Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-17 / 64. szám
KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS CJ 2016. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Dudi: Nem okos vagyok, hanem tapasztalt, imádom a munkám, ez az életem Eger hangja már tizenkilenc éve Ez az ő világa. Rohlicsek Dudi a hallgatók kedvéért nap mint nap képes elbújni a négy fal közé, a rádió stúdiójába, a mikrofon mögé Bemutatni valakit, akit szinte mindenki ismer a környéken, nem könnyű feladat. Most erre vállalkoztam, amikor Eger hangjával beszélgettem egy nagyszerű évforduló apropóján. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu EGER Rohlicsek Judit, alias Dudi dögös, energikus hangját ezer közül is felismerni. A megyeszékhely rádióiban már 19 éve ül a mikrofon mögött, sokan már csak úgy aposztrofálják, hogy ő Eger hangja. Nincs olyan helyzet, amit ne tudna kezelni, és nincs olyan interjú- alany, aki ne érezné magát teljesen felszabadultnak, miközben Dudi kérdezi. Ám most fordult a kocka, beszélgetésünkkor mi kérdeztünk tőle, de egyszer sem tudtuk zavarba hozni. Hiába, erre mondják, hogy „a rutin, meg az évek”.- Nem okos vagyok, hanem tapasztalt, és erre nemrég jöttem rá - mondta Dudi. - Imádom a munkámat, ez az életem. Bárki, bármit mond, a rádiózás egy szép szakma, amit nem lehet rutinból csinálni, mert akkor könnyen ráfázhat az ember. Sok gyakornok is járt már nálam, hogy ellessenek egy-két fortélyt, mert továbbra is úgy gondolom, van, amit nem lehet könyvekből megtanulni. Rádiózni bárki tud, mivel nem nehéz belebeszélni egy mikrofonba, de az, hogy megszeretnek-e a hallgatók, már nem feltétlenül csak rajtad múlik. Felismerik a mesterkéltséget, és egy biztos, hogy én az életben is ilyen szókimondó vagyok, mint amit az éteren keresztül hallanak tőlem. Talán ezért is ülök már itt 19 éve - mesélte maximális beleéléssel a maximalizmusá- ról is híres (vagy hírhedt?!) rádiós műsorvezető, aki azt is elárulta: gyermekkorában szinte minden beszédhibával rendelkezett, tehát a logopédusnak fel volt adva a lecke, hogy- Ötkor felkelek, s pillanatok alatt képes vagyok elkészülni. Hat óra előtt 15 perccel már itt ülök a stúdióban, hogy ráhangolódjak és felkészüljek a napra: megnézem a friss híreket, az időjárást, ami lényeges lehet - magyarázta Dudi. - A műsor után a háttérmunkáé a főszerep, sokat foglalebből hozza ki a legjobbat. De úgy tűnik, sikerült megbirkózni a feladattal. kozom a rádió marketingfeladataival is. Ha a családomnak szüksége van rám, arra is készen állok, hisz’ a testvérem gyermekeit sajátomként szeretem. Képes vagyok miattuk csúszni-mászni a földön, ha ezt szeretnék, de nem esik nehezemre, mivel úgy érzem, sosem növök fel igazán.- Én is a hangjába szerettem bele - szólt közbe Szávoly Ri- chárd, Dudi párja, aki főszerkesztő annál a rádiónál, ahol most mindketten dolgoznak. - Egyszer meghallottam a rádióban, és onnantól fogva titkon tudtam, hogy nekünk lesz dolgunk egymással. Később, egy szerencsés véletlennek köszönhetően, én is rádiós lettem, majd úgy hozta a sors, hogy munkatársakként dolgozhattunk együtt. Mostanra pedig már nyolc éve alkotunk egy párt - avatott be Ricsi.- Ő elvisel engem. Tudom, hogy nem könnyű velem, mert egy különc nő vagyok, aki megharcol az igazáért - tette hozzá Dudi, akire még csecsemőkorában ragadt rá ez a becenév. A szülei, akiknek piactéri lángo- sosában a lányuk is gyakran felbukkan, a Judit nevet választották a gyönyörű szőke hajú, kék szemű kislánynak, aki egy kicsit mindig dundibb volt a többieknél. Hát, innen ered a Du- diság. És, ha már szülők: megtudtuk azt is, abban, hogy Dudi a mikrofon mögé ülhetett, nagy szerepe volt az édesapjának is.- Az egész úgy indult, hogy nem vettek fel a főiskolára, és csak tengtem-lengtem, amit a faterom megelégelt. Beszélt hát a velünk egy emeletes házban élő Zakar Jánossal, aki közismerten az egri rádiózás atyja volt, hogy nem tudna-e nekem adni valamilyen feladatot, hisz’ nagy zenerajongó és lemezgyűjtő vagyok. Akkoriban pont kerestek a zenei szerkesztő, Horváth Gábor mellé egy asszisztenst, így kerültem én a rádióhoz. Naponta 80-100 dalt hallgattunk meg. Pár hónappal később pedig már saját műsorom volt, ahol a zenei újdonságokat mutathattam be, akkor fertőződtem én meg igazán - idézte fel a kezdeteket, aminek immár 19 esztendeje lesz 2016. március 17-én, tehát nem túlzás azt állítani, hogy generációk nőttek már fel Dudi hangján. Hogyan telik a rádiós egy napja? MOZI Agria Mozi 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Kung fu panda 3. 18.00 ÉS 20.10 ÓRA: Zoolander 2. 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: A beavatott sorozat - A hűséges 16.00 ÓRA: Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma 16.00 ÓRA: Janis - A Janis Joplin sztori 20.00 ÓRA: Szívecskéim Cinema Bridge Mozi - Gyöngyös Szabadság terem 15.30 ÓRA: Zootropolis - Állati nagy balhé 17.30 ÓRA: Egy őrült pillanat 20.00 ÓRA: A Beavatott-sorozat: A hűséges Puskin terem 16.00 ÓRA: Kung Fu Panda 3 18.00 ÓRA: Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma 20.15 ÓRA: Agyas és Agyatlan GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Nagyszínpad 18.00 ÓRA: Héthavas gyermekei Dobó István-bérlet Stúdiószínpad 19.00 ÓRA: Egyenes labirintus Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: heol@heol.hu hmhirlap@mediaworks.hu ; Szerkesztőségi tel.: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 WWPIiill lI; ? m + m j. Tavaszi tarlat EGER Kiállítás nyílt a közelmúltban az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Szakképzőiskolája tanítványainak a legjobb műveiből. A rendezvénynek az Agria Park Galéria adott otthont. A középfokú oktatási intézmény minden évben megrendezi a hagyományos tavaszi kiállítását, s ez az idei esztendőben sem volt másképp. A látogatók a tárlaton a szakképzős diákok munkáinak legjavát tekinthették meg a grafikai munkáktól a festményeken át egészen a mozgóképes alkotásokig. Tóth Ágnes vezetőtanár nyitotta meg a bemutatót, amelyet március 29-ig láthat az érdeklődő közönság. M. A. TV * HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ AJÁNLÓ 8.00: A TV Eger műsora - a szerdai adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Zöldgömb - magazinműsor 19.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20: Törzsasztal - magazinműsor-ism. 19.30: Stúdió - közéleti magazinműsor-1. rész-ism. 20.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: Stúdió - közéleti magazinmű- sor-2. rész-ism. 21.00: Vidékjáró-bemutat- kozik Ostoros-ism. GYÖNGYÖSI TV 00.00: Képújság 09.00: A szerdai adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsor- ismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről ... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: G25 - gazdasági magazin 19.01: Reklám 19.04: Extra - hírháttér magazin- ismétlés 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Zamatos utazások - barangolások a gasztronómia világában 9. rész - Thaiföld 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 07.00: Firkászok - háttér- beszélgetés egri sportújságírókkal 07.30: Képújság 10.00: A pénteki adás ismétlése 10.00: Eszterházy körkép - az EKF közéleti-kulturális magazinműsora 11.00: Hírlánc - az EKF hírműsora 11.15: H,R.J Hajdú Ráfis János - portréfilm 11.45: Eszterházy KFSC - magazin 12.00: Firkászok - háttér- beszélgetés egri sportújságírókkal 12.30: Képújság 14.00: A keddi adás ismétlése 14.00: Az EKF Gyakorlóiskola Március 15- i ünnepi műsora 14.40: A Líceum Televízió Március 15-i emlékműsora 15.00: Históri- ák:Március 15-i különszám - a Történelemtudományi Intézet magazinműsora (ism.) 15.25: Pilvax Est (ism.) 16.00: Képújság 18.00: A pénteki adás ismétlése 20.00: Képújság 21.00: LTV Anno - válogatás a Líceum Televízió archívumából 23.00: Képújság 05.00-06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00-14.00: Kívánságműsor, sms:20/339-33-3315.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00-20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 05.55-9.55: Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55- 10.55: Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55- 14.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55: Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55- 24.00: A legtöbb sláger változatosan Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00- 24.00: között félóránként, napközben óránként Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25, 10.00, 18.00, 20.00. 21.55, 23.55 FM7 00.00-05.00: FM 7 Night 05.00-06.00: Start 06.00-11.00: FM 7 Café 11.00-16.00: Helló-Meló 16.00-20.00: Traffic 20.00-00.00: Disco's Hit immwm 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Kötetlenül 9.05: Segíthetünk? 10.05: Délutáni találkozás 10.45: A lélek szava 11.05: Mustármag (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Hallgassuk együtt! 14.05: Kávéház (ism.) 15.15: Püspökkenyér (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Gaudete 16.30: Karitasz percek 17.00: Regionális Hírek 17.15: Kora Esti Hírmondó 17.45: A Régió Sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR műsor 19.15: Könyvtári barangolás 19.45: Esti mese 19.50: A lélek szava (ism.) 20.10: Katedrális 21.05: Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra 21.30: Kapcsolat 22.10: Andante (ism.) 23.05: Vatikáni rádió EGERBEN ma este 6 órától hangversenyt tartanak a lengyel-magyar barátság napja alkalmából, a Farkas Ferenc Zeneiskola Bar- tók-termében. A rendezvényen közreműködik a Przemysli Zespót Panstwowych Szkól Muzycznych és az egri Farkas Ferenc Zeneiskola növendékei. Az eseményen köszöntőt mond Habis László polgármester és Robert Choma, Przemysl polgármestere. Az estét Barczi-Bennett Edina, a megye- székhelyi zeneiskola igazgatónője nyitja meg. EGERBEN ma délután 5 órától Zvada László új könyvét mutatják be a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban: A napisten legendája című regénytrilógiát ismerheti meg a közönség, a rendezvény vendége Latorcai László festőművész lesz. PROGRAMOK MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK, 17.00 IX. KIKELET IRODALMI ELŐADÁSSOROZAT Út a belső szabadsághoz: az elbeszélésmód változatai OTTLIK GÉZA ISKOLA A HATÁRON című regényében Előadó: Dr. Margócsy István irodalomtörténész, ELTE HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház MÁRCIUS 19., SZOMBAT, 9.00 - 16.00 SZIVÁRVÁNYSZOMBAT Képzőművészeti alkotóműhely gyerekeknek (7 éves kortól) HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház, 36/515-051 MÁRCIUS 19., SZOMBAT - 20., VASÁRNAP, 10.00 - 18.00 TŰZZOMÁNC TANODA Művészeti vezető: KÁTAI MIHÁLY Munkácsy-díjas festőművész HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház MÁRCIUS 22., KEDD ,18.00 TALÁLKOZÁSOK... - VÁLSÁGÖVEZETEK 2016. Előadó: Prof. dr. Nógrádi Györg biztonságpolitikai szakértő HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház www.ekmk.eu ECíER KULTURÁLIS KÖZPONT t i