Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-20 / 221. szám

Sokan egyetértenek vele, páran nem osztják a volt gyárigazgatő véleményét

4 OLVASÓINK ÍRJÁK__________________________________________________________________________________________________________________2016. SZEPTEMBER 20„ KEDD

„Végre kimondta valaki”- írják

Domán Lászlónak, az Egri Dohánygyár volt igazgatójának szeptember 14-én lapunkban megjelent véleménye alaposan megmozgatta olvasóink fantáziáját, és sokan ragadtak tollat, hogy írásban adjanak hangot véleményüknek.

Hírlap-összeállítás

heol@heol.hu

EGER Szeptember 14-én Olvasóink írják című rovatunkban jelentek meg Domán Lászlónak, a hajdani Egri Dohánygyár igazgatójának ön- és társadalomkritikus gondolatai a rendszerváltozás óta eltelt időszak elhibázott politikai és gazdasági döntéseiről.

Az írás megjelenését követően mindössze egyetlen nap alatt több mint kilencvenen osztották meg az interneten, emellett számos hozzászólás is érkezett a témához. Ezekből válogattunk olvasóinknak egy csokorra valót.

MINDEN GONDOLATTAL EGYETÉRTEK

„A cikkben leírtakkal, a Domán úr által mondott minden gondolattal egyet tudok érteni. Az írás véleményem szerint iránymutatás is lehetne az olyan felfuvalkodott, önmagukat vállalkozónak mondó, viszont csak a dolgozói kizsákmányolásához értő hűbérurak számára, akikkel sajnos a leggyakrabban találkozhatunk. Találkoztam már sok vállalkozóval (én magam is több vállalkozásnak voltam a vezetője különböző szinteken), akik a cikkben leírtaknak megfelelően, vagyis a dolgozó emberrel empatikusán viselkedtek, vezetőik és nem a főnökük voltak. És láss csodát, abban a csapatban mindig jól működtek a dolgok, a cégnek is jobban merit a sora a kizsákmányoláson alapulókénál, a tulajdonosnak nem kellett attól félnie, hogy egyik napról a másikra meglép a dolgozók nagy része, vagy hogy kilopják a feje alól a párnát. Egy biztos: a vállalkozásfejlesztő szakemberek is egyre-másra azt javasolják a vállalkozóknak, hogy a Domán úrhoz hasonlóan viselkedjenek a dolgozóikkal. Hiszen nélkülük hiába a tőke, az csak akkor tud jól működni, ha a dolgozók jól működtetik azt. Egy olyan cégben, ahol anyagilag és erkölcsileg is elismert a dolgozó, olyan tudásalapú energiák szabadulnak fel, amik a hű- bérúr jellegű rabszolgatartók cégében soha. Remélem, hogy még sok ilyen cikket olvashatunk a Hírlapban.

(Hasilló László, Eger)

„Domán László minden szavával egyetértek. Örülök, hogy végre kimondta, megfogalmazta ezeket a gondolatokat. Kilencvenhárom évesen a témához mindössze annyit fűznék, hogy átélve a II. világháború előtti és azutáni szörnyű időket is, azt mondhatom, soha nem volt ilyen nyomasztó légkör ebben az országban. A legnehezebb időkben is lehetett egymásra számítani, az emberekben volt jóindulat, szolidaritás. A gazdagok és a szegények között soha nem volt ilyen hatalmas szakadék. A munkaadók - függetlenül attól, hogy földbirtokosokról, vagy vállalatvezetőkről legyen szó - odafigyeltek arra, hogy az alkalmazásukban dolgozó paraszt- ember, vagy ipari munkás - lehetőleg olyan bért kapjon, amiből el tudta tartani a családját. Az emberek nem bélyegezték meg egymást származásuk vagy vallásuk miatt. Csak „emberek” léteztek, vagy ’’gazemberek.” Szomorú vagyok, hogy idős koromra azt értem meg, hogy megosztott, megha- sonlott országgá vált Magyar- ország.”

(Luzsi Antalné, Eger)

LEMONDHATOTT VOLNA A POZÍCIÓJÁRÓL

„Ez szép cikk, jó cikk. A beismerés is dicséretes. De! Miért nem hamarabb világosodott meg az úr, amikor vezér- igazgató volt? Gondolom, akkor is látta a gondokat. Lemondhatott volna például a pozíciójáról, de nem tette. Gondolom sem ő, sem a gyerekei nem szenvednek a pénztelenségtől, s nem tartoznak a szegények közé. Utólag könnyű bánkódni. Érdekelne például, hogy anno hol üdült a családjával az igazgató úr. Én magam is vezető voltam, 14 évig iskolaigazgatóként dolgoztam. Amikor felismertem, hogy olyan rendszerszintű problémák vannak, amelyeket nem tudok megolA Domán László lapunkban közzé tett véleményéhez fűzött észrevételek változatosságát, két oldalúságát jól tükrözi az a két vélekedés is, amelyeket a most következőkben olvashatnak:

„Sokat elvesz Domán úr (majdnem elvtársat mondtam) szavainak hiteléből, hogy az át- kosban bizony ő sem járt rosz- szul. A mondandója is prodani, lemondtam. Pedig a kevés pénzecske is jó lett volna. Ezt kétszer is megtettem. Akkor, nem később. Nem kell bocsánatot kérnem senkitől, ma is bárkinek a szemébe tudok nézni. Szerintem ez a helyes. Egyébként Egerben végeztem 1976-ban.”

(Gál Maresz, Miskolc) „Elolvastam, előre mondom, nem hatott meg. Nem több ez a beismerés, mint Kádár elvtárs egykori retorikája: Elvtársak legyünk önkritikusak. Na és, amikor azok voltunk, attól mi vált jobbá? Semmi. Nos, ez pont ennyi. Sem - mint csúcsvezető - a saját és személyes felelősségét nem firtatja, sem érdemi útmutatással nem szolgál. Amit a cikkben leírtak, azt ma minden 10 év feletti ember tudja és szajkózza is. De ennél többet is, mert kérdem én, hol van itt szó az olajmaffiáról és a korrupt politikusokról? Hol a perverz privatizáció, hol a cukorgyárakkal történt tragédia, hol a „libapásztor” fiú esete, és még folytathatnánk a kérdések sorát. Én a saját gyermekeimnek már jó egy évtizede színt vallottam, de én csak egy földönfutó proli voltam mindenkor. Én is röstellem, hogy eny- nyire „elkúrtuk”... Én is a gyermekeim és a majdani unokáim jövőjét látom felélni a mában, és abban, hogy az ország, illetve a privát tulajdonunk egy része (vagy egésze) a bankok és

paganda, és nem személyes megbánás. Kár ilyenekkel borzolni a kedélyeket!” (Tóth Sándor, Eger)

„Közvetlen személyes kapcsolatom nem volt vele, korban is előttem van húsz évvel! Vezetői tudását, annak elismertségét akkoriban csodáltam, csodáltuk a dohánygyári munkások elbeszélései alapján!!!” (Bátka László, Pétervására)

egyes pénzügyi csoportok kezére került. Van-e kiút? Van, de addig hosszú út vezet. Az idejét nem tudhatjuk, csak készülhetünk rá!”

(Szobonya László, Bükkszék)

A HELYZET NEM CSAK

KILÁTÁSTALANNAK TŰNIK

„A helyzet nemcsak kilátástalannak tűnik, az is. Számos folyamat van, amely leértékeli az emberek teljesítményét és a megszerzett ingó- és ingatlan vagyonát, amelyekből próbálnak az emberek még felélhető forrásokhoz jutni. Ez túlkínálatot okoz és letöri az árakat. Nem hihette senki, hogy ha nem tanulunk, ha nem készítenek fel bennünket a változásokra, és ha nem valósítunk meg egy névre szóló, csak éppen 20-30 év múlva értékesíthető kárpótlást, akkor bárkit is utolérhetünk. Harminc év alatt számos vélemény fogalmazódott meg azzal kapcsolatosan, hogy a vevőknek csak a piac kell! Egyetlen szerződésnek sem szereztünk érvényt, a vevők rendre nem teljesítették, amit vállaltak. Oda a piacunk, a kapacitásaink, stb.

Egyetértek, a felelősek a mindenkori kormányok, és a vállalatok, szövetkezetek vezetői, akiket nem lehetett, nem lehet számon kérni. Ma már jól látszik az is, hogy a mi termékeink nem voltak gyenge minőségűek, nem ezért tudtuk nehezen eladni. Az viszont tény, hogy letörték az árakat, méghozzá úgy, hogy turkáltak és fanyalogtak a minőség miatt, így aztán nehéz helyzetbe kerültek a vállalataink, leértékelődtek, és olcsón elkeltek, és többnyire a konkurens vevők kezére jutottak. A folyamatokból a vezetők meggazdagodva a dolgozók pedig elszegényedve, munkanélküliként, jobb esetben kényszernyugdíjazva kerültek ki. Tőlük, és az 1990-es évektől munkakezdő fiataloktól, és a munkahelyük

megtartásáért küzdő Idős korosztálytól kell bocsánatot kérni. Tőlük, akiket a több területen felületes csatlakozási szerződés ma is úgy enged külföldön munkát vállalni, hogy a szolidáris nyugdíj biztosítási rendszereket nem hangolták össze, és a külföldön dolgozók befizetései itt hiányoznak a kasszából. Azért is óriási a baj, hogy a népesség szaporulata nem kielégítő a megmaradásunk szempontjából. Az elöregedés, a kihalás a szolidáris nyugdíjalapok egyre nagyobb hiányához, ezzel együtt drasztikus nyugdíjcsökkenéshez vezet. Lehet, hogy én is bocsánatot kérek, de nem azért, mert hibáztam és hallgattam! Tettem a dolgom, de azt alig éltem túl. Teszem a dolgom, és ma is hirdetem, hogy mindenkinek vállalni kell két gyereket, vagy többet, és úgy nevelni őket, hogy majdan ők is vállaljanak minden körülmények között utódokat, hogy megmaradjon számosságában a nemzet. És persze az érdekek közötti prioritást is meg kell tanulni, és tiszteletben kell tartani. Első a közösség, a nemzet érdeke és csak aztán jöhet a csoport és az egyéni érdek. Ezt következetesen kell kezelni, nem lehet az egyén „szabadságjoga” mentség az érdekek helytelen kezelésére.” (Hollár István, Bükkaranyos)

MIÉRT ÉRÜNK KEVESEBBET MÁSOKNÁL?

„Tisztelet a volt vezérigazgató úrnak! Középkorú emberként a gyerekkoromból megmaradt barátaimmal együtt elmondhatom: sokat dolgoztunk, de sokra nem vittük, csak azért, mert itthon maradtunk. Hiába robotolunk évtizedek óta, a mai napig nagyon kevés pénzt keresünk. Csak egy dolgot nem értünk tulajdonképpen: azt, hogy mi, akik próbálunk itt maradni, miért érünk kevesebbet, mint akik külKOMMENTEK

Vitatják a

bocsánatkérés

jogosságát

A Hírlapban és a Heolon megjelent cikkeinkre számos olvasói hozzászólás, kommentár érkezik a HEOL.HU közösségi oldalára. Alább ezekből közlünk válogatást. Csatlakozzon ön is: WWWJACEBOOK.COM/HBHJfUI M. Sz.: Mennyire igazat mond! Érdemes elolvasni! A rabszolgasorsot szánják most szegényrétegnek.

Gy. L.: A bocsánatkéréssel nem változik meg semmi. Legfeljebb az igazgató úr megnyugtatja a lelkiismeretét.

B. J.: Az eddig is nyugodt volt, lesz és marad is.

L. M.: Tőle tanultam a cégvezetést, életem végéig tisztelni fogom. E cikkben is jelen állapotunk egyetlen lehetséges megoldására mutat rá.

T. Sz.: Ez nem bocsánatkérés volt, hanem burkolt propaganda. Megtanulta a leckét.

0. T.: Tény, hogy a dohánygyár jelentős társadalmi felelősség- vállalásról tudott tanúbizonyságot tenni. Tény, hogy volt dohánygyári nyugdíjasokkal (nem egy- gyel) sikerült máig együtt dolgoznom (és valami újat létrehozni). Nem lehet, hogy az „ifjú” titánokkal nem lehet együtt dolgozni? Lehet a képzéssel, fegyelemmel és kitartással van súlyos probléma. Semmivel nem rosszabb a helyzet mint bármikor volt, csak most egy szűk kisebbség ordenáré módon jajgat, mert nem férnek a húsos fazékhoz, és ehhez külső segítséget is kapnak, mert Magyarország súlyosan veszélyezteti a nagy nemzetközi szarkavarók alantas terveit. Mondhatjuk úgy is, keresztbe tettünk nekik, de rendesen.

K.T.: „Érdekes” olvasmány.

Gy. P.: De legalább belátja, milyen dilettánsok kezébe került a kormánykerék!

J. H.: Azt hittem, hogy a méreggyártásért kér elnézést...

J. E. N.: Öregségére néhány ember sokkal jobbnak látja magát, mint amilyen igazából volt. Nem értem az írás okát.

1. F.: Azért a bocsánatkérés nemes gesztus volt, még ha későn is érkezett.

földön próbálnak boldogulni, ugyanilyen munkakörökben?! Okunk van arra, hogy maradtunk, és nem azért, hogy jobb legyen az országnak, hanem azért, mert nem akartuk magára hagyni a családot, a gyerekeket, a nagyszülőket, stb. Tehát újra kérdezem, miért ér az én munkám tized annyit Magyarországon, mint a szomszédos Ausztriában? Szarabb vagyok? Nem! Csak szar helyre születtem! Ez van, ezzel próbálok együtt élni, ki tudja, eddig... Tehát az a vleményem. hogy tegyenek végre valamit a hatalmon lévő politikusok, hogy az itthon munkát vállalók kivergődjenek a rabszolga- sorból, mert ha nem, én is pakolok és megyek. 350 kilométer nem nagy távolság, de akkor már nem ide adózok. Üdv Tom.” (kereszti45@gmail.com)

Szavainak hitele, illetve a csodálat

Mintha visszafordult volna az idő kereke. . 1 főleg az idősebbek - akik azért sokat tn-:, ’ pasztaltak már az életben - gondolják, §J|S érzik magukat is felelősnek a lehetőségek 1 eltékozlásáért... Képünk illusztrációi