Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-19 / 140. szám

GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2017. JÚNIUS 19., HÉTFŐ A találkozón mind a tizenkilenc település bemutatkozott. Hagyományos és színes programokkal készültek erre a napra Képgaléria: Heol.hu Fotó: Czímer Tamás Most boldogan fizettek vámot a belépésért Harangszó hívta a vámo­sokat szombat reggel a vá- mosgyörki művelődési ház udvarába, ahol a Vámos Te­lepülések Szövetsége X. nemzetközi találkozóját ren­dezte. Az összejövetelen ti­zenkilenc, egykor vámot szedő település képvisel­tette magát. Az ünnepélyes megnyitót követően a ven­dégközségek a nagyszínpa­don mutatkoztak be. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu VÁMOSGYORK Természete­sen - ha már vámos települé­sek találkozója - nem marad­hatott el a programból a ha­gyományos vámoltatás sem, amit ezúttal törököknek öl­tözött vámszedők kértek el a vendégtelepülésektől. Vámos- pércsről gazdagon díszített fá­ból faragott faládikó, Szlová­kiából sör, sonka is érkezett, de fizettek pálinkával is a Vá- mosgyörkre érkezők, ugyan­is csak így juthattak el az úti céljuk végére, vagyis a ren­dezvény színhelyére. A Pénz­ügyőr Zenekar indulója után a pénzügyőrök sportegyesü­letének kerékpárosai - akik egy nappal korábban a Pest megyei Vámosmikoláról in­dultak - hozták el a szövetség Szlovákiából és Romániából is ér­keztek vendégek. zászlaját, majd a tömeg felvo­nult a nagyszínpadhoz. Itt fel­lobbant az összetartozás láng­ja, amit - ha az idő engedte volna - egy domború lencse segítségével, a Nap sugará­val gyújtottak volna meg. Nos, ezúttal végül inkább gyufával tették, majd a települések ve­zetői saját gyertyájukra is át­vették a lángot. Hám László, a Vámos Tele­pülések Szövetségének elnö­ke elmondta, Szlovákiából és Romániából is érkeztek tagte­lepülések.- A vámos nevű települések kilencven százaléka szövetsé­günk tagjai. Romániából még kettő, hazánkból egy, illetve egy ausztriai település hiány­zik még, hogy teljes legyen < a Kárpát-medencei paletta. Az összes település lakossága együtt is alig huszonötezer fő. Ebből látszik, hogy ezek leg­inkább kis és többnyire hátrá­nyos helyzetű települések, így egy ilyen rendezvény segít, hogy megmutathassák magu­kat - fejtette ki az elnök. Az egész napos rendezvé­nyen a postakocsikázást is ki­próbálhatták, de vámtörténeti kiállítás és előadás is várta a látogatókat. A házigazdák is kitettek magukért Fotó: Czímer Tamás Nemesvámos is alapító tag Regenye József a nemesvá­mosi Borostyán Népdalkor egyetlen férfitagja, de kitart a nők között - mondja. Mind a tíz alkalommal részt vett a ta­lálkozón. Nemcsak a fellépé­sek, hanem a jó hangulat és a társaság miatt sem hagy­ná ki. Nemesvámos is a szö­vetség alapító tagjai közé tar­tozik. A Balaton-felvidéken, Veszprém szomszédságá­ban található, ahol 2008-ban, második alkalommal rendez­ték meg a vámosok találkozó­ját - tudtuk meg. Vámosatya hídvámot szedett Vámosatya mindössze öt­százötven lelkes kis falucs­ka Bereg megyében - tudtuk meg dr. Szabó József János hadtörténésztől, aki elmesél­te: a tájat a XIX. század köze­péig óriási lápvilág borította, aminek az átkelőhelyeit lát­ta el Vámosatya. A települé­sen egykor kilenc hidat kellett fenntartani és hídvámot szed­ni ahhoz, hogy a sót, amit a Tiszán leúsztattak Tiszaújla- kig, később Munkács, Bereg- száz felé szárazföldön el tud­ják szállítani. A laktanya a jövőben a sportéletet szolgálja GYÖNGYÖS Alig tették le az új épülő edzőcsarnok alapkövét az egykori honvédségi lak­tanyában, a dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnok mögötti építési területen, má­ris érkezett egy újabb jó hír, ami szintén ezt a területet érinti. A Terület- és Település- fejlesztési Operatív Program barnamezős területek rehabi­litációjára kiírt pályázatán a város ugyanis ötszázhetven- millió forintot nyert.- A laktanya fejlesztése az egyik legfontosabb felada­tunk - közölte Hiesz György polgármester, majd hozzátet­te: e beruházással vége az év­tizedek óta tartó eróziónak, s a laktanya valódi sportkomp­lexummá alakulhat, parkok­kal, jó minőségű utakkal és egy új szabadidőközponttal. A beruházás segíti az új tűz­oltólaktanya és az új edző­csarnok építését is - tette hoz­zá a városvezető. Megtudtuk, hogy a beruházás tervezését a Gyöngyösi Yárostérség Fej­lesztő Kft. végezte el, a pályá­zat elbírálásáról pedig a na­pokban kapott pozitív hírt az önkormányzat. Végre ismét hasz­nos területe lehet ez a városnak. A tervek szerint, a terüle­ten létrejönne egy úgyneve­zett Aktív Ház, amely elsősor­ban sport- és szabadidős cé­lokat szolgálna. A beruházás tartalmazza a rossz állapot­ban lévő, fel nem újítható épü­letek bontását, valamint egy közpark létrehozását, és a te­rület teljes közműellátásának kiépítését. Ez utóbbira azért is van szükség, mert a volt hon­védségi területen épülne meg az új tűzoltólaktanya, a kézi- labda-edzőcsarnok, valamint a műfüves futballpálya öltö­zője is. Ezeknek a beruházá­soknak a közműcsatlakozá­sai, az épületek működésé­hez szükséges közműfejlesz­tések is a projekt részei. Fon­tos eleme a beruházásnak két átkötőút kialakítása is, amely a Honvéd út folytatása, illetve a Bethlen Gábor út és a Gábor Áron út összekötése, illetve a parkolók kialakítása is. H. É. A helyi vízművek szakemberei néhány perc alatt üzembe helyezték a szerkezeteket A kánikula még csak jön, de szomjoltó már van Fotó: Cz. T. GYÖNGYÖS A Fő téren, a Szö­vetkezet út 4-6. szám közötti területen, a Kossuth Lajos ut­cában, a Mikszáth Kálmán út elején, a Kócsag úton és Mát- rafüreden is felszerelték a tűz­csapokra az élénk kék színű ivócsapokat a helyi vízművek munkatársai.- A mobil ivócsapokat az önkormányzat tavaly vásárol­ta csaknem egymillió-három­százezer forintért a katasztró­favédelmi kiadások terhére ­tudatta lapunkkal Gonda Ti­vadar katasztrófavédelmi re­ferens. - A nyári időszakban, különösen a nagy hőségben jó szolgálatot nyújtanak majd a város lakóinak. A kutakat a Heves Megyei Vízmű Zrt. üze­melteti. Először az idén helyezték üzembe ezeket a berendezése­ket, a sétálók még ismerkednek a lehetőséggel, de látható, hogy a szerkezeten matricák is segí­tenek a helyes használatban. Az ivócsapon egy gomb benyo­másával 15 másodpercen ke­resztül folyik az ivóvíz fe­lülről, amihez közel hajol­va, közvetlenül lehet inni, vagy a lehulló vízsugárból könnyedén meg lehet tölteni a kulacsot. Az ivócsapok júni­us közepétől szeptember végéig üzemelnek a városban. H.É. Praktikus, biztonságos, magyar A szerkezetet négy magyar fi­atal fejlesztette ki pár éve. Ma már egyre elterjedtebb a vidé­ki városokban is, mert a kéz­séggel minden magyarországi tűzcsapot pillanatok alatt ivó- kúttá lehet alakítani. A felsze­relésük gyors és egyszerű, és egyáltalán nem zavarja a tűzol­tók munkáját. A nyári melegben friss ivóvizet adnak a városi tűzcsapok

Next

/
Thumbnails
Contents