Heves Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-06 / 234 szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. OKTÓBER 6., KEDD Hamar eladják a művelhető állami területek zömét „Szervezett földlopás” HÍREK Kitüntetést kapott az EKMK A Magyar Kórusok, Ze­nekarok és Népzenei Együtte­sek Szövetsége, a KÓTA elnök­sége az Egri Kulturális és Mű­vészeti Központnak (EKMK) az egri kórus- és népzenei ren­dezvények, találkozók, minősí­tések támogatásáért, szerve­zéséért, jelentős kultúrmisszi- ós tevékenységéért, mecénási kategóriában Kóta-díjat ado­mányozott. A 2004-ben ala­pított szakmai elismerést Ko­vács Katalin intézményveze­tő'és Bimbó Zoltán, az EKMK dolgozója október 4-én, a Bu­dai Ciszterci Szent Imre Gim­náziumban vette át a 45 éves KÓTA jubileumi díszhangverse­nye keretében. V. M. Véradásra várják a donorokat A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete ezen a héten is véradásra várja az önkéntes véradókat, mégpe­dig szerdán 9 és 13, csütör­tökön 13 és 17 óra között az Eszterházy Károly Főiskola B épületében, illetve szerdán fél tíztől délután 3 óráig a Bar- takovics Béla Közösségi Ház­ban. Az intézeti véradás a kór­ház területén a költözés miatt megszűnik. A véradáshoz ere­deti tb-kártya és személyi iga­zolvány szükséges. T. M. Ivóvizet fertőtlenítenek Hétfőn immár elkez­dődött a községben az ivóvíz- hálózat fertőtlenítése. A mun­kálatok a tervek szerint októ­ber 9-ig tartanak naponta reg­gel 7 és délután 4 óra között. Tájékoztatják a lakosokat ar­ról is, hogy az említett idő­szakban zavaros, üledékes víz, esetleg vízhiány is várha­tó. Felhívják továbbá minden­ki figyelmét, hogy a karbantar­tási munkák miatta hatályos miniszteri rendelet alapján a Heves Megyei Vízmű Zrt.-vel szemben kárigény nem tá­masztható. M. A. A termőföld privatizációja el­len demonstráltak hétfőn Keren- csend és Kápolna között. Az LMP megyei elnöke, Tóth Norbert sze­rint látszik, hogy szervezett föld­lopás zajlik, s az új oligarcháknak fogják juttatni ezeket a földeket. Juhász Henrietta henriettajhsz@gmail.com KERECSEND, KÁPOLNA - Ez nagyon fontos ügy, mert 350-380 ezer hek­tárt akarnak értékesíteni. Ez az ál­lami kézben lévő termőföldek je­lentős része. Az LMP és a csatlako­zó szervezetek az egész országban tartottak forgalomlassító demonst­rációkat, s Pesten tüntetést. - A ter­mőföld privatizációja ellen tiltako­zunk. Úgy látjuk, e privatizációval a kormány kiveszi a kormányok kezéből is a lehetőséget, hogy meg­felelő birtokpolitikát tudjanak foly­tatni, olyan vidékstratégiát a ter­mőföldre építeni, ami fenntartható vidéki gazdaságot teremthetne - nyilatkozta Tóth Norbert, az LMP Heves megyei elnöke. Hozzátette: látszik, hogy szervezett földlopás zajlik, s az új oligarcháknak fogják juttatni ezeket a földeket, ahelyett, hogy a kis-, közepes- és családi gaz­daságokat támogatnák.- Megfelelő birtokpolitikával vidéken - rövid távon is - 150 ' ezermunkahelyet lehetne'terem­teni csak a mezőgazdaságra épít­ve - folytatta. Azt remélik, a kor­mány a titokban összehozott kor­mányrendeletét nem hajtja végre.- Látnunk kell, hogy még a par­lament előtt sem vitatták meg ezt a témát. Úgy eladni egy ekkora ál­lami vagyont - 400 milliárd forint - átgondolatlan lépés lenne - vála­szolta kérdésünkre Tóth Norbert. A tiltakozáson az LMP egri ön­kormányzati képviselője, Komló- si Csaba erről beszélt: a fő céljuk, hogy minél több embernek fel­hívják a figyelmét a földrablásra.- A Fidesz most a termőföldet is szeretné kijátszani a baráti kö­röknek. A magyar állam birtoká­ban már alig maradt privatizálha­tó közvagyon. Bár az országban több helyen tartunk demonstrá­ciókat, nincsenek illúzióink, meg­akadályozni nem tudjuk, de ha minél többen tudnak róla, hosz- szabb távon talán eredményesek lehetünk - közölte a képviselő. Csatlakozott a megmozdulás­hoz a Magyar Szolidaritás Mozga­lom Egri Csoportja is. Vezetőjük, Gócza Attila kijelentette: mozgal­muk 2011 óta minden megmoz­duláshoz csatlakozik, amely a jog- államiság védelmét célozza.- Egyetértünk a célokkal, ame­lyeket az LMP kitűzött. Nem vár­hatjuk el a demonstrációtól, hogy rögtön gyökeres változást okoz­zon, de minden ilyen ügy el kell, hogy jusson az emberekhez. Ha a sok-sok vélemény összeadódik, az fokozatos változást hozhat az emberek gondolkodásában - állí­totta. Szerinte az embereknek hi­ányosak az ismereteik e témában is, ezért is fontos a demonstráció. Civil résztvevőként Sipos Osz­kár elmondta: tűrhetetlennek tartja a kormány lépését.- Egy megyényi területet akar­nak új földbirtokosok tulajdoná­ba adni, ami sosem volt magán- tulajdon, mindig a nemzeté volt. Az a cél vezérelt, hogy minél töb­ben lássák: vannak még tiltako­zók ez ellen - jegyezte meg. A Kerencsend és Kápolna közöt­ti útszakaszt a beláthatóság és a termőföld közelsége miatt válasz­tották a demonstráció helyszínéül. Kik a földprivatizáció vesztesei? Elindult a licit a 3 hektárnál na­gyobb területekre, ám, hogy me­lyek érintettek a megyékben, nem tudni. Két hónap alatt érté­kesítik a megművelhető állami földek zömét. Az LMP úgy fogal­maz: a demonstráció célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét, milyen bűnre készül a kormány a menekültválság gerjesztette gondok árnyékában. Szerintük az önkormányzatok és a kisgaz­daságok lesznek a földprivatizá­ció vesztesei, pedig az állam fel­adata lenne a kis- és középüze­mek földszükségleteinek, tar­tós földbérleti igényeinek kielé­gítése. a közérdekű feladatokat végző helyhatósági gazdálkodás céljainak szolgálása. HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Kocsis Irén Mária bűnmegelőzési alosztályvezető- Milyen kezdeményezést indí­tott útjára a rendőrség?- A Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitány­ság Házhoz megyünk elneve­zésű bűnmegelőzési, vagyon­védelmi kampánysorozatához. Heves megyében öt helyszínen alakítunk ki információs pon­tokat, ahol a rendőrség és egy biztosítótársaság munkatár­sai adnak felvilágosítást, ta­nácsokat a vagyonvédelemről, a biztonságról érdeklődőknek. Az ingatlanok egyedi biztonsá­gi vizsgálatát is elvégezzük.- Kiket, mikor és hol várnak?- A szakemberek Egerben min­den hónap második hetében az Agria Park első emeletén, az in­formációs pultnál várják az ál­lampolgárokat. Tanácsokat a- dunk azoknak is, akik már ál­dozattá váltak. Szórólapokat is osztunk, vagyonvédelmi totót is kitölthetnek. Május végén a nek megyei fordulói is lesznek. Azon a csapatok egy nagyszü­lő, egy szülő és egy általános iskola felső tagozatán tanuló gyermek összetételben vehet­nek részt településenként.- Mi a program célja?- A hétfőn indult programmal a rendőrség célja, hogy erősítse a tulajdonosi szemléletet, bővít­se, felfrissítse az állampolgá­rok tudását arról, milyen mód­szerekkel, technikai eszközök­kel tudják még jobban megvé­deni az értékeiket. További cél a vagyonbiztonság erősítése, az ilyen bűncselekmények vissza­szorítása. Fontos ugyanakkor tudni azt is, hogy a vagyonbiz­tonságért egyrészt a rendőrség a felelős, másrészt az állampol­gárok, a gazdasági társaságok és a civil szféra is, ezért próbá­lunk minél több embert bevon­ni a programba. M. Z. Isten veled, Puiu bácsi! Ákos telefonált tegnap. Régen be­széltünk, megörültem a jelentke­zésének. Egy hűvös őszi vasárnap délután nem is jöhetne jobb hír, minthogy üljünk már össze végre egy pohár borra a Kacsába, úgy, ahogy régen. Kezdjünk el múltat idézni, recepteket cserélni, iroda­lomról, művészetről fecsegni, s persze nagyokat kacagni. Kezdjünk el végre újra ter­vezgetni, milyen lesz az idei Ka­csa Fesztivál, a semmihez, en­nél fogva mindenhez értő ama­tőr művészek, könnyed egri ta­lálkája. Már az asztaltársaságot is láttam: Ákos, a tv-s, Lajos, az operatőr, Zsolt, az újságíró, La­ci, a művészettörténész, Pisti, a színházi díszlettervező, Kata, a festőművész, jómagam, no és persze az elmaradhatatlan Puiu bácsi, a nyugdíjas bábszínész. Az is eszembe jutott, hogy ide­je lenne egy újabb kerti partit ösz- szehozni ezekkel a kedves, okos, félnótás emberekkel, akikkel egyszerűen csak jó együtt len­ni. Mert a társaságukban nincs szükség alakoskodásra, minden­ki mindenkit elfogad olyannak, amilyen, s a másik hóbortjai itt szeretni való érdemek, nem pe­dig megbélyegző különbségek.- Szomorú hírem van. Puiu meghalt - mondta Ákos, s a be­állt csendben fura kis gombóc kezdett gömbölyödni a torkom­ban. Tudtuk, hogy hónapok óta nagyon beteg, azt is tud­Friciu Viorel bábszínész tűk, hogy valaki egyszer meg­csörgeti a telefont ezzel a hír­rel. De arra senki nem készült fel, hogy mit kezdjünk a hiány­nyal..., a „nincs többé, a már soha nem futunk össze, és nem nevetünk egymásra érzéssel”. Drága Puiu! Bóklászom a kertben, ahová többé nem tud­lak meghívni. Belerúgok egy színes levélkupacba, s leülök arra a tőled kapott faszékre, amit állításod szerint az örök­kévalóságnak készített egy ki­váló erdélyi mesterember... Ugye, idetelepedsz mellém néha, ha rád gondolok? B. K. Friciu Vioreltől október 7-én délután 3 órakor búcsúzunk az egri Rozália temetőben. Tíz napig ünnepük a helyi időseket GYÖNGYÖS Az idősek világnap­ja ugyan október 1-jén volt, de a városban tíznapos programso­rozattal tisztelegnek a szépkorú- ak előtt. A hivatalos köszöntőre hétfőn került sor, Hiesz György polgármester mellett a Kistérsé­gi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) vezetői is elismerés­sel beszéltek az idősek közössé­géről. Az események színességé­ről a város óvodásai és iskolásai, s a művészeti intézmények tag­jai gondoskodnak.- Most minden körülöttük fo­rog, mivel szeretnénk az idő­sek tudtára adni, mennyi szép­sége is van e kornak - mond­ta a Hírlapnak Maka Piroska, a KHSZK igazgatója. - A központ idősek otthonában közel százan laknak, főleg nekik igyekszünk kedveskedni színes programok­kal, de a város és a térség lakó­iról sem feledkezünk meg. Sze­retnénk, ha mindenki figyelmét sikerülne felkeltenünk kicsit, hiszen meg kell becsülnünk tár­sadalmunk öregjeit. Mivel a központ szerint fontos a családi kötelék, az otthon la­kói a családtagjaik körében ve­hettek részt a hétfői eseményen, amelyet az Empty Pubs nevű helyi együttes koncertje zárt. Az idősek annak is örülhetnek, hogy programokban nem fog­nak hiányt szenvedni, hiszen egyebek között ellátogatnak még Hollókőre is. T. M. í Egy 876 millió forint értékű infrastruktúra-fejleszté­si pályázat sikerének örülhetnek a Bugát Pál Kórházban, derült ki az intézmény hétfői sajtótájékoztatóján. Ebből a pénzből a kór­ház teljes gyógyító vertikumát érintő eszközállomány-fejlesztést hajtanak végre az idén. A kórház vezetésének ígérete egyebek kő- i zott arról is szól, hogy az új CT-készülék november elején a gyógyí- | tók és a betegek részére rendelkezésre áll majd. Az új kardiológi­ai ultrahang (képünkön) már üzemel: egy hete érkezett. G. R. 1 . ...I..........Hl_____ ____I

Next

/
Thumbnails
Contents