Heves Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-07 / 107. szám
0 CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. MÁJUS 7., SZOMBAT A Nemes családban a kis j Gyula születésével lett ke- j rek a világ. A fiúcska áldásként érkezett szüleihez, ft II Nemes Róbertnál és családjánál töltöttünk egy derűs órát. Sok mindent láttunk és tapasztaltunk, s egy kicsit irigykedtünk is. Tartsanak velünk, ismerkedjenek meg velük! Barta Katalin katali n.barta@mediaworks.hu EGER A Kisfaludy utca végén szépen felújított villa előtt álldogálunk. Miközben a házigazdára, Nemes Róbertre várunk, gyönyörködünk a gondosan rendben tartott előkert- ben. A házigazda beljebb tessékel bennünket, ám mielőtt belépünk az otthonukba, kicsit közelebbről is megszemléljük a takaros sziklakertet, a néhány éve elültetett, s idén már termést is ajándékozó gyümölcsfákat. Nagy-nagy szeretettel beszél a növényekről, így nem lepődünk meg azon, hogy a házukba belépve is otthonos, barátságos légkör fogad. A falakon mindenütt gyönyörű festmények, a nappaliban régi, míves bútorok. Megtudjuk, a berendezési tárgyak jó része családi örökség, amelyet nagy becsben tartanak. Miközben leülünk a tekintélyes asztal mellé, Robi felesége is megérkezik. Mosolyogva köszön, bemutatkozunk. Az egriek közül sokan ■ismerik a szimpatikus párt: a tehetséges, sokoldalú fotóriportert és feleségét, Timit, aki művészettörténészként dolgozik. Látogatásunk oka nemcsak az, hogy bemutassuk őket olvasóinknak, hanem, hogy osztozzunk az örömükben, és elújságolhassuk mi is a Aktív, gazdag életet élnek A szülők nagyon aktív életet él- tását, így a gyermeknevelés nek. Gyula születése előtt is rengeteget kirándultak, minden érdekes, értékes rendezvényen részt vettek. Terveik szerint ezután sem ülnek a négy fal között. Robi a munkája miatt is gyakran úton van, így a család sokszor vele tart. Timi is rajongva szereti a hivahírt: hosszú évek várakozása után idén márciusban egészségesen megszületett első gyermekük, Nemes Gyula Gábor. Az ifjú örökös ottjártunk- kor az igazak álmát aludta, így a boldog szülőkkel nyugodtan beszélgethettünk múltról, jelenről, jövőről. Megtudtuk, a soproni lány és az egri fiú 2005-ben Erdélyben, Torockón ismerkedett ösz- sze, Böjté Csaba gyermekotthonában. A két fiatal saját baráti társaságával kirándult a környéken, s így rendelte egymás mellé a sors őket. A barátságból szerelem szövődött, s két év múlva örök hűséget fogadtak egymásnak. Mivel Robi akkor már tulajdonosa volt az 1924-ben épített egri villának, nem volt mellett rendszeresen dolgozik majd. Igaz, eleinte csupán 4, maximum 6 órában, de nem mond le arról, hogy a szakmájában legalább annyira kiteljesedjen, mint a magánéletében. Felkérésből, lehetőségből nincs hiány. Kollégái számítanak rá és visszavárják. kérdés, hogy Egerben kezdik meg közös életüket, s itt alapítanak családot. Miközben folyamatosan újították, szépítették otthonukat, csupán a legnagyobb vágyuk teljesülése váratott magára: a közös utód érkezése. Nyolc évig vártak türelmesen a csodára, az első közös gyermek születésére. Ezalatt mindketten becsületesen dolgoztak saját szakmájukban, gyarapítva a megye- székhely kulturális értékeit. Tavaly azután végre megérkezett a jó hír: Timi áldott állapotba került. Állításuk szerint felhőtlen, boldog hónapokat hozott a babavárás ideje, s amikor idén március 7-én megszületett ifjabb Nemes Gyula Gábor, mindketten úgy érezték: innentől kerek a világ. A Nemes család legfiatalabb képviselője egyébként nyugodt, kiegyensúlyozott, szépen fejlődő fiúcska. Szülei életébe nem hozott különösebb felfordulást, hiszen annyira várták érkezését, hogy minden vele együtt megélt pillanat ajándékszámba megy. A kis család épp a hetekben kerekedett fel, hogy ellátogassanak Sajógalgócra, hogy a dédpapa, szépapa (Id. Nemes Gyula) kántor tanító emléke után kutassanak. A família emlékezetében ő volt az az egyik meghatározó alak, akire a mai napig nagyon büszkék. A polihisztor ősre szeretettel emlékeznek ma is a faluban, mint szigorú, de igazságos tanítóra. Ő volt az, aki főhadnagyként az első világháborúban már ragyogó fotográfiákat készített a korabeli technikával. Ezeket a képeket ma is féltve őrzik. Robi éppen most kezdte digitalizálni azokat. A remek korabeli felvételeket nézve nem csodálkozunk, hogy Robi is ezt a mesterséget választotta. Ámulva lapozgatjuk a kincseket rejtő albumot, amikor az ifjabb Nemes jelzi a szomszéd szobából, hogy felébredt. Timi beszalad hozzá, felnyalábolja az apró emberkét és behozza a nappaliba. Baba egy-két perc alatt ritkán kap a szüleitől ennyi puszit, mint a kis Gyula. Természetesen érdekel bennünket, hogy terveznek-e testvért. Mindkét szülő lelkesen bólogat. Nagy családban szeretnének élni, tehát nagyon örülnének egy kis húgocskának, de jöhet egy öcskös is. Egy biztos, bármikor is kelnek útra a kis testvérek, jó helyre érkeznek. Érdekes épületet látott? Szokatlan házat fedezett fel környezetében? Fotózza le, küldje el nekünk a képet a heol@heol.hu ra! Bemutatjuk. A hét épülete: a katonai kvártélyház, más néven a vármegyeháza GYÖNGYÖS Az állomásozó katonaság ellátása a város feladata volt, 1767-1774 között építették meg a kvártélyházat a Grassal- kovich Antal által adományozott telken - avat be a múlt történéseibe dr. Nemes Lajos, a Heves Megyei Honismereti Egyesület elnöke. A helytartótanács utasítására 1785-ben az épületbe áthelyezték Egerből a vármegyei törvényszéket, amely 1790-ig Gyöngyösön működött. Az épület négy, részben emeletes, részben földszintes szárnyakból áll. Főépülete barokk, magas manzárd tetővel, a homlokzaton 22 barokk ablakkal. Földszintjének közepén kosáríves, kváderezett homorú falmélyedésben ülő kapu, felette barokk, oszlopos-kőkorlátos, hajlított vonalú erkély. Felette két ablak látható, amelyeket szegmentíves oromzat hangsúlyoz, benne a megyecímerrel. A főépület kapuját hevederes csehboltozat fedi. Jobbra nyílik a lépcsőház, amelynek kovácsoltvas barokk rácsajtaja van. A helyiségek középfolyosós elrendezésűek, barokk boltozatúak. Az oldalszárnyak földszintjén is barokk boltozat található. V. M. Edző lesz a szertornász Bálint Lilla az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban megszerzett érettségi után nyert felvételt az egri főiskola testnevelő edzői szakára. Elsőéves hallgatóként már gyakorolja is leendő hivatását: a Dr. Kémény Ferenc Általános Iskolában segédedzósködik. De nemcsak tanítja, gyakorolja is a sportot, hiszen hetedik eve szertornázik. Tervezi a mesterszak megszerzését is az alapszak elvégzése után. Te is szeretnél a Hét lánya lenni? Ha már elmúltál 16 éves, akkor jelentkezz néhány soros, fényképes bemutatkozással a heol@heol.hu e-mail-címen! A HÉT KÉRDÉSE Mire jó a kismamadoboz? Kátai Istvánné olvasónk kérdi, itthon mikor vezetik be az úgynevezett kismamadobozt. Finnországban már 1930 óta hagyomány, hogy a kormány kartondobozt ajándékoz a várandós nőknek. Ma már minden orvoshoz járó kismamának jár ez a juttatás. Ez a doboz egyfajta kezdőcsomag, amelyben babaruhák, ágyneműk és játékok is találhatók, a benne lévő matraccal pedig kisággyá alakítható. B. K. HIRDETÉS * URwfÄ if EGER DOBÓ TÉR 2016. MÁJUS 9., i „Játék tanárok nélkül" vetélkedő. Élő könyvtár Európai uniós információk EU-totó amszterdami nyeremény- útért Ügyességi játékok, ugrálövár, felfújható Fabrik- programok: , Álom Harlekin Bábszínház, játszóház Rejtező Zenekar, WíMM&SMHangover Band A programok ingyenesek A műsorváltozás jogát fenntartjuk www.eu.huwww.europarl.hu egIer EGER Ül :«r £2ggog; Az épületben ot évig működött ÉÉS1 a vármegyei törvényszék