Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-30 / 25. szám
2017. JANUÁR 30., HÉTFŐ CSALÁD 11 Kis összegekkel kezdjük, és segítsünk a beosztásában Hogyan tanulhat meg a gyerekünk bánni a pénzzel? Például ha már kisiskolás korában kap egy kis zsebpénzt, amivel ő gazdálkodhat... Mediaworks/Fanny kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu GAZDÁLKODÁS A pénz értékét minél hamarabb meg kell tanulni, ezért (is) fontos az, hogy a szülők tudatosan és következetesen kezeljék a zsebpénzkérdést. A gyerekek így fokozatosan tisztába kerülhetnek az anyagi természetű dolgokkal, és megtanulhatják, mi mennyit ér. Bármennyire felgyorsult is az életünk, az óvodás korú gyereknek még nem érdemes pénzt adni: túl fiatal ahhoz, hogy anyagi természetű dolgokkal foglalkozzon. Az természetesen nem gond, ha a nagyszülők egyszer-egyszer néhány forinttal jutalmazzák az unokájukat, ám ekkor is érdemes venni egy perselyt, az összegyűjtött pénz értékét pedig majd később megismeri a gyermek. Az is jó, ha már kicsi korában is együtt járnak bevásárolni és a gyerek ellátogat a szülő munkahelyére is - így láthatja, hogy azért, hogy a boltban kapható cikkeket megvegyük, bizony, meg is kell dolgozni. Tanulási folyamat Az a legjobb, ha a zsebpénz kérdése csak iskoláskorban kerül napirendre, amikor a kicsi kezd megismerkedni a számok világával. Kezdetben csak kisebb összegeket adjunk a gyereknek, amit az- dunk neki zsebpénzt adni, azt tán fokozatosan emelhetünk, mindig beszéljük meg vele. Nem baj, ha eleinte csak ap- A havi zsebpénzre akkor érró dolgokat tud venni belőle demes áttérni, ha úgy látjuk, (zsemle, csokoládé, egy cső- a gyerek már ügyesen kezeli a mag zsebkendő), hiszen a cél rendelkezésére álló összeget, az, hogy megtanulja beosztani a rendelkezésére álló összeget, illetve rájöjjön, hogy csak az igazán lényeges dolgokra érdemes pénzt kiadnia. Beszéljük meg vele, mire költötte el a pén- á zét, és segítsük m őt azzal, hogy bizonyos dolgokra felhívjuk a figyelmét! Ne osztályzatért adjuk! Iskolás korban érdemes először zsebpénzt adni gyereknek A zsebpénzt lehetőleg sose használjuk nevelési eszköznek, csak akkor, ha tényleg úgy érezzük, ez az egyetlen módja annak, hogy a gyerek tanuljon a hibájából. Ez fordítva is igaz: a jó osztályzatért a gyermek ne pénzt, inkább elismerő szavakat kapjon, így a sikerélmény motiválja majd, nem pedig a várható pénz. Ahogy a csemete nagyobb lesz, úgy nyilván a zsebpénze is nő, de túl nagy összeg ne legyen nála, mert akkor nem fogja tudni értékelni. Ha a kisebb-nagyobb anyagi gondok miatt átmenetileg nem tu• A gyerekek nagyon sokáig sem a pénz, sem a rajta vásárolható dolgok valós értékével nincsenek tisztában. A kicsiknek természetesen a szülők veszik meg azt, amire szükségük van, de a kisiskolásoknál már természetes jelenség, hogy a gyermekek néha szeretnének egyedül fizetni a közértben. • A zsebpénzzel érdemes óvatosan bánni: ha túl sokat adunk, az meglehetősen rossz irányba terelheti a gyermek jellemét. Sokuk önértékelése a zsebpénz összegével együtt nő, így elhanyagolják a személyiségük más, fontosabb területeit, ami később komoly problémákat okozhat. • Ha a gyűjtögetésnek célja van, a pénz értelmes dologgá válik, a várakozás pedig maga is öröm, ráadásul kitartásra és türelemre tanítja a gyermeket. • A nagyobbak jó, ha megtanulnak gazdálkodni egy havi fix ősz- szeggel, feltéve, hogy az nem nagyobb annál, amit az igényeik megkívánnak, és valóban beosztásra, előrelátásra készteti őket. Befolyásolja a jellemet HÍREK így segíthetjük a beilleszkedést ELSŐSÖK Az iskolában már eltelt az első félév, a gyermekének mégis nehezen megy a beilleszkedés és a barátko- zás? A későbbiekben egyre fontosabb lesz a kortársakhoz fűződő viszony, érdemes néhány lépést tenni az ügy érdekében. Teremtsen alkalmat arra, hogy a lurkók az iskolán kívül is összejöhessenek, szervezzen gyerekzsúrt, támogassa a gyereket, hogy szakkörökre, edzésre járjon, ahol hasonló érdeklődésű társaival találkozhat. MW Támogassa a barátkozást! Zárkózott kamaszok VÁLTOZÁSOK A legtöbb kamaszodé gyerekkel előfordul, hogy egy időre zárkózottá válik, amitől a szülők megijednek. Ha eddig baráti volt a kapcsolatuk, akkor igyekezzen tapintatos lenni, hogy megmaradjon a bensőséges légkör. Egy kamasz már önálló személyiség, és sok kérdésben már nincs szüksége felnőtt tanácsára. Ezek a titkok az önállóság első megnyilvánulásai. A tinik kezdik felfedezni a szerelem és az emberi kapcsolatok világát, ám az ezzel járó érzések és gondolatok gyakran járnak szégyenérzettel. Tartsuk tiszteletben kamasz csemeténk magánéle tét, úgy, hogy a gyerek mindig érezze, szükség esetén bátran fordulhat hozzánk. MW Beszélgessenek el otthon őszintén egymással! Ut a boldogsághoz KAPCSOLATÉPÍTÉS Hol vannak kapcsolata is ellaposodott, és gyék fel a követke már az éjszakába nyúló beszél- újabban már a beszédtémát is ző kérdéseket, és getések, amiket úgy szerettek a nehéz megtalálni, főzzenek egy őszintén válaszol- kapcsolatuk elején? Ha az önök kávét, üljenek le a kanapéra, te janak rájuk!- Mire gondoltál, amikor először megláttál?- Hogy emlékszel vissza az első csókunkra?- Mit szeretsz bennem a legjobban?- Melyik volt a legszebb utazásunk? Miért?- Mit szeretnél feléleszteni a kapcsolatunk első időszakából?- Miben változott az évek során a szerelmünk?- Hogyan fejlődött a szexuális életünk, és mik a kilátásaink?- Milyen rituálé fontos mindkettőnknek?- Hogyan tudunk a legjobban lazítani?- Mi volt a legviccesebb élmény a kapcsolatunkban?- Milyen emlékezetes sikereket értünk el párként?- Mi a legnagyobb félelmünk?- Miben egészítjük ki egymást?- Min veszekedtünk először? Mit gondolunk erről ma?- Mi az öt fő erőssége a kapcsolatunknak?- Mely értékek kötnek össze minket, illetve választanak el egymástól?- Miért vagy a leginkább hálás?- Mit vársz el tőlem a kommunikáció terén?- Mi fenyegeti leginkább a kapcsolatunkat, és mit tehetnénk ellene? Mit tegyünk, ha dadog a gyerek? TÜNETEK A dadogás minőségét és kísérő jelenségeit tekintve nem egyenlő azzal, amikor a csemete időnként megakad a beszédben. • Teljesen normális, ha a még beszélni tanuló gyerek bizonyos szavakat elismétel, amíg a következőt keresi. Az viszont már gyanakvásra adhat okot, ha csak a kifejezések első szótagját ismétli vagy az első hangot nyújtja el. • Szintén a dadogás tünete, ha a kicsi arcán és a szája körül lévő izmok begörcsölnek, miközben a gyermek igyekszik kiejteni a hangokat. • Intő jel lehet, ha a lurkó nemcsak hogy megakad egy-egy szótagnál, hanem közben fokozza is a hangmagasságot, a hangerőt. MIT NE TEGYEN? Van néhány olyan, alapvető hiba, amelyek elkövetésével a szülő csak ront a helyzeten. Növeli a frusztrációt, ha kiemeli a lurkó hibáját és beszéltetni próbálja. Azzal sem segít, ha türelmetlenül közbevág, és befejezi helyette a mondatot. Azzal is árt, ha jó tanácsokkal látja el a lurkót, mivel ilyenkor nem a kicsi értelmi képességeivel van gond csak nem tudja kimondani, amiket megfogalmaz magában. A dadogás okai általában ösz- szetettek, pszichés és szervi tényezők egyaránt szerepet játszanak a kialakulásában. Ezért a kezelése is több szakember (logopédus, pszichológus, orvos) együttműködését igényli. MW FIZESSEN ELŐ MOST NEGYEDÉVRE, ÉS IfgERSRORtTi AJÁNDÉKUTALVÁNYT APUNK AlÁNŐÉKfiA! Negyedéves díj: 14 370 Ft (6 napos) iiime 5000 FT ÉRTÉKŰ UTALVÁNY* mm ÉA Előfizetéshez hívja a 06 40 510 510-es telefonszámot, vagy rendelje meg a www.lapcentrum.hu oldalon. Intersport áruháíban * ít ÜJ t f * Mikor adjunk zsebpénzt?