Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-15 / 165. szám

2016. JÚLIUS 15., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP, SZOLGÁLTATÁS g Heves megye rejtőzködő kincsei: verpeléti vulkáni kráter Feltárulnak a természet titkai A Heves megyében kirándu­lók általában az ismertebb, látogatottabb helyeket ke­resik fel, pedig nem egy, nehezebben megtalálha­tó, tényleg ritkaságnak szá­mít. Gondolták volna, hogy alig száz méterrel egy műút mellett, Közép-Európában is egyedülálló vulkanikus kép­ződmény található? Hancsicsák Mihály hancsicsak.mihaly@gmail.com VERPELÉT Az első világhábo­rú után, a területi elcsatolással Magyarország elvesztette ma­gasabb hegyeit, s amik meg­maradtak, mára inkább szelíd arculatukkal csábítják a túrá­zókat. Míg az erdélyi havasok­ban ma is láthatóak a vulkani­kus utótevékeny­ség nyomai, itt­hon ilyennel már nem igazán talál­kozni. Valószínű­leg ennek is kö­szönhető, hogy a geológusokon kívül szinte senkinek sem jut eszébe hazai táj, ha szóba kerül a vulkán kifejezés. Pedig ki sem kell lépni Heves megye határain kívülre, hiszen a Mátra is vul­kanikus tevékenység eredmé­nyeként keletkezett évmilliók­kal ezelőtt. Az idő vasfogának köszönhetően, ma már szelíd arcát mutatja, de van egy hely Verpelét mellett, ahol meglepő­en éppen maradt vulkanikus kúpot láthat az ide látogató. Az A tanösvényre sajnos újfent ráférne egy rehabilitáció. interneten fellelhetünk róla in­formációkat - ha tudjuk, hogy mit kell keresni -, de ha csak vulkáni maradványokra kere­sünk rá, akkor nagy valószínű­séggel nem fogunk belefutni. Pedig higgyék el: érdemes. A Verpelét és Tamaszentmá- ria között vezető műúttól egy erő­teljesebb kődobásra dombot lát az autóval utazó. Fa nincs rajta, cserjék, fű borítja, ha nem termé­szetrajongó az ember, itt nincs miért megállni. Miért tennénk, hiszen a műút egyik végén és a parkoló bejáratánál sem találha­tó tábla, mely felhívná az utazó figyelmét erre a kivételes hely­re. Kivételes, mert amit itt lát, az az országban, sőt Közép-Európá­ban is egyedülálló, legközelebb Olaszországig kellene elmenni hasonlóért. Mintha a domb lágy külseje el akarná rejteni a vadregé­nyes belsőt, még a bevezető, ka­nyargós út sem sokat sejtet az ar­ra járóval. Ha mégis engedünk a „dombocska” csábításának, ak­kor a parkolótól fél percnyi sé­ta után meglepetésben lesz ré­szünk: egy vulkánembrió meg­lepően épen maradt látványában gyönyörködhetünk. Több millió évvel ezelőtt, a környéki vulka- nizmus végső stádiumában ala­kult ki, s ez magyarázza a vi­szonylagos épségét. Pedig az em­ber „tett arról”, hogy eltűnjön, hi­szen állt itt erődítmény, s bányá­szat folyt még a múlt század első felében is ezen a helyen. Vidacs Aladár nemzetközileg is elis­mert geológus kezdeményezte a védetté nyilvánítását 1973-ban, s két évre rá helyi oltalom alá is ke­rült. Harminc évvel a kezdemé­nyezés után, 2003-ban tájrehabi­litáció során tanösvényt alakítot­tak ki. Bár még most is látványos és használható, a tanösvényre sajnos manapság újfent ráférne egy rehabilitáció. A kihelyezett táblák eltűntek, ha nem szakér­tő az ember, akkor csak találgat­hat, mit is lát valójában. Márpe­dig látnivaló van bőven, hiszen a kráternek egyedi a növény- és ál­latvilága, nemcsak a környezeti megjelenése. Mindezek után ért­hető, hogy mára a vulkáni kú­pot, s annak környezetét, a Natu­ra 2000 hálózat természetmegőr­zési területévé nyüvánították. Ha a kedves olvasó fogékony a természet szépségeire, ak­kor itt nem fog csalatkozni. A vulkáni domb méretéből adó­dóan a kirándulás nem meg­KOMMENTÁR MINDIG megfordul az em­ber fejében a kérdés: mi­ért nem tesszük közszem­lére a megye ehhez hasonló kincseit? Adott egy megyé­ben, országosan, sőt regio­nálisan is egyedi képződ­mény, de még sincs kihasz­nálva. Míg ezeken morfon­dírozik az ember, sajnos lát­ja a még ilyen kis látogatott­ság mellett is teleszemetelt parkolót, az eltűnt magya­rázótáblák hiányát. Meg­oldást kellene találni arra, hogy ez a természeti kincs fennmaradjon az utókor szá­mára, de azért mégse kerí- .tés mögött. Bízzunk benne, hogy mind Verpelét városa, mind a kezelő Bükki Nem­zeti Park megtalálják majd a helyes megoldást ezekre a kérdésekre. terhelő még idősebbek számá­ra sem. Mindent körbejárva kicsivel több mint egykilomé- teres útra számíthatunk, me­lyet egy kétszáz méteres suga­rú körben teszünk meg. Nem kell félni a magasságtól sem, hiszen a parkoló szintje, és a legmagasabb pont között csu­pán 31 méter a különbség. A tanösvényen végigmenve, két világra tekinthet le a kirándu­ló. Míg a „külvilág” dombos lágyságával nyugtat, s mesz- sze ellátva megcsodálhatjuk a környéket, addig a kráter sa­ját belső szférája teljesen mást sugároz: ha kicsiben is, de vadregényes sziklás csúcsok, enyhébb, vagy egészen mere­dek völgyfal, s változatos nö­vényvilág kápráztatja el a lá­togatót. Ha huzamosabb esős idő után járunk erre, akkor a meredek sziklás falak és éles peremek mellett, kis tavacs­kában is gyönyörködhetünk, mely a kráter legmélyebb pontján összegyűlő esővízből alakul ki. A verpeléti kráter nemcsak egy különleges és szép geológiai képződmény, hanem egy pont, ahol kapcso­latban kerülhetünk több mil­lió éve működött erők hatása­ival. Ha itt járnak, és megcso­dálják ezt az egyedi geológiai képződményt ne feledjék: ak­kor marad fenn hosszú időre, ha vigyázunk rá, s szándéko­san, netán akaratlanul, nem pusztítjuk élő, s holt világát. MOZI HÉTVÉGI PROGRAMAJÁNLÓ EKMK Agria Mozi 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Jégkorszak - A nagy bumm 16.00 ÓRA: A hegedűtanár 18.00 ÉS 20.15 ÓRA: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres 20.15 ÓRA: A függetlenség napja - Feltá­madás 16.00 ÓRA: Tini nindzsa teknőcök - Elő az árnyékból 18.00 ÉS 20.15 ÓRA: Tarzan legendája Cinema Bridge Mozi - Gyöngyös Szabadság terem 15.30 ÓRA: Tarzan legendája 17.30 ÓRA: A függetlenség napja - Feltá­madás 20.00 ÓRA: Életem nagy szerelme Puskin terem 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Jégkorszak - A nagy bumm 20.30 ÓRA: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres PÉNTEK EGERBEN 18 órától az Egri Érseki Fiúkórus, 20 órától a jaja együt­tes ad koncertet a Csákói napo­kon belül a Haranglábnál. SZILVÁSVÁRADON péntektől va­sárnapig rendezik meg az I. Ősember Fesztivált a Szalaj- ka-völgyben, az Archeopark- ban. Kipróbálható lesz a kőpat­tintás, tűzgyújtás ősi módszer­rel, ősi szövés; őrlés, korongozás is. A megnyitót pénteken 14 órá- tól tartják. __________________ EG ERSZALŐKON Hungarikumok hétvégéje címmel szombaton 10 órától karcagi birkapörkölt-főzés és csabai kolbászsütés, valamint bikavér sarok lesz, vasárnap 10 8.00: A TV Eger műsora - a csütörtöki adás is­métlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Basszus - ifjú­sági, zenei műsorváltoztatás-ism. 19.00: Hír- Adás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20: Tabuk nélkül a párkapcsolatról - Pilát Gábor műsora- 19.rész 19.30: Zöldgömb - magazin- műsor-ism. 20.00: HírAdás - egri híradó Időjá­rás-jelentés 20.20: X. Szederinda Nemzetközi Néptánc Fesztivál-ism. Ilii II —■ 00.00: Képújság 09.00: A csütörtöki adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsor- ismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Nápolyi 18.17: Reklám 18.20: Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Nápolyi 1. rész-ismétlés 19.01: Rek­lám 19.04: Nápolyi 2. rész-ismétlés 19.30: Ak­tuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Nápolyi 3. rész 2Ó.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hí­rei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlé­se 10.00: Az Eszterházy Károly Egyetem Böl­csészettudományi és Tanárképzési és Tudás­technológiái Kar Oklevélátadó Díszünnepsége 11.30: A szomszéd vár - a Helyi Televíziók turisztikai magazinműsora 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Az Egri Eszterházy Károly Egyetem - Jövőkép az Eszterházy Károly Egyetemen-dokumentum­film 14.25: Az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi és Ter­mészettudományi Kar Oklevélátadó Díszün­nepsége 16.00: Képújság 18.00: Az aktuális pénteki adás 18.00: Firkászok - sportmagazin 18.30: Eszterházy krónika - magazin 19.20: Az Eszterházy Károly Egyetem Egyetemmé Vá­lási Díszünnepélye 21.00: Az aktuális pénteki adás ismétlése 23.00: Képújság 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli éb­resztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne: 12.00- 14.00: Kívánságműsor 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00-20.00: Rádió Eger top 20 a hazai és külföldi slágerlisták akutá- lis kedvencei alapján 22.00-01.00: Luxiunk blacmix a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 01.00-05.00: A város ritmu­sa megszakítás nélkül FM7 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva, Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb tör­ténéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café. Eger­ben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel, Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk! 10.00-15.00: Helló Meló, Gé­czi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé, Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk, 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel, Folyamatos útinformációk, játékok, órától Harcsavágás lesz. Élőzene és tánc várja az odalátogatókat. FELSŐTÁRKÁNYBAN Úszó alkal­matlanságok vüágbajnoksága és Víg Tárkányi Malacságok Főző­verseny lesz a tóparton. KISNANÁN 10 órától Nemzetiségi Kórustalálkozót tartanak a felújí­tott várban. POROSZLÓN 14 órától kezdődik a Palacsinta Party a szabad stran­don. Lesz kézműves kirakodó­várás, arcfestés, palacsintasütő-, töltő- és evőverseny, 17 órától pe­dig Péter Szabó Szilvia ad kon­certet. TISZAFÜREDRŐL indul az idén már harmadik alkalommal tar­tott Tour d’Opera. A résztvevők körbetekerik a Tisza-tavat, s a bringásokat minden egyes meg­tiportok és könnyed témák a hazaút mellé, Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk, 18.00-20.00: FM 7 Summer. A nyár legna­gyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk, 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj.Juniorral, Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Közélet 9.45: A lélek szava 10.05: Nektek adom a földet 10.30: Az erdő fohásza (ism.) 11.05: Könyvtári barango­lás (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Év­ezredek asztalánál (ism.) 13.40: Népzenei kincstár 14.05: Merítés - kultúra országos kitekintésben 14.35: Feltámadt Krisztus, boldogságunk! 15.00: Az irgalmasság órája 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: Regionális sporthírek 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép 19.10: Iránytű (ism.) 19.45: Esti mese 20.05: Kultúr­kör 21.05: Katedrális (ism.) 22.10: Közélet (ism.) 23.05: Vatikáni rádió állónál más-más művész várja majd, aki egy rövid részlet idejé­re elrepíti a résztvevőket az ope­ra, tánc, a kamarazene világába. VASARNAP EGERBEN 7-16 óráig országos ré­giségvásárt tartanak a a Buszpá­lyaudvar alatt, (a Domus-parkoló- tól a Bazilikáig). EGERBEN Magyarok vásárát tar- tanak.az Érsekkertben. HATVANBAN Vasárnapi vásárnap elnevezéssel vásári forgatag lesz július 16 órától a Jam Garden- ben. Előadással, bábkészítéssel és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. 17 órá­tól a Dalvarázs Show Kórus vi­dám, nyári műsora szórakoztat­ja a résztvevőket Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi ¥¥ * HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ TV EGER JÚLIUS 18. HÉTFŐ - 22. PÉNTEK AQUA TÁBOR Tisza-tavi program 1 éjszaka szállással, aqua park, strand, vizes ismeretek... Info: erdei.maria@ekmk.eu, 20/779-2875 HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház JÚLIUS 19. KEDD 19.00 ZOLBERTKONCERT/ Előzenekar: BLANK CANVAS GROUP HELYSZÍN: Érsekkerti Zenepa­vilon JÚLIUS 22. CSÜTÖRTÖK - 27. SZERDA 23. EGRI FOTÓMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR INFO: bimbo.zoltan@gmail.com, 20/779-0379 HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház JÚLIUS 23. SZOMBAT 18.00 Az Adáshiba Színjátszó Csoport bemutatja: LESAGE: SZÍNHÁZ KECSKELÁBA­KON; CRISPIN, MINT VETÉLY­TÁRS (francia vásári bohózat); ZENÉS DAL­LAMOK a 60-as, 70-es, ;80-as évekből HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház JÚLIUS 25. HÉTFŐ -- 29. PÉNTEK JÁTSZÓTÁBOR INFO: Nánási Ágnes színésznő, 20/325-1955 UtaZOO TÁBOR INFO: erdei.maria@ekmk.eu, 20/779-2875 HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház eg'er KULTURÁLIS KÖZPONT Fa nincs rajta, cserjék. J 5 fű borítja. Kevesen ismerik | ezt a vulkanikus púpot I I á Idén is úsznak az §£gig I alkalmatlanságok EB

Next

/
Thumbnails
Contents