Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-25 / 71. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁRCIUS 25., PENTEK Elkezdődött a járdafelújítás GYÖNGYÖS Hetvenötmillió fo­rintból újítják fel idén a mát­raaljai városban a járdákat. Első körben a rossz műszaki állapotúakat építik ki, majd a tavaly megkezdett beruhá­zásokat folytatják. Mosta Gyöngyöspatak utcai járdát bontották fel, ezt időszako­san le is zárták. M.A. Márciusi bérlakáspályázat GYÖNGYÖS Zártkörű pályázatot hirdetett a város polgármeste­re a helyi önkormányzat tulaj­donában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyisé­gek bérletének szabályairól, a lakbérek mértékének megál­lapításáról szóló helyhatósági rendelet alapján. A városi ön- kormányzat tulajdonában lévő bérlakások bérbevételére, il­letve azok bérleti jogviszonyá­nak megújítására szóló pályá­zatot az érvényes lakásigény­léssel, valamint a bérleti jog­viszonnyal rendelkezők vehe­tik igénybe. A pályamunkák - •amelyeket április 15-ig bírál­nak majd el - beérkezésének határideje március 30-a. A pá­lyázatokat a képviselő-testü­let egészségügyi, szociális és lakásügyi bizottsága értékeli. Ennek eredményéről levélben kapnak majd a pályázók tájé­koztatást. M.A. Helyi húsvéti ajándék PETERVÁSÁRA A Szántó Veze- kényi István Művelődési Ház­ban március 22-én nyílt meg Madaras László grafikus- művész „Rövid történetek” című kiállítása. Az alkotások egy-egy vallási történetet dol­goznak fel, így egyfajta húsvé­ti ajándéknak is felfoghatók a művészetpártoló lakosság kö­rében. A kiállítás megtekinthe­tő március 22-től április 11-ig, hétköznapokon 8-tól délután 4 óráig. B. K. HEVES MEGYE Hamarosan éles­ben is figyelnek a szupertraffi- paxok. A VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat infokommuni­kációs vizsgálata befejeződött. A kamerák április 5-én reggel 8 órától üzemszerűen működnek. Megyénkben öt rögzített telepí­tésű berendezés van. Egerben a 25-ösön a Mátyás király, illet­ve a 24-es főúton az Egerbak- ta felé vezető úton, Gyöngyösön a Károly Róbert úton, Kápolnán a tófalui elágazás után, a Dem­binszky utcában, s az M3-ason a nagyfügedi csomópont köze­lében a jobb és bal oldalon is a 88. kilométerszelvénynél. A berendezések képesek sebes­ségmérésre, rendszámfelisme­résre, forgalomszámlálásra, a veszélyes árut szállítójárművek észlelésére, biztonsági öv hasz­nálatának ellenőrzésére, továb­bítani a járműről készített felvé­teleket, észlelni a behajtási tila­lom megszegését és a záróvo­nal átlépését, ellenőrizni a köte­lező haladási irányra érvényes előírások megtartását. M. Z. Több mint harminc megváltozott munkaképességű embernek biztosít állást az üzem Megváltozott munkaképességűek dolgozhatnak Új üzemet avattak fel GYÖNGYÖS Ünnepélyes üzem- avatót tartott a Correct-System Kft. csütörtökön. Az avatón meg­jelent Kosztik Henrietta, a Nem­zeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Foglalkoztatási Rehabi­litációs Főosztályának vezetője, dr. Farkas Szilvia családtámoga­tási és társadalombiztosítási fő­osztályvezető, s a Magnetec Un­garn Kft. és a Ring Clock projekt képviselői. A megváltozott mun­kaképességű dolgozók nevében Lukács Éva mondott köszönetét. Az összeszerelő üzem a vá­ros és vonzáskörzetében élő megváltozott munkaképessé­gű munkavállalóknak biztosít akadálymentes munkahelye­ket. Papp Gábor, a Correct-Sys­tem Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a rehabilitációs célú munkahely átalakítására, kibő­vítésére munkahelyteremtő be­ruházási pályázat adott lehető­séget. A projektköltség nagy ré­szét a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal biztosítot­ta. Ennek fejében a Correct-Sys­tem Kft. 34 megváltozott mun­kaképességű munkavállaló fog­lalkoztatására tett ígéretet. A be­ruházás tavaly megtörtént, s az engedélyek beszerzését követő­en idén március 1-jétől elkez­dődhetett a munkavégzés. Tevékenységi körük az elekt­romos áramelosztó készü­lék összeszerelése és a Ring Clock, azaz gyűrű óra gyártá­sa. A Rehabilitációs Szakigaz­gatási Szervek által rehabilitál- hatónak minősített, megváltó1 zott munkaképességű szemé­lyek lehetőséget kapnak okta­tásokon, képzéseken való rész­vételre. A nem rehabilitálható munkavállalóknak pedig, vé­dett körülmények között bizto­sítanak az egészségüknek meg­felelő munkafeladatokat. M. A. Kút őrzi az egykori polgármester nevét EGERSZALÓK Felszentelte csü­törtökön délután a község plé­bánosa, dr. Török László a falu egykori, nemrég elhunyt pol­gármesterének, Tőgyi Gábor­nak emléket állító gyógyvízi kutat, aminek a „Gábor-kút” nevet adták. Az ünnepi eseményen első­ként Varga István polgármes­ter mondott pár köszöntő szót, méltatva elődje tevékenységét. Az ezt követő ünnepi műsor­ban a helyi asszonykórus éne­kelt, Kelemen Csaba színmű­vész pedig énekelt, illetve Gor­kij kitűnő színművéből, az Éj­jeli menedékhelyből idézte az a részt, amely arra keresi és ad­ja meg a választ, hogy mire van az ember. A kútfejet takaró leplet vé­gül dr. Tóth Katalin alpolgár­mester és a település jegyző­je, Hunyadi-Buzás Jánosné tá­volították el, felavatva ezzel a kutat. A későbbiekben a ren­dezvény résztvevői átvonultak a Pás parkba, ahol a volt falu­vezető tiszteletére - az önkor­mányzat nevében - emlékfát ültettek. S. S. Dr. Török László plébános megáldja a Gábor-kutat 1 Az orvostanhallgatók kedvence adott elő a kórházban Gyakorlati tanácsokat kaptak EGER Tizedik éve, hogy minden esztendőben az év oktatójának választják Dr. Pórszász Róber­tét, a Debreceni Egyetem Far­makológiái és Farmakoterápiai Intézetének professzorát. Hogy e népszerűségnek mi lehet a tit­ka, azt megtapasztalhatták az egri Markhot Ferenc Kórház­ban dolgozó rezidensek és szak­orvosjelöltek is. A nekik szer­vezett előadássorozat legutóbbi vendége volt a professzor, aki Az előadás technikájának szubjek­tív titkai címmel arról beszélt, hogyan kell felkészülni egy-egy prezentációra, hogyan kell fel­kelteni és ébren tartani a hallga­tóság figyelmét.- Én a mai napig izgulok. Az Dr. Pórszász Róbert a sikeres előadás titkait osztotta meg izgalom kell ahhoz, az előadás jól sikerüljön, kell tudni ezt olda­ni, én főképp humorral szoktam - osztotta meg Dr. Pórszász Ró­bert a kórház Refektóriumában tartott rendezvényen. Hozzátet­te: olyasmit próbál átadni hall­gatóságának, amire az egyete­men nem készítik fel őket. Egy­fajta hiánypótlás az ő missziója. Ez összecseng az egri kórház szándékával, amellyel a havonta megrendezett előadásokat elin­dították. Itt ugyanis olyan témá­kat dolgoznak fel, melyek nem kifejezetten az egyetemi tan­anyag részei, hanem határterü­leteket érintenek és a gyakorlat­ban szükséges információkhoz juttatják az orvosokat. G. R. Nyakunkon már a kullancsveszély EGER A kullancsok veszélyére, a védőoltások fontosságára hív­ták fel a figyelmet csütörtökön az Agria Parkban lévő Hervis sportáruházban. Dr. Póta György, a Házi Gyer­mekorvosok Egyesületének el­nöke tájékoztatott: a sportolás, kirándulás közben áprilistól szeptemberig fokozottan figyel­ni kell a kullancsokra. Az Egész­ségügyi Világszervezet szerint a klímaváltozás és a szabadidős sportok miatt nőtt meg a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladá­sok száma.- A vérszívó az aljnövényzet­ben bújik meg, egy méterre má­szik fel. Leginkább a gyerme­kek vannak veszélyben. Fontos a megelőzés: az egyetlen megol­dás a védőoltás - tudatta. Nagy kockázat, ha nem oltatják be magukat az emberek, hiszen a Lyme-kór veszélye is nagy. A sportruházati cég képvise­lői kiálltak a megelőző kampány mellett, s hangsúlyozták a zárt öltözet fontosságát. A rendezvé­nyen beszélt a tapasztalatairól Monspart Sarolta tájfutó világ­bajnok is, akinek a pályafutá­sát kullancs által okozott fertő­zés törte derékba. Végül dr. Pó­ta György tévhiteket oszlatott el: a krémek használata nem segít, sőt, ártalmas, ha kullancs má­szott belénk. Nem okoz bajt, ha a vérszívó feje eltávolítás után bennünk marad. V. M.

Next

/
Thumbnails
Contents