Heves Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-20 / 298. szám

2016. DECEMBER 20., KEDD • XXVII. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. a boszorkány szerepében EGY PERCBEN Új fordulat licitügyben RECSK Tovább gyűrűzik a községbe­li idősek otthona körüli botrány. Már az is megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, hogy ár­verésen kívül értékesítik az épületet. Az elmúlt héten számoltunk be arról, hogy nagy a bizonytalanság az intéz­ményben, mivel azt karácsony más­napján a tulajdonos tartozása miatt dobra veri a NAV. ► 2 Az élő vidék pártján állnak EGER Az év vége számvetésre kész­teti az embert. A Hírlap munkatár­sa ezúttal Szabó Róbertét, a Heves Megyei Közgyűlés elnökét kérdez­te az idei esztendőben elvégzett fel­adatokról, de természetesen már a jövő évi tervekről is szó esett. A Te­rület- és Településfejlesztési Opera­tív Programról például elmondta: a megyei önkormányzatnak fontos döntéshozói szerep jut. Már meg­születtek az első támogatói dönté­sek. Úgy véli: 2017 második felétől átállhatnak a megvalósításra. ► 4 Jó reggelt! T ökéletes álcázást talált magá­nak egy egyméteres tigriskígyó Melbourne-ben. Miután a nyi­tott ajtón át bejutott egy családi ház­ba, feltekeredett a feldíszített kará­csonyfára és girlandnak tettette ma­gát. A ház tulajdonosa, amikor ész­revette a hüllőt - azon túl, hogy le­fotózta és feltöltötte a képet az in­ternetre -, segítséget hívott, a kígyó­befogó pedig tette a dolgát és elfog­ta a mérgeskígyót. A szakember sze­rint a segítséget kérő asszony jól rea­gált: elhagyta a szobát, törülközővel tömte be az ajtóréseket és hívta őt. Magam sem cselekedtem volna más­ként, mint ez a nő, de a legjobban az egész történetben a kígyós képhez érkezett hozzászólás tetszett: „micso­da felvágós, ószövetségi karácsony- fadísz...” SZ. E. HIRDETÉS EGER Régi-új helyén, az északi városrészben várja a korcsolyázókat idén is a műjégpálya. Szombaton 10 órától fogadta a látogatókat a sátor és alatta a jég, a további napokon már reggel nyolckor korit le­het ragadni, és este nyolcig csúszkálni. s. s. Buszbaleset: még egy sérült meghalt MEZŐKÖVESD Négyre emelke­dett a szombat éjjel az M3-as autópályán, Mezőkövesd kö­zelében történt buszbaleset áldozatainak száma. Mint lapunkban hétfőn megírtuk: a Mezőkövesd kö­zelében történt szerencsét­lenségben hárman a hely­színen életüket vesztették, hatan súlyos, huszonketten könnyebb sérüléseket szen­vedtek. Őket a helyszíni el­látás után a miskolci, az eg­ri és a debreceni kórházak­ba szállították. A Grand To­urs Bécsből Debrecenbe tar­tó busza egy ütközést pró­bált elkerülni, amikor meg­csúszott a jeges úton és fel­borult. Hétfőre virradóra el­hunyt a tragédia Miskol­con ápolt sérültje is, egy kö­zépkorú nő, így már négyre emelkedett a halálos áldoza­tok száma. SZ. E. ► 9 Lelőtték az orosz nagykövetet ANKARA Meghalt Oroszor­szág ankarai nagyköve­te az ellene tegnap elköve­tett fegyveres támadásban - erősítette meg hétfőn Marija Zaharova orosz külügyi szó­vivő. Andrej Karlov nagykö­vet belehalt súlyos sebesü­léseibe azt követően, hogy egy ismeretlen fegyveres rá­lőtt egy ankarai fotókiállítás megnyitóján. A CNN Türk jelentése sze­rint a támadó rendőri igazol­vánnyal lépett be a galériá­ba. A fekete öltönyt és fehér inget viselő férfi egy pisztol­lyal hátulról lőtte le Andrej Karlovot, majd azt kiáltot­ta, hogy „Allah akbar”, va­lamint, hogy „ne feledjétek Aleppót, ne feledjétek Szíri­át”. A támadót a török rend­őrség lelőtte. ► 7 Egyetemépítő díszpolgárrá avatták dr. Hauser Zoltánt, az intézmény egykori rektorát EGER Egyetemépítő Díszpol­gár kitüntetést vehetett át dr. Hauser Zoltán, aki az az­óta már egyetemi címmel rendelkező egykori Eszter- házy Károly Főiskola rekto­raként tett sokat intézménye jövőjéért - közölte hétfőn az Eszterházy Károly Egyetem (EKE). Az Egyetemi Tanács és Kitüntetési Bizottság ja­vaslatára az egyetem szená­tusa a legutóbbi ülésén ho­zott döntést az Egyetemépí­tő Díszpolgár kitüntető cím adományozásáról. Dr. Hauser Zoltán 1977-ben matematika-műszaki szakon ebben az intézményben sze­rezte meg első diplomáját, majd egyetemi diplomát pe­dagógia szakon kapott az EL- TE-n. Ugyancsak az ELTE-n védte meg 1985-ben az egye­temi doktori disszertációját, majd 1999-ben Nyitrán PhD fokozatot szerzett. Főiskolai tanulmányainak befejezése után egy évvel lett az intéz­mény oktatója, majd tanszék- vezető főiskolai tanár az Ok­tatás- és Kommunikációtech­nológiai Tanszéken. Rektori megbízatása előtt 7 évig az Eszterházy Károly Főiskola általános főigazgató-helyette­se volt, majd 2013-ig az Esz­terházy Károly Főiskola rek­tori tisztségét töltötte be. ► 2 9 770865 910028 16298 SZERKESZTŐSÉG." E-mail: heoi@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 HOLNAP Ma is borult lesz az ég. Főként a magasabb tájakon köd is előfordulhat, illetve helyenként ismét kiala­kulhat ónos szitálás, hószállingózás. ► 10 Bddog névnapot kívánunk ■ Teofí! nevű jj olvasóinknak! Díjakat adtak át az EKE évzáró fogadásán Díszpolgár a volt rektor 25%-KAL NŐ Jf erősödik A SZAKMUNKÁS MINIMÁLBÉR ^ KORMÁNY INFORMÁCIÓ Fotó: Berán Dániel Mf §s iripiki 11 jiÉpN ^ MN* ^

Next

/
Thumbnails
Contents