Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-15 / 165. szám
4 TÁRGYALÓTERMEK BIRODALMÁBAN 2016. JÚLIUS 15., PÉNTEK ______ Százmilliós aperérték három ügyben m . Összesítették a napokban a Hírlap kérésére az Egri Törvényszéken megyénk bíróságainak teljesítményét polgári és gazdasági jellegű ügyekben. Hoszné dr. Nagy Tímea a törvényszék sajtótitkára csütörtökön arról adott tájékoztatást, hogy civilisztikai első fokon szűkebb hazánk öt járásbíróságára ennek az évnek az első felében együttesen 2174 polgári és gazdasági peres ügy futott be. Az előző esztendőről maradt eseteket is figyelembe véve, az idén június 30-án csaknem másfél ezer ügyben tartott még, szaknyelven szólva volt folyamatban a jogi procedúra. Amint arról Hoszné dr. Nagy Tímea lapunknak beszámolt, a pertárgy értéke az ügyek nagy részében egy és 300 ezer forint közötti, nyolc alkalommal viszont 10-20 milliós, míg négy esetben meghaladja a 20 millió forintot is. A szakember azt is elárulta, hogy a járásbíróságokon az eljáró bírósági titkárok 1863 végrehajtási esetnek jártak a végére, a félév végén még 660 volt folyamatban. Az Egri Törvényszékre elsőfokú hatáskörben az idei esztendő első hat hónapjában pontosan 574 ügy érkezett - ezeknek majdnem a fele egyébként a devizahitellel függ össze -, ehhez társult a múlt évről áthúzódó 268 eset. A törvény- széki bírák mindebből több mint 370-et fejeztek be. A mutatók magas ügyérkezést jeleznek, az elintézésük bizony elég nagy terhet ró az ítélkezőkre, akiknek egy híján negyven gazdasági esettel is foglalkozniuk kell. Többnyire egy- és ötmillió forint közötti értékű perekről van szó, de három esetben az érvényesített követelés meghaladja a százmilliót. Érdekességként megemlítendő még, hogy idén a kórházi cafeteria kapcsán 92 ügyet regisztráltak az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, a felperesek száma pedig éppen 712. A felperesek a beadott keresetükben - a munkaviszonyuk és a munkabérük arányában - 66 ezer és 505 ezer forint közötti összegek megfizetését kérik az alperes egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézettől. Sz. Z. ítélkezés nincs, de félfogadás lesz HIViS MEGYE Mától egészen augusztus 20-ig az Egri Törvényszék illetékességi területén működő valamennyi bíróságon, tehát a törvényszéken, továbbá a járásbíróságokon, a közigazgatási és munkaügyi bíróságon is ítélkezési szünetet tartanak, immár a szokásoknak megfelelően - közölte a Hírlappal dr. Snellenperger ludit bíró, a törvényszék sajtó- szóvivője. A szakember arról is tájékoztatott, hogy ugyanakkor ez alatt az időszak alatt folyamatosan lesz félfogadás minden bíróságon, valamennyi ügyszakban, s a lajstromirodák is a szokásos rendnek megfelelően várják a polgárokat, tevékenykednek. Az Egri Járásbíróságon a panasznapi ügyintézésben sem lesz szünet, hiszen minden pénteken - ahogyan az év többi részében - reggel 8 órától fogadják az ügyfeleket. A megye többi járásbíróságán viszont lesznek olyan időszakok az említett több mint egy hónap során, amikor a szabadságok kiadása miatt nem lesz panasznap, erről helyi szinten lehet felvilágosítást kérni. A sajtószóvivő azt is közölte, hogy polgári ügyszakban a határidők számításába a július hó. 15. napjától augusztus hó 19. napjáig terjedő időszak nem számít bele. Azokban az ügyekben azonban, amelyekben a bíróság soron kívül jár el, a határidő számításának általános szabályait kell alkalmazni ezen ügyszakban is. Ezek a szabályok büntető ügyszakban nem alkalmazhatók. Az ügyeletet teljesítő polgári bírák eljárnak egyebek között az ideiglenes intézkedések és a pszichiátriai elhelyezések ügyében. A büntetőbírák az előzetes letartóztatással, bíróság elé állítással kapcsolatos halaszthatatlan teendők zavartalan ellátása érdekében tartanak ügyeletet. Érdemes tudni, hogy az ítélkezési szünet idején tárgyalások nem lesznek (kivéve a gyorsított eljárásokat). Az egyes bíróságok működésével kapcsolatos változásokról az ügyfelek az egyes bíróságok hirdetőtábláiról értesülhetnek. Július 15. a Bíróságok napja, ez a bíróságokon munkaszüneti nap, tehát az összes bíróság zárva lesz, az ügyfélfogadás is szünetel. Sz. Z. Sokan küldenek önéletrajzot a törvényszékre Üzenetek az elnöknek HEVES MEGYE Naponta átlagban két-három elektronikus levél fut be az Egri Törvényszék elnökének e-mail-címére. Legalábbis ez a szám következtethető ki abból, hogy havonta körülbelül 40-60 ilyen úton küldött üzenetet kap dr. Nyíri Beáta - kapta a Hírlap a tájékoztatást a törvényszék sajtóosztályától, dr. Snellenperger Judit sajtószóvivőtől. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyre inkább megmutatkozik a polgárbarát bíróság megteremtését, s hosszú távon történő fenntartását célzó törekvés szűkebb hazánkban. Az állampolgárok egyre bátrabban élnek a Nyitott bíróság elnevezésű program biztosította lehetőségekkel. S hogy miről szólnak ezek a levelek? Mint megtudtuk, a nagy részük természetesen az éppen a törvényszék különböző ügyszakos bíróságai előtt folyamatban lévő peres ügyekhez kapcsolódik. Ezek között szerepelnek különféle beadványok, továbbá hozzájuk csatolt mellékletek, de távolmaradások miatti kimentési kérelem megfogalmazása is megsát kérik. Az efféle üzenetek íróinak tájékoztatásokat, tanácsokat küldenek vissza válaszképpen arról, hogy hová fordulhatnak a problémáikkal. A beérkező elektronikus levelek sorában vannak olyanok is, amelyek tulajdonképpen panaszbeadványoknak tekintendők, ezeket értelemszerűen mielőbb továbbítják a panaszügyek intézésére jogosult kollégáknak. Bizonyára érdekes adat az is, hogy a törvényszék elnökének címezve viszonylag nagy számban küldenek állampolgárok saját .önéletrajzokat, olyan e-maileket, amelyekben álláslehetőségről érdeklődnek az állampolgárok. Ebben az esetben az eljárás az, hogy a beküldött önéletrajzokat a törvényszék nyilvántartásba veszi, a munkára jelentkezőket pedig tájékoztatják arról, hogy a törvényszék illetékességi területén éppen van-e szabad álláshely. Dr. Snellenperger Judit, a törvényszék sajtószóvivője azt is elárulta, hogy általában heti egy alkalommal újságírói megkeresésekre is válaszol a sajtó- osztály illetékese. Sz. Z. található. Az ilyen üzeneteket, az ilyenkor szokásos gyakorlatnak megfelelően, a törvényszék elnöki irodája mielőbb továbbítja a megfelelő lajstromirodákba, ahol azután a tartalmukhoz igazodva intézkednek a bírósági tisztviselők, az ügyintézők. Vannak ugyanakkor elég nagy számban olyan e-mailek is, amelyekben általános jellegű érdeklődés olvasható, illetve valamilyen fontos információ, esetleg segítség megadáDr. Nyíri Beáta elnök EGE J Regionális sportnapot rendezett a múlt héten az Egri Törvényszék. A házigazdákon túl Debrecenből - az ítélőtábla és a törvényszék is állított csapatot Balassagyarmatról, Miskolcról és Nyíregyházáról érkeztek vendégek. Kispályás foci, kosárlabda, asztalitenisz, tenisz, lábtenisz és sakk szerepeltek a programban. Kosárlabdában, az egriek (képünkön) nem kerültek a dobogóra, a Balassagyarmati Törvényszék lett az első, az összetett versenyt is ők nyerték. S. S. BÍRÓSÁGI SZÁMOK Kutyás rendész óvja a törvényszék területét; kamerák vannak a folyosókon, a tárgyalótermekben „Pánikgomb” is segítheti a rend megőrzését EGER Éjjel-nappal kutyás rendész őrzi azt a területet, ahol ideiglenesen a Törvényház felújításának elkészültéig az Egri Törvényszék - továbbá a Heves Megyei Főügyészség - munkatársai végzik a mindennapi munkájukat. A Hírlap érdeklődésére a törvényszék sajtóosztálya adott tájékoztatást arról, vajon hogyan óvják az említett helyen az igazságszolgáltatási dolgozókat, s legfőképpen miként őrzik a rendet a tárgyalótermi folyosókon. Már köztudott, hogy a törvényszék a volt Dobó laktanyában, a Hatvanasezred úton található jelenleg. Már az oda betérni szándékozóknak is engedélyre van szüksége. Az udvarra ugyanis kizárólag annak birtokában lehet behajtani. A bejáratnál őr ellenőrzi, megvan-e az érkezőnek az engedélye, s kezeli a sorompót. Nem árt tudni, hogy gyalogosan csakis idézésre, esetleg más ügyintézés miatt lehet belépni a bíróságra. Az első biztonsági szűrő a beléptetőkapu és a csomagvizsgáló, utóbbival egyébként fémből, üvegből készült szúró, vágó vagy testi sértés okozására alkalmas eszközöket keresnek a szakemberek, továbbá lőfegyvert, lőszert, robbanószert. Ezeket tilos bevinni. A beléptető kapu arra szolgál, hogy a vizsgált személy ruházatában fém jelenlétét jelezze. Ha érzékeli a fémet a berendezés, akkor az őrök kézi átvizsgálóval keresik meg, hogy milyen tárgy miatt következett be a jelzés. Mind a törvényszéken, mind a megye valamennyi járásbíróságán telepített kamerarendszer működik a tárgyalótermekben és a folyosókon. A kamerák rögzítik az eseményeket, a rendszer élő megfigye- -lésű. A kameraképeket biztonsági őr figyeli folyamatosan, s ha szükséges, rögtön közbelép. A bíróságokon minden olyan szinten, emeleten, ahol tárgyalást tartanak, biztonsági őr lát el szolgálatot. Az a feladaRuházatot, csomagot is alaposan átvizsgálnak a bejáratnál ta, hogy fenntartsa a rendet. Mindemellett valamennyi tárgyalótermet felszereltek úgynevezett „pánikgombbal” is, ami a bírák keze ügyében lévő kapcsoló. Ha bármilyen veszélyhelyzet alakulna ki például tárgyalás közben, akkor a bíró a jelzőgomb segítségével hang- és fényjelzést ad a biztonsági szolgálatnak. Annak tagjai pedig azonnal teszik is a dolgukat, s elvezetik az esetleges rendbontókat. A törvényszék sajtóosztálya felhívja figyelmet arra is, hogy a bírósági épületekben tartózkodás rendjéről szóló előírásokat megtalálhatják a www.birosag. hu honlapon. Sz. Z. ...........& M, I ' ■ A Gyarmate a kupa h i................ ....i:::; í fm*