Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-20 / 221. szám
2016. SZEPTEMBER 20., KEDD MEGYEI KÖRKÉP/SZOLGÁLTATÁS g Kisvasúttal indultak: Rudolf is velük utazott és játszott Szarvasok bőgtek a Blikkben FELSŐTÁRKÁNY Kétszer hirdette meg az idén az Egererdő Zrt. a szarvasbőgőjáratát Felsőtár- kányból a Stimecz-házhoz, s az első járat szombaton el is indult jórészt gyermekes családokkal. Immár négy éve az őszszel a menetrenden kívül, esti órákban elindulnak a Felsőtár- kányi Állami Erdei Vasút szerelvényei a Bükkbe, hogy ezt a nem mindennapi erdei koncertet a látogatók elé tárják.- Az utasok között most volt olyan, aki már harmadszor jött a szarvasok bőgősét hallgatni - árulta el Szádeczky Kornélia turisztikai előadó. - Tavaly nem hallatták magukat a felséges trófeások a vonatozás időA gyerekek elhullajtott agancsokat is vizsgálhatták Galéria: heol.hu pontjában, így az Egererdő ebben az évben bővítette a szar- vasbőgésjárat szolgáltatásait - tette hozzá. Az első meglepetés még a felsőtárkányi végállomáson érte az utasokat, amikor megjelent Rudolf, az Egererdő jelmezes szarvasa, s az utat végig- pacsizta a gyerekekkel. A Sti- mecz-ház melletti filagóriánál trófeák, elhullajtott agancsok szakszerű bemutatását Farkas Lajostól, a Felsőtárkányi Erdészet erdészétől hallgathatták meg a „szarvaslesre” érkezők. Ezután szétszéledt a társaság, hiszen a szarvasokat csak csendben lehet hallani. Idén ez az élmény sem maradt el. G. R. Mezőtárkányi termékek lesznek a fővárosi vásáron Szalonnát, csicsókát is visznek MEZŐTÁRKÁNY Kézműves termékeiket, asztalosüzemük alkotásait, brikettet is vittek a mezőtár- kányiak nemrég a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításra és Vásárra. Tóthné Szabó Anita polgármester azt is elárulta, visszatérő vendégek már a bemutatón, s ezúttal a Gyöngyvirág Nyugdíjasklub táncosainak produkcióját is kiemelt figyelem kísérte. A mezőtárká- nyiakon kívül Hevesről, Balatonból, Ivádról, Vécsről, Erkről és Erdőtelekről is vendégeskedtek a szomszédos megye eseményén. Népszerűek a mezőtárkányiak termékei, olyannyira, hogy a héMiskolcon a mezőtárkányi Gyöngyvirág. Budapesten is fellépnek ten újra bemutatóra utaznak: csütörtökön és pénteken Budapesten, a Vajdahunyad várban rendezendő II. Országos Közfoglalkoztatási Vásáron mutatkoznak be. Itt virágtartóikat, óvodai dekorációikat, kosaraikat, varrodájuk alkotásait, a mezőgazdasági termékeik közül a csicsókát és a fokhagymát, a főtt kukoricát árusítják is a fővárosi közönségnek. Visznek gipszstukkókat, brikettet is, a helyszínen lehetőség lesz arra is, hogy a vásárlátogatók sertészsírt, szalonnát, kolbászt kóstoljanak. Ez utóbbiak is a közmunkaprogram termékei, hiszen sertésneveléssel is foglalkoznak. G. R. Szürkeharcsából főztek finomságot EGERSZALÓK A hagyományosnak tekinthető, a községbeli barlanglakásoknál tartott kenyérsütésen túl igazi magyaros étkek is készültek a kétnapos lecsófőző fesztiválként meghirdetett hétvégi eseményen a termálvölgyben fekvő településen. Valójában a szervezők két idegenforgalmi célú rendezvénnyel csábították a községbe az ezúttal gasztronómiai élvezeteket kereső turistákat. A program második napján ugyanis már nem csupán az igazi magyar specialitásnak számító lecsó Totyogott a kon- dérokban, hanem a „névadóból”, azaz a szürkeharcsából készítettek finomabbnál finomabb ételeket a stílusosan Vidám Harcsa elnevezésű vendéglátóhelyen. Ezt az aktust a szervezők egyébként összekötötték magának a ragadozó halnak, illetve feldolgozási tudnivalóinak a bemutatásával is. Szegedi Pál, az étterem tulajdonosa a Hírlap munkatársának kérdésére úgy vélekedett, hogy a szombati lecsófőzést kicsit megzavarta a mostohára fordult időjárás, így a benevezett tizenegy csapatnál kevesebben jöttek el végül is a versenyre. Ennek ellenére a hangulat kitűnő volt, az ételek elkészültek, s a díjak is gazdára találtak.- Ezek a gasztronómiai rendezvények igen fontosak, hiszen ugyanúgy hozzátartoznak a turizmushoz, akárcsak a vendéglátás más szegmensei - mondta el lapunk érdeklődésére a balatoni halsütőből lett, megyénkbe áttelepült étteremtulajdonos, aki szerint azért kellenek az ilyen események, hogy a magyar gasztronómia megmaradjon a maga valamennyi jellegzetességével. Mindennek ugyanis, véleménye szerint, ez képezi az alapját. S. S. Megfőzték a lecsót, meg is ették Képgaléria: heol.hu MOZI AGRIA MOZI 16.00 ÓRA: Florence - A tökéletlen hang 18.20 ÓRA: A mestergyilkos - Feltámadás 20.20 ÓRA: Snowden 18.20 ÓRA: Sully - Csoda a Hudson folyón 16.00 ÉS 20.20 ÓRA: Bridget Jones babát vár 16.00 ÉS 20.20 ÓRA: Kilenc élet 18.00 ÓRA: Ütközés CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600. Szerkesztőségi fax 36/513-605. MIKÓFALVA Szüreti felvonulást rendeztek szombaton a faluban. Kora délután traktoros menet vonult végig az utcákon, énekkel, a Tekergő Zenekar muzsikájával, helyenként tánccal, borkóstolással fűszerezve. Ezután a hagyományőrző együttes pajtájában énekeltek a mikófalvi és makiári asszonykórusok, s felléptek a mikófalvi néptáncos csoportok. Este szüreti mulatságot is rendeztek a kultúrházban. T. B. EKMK SZEPTEMBER 22-IG EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Óvodai és iskolai programok, sportnap Autómentes nap színpadi műsorokkal, játékkal, bemutatóval Részletek: ekmkeger.hu SZEPTEMBER 20., KEDD 18.00 DEPRESSZIÓ, KORUNK DIVATBETEGSÉGE SZY KATALIN felnőttklinikai szakpszichológus, író előadása 18.00 MAGYAR NÉPI GYÓGYÁSZAT ÉS IMMUNERŐSÍTÉS Bernád Ilona székely bába és gyógyító asszony előadása SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Elliott, a sárkány 17.30 ÓRA: Ütközés 20.00 ÓRA: Sully - Csoda a Hudson folyón PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: A barátságos óriás 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Bridget Jones babát vár TV * HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 Egészségtár - magazinműsor- ism. 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Filmözön - filmajánló 19.30 Fogadóóra- magazinműsor - Hende Csaba 20.00 HírAdás- egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor - ism. 20.50 Sport Plusz - televíziós sportmagazin - ism. Benne: Mezőkövesdi KC-Eger SBS Eszterházy (Mezőkövesdi TV) GYÖNGYÖSI TV 00.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész - közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip - mozimagazin 19.58 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 1956 és a szocializmus válság és újragondolás - dr. Rainer M. János (Eszterházy Károly Egyetem - 1956-os Intézet Alapítvány) 1956 és a szocializmus 11.15 Szomszédvár - a Helyi Televíziók turisztikai magazinműsora 11.50 Gólyatábor 2016 - Highlight 11.53 Wisla Downhill Eb - összefoglaló (Limit Tv) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy Körkép 14.40 Benézünk (az Észak-Magyarország szerkesztőségébe) - a kommunikáció szakos hallgatók magazinműsora (ism.) 14.55 G. Donizetti Rita - egyfelvonásos vígopera - Debreceni Csokonai Színház produkciója (III. Kamaraopera Fesztivál) ism. 16.00 Képújság 18.00 Firkászok - háttér- beszélgetés egri sportújságírókkal 18.30 Eszterházy KFSC (4.) - Hódmezővásárhelyi LKC (13.) - NB l/B, Kelet, .2. forduló női kézilabda-mérkőzés 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 Állatfarm - a Szuszogó Színház előadása (ism.) 22.05 Vidéki tréning - Reichert Dániel diplomafilmje (ism.) 22.15 Diákélet - hallgatói magazin (ism.) 22.45 Az egyetlen értékem - Czók Brigitta portré - Ress Alexandra Héla filmje (ism.) 23.00 Képújság !!»■■■■■ 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS 20/339-3333 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül JFM7 0.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café: Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk. 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Templom-térkép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGER Az új egri programsorozat - az Otthonunk Eger - részeként ezúttal a húsz éve felújított tisztségről, a fertálymesterségről lesz szó a városháza üvegtermében. Az előadás ma délután 5 órakor kezdődik. EGER Szerdán 17 órakor tartják a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban a Sorsfordulók- Sorsfordítók sorozat következő előadását a Népi demokrácia - Kommunista diktatúra címmel: az 1956-os emlékév kapcsán dr. Bartók Béla főiskolai docens mesél az érdeklődőknek. EGER Mint azt már megszokhatták a kismamák, minden héten szerdán 10-től délig tartják a Forráspont Lisziben a Közelbaba Csevegő baba-mama klubot. A helyszín Kallómplom út 88., szolgáltatóházak. HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház SZEPTEMBER 21.. SZERDA, 19.00 DÉL-KOREÁBAN A FOTELKALANDORRAL Az Egri Világjáró Klub előadója: Szűcs Tamás HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK 16.00 MÚLTIDÉZŐ: Kelták a Kárpát-medencében Vallus István előadása 18.00 A TÁLTOSOK BARLANGJA ECUADORBAN Varga Zoltán expedíciós beszámolója, könyvbemutatója HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház E(?ER KULTURÁLIS KÖZPONT