Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-22 / 68. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP, HIRDETÉS 2017. MÁRCIUS 22., SZERDA A vád szerint különös kegyetlenséggel ölt Ütötte, rúgta, meggyújtotta Kiemelt eljárásban tárgyal­ja az Egri Törvényszék azt a különösen kegyetlen módon elkövetett emberölés miatt folyó büntetőpert, amelynek vádlottja egy most 34 éves férfi, S. R. A bíróság kedden szakértőket hallgatott meg. Sike Sándor sikesandor@gmail.com EGER, HATVAN A vádirati tény­állás szerint a terhelt az el­múlt év április 25-én véglege­sen lezárta élettársi kapcsola­tát miután próbálkozása, hogy helyreállítsa, nem sikerült. Kudarca után céltalanul sé­tált Hatvanban, s ivott is. Éjjel 11 óra után közepesen ittasan egy áruház előtt találkozott Tanú helyett hangfelvétel Az 50 ezer forintos kilátás­ba helyezett rendbírság elle­nére sem jelent meg a ked­di tárgyaláson a vádlott volt élettársa, akit tanúként sze­retett volna meghallgatni a bí­róság. Meghallgathatták vi­szont azt a két részből álló hangfelvételt, amely rögzí­tette, amint S. R. feladja ma­gát a rendőrségnek a segély­hívó vonalon: „Jöjjenek ki tar­tóztassanak le, mert megöl­tem egy embert!” A tanácsve­zető bíró megállapítása sze­rint a vádlott érzékelhetően izgatott állapotban adta fel magát. A Coop áruházat, vagy Penny előtti részt és a Pázsit utcát említette a cselekmény helyeként. HIRDETÉS egy hajléktalannal. „A vádlott körülbelül fél órán keresztül kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal bántalmazta a sértet­tet. A vádlott a sértett fejét és tarkótájékát összesen 56 alka­lommal, míg a törzsét 27 alka­lommal megrúgta, a fejét és a mellkasát megtaposta, va­lamint többször rá is ugrott a sértett mellkasára. A bántal­mazás befejezését követően a vádlott egy gyufával az ak­kor még élő sértett ruházatát meggyújtotta, majd elhagyta a helyszínt” - áll az ügyész által ismertetett vádiratban. Térfigyelő kamerák rögzí­tették a tett minden mozza­natát, így azt is, amint a vád­lott rugdossa, megtapossa a sértettet, majd magára hagy­ja, később megint visszatér egy „kis erődemonstrációra”, végül pedig meggyújtja a föl­dön fekvő ember ruházatát, s konstatálja, hogy ég, majd tá­vozik. A tanács elnöke megállapí­totta, hogy a szabályszerű idé­zés ellenére sem jelent meg egy fontos tanú, a terhelt volt élettársa. Végül nem rendelte el a nő azonnali elővezetését. Szünet után az igazságügyi orvos, és pszichiáter szakér­tők, dr. Fullajtár Borbála, dr. Kozma Mihály és dr. Tóth Má­ria meghallgatásának első té­mája a sértett sérülései, és a hozzá kapcsolódó szenvedés foka volt. Egy jogegységi dön­tés szerint a különös kegyet­lenséggel való elkövetés csak akkor állapítható meg törvé­nyesen, ha a sérülések „az át­lagosat lényegesen meghala­dó fájdalommal járnak”. Ezzel szemben az írásos szakértői véleményből hiányzott a „lé­nyegesen” minősítés. Szóban adott válaszukban a szakér­tők kijelentették: az elhalt fáj­dalmai lényegesen meghalad­ták azt az átlagos fájdalmat, ami egy halállal végződő bán­talmazással járni szokott. A pszichiáter dr. Tóth Má­ria szakvéleményében kizárta a vádlott patológiás, s abortiv részegségét is a cselekménye idején. E kifejezések olyan kó­ros állapotot jelölnek ugyanis, amelyek igen kevés alkohol el­fogyasztását követően nagyon súlyos, elmezavar szintű pszi­chés elváltozásokkal járnak együtt. Az alany szétesett, az agresszív cselekménynek nincs előzménye, kiváltó oka, s a cselekménysort terminális elalvás követi, vagyis a beteg felébreszthetetlen.- A vádlott a szokványos it­tasság állapotában volt. Olyan mértékben volt ittas, amilyen mértékben alkoholt fogyasz­tott. A terhelt esetében az el­fogyasztott alkohol mennyi­sége és az összerendezett cse­lekménysor is kizárja, hogy itt kóros jelenség lett volna - ad­ta meg a választ a pszichiáter szakértő a bíró kérdésére. A vádlott védője is kérde­zett a szakértőtől. Azt firtat­ta, mennyire volt befolyással a védence tettére a „hányatott gyermekkora” az őt akkor, s később is ért sérelmek sora.- Semmi olyan pszichés za­var, elmebetegség nem szere­pel az iratokban, ami őt korlá­tozhatná, vagy kizárná a cse­lekménye megítéléséből - szö­gezte le a szakértő. Raktáros A pozíció A logisztikai iparban elengedhetetlen a folyamatos tanulás, a nyugodt munkakörnyezet és a professzionális munkakörülmények. Mi tudjuk, hogy kimagaslót nyújtani csak megfelelő körülmények között lehet. Feladatok: Bejövő áru fogadása, beraktározása a raktárba, kivételezés a raktárból, gyártósor kiszolgálása (targoncával+vontatóval), mobilterminálon történő könyvelés, egyéb anyagmozgatási feladatok, áruátvétel. Minimum befejezett általános iskolai végzettség, targoncavezetői engedély (OKJ+3324+3312+3313), pontos és precíz munkavégzés, több műszakos munkarend vállalása, + csapatjátékos, ügyfélközpontú hozzáállás. Lehetőséget biztosítunk targonca- vezetői engedély megszerzésére, vagy már meglévő engedély frissítésére! HIRDETÉS HOGYAN TUDUNK FOLYAMATOSAN KIMAGASLÓ LOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTANI? Érdekes, sokszínű feladatok egy dinamikus és motivált csapatban, biztos munkahely és barátságos munkahelyi légkör, alapbér + cafeteria + műszakpótlék, év végi rendkívüli bonusz, munka­ruha, bejárás támogatása (céges buszok a környező településekről), busz/vonatbérlet támogatása, saját gépkocsihasználat támogatása. Érdeklődjön e-mailben: info.gyongyos@kuehne-nagel.com Gyöngyös A világ 100 országában, 1200 hely­színen, több mint 69000 alkalmazott­jával a Kühne + Nagel a világ egyik vezető logisztikai vállalata. Kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az alábbi www.kuehne-nagel.hu ingyenesen hívható zöld számon: 06-80-888-! KÜHNEfNAGEL KÖSZÖNJÜK, HOGY NÁLUNK HIRDETETT! MOSTANTOL MINDENNAP 16 OLDALON SZÁMOLUNK BE A MEGYÉT ÉS A KÖZVETLEN LAKÓHELYÜNKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEKRŐL CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 20 OLDALAS REJTVÉNY, PÉNTEKENKÉNT PEDIG 24 OLDALAS TV-MŰSOR MELLÉKLETTEL BŐVÜLÜNK! MEG TÖBB HELYI TARTALOM! HEVESiHIRIAP WWW. HEOL .HU CSÜTÖRTÖK REJTVÉNY * k

Next

/
Thumbnails
Contents