Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-03 / 207. szám
2016. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Megértette, miért vállalnak külföldön munkát a fiatalok Szerelemtől vezerelve LIPCSE, EGER Máténé Barta Renáta (29) elégedett volt megyeszékhelyi életével. Egészen addig eszébe nem jutott a külföldi munkavállalás, amíg meg nem ismerte az igazi szerelmét, aki viszont már régóta elvágyott Magyarországról... Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com- Mi vezérelte Németországba?- Lipcsébe a férjem miatt jöttem ki. Az esküvőnk előtt közel egy évvel, 2014 októberében kezdte el itt a munkát, én pedig a lagzi után egy héttel - 2015 augusztusában - jöttejn ki vele. Jól elvoltam Egerben, nem is gondoltam, hogy valaha elköltözöm onnan. Mivel azonban Balázs mindenképp menni akart, úgy éreztem, nincs más választásom. Jó feleségként azt éreztem helyesnek, hogy megyek a férjem után.- Hogyan tartották életben a jegyességüket, amíg külön éltek?- Skype-on és telefonon mindennap beszéltünk. Egyszer kimentem hozzá, s ő is haza látogatott kétszer.- A kedvese megyénkben?- Nem, Hajdú-Bihar megyei, s egy társkereső oldalon ismertem meg őt hét és fél éve. Nem igazán hittem az internetes pártalálásban, de egyszercsak megpillantottam az ő profilját. A magáról írt sorokban meglepő módon teljesen magamra ismertem. Egymásba szerettünk. Egy darabig hol náluk, hol nálunk találkoztunk, később hozzánk költözött.- Aztán nekiálltak külhoni munkát keresni...- Balázs már régóta keresgélt állásokat. Először targoncavezetőként helyezkedett el, most pedig az autóiparban dolgozik: alkatrészeket, műszerfalakat szerel össze. Én Egerben művelődésszervezőként végeztem. Szerettem volna ezen a területen elhelyezkedni, de nem kaptam munkát. Voltam gyakornok az Egri Kulturális és Művészeti Központnál, majd közfoglalkoztatott lettem egy idegen- forgalmi irodában. Munkanélküli is voltam, majd recepciósként tevékenykedtem. Később a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kollégiumában gazdasági ügyintézőként, aztán a Neumann János Középiskolában iskolatitkárként kerestem a kenyerem. Ez utóbbit biztos állásnak éreztem, fájó szívvel jöttem el. Igazság szerint sosem vágytam külföldre, de amikor kiderült, hogy a páromat felvették Németországba, nem volt kérdés, hogy utána megyek.- Miért vágyott el ennyire a férje?- Nem volt itt olyan munkahelye, amit biztosnak érzett.- És Ön mit gondolt?- Korábban nem értettem, miért mennek ki az emberek külföldre. Én sem kerestem sokat, de elvoltam. Az igaz, hogy a szüleimmel éltem, így a fizetésem felét félreraktam, a többit pedig magamra költhettem. Ma már látom: nem lehet megélni 90 ezer forintból. Van viszonyítási alapom. A fiatalok nem véletlenül menekülnek el. Vannak igényeik. Ez érthető is, hiszen családot szeretnének alapítani. Külföldön az ember megteremtheti' az egzisztenciáját. Lehet, hogy már én sem adnám lejjebb az igényeimet.- Milyen munkakörben dolgozik Lipcsében? Szoba Egy szépkorú nagymamától is távol Máténé Barta Renáta Felnémeten nőtt fel. A Pásztorvölgyi Általános Iskolába járt, az And- rássy György Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd az Eszterházy Károly Főiskolán művelődésszervező szakon szerzett diplomát, gyer- mekszabadidő-szervező szakirányon. Férjével nagyon boldog, bár állítása szerint nagy áldozat az ő és a férje részéről is, hogy a szeretteiktől igen távol próbálnak boldogulni az életben. Sky- pe-on napi szinten tartják velük a kapcsolatot, ami ösztönzően hat mindkettejük számára. Renátának különösen hiányzik apai nagymamája, aki idén októberben 97 éves lesz. lány vagyok egy neves hotelben. Érdekes dolog ez, mert a férjemnek annak idején kijelentettem, hogy diplomásként nem óhajtok takarítani. De ilyen lehetőséget kaptam.- Angolt tanult. Hogyan áll a némettel?- A férjem mondogatta korábban, hogy tanuljam. De nem szeretem. Valamennyire beszéltem én, de a tudásom nem volt elég a szellemi munkához. Csak szobalányként volt esélyem. De tervben van a váltás, előtte egy nyelvtanfolyamot is szeretnék elvégezni.- Egykori lokálpatriótaként hogyan érzi magát egy teljesen más kultúrában?- Az elején 8 kilót fogytam. Honvágyam volt, s haza akartam menni. Tudtam azonban, hogy egy helyen kell lennem a férjemmel, így nem volt más választásom. Meg kellett békélnem a helyzettel.- Haza vágyik?- Ha a férjem haza akarna menni, azonnal pakolnék. De ennek kicsi a valószínűsége.- Tudnak félretenni?- Havonta szép összeget, de keményen meg is dolgozunk érte. A férjem három műszakban, én pedig heti egy szabadnapos erős fizikai munkával. Jövőre mégiscsak babát szeretnénk...- Mit gondol a németekről?- Segítőkészek, megértőek, viszont kissé körülményesek, ráérősek.- És a környezet hogyan tetszik Önnek?- Ridegnek tűnt először, s riasztó volt számomra, hogy gyakran esik az eső. Azóta viszont másképp látom, ráadásul sok szép tavat, parkot felfedeztünk már, ahová szívesen ellátogatunk.- Vannak/voltak magyar kollégái?- Igen. Szolnokról, Karcagról és Debrecen mellől is. I s; Renáta nagyon szereti Egert Nem is akart innen elköltözni. Ám a szerelme miatt változtatott álláspontján, s ma már másképpen látja a külföldi munkavállalást. Köztünk élnek Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu B örtönőrként dolgozik. Hivatását a hétköznapokban sem tudja levetkőzni, nem is akarja, hisz’ munkahelyét elhagyva sem veszi át munkaruháját utcaira. Pörgeti ujja körül a bilincset, úgy áll a buszmegállóban, tisztes távolságra a szerinte bármire képes pórnéptől. Távolabb keres helyet a pályaudvaron, mert senkiről sem képes már jót feltételezni, s magát is így tartja kordában: még a végén megbilincselné a kiskocsit toló nénit, ha rágurítja lábára a cekkert. Nem beszél senkivel, de morgása jól kivehető. „Ez is megtanulná a rendet a rács mögött” - gondolja, mikor a lökdösődő fiatalra néz. „Neked bezzeg futja lphone-ra, biztos anyádék vették hitelre” - ezt a szőkített hajú, haspóiós lányról hiszi. „Ó, hogy dögölnétek meg mind!” - ez már majdnem hangos volt. Ekkor gyülekezett a nyugdíjascsoport, akik túráról tértek vissza, s mind az ő buszára vártak. Mosolyt erőltetett arcára, mikor az egyik öreg hátrapillantott, közben a vesztét kívánta. Mint mindig, ezúttal is utolsóként szállt fel. Tudta, úgyis lesz helye, haver a sofőr, foglal neki. „Főhősünk” amilyen csendes volt eddig, most már annál hangosabban osztja az észt. „Ez a barom is, hogy kanyarodott be! Láttad?” - kérdi a vezetőt, aki csak bólint. Ő már nem húzza fel magát mindenen, mert bele is őrülhetne, ha mindenen kiakadna. Nem foglalkozik velük, és ezt tanácsolja a beszélgetőtársának is, aki csak nem hagyja annyiban. „Igazad van, haver. Hidd el, én is így tennék, de legszívesebben bezáratnám az összesét a ge*ibe!” „Igen, minden őrültet be kellene zárni” - sóhajtott a sofőr, és vele sóhajtottak az utasok is. Ő már nem húzza fel magát mindenen. Nagyobb odafigyelés kell a Mátránál BÜKKÁBRÁNY Mata Tibor, a bükkábrányi bánya igazgatójának a véleménye szerint továbbra is nagyon keményen kell dolgozniuk, leginkább azért, hogy pótolják a visontai bányából kieső mennyiséget. Derekas Barnabás, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnökhelyettese az ünnepségen elmondta, hogy az év végéig elérik a 9 millió tonnás lignittermelést, de ez az eddigieknél több odafigyelést és növekvő üzembiztonságot igényel. A rendezvényen a továbbiakban különféle vállalati és szak- szervezeti elismeréseket is átadtak a legjobb munkát végzőknek. Céggyűrűt tizenhármán, Lignitbányászatért Elismerő Oklevelet pedig tizennyolcán kaptak. Mátrai Erőmű Részvénytársaságért Elismerő Oklevelet vehetett át Erdélyiné Kiss Erzsébet, Heller László-dí- jat pedig Bóna Róbert és Mata Tibor, a két bánya igazgatója, illetve Fazekas Péter, a Rotary Mátra műszaki vezetője. T. B. Főhajtással emlékeztek az egykori bányászokra JUHÁSZ HENRIETTA Lehetőség TT7ékesfény világította meg fi az arcát - a fiatal lány JL \jnár megint éjszakába nyúlóan laptopja felett görnyedt, s álmai között böngészett az interneten. Keresőszóként hol az olcsó albérletekre, hol az olcsó lakásokra kattintott, majd újra rádöbbent, hogy egyikre sincs esélye. Mára harminckettedik helyre küldte el gondosan szerkesztett önéletrajzát, csak épp azzal a bárgyú képpel volt elégedetlen rajta, amit róla készített egyik ismerőse. „Biztos emiatt nem tetszem nekik” - jegyezte meg magában, mert másra már nem áldott gondolni. Néhány hétig büszkén tekingetett első diplomájára, fontolgatta, hogy keretbe foglalja és kiteszi ágya fölé, de mikor már beverte volna a szöget a falba, megjött az értesítés: hamarosan el kell kezdenie törleszteni az évek során tetemesre nőtt diákhitelét. Ekkor leroskadt az öreg fotel mélyére, elővette mobiltelefonját és a számológép-alkalmazásban azonnal kalkulálni kezdett, hogy vajon mikorra tudja visszafizetni... és miből. „Leszek vagy ötvenéves is” - ismételgette újra és újra a mondatot, ami visszaverődött félig bútorozatlan, minden szándéka ellenére is kissé igénytelen albérlete falairól. Nem volt anyagias, a nyári diákmunkákból eddig is épphogy eltartotta magát. Ritka volt, ha szülei támogatni tudták, s ő nem is vette el szívesen, mert az otthoniaknak is jobbára csak kenyérre, tejre meg egy kis csirke far-hátra futotta a számlák mellett. Mostanság a merengés teljesen átszőtte mindennapjait. Az egykori barátokkal már nem szívesen beszélgetett, mert egy idő után kelletlennek érezte, hogy így vagy úgy mindenki megtalálta a számításait, ezzel szemben ő még mindig csak egy helyben to- porgott. Persze folyamatosan figyelemmel követte ismerősei közösségi oldalon kibontakozó boldog, elégedett és teljes életét. Hol álmélkodott, hol kesergett rajta, s végül ő sem értette, miért kínozza, miért ha- sonlítgatja folyton folyvást önmagát másokhoz. Saját életében önmaga kirekesztettjeként a maga módján ő is csak a kiutat kereste, de addig soha, egyetlen egyszer sem fordult meg a fejében, hogy ne találná meg itthon számításait. Járj jógára és étkezz egészségesen! - olvasta a tanácsokat, mikor rákeresett a boldogság kulcsára. Előbbit teljesen kizártnak tartotta, gondolta, a jóga túl személyes és sokan vannak a teremben. Hiába vigyázott olcsó elektronikai eszközeire, már érződött rajtuk is az idő múlása: egyre lassabban töltődtek a képekkel teli oldalak a kopott laptopon. Ilyenkor rendszerint mérgesen magára hagyta őt közös ágyukban, majd elrohant a kamrába kétharapá- sos tejkiütéses csokoládéjáért. „Elégedett vagyok az életemmel” - mantrázta reggelente, de igazán maga sem hitte el. Szürke, poros, magányos hétköznapok voltak ezek az életében. Pedig nem ragaszkodott görcsösen a lehetetlenhez, ő csak változást szeretett volna, no meg egy kis pénzt, amiből fizetni tudja az albérletet meg a hitelt és néha még egy-egy szelet csokit a százasból. Az ablakokat takarította akkor, amikor egy e-mail érkezését jelezte a telefonja. Nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget, gondolta, biztos egy újabb reklám, hisz mostanság túl sok oldalra iratkozott fel feleslegesen. Este volt, amikor ágyán ülve felütötte laptopját, és szokás szerint az albérleteket és az eladó lakásokat nézegette, majd jött a gondolat: reménytelen. Az elalvás előtti utolsó pillanataiban még megnézte e-mailjét, s köztük volt egy válasz a közeli gyorsétteremből: holnap várják, s ha jól szerepel, állást is ajánlanak neki. „Isteni csoda, hogy még észrevettem” - kiáltotta, majd sietve álomra hajtotta fejét, mert szeretett volna végre jól szerepelni, szerette volna megkapni azt az állást, amit hosz- szú évekig alantasnak tartott.
