Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-25 / 71. szám

2016. MÁRCIUS 25., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Átalakulhat jövőre a cafeteriarendszer. Az utalványokat felváltó készpénznek a munkavállalók valószínűleg jobban örülnek majd HEVES MEGYE Fiilöp Gábor a Hírlap kérdésére azt is hozzá­tette, hogy az étkezési utalvá­nyok is forgalma is százmil­lió forintos nagyságrendű volt a komoly vállalkozásoknál. Az új rendszer jó is lehet, hiszen béresíteni lehet a juttatást, ami jó a dolgozóknak. Kérdés vi­szont még az adózás, s az is va- _lószínű, hogy a plusz pénz nem számít majd bele a nyugdíjba, ami pedig más problémát vet föl. A bérek emelése talán visz- szatarthatja az elvándorolni vágyókat.- Az ördög persze ezúttal is a részletekben van, hiszen még nem ismerni a program részle­teit, hogyan is kell majd adóz­niuk a vállalkozásoknak. Ha készpénzben adjuk a dolgo­zóknak a cafetériát, s ugyan­olyan adózással, mint eddig, akkor az üdvözlendő lesz, hi­szen nem veszítenek vele a munkáltatók - húzta alá a Hír­lap kérdésére Gódor Sándor, a Stapley Electric Hungary Kft. adminisztrációs igazgatója. - A dolgozók minden jövedelem­nek örülnek, jól jött számuk­ra minden plusz forint, az is, amely akár célzottan volt el­költhető. Ha ugyanezt kész­pénzben kapják meg, összeg­szerűen nem nő majd ugyan a juttatásuk, de a kapott ősz- szeget bármire felhasználhat­ják. Élelemre, ruházkodásra több pénzük marad, de esetleg üdülésre, pénztári megtakarí­tásra nem költenek - tette hoz­zá Gódor Sándor. Mint elmond­ta, a cégnél dolgozó operátorok főként a könnyebben felhasz­nálható SZÉP-kártyát (bár­mely zsebbel), illetve az Erzsé- bet-utalványt kérték. Az irodai dolgozók közül többen voltak, Tízből nyolcán fizetnek SZÉP-kártyával Az egyik egri étteremben megtudtuk, érezhetően föl­lendült a forgalom, amikor bevezették a jelenjegi cafe- téria-rendszert. Megjelen­tek azok a vendégek, akik korábban nem jártak étte­rembe. Az Erzsébet-utalvá- nyok felhasználása csök­kent, de elmondható, hogy a turisták nyolcvan százalé­ka SZÉP-kártyával fizet. Kü­lönösen a hosszú hétvégé­ken, nagyobb egri rendez­vényeken jönnek a turisták. Menüztetnek is, a környékbe­li irodai dolgozók körülbelül ugyanilyen arányban fizetnek a vendéglátás alszámláról. Ha ez a rendszer megszűnik, a vendéglátósok forgalma érezhetően csökken majd. akik a magán-nyugdíjpénztári számlájukra is utaltattak. Az egészségpénztári juttatást is sokan kérték.- A SZÉP-kártyát sok mun­katársunk használta föl pihe­néshez, üdülésre, ezek segítsé­gével szállást vettek igénybe, ha ez elmarad, annak kétség­kívül az idegenforgalom lát­ja majd a kárát. Felméréseink nincsenek ugyan, de valószí­nűleg ezek a pihenések a dol­gozók munkájára is jó hatással lehettek - fejtette ki lapunk­nak Gódor Sándor. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a Mátra szállodáiban is sok vendég fizet SZÉP-kár­tyával. Dinya Anikó, a Hotel Opál szállodavezetője elárul­ta, hogy ugyan náluk hétköz­nap üzleti vendégeik vannak, de hétvégenként szabadidős turisták szállnak meg, akik közül sokan ezt a fajta fizeté­si módot választják. Ők is meg­érzik majd, ha ez a vendégkör csökken, a többi mátrai hotel pedig még inkább.- A Mátra vendégforgalma az utóbbi időben érezhetően felfutott, ami részint köszön­hető persze a fejlesztéseknek, részint pedig annak is, hogy az egyesületeknek, a szolgál­tatóknak is betudhatóan kezd összeállni a marketing-tevé­kenység. A szállodák sem csak a saját szolgáltatásukat reklá­mozzák, hanem az egész tér­ségben gondolkodnak - tájé­koztatott Dinya Anikó. Sze­rinte egyébként más, a cafeté- ria-rendszerben érdekelt szol­gáltatók is bizonyára megérzik majd a forgalom, illetve a fo­gyasztás csökkenését az átala­kítás után. Aki ugyanis eddig szállásra költötte a célzott jut­tatást, az lehet, hogy nem uta­zik, nem üdül majd, így az eh­hez kapcsolódó fogyasztás is csökken. Tóth Balázs Megnevezés 2011(%) 2015(%) Élelmiszerek és alkoholmentes italok 19,6 21,3 Szeszes italok, dohányáruk 8,4 8,1 Ruházat és lábbeli 4,2 3,2 Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok 22,5 13,9 Lakberendezés, lakásfelszerelés, rendszeres lakáskarbantartás 5,4 5,0 Egészségügy 4,1 5,2 Közlekedés és szállítás 13,3 15,7 Távközlés 4,3 4,4 Szabadidő és kultúra 7,8 8,2 Oktatás 0,9 1,9 Vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás 5,4 5,8 Egyéb termékek és szolgáltatások 4,3 7,3 Forrás: HKIK, KSH Megetetnek? Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu M ár megint ezek a gonosz multik! Újabb szemfényvesztés­sel próbálkoznak. Báránybőrbe bújt farkasokként olyan körmönfont akcióba kezdtek, ami próbára teszi a szebb magyar jövőbe vetett hitünket. Nem átallották országos- élelmi- szercsomag-akciót indítani, aminek célja a bölcsődei ellátásból kiszorult, három év alatti gyerekek megsegítése. Hevesen 184 gyerek szülője vehetett át 6 liter tartós tejet, 2 ki­ló müzlit és 1-1 kiló rizst, zabpelyhet tartalmazó csomagot. Az ak­ció Tenken, majd Tarnabodon folytatódott. A hat főgonosz - az Al­di, az Auchan, a Lidi, a Penny, AZ ellentmondás a Spar és a Tesco élelmiszer­láncok - 5-5 millió forintos tá- , .. mogatásával a következő öt hó­ehezes Korul. napban havonta összesen 7370 hátrányos helyzetű, 3 éven alu­li gyereket nevelő család kap Uyen csomagot. A multigyűlölő „igaz magyarok” zavarát fokozza, hogy a programot Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon lói! alapítvány kuratóriumának elnöke kíséri és propagálja. Az a Hegedűs Zsuzsa, aki a kormányfő főta­nácsadójaként tavaly azt nyüatkozta, hogy hazánkban nem léte­zik az éhező gyerekek széles csoportja, mert az Orbán-kormány megoldotta a gyermekéhezés gondját Ez a szakember arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy kijelentése ellenére a leghátrányosabb kistérségek kistelepülésein egy 3 év alatti - több mint 11 ezren - sem tud élni a törvény biztosította ingyenes étkezés lehetőségével. Szóval sok az ellentmondás a gyermekéhezés körül, de ezt most ne firtassuk. Ám azt igen, hogy a magyar tulajdonosú élelmiszer­láncok közül miért nem csatlakozott egy sem a kezdeményezés­hez. Bizonyára a szerénységük tiltotta... Huszonöt kórus elég sok a gyermek­lépett színpadra PETERVASA RA Először rendeztek megyei nyugdíjas kórusfeszti­vált a városban. Az önkormány­zat, a Nyugdíjasok Pétervásárai Szövetsége és a Nyugdíjasok He­ves Megyei Szövetsége által szer­vezett találkozón csaknem 400 fellépő vett részt a Szántó Veze- kényi István Művelődési Házban. Az esemény Bujdosó Sándor- né megyei elnök köszöntőjével kezdődött, majd Eged István pol­gármester üdvözölte a megjelen­teket. A város első embere remé­nyét fejezte ki, hogy a rendez­vénnyel hagyományt teremthet­nek. Ezután a tamaleleszi Szűk Mátyás Ifjúsági Fúvószenekar műsora következett, majd a kó­rusok bemutatójára került sor. A nagyszabású fesztiválra a megyéből 25 csoport jelentke­zett. Délután Marmoly György, a Nyugdíjasok Heves Megyei Szö­vetségének alelnöke megköszön­te a fellépő csoportok színvona­las műsorát, a város önkormány­zatának anyagi támogatását, il­letve a Művelődési Ház dolgozó­inak munkáját. B. K. Megtelt a pétervásárai művelődési ház dalosokkal Csökkent helyben a bűntények száma GYÖNGYÖS A képviselő-testü­let a továbbiakban-zárt ülésen döntött a Városgondozási Zrt. vezérigazgatója megbízatásá­nak meghosszabbításáról. Dor- sánszki Zsolt megbízatása idén április 30-ig szólt, ezt hosszabbí­totta meg a képviselő-testület to­vábbi öt évvel. Egyhangúlag elfogadták to­vábbá a katasztrófavédelem, a rendőrség, a polgárőrség és a vá­rosrendészet beszámolóját is. A katasztrófavédelem dokumen­tumából kiderült, hogy az el­múlt évben jelentősebb kataszt­rófahelyzet miatt nem kellett be­avatkozniuk, tűzesethez pedig majdnem 140 esetben vonultak. Visszatérő problémaként jelent­kezik bizonyos városrészekben az illegális hulladékégetés, ami miatt számos esetben kellett la­kóépületeket kiüríteniük, illet­ve azokból gázpalackot kimen­teniük a tűzoltóknak. A rendőr­ségi beszámoló a bűncselekmé­nyek csökkenéséről adott szá­mot, a regisztrált bűncselekmé­nyek száma csaknem 10 szá­zalékkal mérséklődött az előző évihez képest. A polgárőr szer­vezetek és a gyöngyösi önkor­mányzat által fenntartott város­rendészet ugyancsak eredmé­nyes évet zárt. A közterület-fel­ügyelők több mint kétezer intéz­kedést hajtottak végre. Ezek fele a KRESZ szabályainak megsér­tése miatt történt. M. A. Várjuk olvasóink fotóit A tavasz mindenkié! pályázatunkra Mit jelent Önnek a tavasz? Végre itt a tavasz! Ennek örömére felhívást te­szünk közzé. Arra kérjük olva­sóinkat, készítsenek csodálatos tavaszi fotókat és küldjék el szer­kesztőségünknek! Az alkotáso­kat a heol@heol.hu címre vár­juk, a tárgyba kérjük, írják oda: tavasz. Az e-mailben szerepeljen a kép címe, és esetleg némi szö­veg hozzá, hol készült a mű. A beérkezett képeket mi meg­mutatjuk a többieknek, mert a tavasz mindenkié! Az alkotáso­kat közzé tesszük a heol.hu ol­dalon és a java bekerül a Heves Megyei Hírlap Nap Fotója ro­vatunkba is. Az eddig beérke­zett fotók már megtekinthetők a www.heol.hu oldalon. M. Z. A kép címe: Hóvirág

Next

/
Thumbnails
Contents