Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-07 / 286. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP J 2015. DECEMBER 7., HÉTFŐ Pályáztak, nyertek nyolc és fél milliót SZILVÁSVÁRAD Varga Mihály nem­zetgazdasági miniszter minapi döntése értelmében nyolc és fél millió forint központi költségve­tési támogatásban részesült a község. A cél az iskola konyhájá­nak fejlesztése. Zsírfogót építe­nek be, átalakítják a légtechni­kai rendszert, új főzőüstöt építe­nek be, a lámpatesteket LED-es fényforrásokra cserélik, vala­mint beszereznek néhány kony­hatechnikai eszközt. A fejlesztés összköltsége meghaladja a ki­lencmillióforintot. S.S. Elismerték a médiainformatikust A Vezető Informatikusok Szövetsége az év informatikai oktatója pályázatán a zsűri kü- löndíjat ítélt oda dr. Kis-Tóth La­josnak, az Eszterházy Károly Fő­iskola Médiainformatikai Intéze­te igazgatójának oktatásszerve­zői munkásságáért. Pedagógus kutatóként egyike volt azoknak, akik elsőként ismerték fel az ok­tatás technologizálásának meg­határozójelentőségét. S.S. Új állampolgáraink Erdélyből E8ER Négyen tesznek állampol­gári esküt holnap délután a vá­rosháza dísztermében. A 15 órakor kezdődő eseményen Herman István alpolgármester előtt esküt tevők mindannyian erdélyi magyarok, akik az egy­szerűsített állampolgársági el­járás keretében váltak hivatalo­san is magyar polgárokká. S. S. Megnyílt a jégpálya Több százan vol­tak kíváncsiak a második Füze­sabonyi Jégpálya megnyitójára szomaton. Nagy Csaba polgár- mester megnyitójában hangsú­lyozta, Füzesabonynak szüksé­ge van ilyen közösségi terekre és programokra, ahol a város és a környező települések lakói találkozhatnak. G. R. Hurka, kolbász, forralt bor MAKLÁR Az idén is disznóvágással kezdődött a december Makiáron. Nyolcadszor rendezték meg a Rö fifesztivált. Három mázsa felett volt az a hí­zó, amelyet hajnalban azért vág­tak le Makiáron, hogy délután a nyolcadik Röfifesztivál vendé­gei ne maradjanak éhesek. Hét- száz.-hétsz.áz adag hurka és kol­bász sült ki estére, s a friss disz­nótorosért hosszú sorok kígyóz­tak a falu rendezvényterén. Ugyant sak szépen fogytak a Röfi logós findzsák, amelyekbe a szer­vező hét civil szervezet sátrában Részeg, illetve józan Romjegye­kért mérték a forralt bort, a teát, illetve a gyerekeknek a Röfi For ró Csokit.- \hogy a korábbi években, így most is az összefogásról, az együtt eltöltött időről szól ez a rendez vény mondta el Hanuszik Csa­ba polgármester. A civilek sátrá­ban saját készítésű süteményeket is kínáltak, s a hangulat igazán bensőségesre sikeredett. G. R. Egyházi fenntartásba adnák iskolájukat Verseny a túlélésért Bemutatták, mit tudnak Bartók Béláról A nyolcosztályos általános is­kolák szeretnék megőrizni po­zícióikat. Néhány helyen a Klik helyett az egyházat szeretnék megnyerni fenntartónak. Barta. Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Novemberi szá­munkban számoltunk be arról, hogy 2018-ig országosan 150- 180 iskolát magába foglaló térsé­gi iskolahálózatot alakítana ki a kormány, megszüntetve a jelen­legi alacsony létszámú kistele­pülési felső tagozatokat. Az Em­beri Erőforrások Minisztériuma tervezete szerint azért van szük­ség a rendszer racionalizálásá­ra, mert jelenleg sok helyen nem megfelelő színvonalú az oktatás. Azokon a megyénkben tele­püléseken, ahol még működik nyolcosztályos általános iskola, érthetően gondolkodóba estek az önkormányzatok vezetői, mi­ként lehetne megmenteni az in­tézményeket, illetve az iskola­központi státuszt megszerezni. Az elmúlt hetekben Recsken és Párádon is felvetődött az öt­let, miszerint szerencsésebb lenne a jövőben az egyház oltal­mába ajánlani iskoláikat. Nagy Sándor, Recsk polgármestere ér­deklődésünkre elmondta, hogy az egyik ok, hogy a Klik nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a másik pedig az, hogy a település esélyes lehetne a körzetközponti szerepre. A környékbeli Párád, Sírok és Mátraderecske iskolái is nyolc osztállyal működnek egyelőre, ám az átszervezés - a folyamatos tanulói létszámcsökkenés miatt - feltehetően ezeket az intézménye­ket is érinteni fogja. Egy biztos, Recsken egyhangúlag támogatják az elképzelést, miszerint a Jámbor Vilmos Általános Iskola kerüljön egyházi fenntartásba. Itt a képvi­selők, az iskola vezetése is pártolja a tervet, s a rendkívüli szülői érte­kezletet is megtartották már, ame­lyen a szülők elsöprő többsége is felhatalmazást adott a tárgyalá­sok megkezdésére. Megszerez­ték a ferences rend, illetve a Ka­A verseny napról napra élesedik Nem véletlen, hogy az önkormány­zatok minden lehetséges szálat megmozgatnak iskoláik megmen­téséért. Az egyházak által eddig át­vett iskolákban folyamatosan fej­lesztenek, hogy a távolabbi telepü­lések számára is vonzóvá váljanak az iskolái és az utánpótlás megle­gyen majd a városi középiskoláik­ba. Kétségtelen tény az is, hogy egy település iskola nélkül vagy leépü­lő iskolával felerősíti az elvándor­lást, ami végérvényesen az adott te­lepülés elöregedéséhez, majd eb néptelenedéséhez vezet. A legtöbb helyen attól tartanak, hogy a falusi nyolcosztályos iskolák visszafejlesz­tése életminőség-romlást hoz majd az érintett településeken, hiszen a pedagógusokkal a helyi értelmiség egy része is távozik, akik addig aktí­van részt vettek a falu életében. tolikus Karitász támogatói nyilat­kozatát. Az előkészített, részletes dokumentumot személyesen vitte be a érsekségre, ahol azt az ígére­tet kapta, hogy leghamarabb a hét elején születhet döntés az ügyben. A Kilátásba helyezett átszerve­zés körül egyelőre rengeteg a nyi­tott kérdés. Ilyen, hogy a 7-8. osz­tályok megszűnésével mi lesz a pedagógusokkal? Ha a recski is­kola fenntartását vállalja az egy­ház, a recski tanulók szinte biz­tosan maradnak helyben, és va­lószínű, hogy a mátraderecskei, mátraballai, siroki diákok sem utaznának Párádig, csak Recskig. Párádon is gondolkodnak, mert reményeik szerint az itteni, jól fel­szerelt Fáy András Általános Is­kola esélyes lenne a körzetköz­ponti státuszra, ha környező te­lepülésekről ide íratnák be gye­rekeiket a szülők. A Fáy ráadásul 8 évfolyammal rendelkező általá­nos iskola és 12 évfolyammal ren­delkező alapfokú művészeti isko­la egyben. Itt is felmerült az egy­házzal való tárgyalás, azonban ez hosszabb előkészítést igényel. HEVES A város zeneiskolájának hagyományos programja a tanév első félévében megrendezett ze­nei műveltségi verseny. Idén tar­tották az ötödiket, a kérdések eb­ben Bartók Béla köré csoportosul­tak, halálának 70,.évfordulója al­kalmából. Hét csapat adott számot a zeneszerző életéről, műveiről. A feladatok között volt zenefelisme­rés, zenei teszt, villámkérdések, zenei mű elemzése és csapaton­ként egy-egy Bartók-mű előadásá­ra is vállalkozni kellett. A verseny menetét és a válaszokat egy há­romtagú zsűri kísérte figyelem­mel és értékelte: az elnöki felada­tot az intézményvezető, Szabó Im­re Tiborné vállalta. A növendékek nagyon felkészültek voltak, en­nek köszönhetően a verseny gör­dülékenyen, jó hangulatban zaj­lott. A pontok összesítése után de­rült ki, hogy az első helyezést az 5. b osztályosok csapata - Balázs Bálint, Inczédi írisz, Kovács Esz­ter Alma, Lóié József és Magyar Gábor - nyerte. Az első három he­lyen végzett gárda egy-egy marci­pántortát kapott jutalmul. SZ. E. Űj autót, orvosi eszközöket kapott a kórház Véradást is segíti az adomány GYÖRGYÖS A Bugát Pál Kórház sür­gősségi és kiszállásos véradását szolgálja elsősorban az a gépkocsi, melyet Gyöngyös önkormányzata és a Bugát Pál Kórház Alapítvány támogatása révén vásárolt a gyó­gyító intézmény. Óriási segítséget jelent a kórház számára ez az ado­mány, hiszen egy matuzsálemko­rú gépkocsit tudtak lecserélni.- A képviselő-testület tagjai, va­lamint az alapítvány kurátorai po­zitívan fogadták a kérést, és egy­hangúlag szavaztak a támogatás­ról, amit ezúttal is nagyon köszö­nünk - mondja Weisz Péter, fő­igazgató az átadáson, pénteken. A város kétmillió, míg az alapítvány másfél millió forinttal járult hoz­zá a gépjármű megvásárlásához. Weisz Péter főigazgató köszönte meg a segítséget A kórház további nagy értékű adományt kapott az orvosi gázo­kat szállító S1AD cégtől. A több mint 1 millió forint értékű esz­köz, mint például: nyomáscsök­kentő, valamint oxigénpárásító segítségével az orvosi gázokat a beteg számára szükséges dózis­nak megfelelően lehet adagolni. A helyi és térségi vállalkozá­sokat tömörítő Mátraaljai Mun­kaadók Egyesületének nagyvo­nalú támogatása révén a Bugát Pál Kórház ebben az évben is meg tudja ajándékozni dolgozó­inak gyermekeit egy karácsonyi mozielőadással. Ez közel három­száz gyermeknek és szüleiknek jelent színvonalas kikapcsoló­dást december 19-én. G. R. Mintaszerű csányi, recski közmunka HEVES MEGYE A közfoglalkozta- tásban kiemelkedően teljesítő önkormányzatokat és országos közfoglalkoztatókat jutalmazott a Belügyminisztérium. Pogá­csás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára ötven önkormány­zatnak adott át díjat pénteken. Heves megyéből két település kapott elismerést. Csány az ér­tékteremtő és a szociális jellegű közfoglalkoztatásért, valamint a kecsketenyésztésért, illetve a növénytermesztésért, például a görögdinnyézésért. A recskiek­nél a mezőgazdasági, illetve a helyi sajátosságra épülő minta- programokat emelték ki. A Recs­ki kőbányából származó alap­anyagból, kézi fejtéssel macska­köveket készítenek, de betonele­meket is gyártanak a belterületi utak karbantartásához. Pogácsás Tibor az MTI tudó­sítása szerint elmondta, hogy a közfoglalkoztatásra fordított ösz- szeg jövőre emelkedik, az idei 270 milliárd forint után jövőre 340 milliárd jut a programra. A kitüntetett önkormányzatok három-hárommillió forintot kap­nak, amelyet a 2016-os program­jaik során használhatnak fel. Or­szágos közfoglalkoztatókat is dí­jazott a BM, elismerést kapott az országos hajléktalan-közfoglal- koztatási mintaprogram oroszlá­nyi projektje, valamint a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. T. B.

Next

/
Thumbnails
Contents