Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-22 / 68. szám

2017. MÁRCIUS 22., SZERDA KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi meséje a Harlekinben Apró lény az ember, halhatatlan álmokkal EGER Tündérszép Ilona és Ár­gyélus királyfi történetét so­kan, sokféleképpen megír­ták már, nyilván küzdenek a színházak is azzal, miként mondják el az ismert mesé­ket újra és újra, hogy se ők, se a nézők ne unják meg. ló, persze, egy újszülöttnek min­den vicc új, de ha egy teát­rum képtelen változtatni hosz- szú évek beidegződésén, ak­kor előbb-utóbtj konkrét szán­dék nélkül is haknivá válik egy-egy produkció, amely­ben csak a biztosra, bevált­ra játszanak. A Harlekin Báb­színházban - úgy tűnik - ép­pen ellentmondanak ennek, s minden előadásban igyekez­nek valami új formát bemutat­ni. A történet persze itt is az eredeti, népmeséi, ám megle­het, Egerben máshol vannak a hangsúlyok. A törvény ismert: ég és föld között nincs lépcső, azaz ember tündér párja nem lehet. A Harlekin előadása - amely inkább iskolásoknak szól, mint óvodásoknak - ar­ra is keresi a választ, hogy az égi lény, Tündér Ilona (Mészá­ros Pancsa), képes-e emberi lenni még a tündérlétben, az­az szeret-e úgy, ahogy mi, a A királyfi (Sóvári Csaba) és Ilona (Mészáros Pancsa) mesés találkozása Fotó: Korsós Viktor földiek, első látásra. Nem ti­tok: igen a válasz. A lány hul­lócsillag képében érkezik a ki­rályfihoz (Sóvári Csaba), s bár anyja mindent megtesz, hogy keresztülhúzza a fiatalok ta­lálkozását, végül rájön, van, ami ellen még ő sem tehet semmit. Persze van fordulat, nehézség, amit le kell küzde­ni, akadály, amelyet át kell ug­rani, hogy a szerelmesek egy­máséi lehessenek, de a kulcs mégsem ez, hanem a nagy vá­lasztás, a döntés. Mert mit ér a sírig tartó szerelem, ha a fiú 1 percig él, míg a lány örökké. „Egy perc lesz, de boldog egy perc” - hangzik el a darabban a lényeg, ami alátámaszt min­dent, s ami miatt szeretjük ezt a történetet... Veres András rendező biz­tos kézzel dolgozik a társu­lattal, ez kiderült már „A sze­gény ember hegedűje”-nél, ezúttal azonban merészebb volt, mint ott. Ebben pedig re­mek partnerre talált Grossch- mid Erikben, aki a díszlete­kért és a bábokért felelt. Igazi egységes képet kapunk, egy­szerűt és mégis összetettet. A fémszerkezet egyszer libi­kókaszerű félholdként, más­kor erdőként, vagy éppen min­dent elnyelő sötétségként jele­nik meg, s nemcsak kíséri a já­tékot, hanem szerves része is annak, hiszen kongása, csen­gése fontos momentumokat je­löl, de a bábok sem mindenna­piak, egészen különleges pél­dául Tündéranya (Szűcs Ré­ka) alakváltozása. Kilóg a sor­ból az ördögök jelenete, amely az addigi finomságba robban be harsányságával, ugyanak­kor - nyilván mert a közön­ség élvezi a kacagtató jelene­tet - túl sokká válik ez a rész, amelyben keverednek a rajz filmszerű momentumok és a burleszk. Talán a kevesebb több lenne, mert az igazán em­lékezetesek azok a pillanatok, amikor kiderül: „apró lény az ember, de halhatatlanok az ál­mai”. Pécsik Attila AGRIA MOZI - Eger 16.00 ÓRA: Rock csont 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: Logan - Farkas 17.35 ÓRA: Némaság 18.35 ÉS 20.45 ÓRA: Kong: Koponya-sziget 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: Kincsem CINEMA BRIDGE MOZI ­Gyöngyös Szabadság Terem 15.15 ÓRA: Kincsem 17.30 ÓRA: Némaság 20.15 ÓRA: T2: Trainspotting Puskin Terem 16.00 ÓRA: Lego Batman: A film 18.00 ÓRA: Kong: Koponya-sziget 20.30 ÓRA: Kincsem Jelenet a Kong... című filmből Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. mMit A tavasz mindenkié HEVES MEGYE Itt a tavasz! Idén is arra kérjük olvasóinkat, hogy készítsenek csodálatos tavaszi fotókat és küldjék el szerkesztőségünknek a heol@heol.hu e-mail-címre. A levél tárgyába írják bele: HEOL-Ta- vasz. A beérkezett képeket mi megmutatjuk a többieknek, mert a tavasz mindenkié! Az alkotásokat közzé tesszük a heol.hu oldalon és válogatunk belőle a Hírlapba is. Fotó: Vancsai-Válóci Gabriella TV • HELYI MŰSOROK 8.00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismét­lése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.30: Esély - magazinműsor - ism. 19.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20 Állattársak - 3. rész - Szocializáció 19.30: Margó - kulturális magazinműsor - ism. 20.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: Kína - dokumentumfilm, l.rész 21.00: XVI. Egri Régijármű Találkozó és Túra - ism. 00.00: Képújság 9.00: A keddi adás ismétlé­se 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit vilá­ga - vallási műsor 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a tér­ség legfrissebb hírei 18.35: Sport7 1. rész - sportmagazin 19.01: Reklám 19.04: Sport7 2. rész - sportmagazin 19.30: Aktuális - Gyön­gyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Üz­leti negyed - gazdasági magazin - ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság HI III II1—— 00.00: Képújság 6.30: EKF Sport - az Eszter- házy Károly Egyetem sportmagazinja (ism.) 7.30: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: Válogatás az EKE mozgóképes hallga­tóinak vizsgaportréfilmjeiből - 4. rész 10.32: Magda Dávid zeneszerző szerzői estje 12.00: EKF Sport - az Eszterházy Károly Egyetem sportmagazinja (ism.) 12.30: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterhá­zy körkép - közéleti magazinműsor 14.45: Hírlánc - az EKE hírműsora 15.00: Jusson másnak is belőle - dokumentumfilm 15.27: Válogatás mozgóképes hallgatók animációs munkáiból 16.00: Képújság 18.00: Firkászok - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 18.30: Képújság 21.00: A pénteki adás ismét­lése 23.00: Képújság, 5.00- 6.00: Magyar óra, a legnagyobb ha­zai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli éb­resztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne: 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339- 3333 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alap­ján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakí­tás nélkül H31 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb tör­ténéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Eger­ben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, út­információk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel - Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legna­gyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 10.45: A lélek szava 11.05: Az ott­hon ízei 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 13.05: Nem középiskolás fo­kon (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Úton-útfélen 14.35: Neuma (ism.) 15.05: Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15: Hétvégi levél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Ér­ték-adó 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR-műsor 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Úton-útfélen (ism.) 22.10: Szó­szóló (iSm.) 23.05: Vatikáni Rádió 23.25: Hit­valló (ism.) EGER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban szerdán, azaz ma 16 órától olvasóklubra várják az érdeklődőket. A délután témá­ja Alice Munro Drága élet című novelláskötete. A program felelő­se Fekete Ildikó könyvtáros. Szin­tén szerdán 17 órától a böngésző­ben a Sorsfordulók - Sorsfordítók történelmi szemelvények sorozat második előadását lehet meg­hallgatni: dr. Makai János Luther­ről és a reformációról beszél a kö­zönségnek. EGER A Bródy könyvtár zenei és idegen nyelvi gyűjteményében csütörtökön 16 órától 18 óráig ze­nés ritmusjátékra várják a fiatalo­kat. EGER A Felsővárosi Fiókkönyv­tárban pénteken 10 órakor Ciró- ka-kör kezdődik az anyukáknak és a gyermekeiknek. Kézikönyvben rögzítik a település arculatát HATVAN Hamarosan megalkot­ják Hatvan Településképi Ar­culati Kézikönyvét az önkor­mányzat vezetésének a ter­vei szerint. Ennek kidolgozá­sához számítanak a lakosság együttműködésére is. A város arculatát hosszú távra megha­tározó előírásokat tartalmazó kötet összeállításához olyan adatokat, információkat, ja­vaslatokat várnak, amelyek segítik a tervezők munkáját. Egyebek között fényképeket a Hatvan területén található épületekről, épületelemekről, amelyeket az itt élők szépnek találnak, függetlenül attól, hogy azok a jelenlegi vagy a korábbi állapotokat tükrözik. Olyan, követendő példának tekinthető épületek dokumen­tációjára is számítanak, me­lyek emelik a város építészeti színvonalát. Főleg nem a mű­emlékekre gondolnak, hanem olyan épületekre, amikre rá­irányíthatják a figyelmet. Vár­nak motívumokat (ajtók, abla­kok, tetők, kerítések díszítő­elemeit), amelyek meghatá­rozzák a település kinézetét, s amikhez hasonlókat szívesen látnának a város más részein is az itt élők. A fényképeket, javaslatokat a március 27-én 16 órakor a Városháza nagy­teremében tartandó lakossá­gi fórumon adhatják le, illet­ve ismertethetik a helybeliek, vagy április 4-ig elküldhetik Szabó lános főépítésznek. T. 0. EKMK MÁRCIUS 22,, SZERDA, 17.00 A KIVÁLASZTÓ SZERVRENDSZER Dr. Misz Mihály nefrológus előadása a vese betegségeiről HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK, 16.00 MÚLTIDÉZŐ: MÁLENKÍJ ROBOT Majdán Ferencné előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 24., PÉNTEK, 18.00 AZ ONLINE ÉLET HATÁSAI A PÁRKAPCSOLATOKRA Tari Annamária pszichoanaliti­kus előadása HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház MÁRCIUS 25., SZOMBAT, 15.00 IGAZ MÜLT ÉS HAMIS JELEN... Hajósi Péter kutató előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 29., SZERDA, 19.00 FERÖER-SZIGETEK Nemes-Nagy Zoltán előadása az Egri Világjáró Klubban HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház ÁPRILIS 7., PÉNTEK, - 8., SZOM­BAT, IX. ORSZÁGOS NÉPVISELETI KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház eg'er KULTURÁLIS KÖZPONT *

Next

/
Thumbnails
Contents