Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-17 / 64. szám

0 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2016. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK KÉKHÍREK A 24. viadalt rendezik idén HEVES MEGYE Idén is meg­rendezi a katasztrófavéde­lem az ifjúsági versenyt. A fi­atalok két korcsoportban, az 5-8. és a 9-13. évfolyamos kategóriában, négy-négyta­gú csapatokban versenyez­nek, hogy kiderüljön: az or­szágban ki tud a legtöbbet a veszélyhelyzetekről, az első­segélynyújtásról, az árvíz el­leni védekezésről. A diákok először a helyi, utána a terü­leti fordulón vesznek részt, végül az országos döntőn dől el, kihez kerül egy évre a ván­dorserleg. M. Z. Mosógépet is elvitt volna A figyelmes szom­szédok érték tetten és tar­tották vissza azt a hívatlan látogatót, aki a napokban befeszítette egy hétvégi ház bejárati ajtaját, az épület­be bement, onnan mosógé­pet és centrifugát lopott el. A 24 éves férfit, B. Mihályt az egyenruhások elfogták, elle­ne lopás vétség gyanúja mi­att eljárást indítottak. M. Z. Lezárt akta: több házból lopott GYÖNGYÖSOROSZI Két rend beli lopás bűntett kísérlet el­követésének gyanúja miatt folytattak eljárást Cs. József gyöngyösoroszi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a 21 éves férfi tavaly novem­berben bement egy lakatlan házba, ahonnan több tárgyat el akart vinni, ám a tulajdo­nos tetten érte és értesítet­te a rendőrséget. A gyanúsí­tottat a rendőrök kihallgat­ták. Másnap egy másik ház­ba is bement, kutakodott, de akkor a rendőrök zavarták meg, s bár elfutott, menekü­lés közben elfogták. A nyo­mozók befejezték a büntető- eljárást és a büntetőügy ira­tait vádemelési javaslattal a napokban megküldték az ügyészségnek. M. Z. lljabb helyismereti gyakorlatot tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az egri hivatásos tűzoltóknak a Gárdonyi Géza Színházban. Antal Erika tűzoltó százados, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: erre azért van szükség, mert fiatal az állomány és fontos, hogy az ifjabbak is megismerjék az épület specifikumait, a menekülő-útvonalakat. Legutóbb a főiskolával ismerkedtek meg a lánglovagok. M. Z. ______ Ké nyszerintézkedés korlátozhatja a szabadságot Ember a rács mögött A személyi szabadságunk megőrzése az alapvető alkot­mányosjogunk. Nem árt azon­ban tudni, hogy vannak alkal­mak, amikor ezt korlátozhat­ják. A törvényben megszabott esetekben a hatóságok kény­szerintézkedést rendelhetnek el. Hogy mikor? E kérdésre a főügyészség sajtószóvivőjé­től vártuk a választ. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE - Akár kisebb lo­pások miatt is előzetes letartóz­tatásba kerülhet valaki, főleg, ha tudjuk róla, hogy nála nyilván­valóan fennáll a bűnismétlés ve­szélye - ismertette egy bűnügy­ben tett kényszerintézkedés hát­terét dr. Konkoly Thege László. - Ez történt a vagyon elleni bűn- cselekményeket sorozatosan el­követő besenyőtelki, 26 eszten­dős V. János esetében is, akinek a letartóztatására a Füzesabonyi Járási Ügyészség tett indítványt. A férfi priusza igen hosszú, hi­szen korábban már többször is megbüntették a mások javainak elvétele miatt. Lopásért a Mező­kövesdi Járásbíróság már elítélte őt felfüggesztett börtönre, majd - a múlt év szeptemberében - a Füzesabonyi Járásbíróság 65 nap elzárásra. Ugyanott a csalás vét­sége miatt az ügyében még nem született ítélet, ahogy a Gödöl­lői és a JJevesi Járásbíróságokon sem. A munka- és jövedelem nél­küli gyanúsított ellen nyomoz­nak a Hevesi Rendőrkapitánysá­gon is, szintén lopás miatt Nos, V. János a nyomozás ada­tai szerint megalapozottan gya­núsítható volt azzal, hogy tavaly július 14-én éjjel a volt élettársá­val beosont egy nyitott besenyő­telki családi házba, ahonnan egy szobából eltulajdonítottak 50 ezer forintot és egy mobiltelefont. Egy hónappal később egy helyi áruház elől vittek el egy 30 ezer forint értékű kerékpárt, amely­ről a lakatot a gyanúsított vágta le csípőfogóval. Szeptember 2-án délben figyeléssel nyújtott segít­séget a volt élettársának, amikor az betört egy egerfarmosi házba.- A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - tudat­ta a sajtószóvivő -, mert úgy ítél­te meg, az ügyészség az előzmé­nyekből megalapozottan vonta le azt a következtetést, hogy sza­badlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűntényeket követne el. A szakember azt is kifejtette, hogy különböző kényszerintéz­kedéseket büntetőeljárásokban alkalmazhatnak a hatóságok.- A formái az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatás - tette hozzá. - Az előbbi esetén a gya­núsított, a vádlott, ületve az el­ítélt személyi szabadságát vonják el átmeneti időre. Akkor, ha va­lakivel szemben szabadságvesz­tés-büntetéssel sújtandó bűncse­lekmény megalapozott gyanú­ja áll fenn, különösen akkor, ha tetten érték az illetőt, s akkor is, ha a terhelt előzetes letartózta­tása valószínűsíthető. Az előze­tes nem más, mint a gyanúsított, vádlott személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. Persze, szigorú feltételei van­nak. Ezek közé sorolandó, ha a terhelt megszökött, vagy szö­kést kísérelt meg, a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, netán megalapozot­tan feltehető, hogy az eljárási cse­lekményeknél a jelenléte más­képp nem biztosítható. Fogva- tartásáról határoznak akkor is, ha arra utaló jelek vannak, hogy a szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűntényt véghezvinné, újabbat követne el, vagy ilyen miatt elle­ne újabb eljárás indult. A kény­szerintézkedésről való döntés­ben szerepet játszik az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlya is. Nyomozási bíró dönt az előzetesről Egy adott bűnügyben, a törvény­ben előírt feltételek fennállá­sa esetén, az előzetes letartóz­tatás elrendelésére - a rendőr­ség, vagy más nyomozó hatóság előterjesztése nyomán - min­dig az ügyész tesz indítványt a bí­róságnak. A nyomozási bíró ülé­sen vizsgálja meg azt, hogy való­ban szükséges-e az ügyben a leg­súlyosabb kényszerintézkedés al­kalmazása, vagy esetleg az elér­ni kívánt cél (például a nyomozás eredményességének biztosítása) ennél enyhébb kényszerintézke­déssel - házi őrizettel, vagy csu­pán lakhelyelhagyási tilalom el­rendelésével - is biztosítható. Súlyos karambolnál készült a január hónap legjobb képe Vonatbalesetnél mentettek Rendőrségek nyomoznak a drog miatt DETK Tehervonat és teherautó ütközött össze a 3-as főúton, a detki vasúti átjárónál még ja­nuár 5-én délután. Az összeron- csolódott fülkébe két ember be­szorult, a kimentésükre Gyön­gyösről érkeztek a hivatásos tűzoltók, s a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszín­re sietett. Mint a beavatkozá­sok többségénél, ennél az eset­nél is készültek fényképek, az egyik olyan jól sikerült, hogy a hónap fotójának választotta a Heves Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság - mondta el lapunknak Antal Erika tűzol­tó százados, megyei katasztró­favédelmi szóvivő. Közölte: az ütközés következtében a fülke A fülkébe szorult sérültek kiszabadításában sokan segédkeztek teljesen összenyomódott, a tűz­oltók hosszú ideig próbálták ki­szabadítani a bent ragadt sérül­teket. Kutas Attila tűzoltó törzs- őrmester, a Gyöngyösi Hivatá­sos Tűzoltó-parancsnokság tűz­oltója a beavatkozás egyik leg- megterhelőbb mozzanatát örö­kítette meg fényképezőgépével. Megtudtuk továbbá azt is, hogy január hónapban nem ez volt az egyedüli fotó, amelyet jutalmaztak. Tajti Gáspár Zsolt tűzoltó törzsőrmester, a Heve­si Katasztrófavédelmi Őrs gép- járművezetője január 7-én egy hevesi állatmentésnél ragadott fényképezőgépet. A sertés men­téséről készült fotósorozat kü- löndíjat érdemelt. M. Z. EGER Az Egri Járásbíróság ápri­lis 15-ig elrendelte B. K. előzetes letartóztatását. A férfi ellen je­lentős mennyiségű kábítószer­re elkövetett kábítószer birtok­lásának bűntette miatt folytat nyomozást a rendőrség. A határozathozatalnál figye­lembe vették, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, hiszen menekült a rendőrök elől. Továbbá, hogy nincs rend­szeres jövedelme, nem tudni, mit akart kezdeni a droggal, feltételezhető, hogy el akarta adni. Illetve két másik, a Siófo­ki és a Kazincbarcikai Rendőr- kapitányság is ugyanilyen bűn­tény miatt nyomoz ellene. A ha­tározat nem jogerős. M. Z. Rács mögé kerülhetnek a kocsikat feltörő ifjak FÜZESABONY Börtönbüntetést kér a vádhatóság arra a két fia­talra, akik a városban engedély nélkül el akartak vinni egy au­tót, majd több másikat feltörtek. A kalandos estéről a Hírlap ké­résére dr. Konkoly Thege László címzetes fellebbviteli főügyész­ségi ügyész adott tájékoztatást. A vád értelmében a 21 éves el­ső- és a nála két esztendővel fi­atalabb másodrendű vádlott ta­valy október 19-én este alapos toroköblögetés után szállt fel a vonatra Tiszalúcon. A fővárosba utaztak volna, de a szerelvény csak Füzesabonyig közlekedett.- Ekkor úgy döntöttek - foly­tatta a Heves Megyei Főügyész­ség sajtószóvivője hogy gépko­csival folytatják az útjukat. Csak­hogy autójuk nem volt, taxira pe­dig nem óhajtottak költeni. A stoppoláshoz sem volt kedvük. A vasútállomás átrakodó parkoló­jához ballagtak, ahol az idősebb terhelt kővel bezúzta egy sze­mélyautó ablakát. Beültek a jár­műbe, de nem tudták elindítani. Ezután az utastérben azt vet­ték számba, mit zsákmányolhat­nának, ám megjött a kocsi tulaj­donosa. Szétnéztek, s látták, még sok járgány várakozik azon a ré­szen. Elhatározták: azok közül is „felnyomnak” néhányat, hát­Autójuk nem volt, taxira nem akartak költeni. ha képesek lesznek működésre bírni valamelyiknek a motorját. Ha pedig nem, akkor keresnek bennük értékeket. Még két sze­mélygépkocsit törtek fel. Ugyan egyikkel sem tudtak útra kelni, de elloptak belőlük egy munkás­kabátot, egy csípőfogót, egy már­kás napszemüveget, továbbá 70 euróra és egy furgonban a sofőr személyes irataira rábukkantak. Ezután a füzesabonyi körfor­galomnál található benzinkút­hoz igyekeztek. Ott bemásztak egy nyerges vontató félpótkocsi­jába, ám meglepetésükre a rak­tér üres volt. Ám nem figyeltek arra, hogy működnek a térfigye­lő kamerák, amelyeknek a fel­vételei alapján hamarosan sike­rült a rendőröknek elfogniuk az ifjakat. Bűnügyi őrizetbe vették mindkettejüket. Nem sokkal ké­sőbb az ügyész indítványára az elsőrendű terhelt előzetgs^ letar­tóztatását rendelte el a bíróság.- A Füzesabonyi Járási Ügyészség két rendbeli, részben azonos sértett sérelmére, folyta­tólagosan, bűnszövetségben el­követett jármű önkényes elvéte­le bűntett kísérletével, továbbá egy rendbeli, szabálysértési ér­tékre, bűnszövetségben, üzlet­szerűen, dolog elleni erőszakkal, több közokirat és készpénz-he­lyettesítő fizetési eszköz egyide­jű elvételével megvalósított lo­pás és három rendbeli, részben kísérleti szakban maradt, sza­bálysértési értékre, bűnszövet­ségben, üzletszerűen, dolog el­leni erőszakkal elkövetett lopás vétségével vádolja a két fiatal fér­fit - sorolta a sajtószóvivő. A Füzesabonyi Járási Ügyész­ség azt indítványozza, hogy a bí­róság a vádlottakat börtönbünte­téssel sújtsa, tiltsa el őket a köz­ügyek gyakorlásától, s rendeljen el velük szemben részleges va­gyonelkobzást. Az ügyben első fokon a Füzesabonyi Járásbíró­ság hoz majd ítéletet. Sz. Z. f ( Színházban^ .a lánglovagok

Next

/
Thumbnails
Contents