Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-19 / 140. szám

2017. JÚNIUS 19., HÉTFŐ KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Megvalósult álmok, beteljesült vágyak, megható történetek Az úszóedző és a bakter Ha nyári szünet, indulhat a diákmunka A Salva Vita Alapítvány kez­deményezésére - a Híd Egyesület és a helyi támo­gatók közbenjárásával - megyei, fogyatékkal élő fia­talok is részt vehettek ab­ban a programban, amely­nek révén bakterként vagy akár pizzafutárként is kipró­bálhatták magukat. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu HEVES MEGYE A Neked munka, nekem álom programról an­nak egyik lebonyolítója, Kasa- róczki Ágnes, a miskolci szék­helyű Híd Egyesület elnökhe­lyettese mesélt, aki az elmúlt hetekből rengeteg megható tör­ténetet halmozott fel. Megtud­hattuk, hogy a Salva Vita Ala­pítvány már több éve szervezi e kezdeményezését egy ír min­ta alapján, s több városban is megvalósíthatták a progra­mot. Ágnes elmondta: elsősor­ban a fogyatékkal élők helyze­tére szeretnék felhívni a figyel­met, s a program előnye, hogy a szervezők kapcsolatba kerül­nek munkáltatókkal, felmérhe­tik, hogyan tudnak együttmű­ködni a fogyatékkal élőkkel.- Ebbe a programba 22 em­bert vehettünk be, közülük 11-nek pedig megvalósíthat­tuk az álmait: vagy elvittük egy munkáltatóhoz, vagy le­hetőséget nyújtottunk ahhoz, hogy kipróbálhassa álmai Krisztina álma az volt, hogy Cseh Lászlóval úszhasson - az álom beteljesülhetett Fotó: Csorba Ferenc munkáját. Közöttük voltak egri és andornaktályai otthon­ban élők is - mesélte Ágnes, aki nagyon pozitív élménye­ket kapott az intézményektől és a helyi munkáltatóktól is.- Úgy éreztem, mintha ezek az emberek már várták volna azt, hogy valaki megkérdezze tőlük, mivel szeretnének fog­lalkozni, mit szeretnének ki­próbálni. Érdekes, hiszen ha tőlünk megkérdeznénk, hirte­len semmit sem tudnánk vála­szolni - emelte ki az elnökhe­lyettes. Hozzátette, hogy a sze­rencsének és a kapcsolatoknak köszönhetően olyan álmok is Példaként állhatnak előttünk- Ép, egészséges emberek számára is példaértékű le­hetne az, hogy a fogyatékkal élők mennyire tartalmasán él­nek: dolgoznak és a szabad­idejükben is aktívak, olyat csi­nálnak, ami közel áll a szívük­höz. Az a lelkesedés, ami ben­nük van, sokszor hiányzik az átlag, ép munkavállalókban- hangsúlyozta Kasaróczki Ágnes. Hozzátette: sokan ér­deklődésükre, milyen álmo­kat szeretnének megvalósí­tani, azt válaszolták, hogy ők csak dolgozni szeretnének. Akik ezt válaszolnák, azok­nak az elkövetkező időben se­gíteni próbálnak az elhelyez­kedésben. Ágnes véleménye szerint egy kis támogatással a fogyatékkal élők olyan mun­kát is találhatnának, amely túlmutat például egy dobozo­láson. Munkabírásuk, kitar­tásuk és hozzáállásuk ugyan­is adott. Amilyen területet vá­lasztottak a programban a fo­gyatékkal élők, arról tájéko­zottak is voltak. megvalósulhattak, melyekben még ő sem bízott eleinte. Ilyen volt annak a pedagó­gusnőnek a története, akinek lábait amputálták, és jelenleg is munkát keres, de nagyon szere­tett volna egy napot eltölteni az óvodában a gyermekek között, ugyanis egykori nagy álma az volt, hogy óvónő legyen. Ehhez szerencsére Ágnesék partne­rekre is találtak.- A Szihalmi Mozgáskorlá­tozottak Egyesületénél kezd­tük a toborzást, ott jelentke­zett egy súlyos izomsorva­dással élő férfi, akinek min­den álma az volt, hogy fotóz­hasson. A programot fotók­kal is dokumentáltuk, s így ju­tott eszembe, hogy ahol csak lehet, őt kérjük fel arra, hogy fotózzon - emlékezett vissza Ágnes. Szintén Szihalomról érkezett egy másik álommeg­valósító, akinek Bartos Erika, az egri BEN Autista és Autisz- tikus Gyermekekért Egyesület elnökhelyettese segített, aki angoltanárként is dolgozik - lévén, hogy a fiú álma az volt, hogy angolul tanulhasson. Az egyik résztvevő, Krisztina Cseh László edzője lehetett, s úszott is a klasszis­sal, de volt, aki pizzafutárként próbálhatta ki magát, s olyan is, aki betekintést nyerhetett egy rádió szerkesztőségébe, vagy épp bakterré válhatott az egri vasútállomáson édesapja emlékének tiszteletére. EGER Az, hogy a nyári szünet­ben a diákok közül sokan sze­retnének dolgozni, nem újdon­ság, kiderült a tanítási szünet előtti utolsó napon is, amikor az általunk megkérdezett diá­kok kiemelték, mindenkép­pen szeretnének munkát vál­lalni. Ezek a fiatalok szeren­csések voltak, előre gondol­koztak, s már tudták is azt, hol lesz lehetőségük egy kis pénzt keresni. Ám akik most indulnak ne­ki a keresésnek, már nincse­nek ilyen könnyű helyzetben. Számukra szervezett tájékoz­tató napot nemrégiben az Új Nemzedék helyi irodája, s az elmúlt héten az IFI Pont is. Áz IFI Pont és az Új Nemzedék irodája is segít az álláske­reső fiataloknak. Az IFI Pont előadói abban is segítettek, hogy milyen egy jó önéletrajz, hogyan, milyen vi­seletben érdemes megjelenni egy állásinterjún, s hogy egy­általán hogyan érdemes be­levágni a munkakeresésbe. Vannak, akik a szünetben tel­jesítik a kötelező önkéntessé­get, s a két iroda erről, vagy­is a választható, s megbízható helyekről is - ahol teljesíthe­tő az önkéntesség - nyújt szá­mukra tájékoztatást. J. H. MOZI AGRIA MOZI - Eger 18.00 ÓRA: Csajok hajnalig 16.00 ÓRA: Volt egyszer egy Venice 16.00 ÓRA: Verdák 3. 18.15 ÉS 20.30 ÓRA: A múmia Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. ■\í Rozsnyói vendégek EGER Hetedik alkalommal rendezte meg Kárpát-medencei történelmi versenyét a Szilágyi gimnázium. Az idei téma a felvidéki magyar városok történelme volt. Az eseményen részt vettek, s műsort adtak a szlovákiai Rozsnyóról érkezett diákok, a Szilágyi testvériskolájának tanulói. J. H. Fotó: beküldött ________TV » HELYI MŰSOROK « RÁDIÓ AJ ÁNLÓ JÚNIUS 19., HÉTFŐ, 15.00 ISMERJÜK MEG A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZAT! Blaskó Balázs színidirektor előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház JÚNIUS 19., HÉTFŐ, 17.00 FÓNAD ISTVÁN FAFARAGÓ GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA Megtekinthető: július 20-ig HELYSZÍN: Forrás Műhelygaléria JÚNIUS 24., SZOMBAT, 15.00-22.00 FELSŐVÁROS CSILLAGA Címátadás, színpadi műsor, gyerekprogramok, 20.00 ÓRA: Wonder Woman CINEMA BRIDGE MOZI Gyöngyös Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Wonder Woman 17.30 ÓRA: Jupiter holdja 20.00 ÓRA: Csajok hajnalig Puskin Terem 13.30 ÉS 15.45 ÓRA: Verdák 3. 18.00 ÓRA: A múmia 20.30 ÓRA: Volt egyszer egy Venice TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Tudományos Esték V.: Marx Mária (népraj­zos, Göcseji Múzeum): Miért nincs göcseji népviselet? - a Zalaegerszegi Tv műsora 19.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-je­lentés 19.20: Stúdió - közéleti magazin- műsor, 1. rész 20.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20: Stúdió - közéleti magazinműsor, 2. rész 21.00: Sport Plusz - televíziós sportmagazin benne: 24. Aven- tics Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Tor­na mérkőzései - selejtezők GYÖNGYÖSI TV ___________________ 0. 00: Képújság 9.00: A vasárnapi adás is­métlése 11.30: Képújság 18.00: Műsor- ismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Nézőtér - kulturális magazin 19.07: Reklám 19.10: 125 éves a Gyöngyösi Tűz­oltóság 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Kilátó - me­gyei magazin 20.12: Reklám 20.15: Aktuá­lis - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 0.00: Képújság 10.00: A keddi adás is­métlése 10.00: Campusfilm Eger 10.32: „A jelen a múltból merít...” Kovács Máté életútja - portréfilm (ism.) 11.12: Jancsi és Juliska - a BonBon Quintet előadása (IV. Egri Kamaropera Fesztivál) ism. 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterházy körkép - közéleti maga­zinműsor 14.45: Ismeretlen ismerős: Oldal Cintia - portré 15.00: Egyperces botanika: a gímpáfrány 15.03: Kortárs hangon írás­művészeti műhely 16.00: Képújság 18.00: A keddi adás ismétlése 20.00: Képújság 21.00: A pénteki adás ismétlése 23.00: Képújság FM7 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00- 5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00- 10.00: FM 7 Café Egerben Rohli- csek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrien­nel. Félóránként friss hírek, időjárás, út­információk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel - Köny- nyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00: Traffic, Győri Nikivel - Folyama­tos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Órán­ként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00- 20.00: FM 7 Summer A nyár leg­nagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hí­rek, időjárás, útinformációk SZENT ISTVÁN RADIO 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazi­likából 7.35: Szentek, szent életű embe­rek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Közélet 9.45: A lélek szava 10.05: Min­dennapi egészségünk 11.05: Mestersé­gem címere 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Neuma 13.40: Népzenei kincses­tár 14.05: Hajrá, magyarok! 14.35: Hét nap 15.15: A lélek szava 15.30: Hit­valló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Mit tegyek? 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sport­ja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép 19.05: Nem középiskolás fokon 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 20.35: Zenei összeállítás 21.05: Megér­tés hullámhosszán 22.10: Közélet (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió Az Újhatvani Római Katolikus Plébánia, a Recski és a Hortobágyi Szövet­ség megemlékezik az 1950. jú­nius 19-én és a következő na­pokban történt eseményekről ma 18 órától. Várják a sorstár­sakat, családtagokat és ven­dégeket, akik szeretnének fe­jet hajtani az ehurcolt ferences rendi papok és vasutas család­tagjaik emléktáblájánál. EGERBEN a Bródy Sándor könyvtárban kedden 17 órától Ara Rauch Feloldott pecsét cí­mű könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket. EGERBEN folytatódik az Egri séták nem csak egrieknek so­rozat kedden 17.30-tól. A téma az Egér-patak és hidjai lesz­nek, a sétavezető Hibái Éva, a mesélő pedig Bujdosné dr. Pap Györgyi. rendhagyó fertálymesteri fogadóóra, borbemutató, szalonnasütés. HELYSZÍN: Felsőváros, Nemze­dékek tere JÚNIUS 27., KEDD, 19.00 SUPERSTATION-KONCERT HELYSZÍN: Érsekkerti Zenepa­vilon JÚNIUS 27., KEDD, 20.00 BUDAI BEATRIX MAGYARNÓTA ESTJE Közreműködnek: a Hevesi József Magyarnóta Klub énekesei KÍSÉR: Báder Ernő Cigányzenekara j#_ HELYSZÍN: Vitkovics KULTURÁL|S Alkotóház udvara KÖZPONT

Next

/
Thumbnails
Contents