Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-01 / 51. szám

2017. MÁRCIUS 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Még a március is a fenyők gyűjtéséről szól majd Akár az ördögszekerek a westernfilmekben Az egri fenyőfák viharos időben már a közlekedést is akadályozzák Fotó: Berán Dániel Újjáéledés Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu S okáig fenn voltam azon az éjszakán, így aztán megvártam az Oscar-díj eredményhirdetését. Boldog voltam a hír hal­latán: Kisfilm kategóriában nyert a „Mindenki”. Hetekkel előtte már láttam az alkotást, és megkönnyeztem. Azt gondoltam akkor, bárcsak jutna el a világ minden szegleté­be ez a katartikus üzenet a szolidaritásról, amely lassan kive­szőben lévő fogalomnak számít. Tudja és értse meg Mindenki: a kórus attól tökéletes, ha a képzetlenebb, falsabb hangok is fel­csendülhetnek benne. Szóval szép volt a reggel, amikor kiderült: ez a csodálatos ma­gyar produkció valóban mindenkié lehet. Aztán nem sokkal később Ez a csodálatos magyar produkció valóban mindenkié. kisütött a nap és annak mele­gét is éreztem. Megszólított a kertem, benne a madarak, az elfagyott rózsafák, a kandi- káló hóvirágok, és újra érezni kezdtem az élet lüktetését: Ta­vasz jön. Élet, remény, megerősített hit, bontakozó rügyek. Megilletődötten bámultam a csodát, a véget nem érőt. Magam előtt láttam a virágzó, majd termő gyümölcsfát, az őszi avart, a befőttektől roskadozó kamrát, a zord telet. Végre egyszerre lát­tam mindent: okot és okozatot, s parányi létemben a saját fele­lősségemet. A tavalyi száraz lombmaradványokat szépen össze­gereblyéztem, a porhanyós földet elegyengettem és belé vetet­tem az első magvakat, s velük együtt a bizalmamat, és a hite­met. Most egyszerre várom kikeletet, s egy már-már veszendő­ben lévő, régi szép fogalom, a szolidaritás újjáéledését. Ahogy reményem szerint, Mindenki... Négymilliárd forint jut idén az egri várra Viharos széllel köszöntött ránk február utolsó nap­ja, s ennek (is) köszönhető­en meglehetősen szokat­lan látványban lehetett ré­sze az egrieknek, ugyanis a még össze nem szedett, egykor volt karácsonyfák úgy forogtak az úttesteken, mint a westernfilmekben az ördögszekerek. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu EGER Legutóbb a hónap elején írtunk arról, hogy a megye- székhelyen még városszerte látni a lebontott karácsonyfá­kat. A helyzet azóta csak kis mértékben javult. Hiába, hogy szerdán már átlépünk a már­ciusba, még szinte minden ut­cában láthatunk magányos, út szélén vergődő, egykor szebb napokat megélt fenyőfákat. Noha, lassan két hónap is el­telt vízkereszt napja óta... Kérdésünkre február elején Jakab Zoltán, a Városgondo­zás Eger Kft. ügyvezetője el­mondta: az eredeti vállalásuk egyébként arról szólt, hogy február végéig a város minden pontjáról begyűjtik a kidobott fenyőfákat. Ebbe azonban be­leszólt a rendkívüli havazás és hideg, mégpedig többféle­képpen is.- A tél legnagyobb támadá­sának idején erőinket át kel­lett csoportosítani és minden kapacitásunkkal a város köz- lekedhetővé tételén dolgozni. Nem volt tehát lehetőségünk arra, hogy a karácsonyfákat elszállítsuk. Ugyanakkor az elszáradó fák egy részét olyan mértékben belepte a hó, hogy nem is látszottak, merre van­nak, csak olvadáskor bukkan­tak elő - fogalmazott az igaz­gató, aki úgy becsülte, hogy március közepére azért biz­tosan megtisztítják a várost a karácsonyfáktól. Megtudtuk: a fenyőfák azon­ban nem csak begyűjthetők, le is adhatóak egészen márci­us végéig, a hétfőtől péntekig 7-től 15 óráig nyitva tartó hul­ladékudvarban, ami Egerben a Homok utca 26. szám alatt található. Az örökzöldeket az aprítást követően energetikai céllal hasznosítják. Az előzetes nyilatkozat ugyan március közepét ígért, a lakosság mégsem olyan megértő. Ez részben érthe­tő is, hiszen a fenyőfák viha­ros időben már a közlekedést is akadályozzák. Kedden, feb­ruár utolsó napján ezzel kap­csolatban több telefont is kap­tunk szerkesztőségünkbe, hogy a szél össze-vissza do­bálja a járdán, az út szélén hagyott a fenyőket. S, egyál­talán, miért kell még ilyenkor is kerülgetni a kidobott fákat a városban?- Ez csak részben igaz - vi­lágította meg Jakab Zoltán új­bóli kérdésünkre. - A város nagy részéről már elszállítot­ta cégünk a fákat, és a gyűjtés folyamatos. Úgy tűnik, hogy még a március hónap is erről fog szólni, de továbbra sem tu­dok mást mondani, mint azt, hogy a csúszást a januárban leesett nagy hó okozta. Igyek­szünk mielőbb megoldani a problémát, és kérem a lakos­ság megértését - tudatta a Vá­rosgondozás Eger Kft. ügyve­zetője, aki elárulta azt is, hogy a cégük is nap mint nap kap bejelentéseket, amikkel ter­mészetesen minden esetben foglalkoznak és kimennek a problémás helyszínekre.- Tisztában vagyunk vele, hol vannak még kint a fenyő­fák. Első körben Eger frekven­tált területeiről végeztük el a begyűjtést - magyarázta Ja­kab Zoltán. Kedden érdeklődtünk ar­ról is, hogy a Hatvan és Tér­sége Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Nonpro­fit Kft., illetve az NHSZ Gyön­gyösi Hulladékkezelő Nonpro­fit Kft. gyűjtési területén oko­zott-e fennakadást a január­ban lehullott hó, ám ezen he­lyekről azt az információt kaptuk, hogy sem Hatvanban, sem Gyöngyösön nincs problé­ma, a fenyőfákat már begyűj­tötték az utóbbi hetekben. EGER Lázár János, a Miniszter- elnökséget vezető miniszter Nyitrai Zsolthoz intézett vála­szában hétfőn kifejtette: a ma­gyar kormány Egerrel majd’ 80 milliárd forint támogatá­si összegben állapodott meg. Az említett forrásból finanszí­rozni kívánt legjelentősebb té­tel a város és az M3-as autó­pálya összekötése egy négysá­vos autóúttal. Megjegyezte: a kormány 2015-ig 2,3 milliárd forintot költött a nemzeti em­lékhely fejlesztésére, s tovább­ra is nemzetstratégiai cél a vi­déki várak rekonstrukciója, hogy azok közösségi térként is funkcionálhassanak.- Az egri vár rekonstruk­ciójára 6,5 milliárd forintot szánunk, amelyből 1,5 mil­liárd forintot a nemzeti vár és kastélyprogram kereté­ben meg is nyert Eger, a tar­talmat illető tárgyalások már lezajlottak - ismertette a mi­niszter, majd hozzátette: a kormány az ezt meghaladó 5 milliárd forintot saját támo­gatásból kívánja finanszíroz­ni. Ebből tavaly 250 millió fo­rintot kapott meg a város ön- kormányzata tervezői előké­szítésre. A 2017-es évben, a Modern Városok programban majd’ 4 milliárd forinttal sze­Nemzetstratégiai cél a vidéki várak rekonstrukciója. repel az egri vár rekonstruk­ciója, amennyiben jól halad a tervezés és a tartalmi megál­lapodások nyugvópontra ér­nek. Az idei évre tervezett fej­lesztésekről érdeklődtünk a Dobó István Vármúze­umnál is. Mint elmondták: a tervezői program még je­lenleg is folyamatban van, ezért részletes tájékoztatást csak március közepén tud­nak adni a várban várható munkákról. SZ. E. Huszonegy pályázat két pozícióra Mint az köztudott: az egri ön- kormányzat ez év január 17-én két állást is meghirdetett, egy­részt a Városgondozás Eger Kft., másrészt az Egri Hulla­dékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetői pozícióját február 28-i határidővel. Ezt a két po­zíciót jelen pillanatban Jakab Zoltán tölti be, ezért megkér­deztük azt is, hogy beadta-e pályázatát. Válasza kedden dél körül még nem volt határozott, úgy fogalmazott: még nem döntött, a délután négy órás határidőig még van ideje. Érdeklődtünk az egri önkor­mányzatnál is, hogy lehet-e tudni, mennyi pályázat érke­zett az álláshirdetésre. Zentai László médiareferens tájékoz­tatása szerint, kedden 16 órá­ig 26 darab pályázati boríték­ról van tudomásuk. A zárt le­veleket jegyzőkönyv felvétele mellett bontják majd ki szer­dán reggel, azaz még nem tud­ni, mi a tartalmuk. Tortával és pezsgővel ünnepelt a pipishegyi repülőnövendék Százéves pilótát köszöntöttek Nem vonult börtönbe, körözi az Interpol GYÖNGYÖS Az egykori bere­pülő pilótát ifj. Nyemecz Pált, 100. születésnapja alkalmá­ból köszöntötték Gyöngyösön, a Mátra Honvéd Kaszinóban. A Gyöngyösi Városszépítő és Védő Egyesület és a Magyar Veterán Repülő Szövetség dr. Puky Árpád Gyöngyösi Szer­vezete kedd délután rendha­gyó közgyűlésén emlékezett meg az egykori pilótáról.- A Mátra légterében két ra­gyogó csillag Nyemecz Pál és János neve fogja továbbra is őrizni a repülés szellemiségét, Gyöngyös és a Pipishegy múlt­ját, jövőjét álmait - méltatta beszédében a veteránt Deák Ferenc a gyöngyösi csoport el­nöke. Pali bácsi volt katonai pilóta, aki édesapjával, Nyemecz Pál­lal és testvérével, Nyemecz Já­nossal kiemelkedően jelentős szerepet töltött be a repülőtér létrehozásában. A gyöngyösi szervezet a pipishegyi repü­lőtér fennállásának 85. évfor­dulójára rendezett emlékév zá­ró klubfoglalkozásán több tag­ját is elismerő oklevéllel jutal­mazta. A rendezvényen Hiesz György a város polgármeste­re is köszöntötte Pali bácsit. Az ünnepelt a tortát és az aján­dékokat néhány szóval köszön­te meg. H.É. Hiesz György (balról), Deák Ferenc és ifj. Nyemecz Pál Fotó: Cz. T. HEVES MEGYE Az Interpol nem­zetközi körözési listáján febru­ár utolsó napján 42 magyar ál­lampolgár szerepelt, 35 férfi és 7 nő, ám közülük csak egy me­gyénkben. Dr. Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék saj­tószóvivője lapunkkal közöl­te, hogy Cs. A. ellen 2010. és 2014. között 10 eljárás indult a Hatvani Járásbíróságon - hét lopás vétsége, egy lopás bűn­tette, egy garázdaság vétsége és egy rablás bűntette miatt -, mely mind bűnösség megálla­pításával és büntetés kiszabá­sával zárult. Hozzátette: az íté­let a legtöbb esetben eredetileg pénzbüntetés volt, majd miu­tán ez nem teljesült, szabad­ságvesztésre változtatták.- Az Egri Törvényszék 2015-ben azért adott ki a férfi ellen elfogatóparancsot, mert nem fizette be a kirótt pénz- büntetést - közölte a szóvivő, hozzátéve: korábbi eljárások miatt pedig már 2014. áprili­sában európai elfogatóparan­csot adtak ki Cs. A. ellen, mi­vel nem vonult be a börtönbe, ahol a kiszabott 7 év szabad­ságvesztését kellett volna le­töltenie. A Hírlap úgy tudja; a 33 éves hatvani férfinak mintegy 800 ezer forintnyi pénzbüntetést kellett volna befizetnie. R. L.

Next

/
Thumbnails
Contents