Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-01 / 51. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 1., SZERDA HÍREK Felvételit szervez a szakkollégium Az Eszterházy Károly Egyetem berkein belül mű­ködő Egri Roma Szakkollégi­um a mai napon, 17-19 órá­ig tartja az egyetem B épületé­nek 310-es termében felvéte­lijét. A szakkollégiumba azok­nak a fiataloknak a jelentke­zését várják, akik roma vagy hátrányos helyzetű hallgatók, alap vagy felsőoktatási szak­képzésben vesznek részt és vállalják identitásukat, tiszte­lik a roma kultúrát, hagyomá­nyokat, fontosnak tartják a te­hetséggondozást. A jelentke­zés módjáról bővebben is tájé­kozódhatnak az egyetem, illet­ve a Roma Szakkollégium hon­lapján. J. H. Filozófiai Kávéház indul £í»I:« Hamarosan a városban is indul a Filozófiai Kávéház, melynek első alkalma márci­us 6-án 18 órától lesz az Ar- tiszt Kávézóban. A beszélge­téseket Széplaky Gerda és Nemes László filozófusok ve­zetik, akik az Eszterházy Ká­roly Egyetem oktatói. A ha­vonta megrendezett, ingye­nes beszélgetéseknek olyan témái lesznek, melyek mind­annyiunk életét érintik. Első alkalommal arra a kérdés­re keresik a választ, hogy ho­gyan viszonyuljunk a halál­hoz. J. H. Rendkívüli ügyfélfogadás EGER Az Ügyfélkapu, melyen keresztül a NAV elkészíti a személyijövedelemadó-be- vallás tervezetét, a mai na­pon 22 órától csütörtök haj­nali 2 óráig nem lesz elérhe­tő, ahogy a Kormányzati Por­tál sem. A NAV honlapján ol­vasható (bővebb) tájékoz­tatás szerint ez idő alatt az ezek alá tartozó honlapok és szolgáltatások sem lesznek elérhetőek. J. H. Lakhatást, biztos megélhetést ígérnek a képzett ifjaknak A hatvani Bosch gyárban. Fejlődő Hatvan néven program indult a városba csábítandó fiatalokért Fotó: Albert Péter községbe a Dunántúlról, s a le­hetőséget továbbra is kínálják országszerte. A közeljövőben a kárpátaljai testvértelepülés­re is ellátogatnak azzal a szán­dékkal, hogy onnan csábítsa­nak fiatalokat a településre. Sírokban az önkormányzat mindig is jó kapcsolatot ápolt a helyi vállalkozásokkal. Min­den januárban egy fogadás ke­retében egyeztetnek az idősze­rű feladatokról, s a megoldandó gondokról. Itt az általános isko­lában nagy hangsúlyt fektet­nek arra, hogy a fiatalok figyel­mét felhívják a helyben adódó munkalehetőségekre, illetve azokra a szakmákra, amelye­ket a nyolcadik osztály elvég­zése után érdemes elsajátítani - tudtuk meg Tuza Gábor, pol­gármestertől. Szakképzett munkaerő nél­kül hiába a gazdasági fellen­dülés ígérete. A megyénkbe- li települések, vállalkozások vezetői komplex programok­kal csábítanák a képzett fiatalokat. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Pillanatnyi­lag ezer ember hiányzik me­gyénkben a munkaerőpiac­ról, de ez a szám több mint a duplájára is nőhet egy-két éven belül, ha a munkaerő megtartására, az elvándor­lás csökkentésére nem talá­lunk megoldást - hangzott el a Heves Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara elnökségi ülésén. Vajon mit tesznek a telepü­léseken a döntéshozók a helyi fiatalok megtartásáért, illetve újabb szakemberek megnyeré­séért? Erre kerestünk választ az alábbi összeállításunkban. Hatvanban az elkövetkező időszakban csaknem 1600 új munkahely létesülhet a helyi, befektetőbarát gazdaságpoliti­kának köszönhetően. Ahhoz, hogy ne törjön meg a lendü­let, s megfelelő számú képzett dolgozó álljon rendelkezésre, a város vezetése egy komplex programot dolgozott ki Fejlő­dő Hatvan elnevezéssel - tud­tuk meg Molnár József, önkor­mányzati főtanácsadótól. En­nek lényege, hogy a helyi fia­talokat közösségépítő, a helyi identitást erősítő programok­kal ösztönöznék a munkaválla­lásra. A tervekben új lakópar­kok építése, az ingázók számá­ra pedig egy korszerű, nagy ka­pacitású munkásszálló létesíté­se is szerepel. Recsken tavaly szembesül­tek először azzal, hogy hiába van egyre több munkahely a településen, alkalmas dolgozót nagyítóval sem találni. Nagy Sándor polgármester szerint, jelenleg 40-45 embert azonnal tudnának alkalmazni a bútor­gyárban, a kőbányában, illet­ve egy hamarosan nyíló lám­paszerelő üzemben. Itt az ön- kormányzat vezetése úgy dön­tött, hogy a helyi lakatlan in­gatlanokat bérbe veszi, felújít­tatja és beköltözésre alkalmas állapotban kínálja a fiatal csa­ládoknak. Tavaly két, kétgyer­mekes házaspár költözött a Hazaköltöztek Hevesen Sveiczer Sándor he­vesi polgármester úgy nyilat­kozott lapunknak, hogy a vá­ros elmúlt és a jövőbeli beru­házásai - így az intézményfel­újítások, a játszóterek építése, a sportinfrastruktúra-fejlesz- tések, a kerékpárút-fejlesztés, az együttműködés az Apol­ló gyárral, a Fecske-ház rend­betétele és a büntetés-vég­rehajtási intézet megépülé­se - mind a fiatalok helyben- tartását célozzák. Örömmel értesült arról, hogy az új bör­tön kapcsán több fiatal család költözne vissza Hevesre, mint ahogy a Fecske-házba tették, hiszen oda még Budapestről is települtek haza fiatalok. Mindenhol másképp enyhítenének a gondon Háromszázmillióból építenek látogatóközpontot Kaput nyitnak a Mátra kincseire Múzeum is lesz Dobó szülőhelyén MÁTRAFÜRED Háromszázmil­lió forintot nyert Európai Uni­ós pályázaton a Bükki Nem­zeti Park Igazgatóság a Kapu a Mátra kincseihez elnevezé­sű látogató-, oktatási és keze­lőközpont kialakítására. Mát- rafüreden több kiállítást is terveznek, a már meglévő táj­egységiroda átalakításával. Itt mutatták be a 2018 december 31-ig elkészülő központ lát­ványtervét. A keddi sajtótájékozta­tón Rónai Kálmánné a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságá­nak vezetője beszélt a 40 éves Bükki Nemzeti Park alapfel­adatairól is, elmondta, hogy 2007 és 2013 között az igazga­tóság 9 milliárd forintot fordí­tott különböző fejlesztésekre, mind hazai, mind uniós forrás felhasználásával. A tervek szerint lesz interak­tív vulkánmakett és terepasz­tal, de bemutatják a föld alat­ti életet is, külön termet szán­nak az éjszakai fajok és az er­dő éjszakai hangjainak. Az ese­ményen Horváth László, ország- gyűlési képviselő rámutatott, azért is fontos cél, amelyet most a BNPI megvalósíthat, mert a Mátra Magyarország megújuló erőforrása, amelyre a jövőnket és az utánunk jövők boldogulá­sát alapozhatjuk. H. É. Horvath László es Rónai Kálmánné mutatta be a terveket Fotó: C. T. SZEREDNYE Dobó Istvánnak állítottak mellszobrot az ung­vári járási Szerednyén, az eg­ri vár hős kapitányának szü­lőhelyén - számolt be a kár­pátaljai magyar hírportál. Az egri védő emlékét meg­örökítő szobor az általa ki­építtetett több mint négy ki­lométer hosszúságú pince- rendszer bejáratánál kapott helyet. A szobrot a Pro Cul­ture Keszthely díjas alkotó, Túri Török Tibor készítette, a Szarvasi Gazdák Nemzeti­ségi Hagyományőrző Egyesü­letének felkérésére. Az avató­ünnepséget az elmúlt héten tartották. Emerih Krickij, a nagyköz­ség polgármestere megjegyez­te: Dobó István születésétől több mint öt évszázad telt el, amíg 2010-ben végre felfigyel­tek a település egykori híres­ségére. Ezt követően 2013 utol­só hetében emléktáblát helyez­tek el Dobó István és testvére tiszteletére, majd úgy döntöt­tek: Szerednye központi része viselje a Dobó tér nevet. Mint elhangzott: Magyarország fő­konzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatásával múzeumot is ki­alakítanak, amihez az egri vár­múzeum módszertani segítsé­gére van szükség. SZ. E. J

Next

/
Thumbnails
Contents