28., SZERDA SPORT 15 Sallói István szerint egykori csapata, a Beitar Jerusalem esélyesebb a Vasasnál Mai napig tartó szeretetáradat Holnap megkezdik szereplé­süket a magyar kupacsapa­tok a labdarúgó Európa-ligá- ban. Az itt induló Vasas és a BL-selejtezős Bp. Honvéd egyaránt izraeli ellenfelet kapott, utóbbi két hét múlva játszik a Hapoel Beer-Sevá- val. Az angyalföldiek a Bei­tar Jerusalemmel küzdenek meg, amelynek 1994-től 1999-ig a legnagyobb sztár­ja egy magyar, Sallói István volt. Vele beszélgettünk a mérkőzés kapcsán. Pajor-Gyulai László kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Mikor járt legutóbb Jeruzsá­lemben?- Elég régen, megvan már négy éve.- És megismerték még az ut­cán?- Sokan, de mondok hihetet­lenebbet. Itt, Budapesten rend­szeresen előfordul, hogy izrae­liek megállítanak, és közös fényképet kérnek. Számom­ra felfoghatatlan, hogy ennyi­re élünk még az ottaniak em­lékezetében Pisont Pistával és Hamar Pistával együtt, hiszen már tizenhét éve nem ott élek. A Facebookon tizenöt-tizenhat éves kamaszoktól kapok ked­ves leveleket, akik a szüleik­től hallottak rólam, rólunk, il­letve van Izraelben egy csak régi meccseket sugárzó csa­torna, és azon rendszeresen láthatnak minket.- Néhány éve, amikor Pisont Ist­ván az egyik korosztályos válo­gatott edzőjeként megérkezett Tel-Avivba, a repülőtéren szinte megállt az élet, mert elterjedt, hogy itt van a „Pisonet”...- így van, és tényleg hihetet­len ez a szeretetáradat. Ma azt írják, a kilencvenes éveknek az az időszaka volt az arany­kor a csapat életében, az volt minden idők legjobb Beitarja, amikor mi hárman ott játszot­tunk, és ezt jó olvasni.- A futball akkor nagyon nép­szerű volt Izraelben. Azóta ez változott?- Igen, még népszerűbb lett. Egyre jobb játékosok bukkan­nak fel a csapatokban, és mi ál­modni sem tudtunk olyan ered­ményekről, mint amilyeneket a maiak elérnek, hiszen a Bajno­kok Ligájában vagy az Európa­iigában évről évre eljut a cso­portkörig egy vagy két izraeli csapat. Ma ugyanúgy öt légiós lehet egyszerre a pályán, azaz a hazai futballisták vannak töb­ben, és így különösen büszkék lehetnek az eredményeikre. A kupák sorsolása után az iz­raeli újságírók mondták is ne­kem, hogy lesz két összecsa­pás magyarokkal, most kide­rül, melyik liga az erősebb.- Sokan keresték?- A sorsolás napján egyetlen perc nyugtom nem volt, leg­alább tizenöt interjút adtam egymás után. Itthonról azóta önnel együtt hárman kerestek a magyar sajtóból, és ez is jel­zi, mekkora a különbség a fut­ball médiatámogatottságában, ott sokkal nagyobb a felhajtás a csapatok és a játékosok körül.- Mit kell tudnunk a Beitar Je- rusalemről?- Rendkívül népszerű, saj­nos gyakran felszínre bukkanó pénzügyi gondokkal. A szur­kolók kemény magja leírhatat- lanul szélsőséges, talán a leg­szélsőségesebb az egész euró­pai mezőnyben, és állandóan szemben áll a vezetőséggel, így pedig nagyon nehéz komoly tá­mogatókat találni. Nemrég kér­deztem a klub egyik vezetőjét, hogy nem jelentene-e megol­dást az azonosításra alkalmas szurkolói kártya, illetve a rend­bontók így megoldható kitiltá­sa, és azt válaszolta, hogy az szóba sem jöhet... Nem vélet­len, hogy a Vasas csütörtökön zárt kapuk mögött játszik Jeru­zsálemben egy korábbi botrány miatt. A szurkolói tábor amúgy remek, de ez a mag rettenetes.- A Beitar hétfőn szerződtette az egyik leghíresebb izraeli labdarúgót, a Liverpool koráb­bi sztárját, a már harminchét éves Josszi Benajunt. Komoly erősítés?- Nem tudom. A Maccabi Tel-Avivban sem volt már min­dig kezdő, Jeruzsálemben sem lesz, és kérdés, ezt hogyan tudja majd kezelni. Ha jól, ak­kor nagy hasznára lehet a csa­patnak, ha nem, akkor az gon­dot jelenthet. Egyébként ami­kor ifjú tehetség volt, én pe­dig már befutott labdarúgó­nak számítottam Izraelben, kérdeztek róla. Azt nyilatkoz­tam, hogy ezzel a vékonydon- gájú alkattal nem sokra viszi, és bizony tévedtem. Akkori­ban számított a testméret, de a futball a technikás, mozgé­kony játékosokra kedvezően változott, így nemcsak otthon, hanem az angol élvonalban is sztárrá nőtte ki magát.- A Beitar legutóbb kilenc éve nyert bajnokságot. Ennyivel jobbak a vetélytársak?- Csak néhány számot em­lítek. Az utóbbi két bajnokság győztese, a Hapoel Beer-Seva húszmillió, a második helye­zett Maccabi Tel-Aviv tízmil­lió euróból gazdálkodik, a Beitar költségvetése az utób­bit sem közelíti meg. Ők most azt mondják, erősödtek; majd meglátjuk. Az alapcsapat sze­rintem jó, de rövidebb a kis- pad, mint kellene.- A Vasasnak milyen esélye le­het a párharcban?- A Vasas egységesebb, a fia­taljai tapasztaltak, bár ez utób­bi nem igaz a nemzetközi po­rondra. Láttam a két csapat fel­készülési meccsét, és azt mon­dom, nem lesz könnyű dolga a Beitarnak a háromvédős játék- rendszer ellen. Ha arányokat kérdez, akkor a továbbjutási esély szerintem ötvenöt-negy­venöt a Beitar javára. Ez egyéb­ként nem rossz, hiszen a Hon- védnak például csak harminc százalékot adok arra, hogy túl­jut a Beer-Seván. Gyúrta Dániel: „Semmihez sem hasonlítható érzés itthon versenyezni a világgal” Négy kerék, négy karika, négy hossz Gyúrta Dániel új Audijával. Keményen készül a 200 méter mell versenyeire, a vb-re tervezi a nagy visszatérést Fotó: Török Attila ÚSZÁS A Porsche Hungária, a legnagyobb hazai gépko­csi-forgalmazó 138 járművel támogatja a július 14-én kez­dődő magyarországi vizes világbajnokságot. A bejelentés apropóján tartott tegnapi saj­tótájékoztatón Vérten Sándor kommunikációs igazgató fel­ütésként arról beszélt, hogy az autóimportőr cég másfél éve készül a szervezőkkel együtt a magyar sport történetének legnagyobb eseményére. „Bí­zunk benne, hogy az Audi is hozzátesz egy darabkát a nagy puzzle-hoz” - ezt már Mátra- bérci Sándor márkaigazgató mondta, felidézve, hogy több mint egy évtizede, a 2006-os margitszigeti Európa-bajnok- ság óta működnek együtt az úszósporttal. A világbajnoksá­gon - a kereskedők jóvoltából -138 gépkocsit bocsátanak a szervezőbizottság rendelke­zésére: 86 különböző típusú, „négykarikás” Audit, továbbá 52 Volkswagen kisbuszt. Az autóimportőr cég ál­tal kiemelten támogatott két úszó, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és Gyúrta Dániel közül utóbbi, a 200 méteres mellúszás lon­doni olimpiai bajnoka február óta egy Audi A5 Sportback boldog átmeneti tulajdono­sa, versenyzőtársai nevében ő köszönte meg a támogatást. „Keményen készülök fő szá­mom, a 200 méter mell verse­nyeire, addig még durván egy hónap van hátra. Azért dur­ván, mert babonából sohasem tudom előre az időpontot - az edzőm, Nagy József természe­tesen másodpercre tisztában van a programmal. Az utolsó egy hónap feladata a csúcsfor­ma elérése. A felkészülés haj­rájában sok mindent el lehet rontani, de felszínre is lehet hozni. Nap mint nap azon dol­gozunk, hogy az utóbbi sike­rüljön.” Az olimpiai és háromszo­ros világbajnok a külföldi ver­senyeket járva csupa jót hal­lott úszótársaitól, ha a Duna Aréna került szóba. „Bárki­vel beszéltem, mindenki csak dicsérte, mindenfelé úgy be­szélnek a vb-ről, mint a ma­gyar sport történetének csúcs- eseményéről. Persze az igazán mérvadó vélemények majd a vb végére alakulnak ki, s ebbe szubjektív elemek is belekeve­rednek, attól függően, hogy az illető miként szerepelt. Az én privát véleményem szerint a világ egyik legjobb uszodá­ja a Duna Aréna, s remélem, nekünk, magyaroknak lesz a leggyorsabb a víz” - mondta. Az UTE úszójának mindig különleges élmény hazai me­dencében versenyezni. „Telje­sen egyedi élmény hazai kö­zönség előtt versenyezni, az elmúlt bő tíz évben volt alkal­mam néhány Eb-n itthon úsz­ni. Volt, hogy rosszul sikerült, volt, hogy nagyon jól. Bízom benne, hogy ez a vb - amelyet a nagy visszatérésemnek szá­nok - ez utóbbi kategóriába fog tartozni, életem legjobbját szeretném teljesíteni.” Ch. Gáli Pézügyi visszaélések? - Átvilágítás a gazdálkodásról A Magyar Úszó Szövetség leg­utóbbi elnökségi ülésén szóba került az az átvilágítás, ame­lyet Bienerth Gusztáv elnök fel­kérésére a Deloitte nemzetkö­zi könyvvizsgáló cég készített a szövetség január 8., az új el­nök hivatalba lépése előtti idő­szakának gazdálkodásáról. Az Origó állítása szerint súlyos pénzügyi visszaélésekre derült fény. Erre Gyárfás Tamás, a ko­rábbi elnök levélben reagált, és rágalomnak minősítette a cikk­ben leírtakat. HÍREK Westbrook lett az idény legjobbja KOSÁRLABDA Az Oklahoma City Thunder kosarasát, Rus­sell Westbrookot választot­ták meg az észak-amerikai liga (NBA) elmúlt idényének legjobbjává (MVP). A 28 éves játékos lett az NBA történe­tében a második, aki trip­la dupla szezonátlagot ért el 31,6 ponttal, 10,4 gólpasz- szal és 10,7 lepattanóval. Korábban csak a legendás Oscar Robertsonnak sikerült ez a bravúr, 55 évvel ezelőtt. Az olimpiai és világbajnok Westbrook áprilisban meg­döntötte a tripla dupla alap­szakasz csúcsát 42-val, Ro­bertson a 1961/62-es sze­zonban 41-szer rukkolt elő ilyen statisztikával. MTI Póta Georgina ázsiai kihívása ASZTALITENISZ Ma megkez­dődik a T2 Asia-Pacific elne­vezésű, meghívásos asztali­tenisz-versenysorozat, euró­pai és ázsiai sztárok, köztük Póta Georgina részvételével. A több mint 1,75 millió dollár összdíjazású távol-keleti ver­seny során négy csapat küzd egymással hat fordulóban, a döntő decemberben lesz. A sorozatban különleges sza­bályok lesznek érvényben: a mérkőzések - melyekben nincsenek szünetek, csak térfélcserék - 24 percig tar­tanak, 11 pontig menő szet­tekkel, és ha az idő lejárta­kor döntetlen az állás, akkor egyetlen labdamenet dönt a győztes kilétéről. MTI i

Next

/
Thumbnails
Contents