Heves Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-16 / 243 szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. OKTÓBER 16., PÉNTEK Vendégek négy országból EGEI Nemzetközi üzleti works- hopot rendezett a közelmúltban az Eszterházy Károly Főiskola Gazdaságtudományi Intézete - tudatta dr. Csáfor Hajnalka intézetigazgató. Az eseményre a GTI már meglévő és leendő európai szakmai partnereit hívták meg Portugáliából, Törökországból, Finnországból és Romániából. Az október eleji találkozón új projektötletek is felvetődtek, illetve együttműködési megállapodások megkötéséről is születtek döntések. A vendégek a város nevezetességeivel is megismerkedtek ittlétük alatt. S.S. Időseket ünnepeltek Idősek napi rendezvényét tartotta meg Eger- farmos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a tegnap délutáni órákban, amelynek a település Művelődési Háza adott otthont. A vendégek fogadása után Petrik László, egerfarmos polgármestere mondott köszöntőt, majd ezt követően számos programmal várták az érdeklődőket. Felléptek a község óvodásai és iskolásai, majd őket követte Farkas Ágnes és a Tűzkerék Néptánc Egyesület kiváló előadása. A programok után kellemes hangulatú zenés vacsorával fogadták a vendégeket. M. A. Közművesítik az ipari parkot OH Az önkormányzat megkezdte ipari területének közművesítését a víz-, illetve szennyvízcsatorna-vezetékei építésével. A következő évben a gázvezeték készül el. Kerek Oszkár polgármester tájékoztatása szerint az itt élő embereknek és az önkormányzatnak szüksége van arra, hogy helyben munkahelyek létesüljenek, illetve hogy növekedjen az iparűzési adóbevétel. Ez az elsődleges indoka a közművesítésnek. S. S. >Jri I MKUI r<': fiapm Hj EGER A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában vendégeskedtek a Gárdonyi Géza Szín ház es a Babszem Jankó Gyermekszinház művészei. Nagy Barbara, Szél Anikó, Baráth Zoltán, Fehér István és Reiter Zoltán megismertették a gyerekekkel, milyen beszédtechnikai és légzőgyakorlatokon keresztül készülnek fel egy-egy előadásra, őket pedig abba avatták be a diákok, hogyan zajlanak náluk a drámapedagógiai foglalkozások. Reiter Zoltán szerint számukra is különleges egy-egy ilyen alkalom, amikor nem színész-közönség viszonyok között találkoznak a fiatalokkal. A két főkolompos előzetes letartóztatásban várja az eljárást Száznyolcvan gyanúsított Vádemeléssel zárult az egri munkaerő-kölcsönzős és cég- temetős bűnszervezet ügyében indult nyomozás. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu HEVES MEGYE Megtudtuk, az államnak okozott kárból három- milliárd forint megtérült egyrészt a lefoglalt ingatlanoknak, ingóságoknak (például autók, kisrepülő, 30 millió forint értékű esküvői ruha-kollekció), készpénznek és zárolt számláknak köszönhetően, másrészt a csalásban résztvevő cégek, illetve a gyanúsítottak önkéntes befizetéseinek hála. Dr. Balázs Zsolt pénzügyőr alezredestől, a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetőjétől megtudtuk, a csalások 2009-ben kezdődtek, s 2013. szeptemberéig folytak, amikor lecsaptak az elkövetőkre. A nyomozók először arra figyeltek föl, hogy Egerben és Nagyvisnyón bizonyos személyek cégtemetőt működtetnek, azaz a tartozást felhalmozó vállalkozásaikat hajléktalanoknak és külföldieknek adták el. Az összehangolt nyomozás 2012-ben kezdődött el,'S ékkor bukkantak a bűnszervezet fiktív munkaerő-kölcsönzős ügyleteire. Több megyében is igyekeztek felgöngyölíteni hasonló ügyeket, s a szálak Egerbe vezettek. Az elmúlt években a NAV minden szakterülete, s több megyei rendőr-főkapitányság is segített, hogy felderítsék az ügy minden részletét. ÖszA közös nyomozócsoportot vezető dr. Bezerics Anikó őrnagy kifejtette, a bűnszervezet Győrtől Debrecenig működött, de jellemzően Heves megyében, Borsodban és Budapesten. A 182 gyanúsított - akik közül 40-50 közé tehető a Heves megyeiek száma - esetében külön-külön mérlegelik milyen bűncselekmény elszesen több mint kétezer tanút hallgattak meg, elemezték a cégek könyvelési adatait. A csalás több mint tízezer munkavállalót érintett, akiket ugyan bejelentettek a muflWl- tatók, de a közterheket nem fizették meg utánuk. Ők végig ugyanott dolgoztak, de kiszervezték őket, s közben foglalkoztatójuk néhány havonta megváltozott. Ha lebuktak, a céget eladták, újat alapítottak helyette. Összesen 38 munkaerő-kölcsönző, szervező cég vett részt a bűnkövetésében vettek részt. A vádemelési javaslatot a Heves Megyei Főügyészség a következő hetekben nyújtja be az Egri Törvényszéknek. Több gyanúsított a tárgyalás nélküli ítéletet választotta, beismerő vallomást tett, megtérítette az okozott kárt, valamint segített feltárni a szabálytalanságokat. szervezetben, akik 121 adócsaló céggel álltak kapcsolatban. A papírmunkát és a bérszámfejtést hat könyvelőiroda végezte, ebből négyet erre a célra alapítottak. Ötvenegy Cég5segítette fiktív számlákkal a szervezetet. Dr. Balázs Zsolt elmagyarázta: a bűncselekmény ötlete az egri vezető fejéből pattant ki, aki aztán Budapesten is terjeszkedni szeretett volna, így ott is irodát nyitott. Ennek vezetője lett a másik fő gyanúsított, mindketten előzetes letartóztatásban vannak, akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható rájuk. A 182 gyanúsított kilenc féle bűncselekményt - egyebek között adócsalás, költség- vetési csalás, pénzmosás - is elkövetett. Az egyik vezetőt lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel is gyanúsítják.- A bűnszervezetben közreműködők a banki átutalásból befolyó pénzt készpénzben fölvették, a dolgozók ebből megkapták nettó bérüket. A többi a két gyanúsított zsebébe vándorolt, de kaptak belőle a csaló cégek vezetői, s ebből tartották fönn a hálózatot is. Tevékenységükkel leszorították a piaci, árakat,,, s, megkárosították nem csupán az államot, a munka- vállalókat is —magyarázta dr. Balázs Zsolt. Nagyvállalatok is velük spóroltak Dr. Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője elmondta, az utóbbi időszakban rengeteg hasonló üggyel találkoznak. A munkaerő-kölcsönzős csalásokban jellemzően olyan cégek vesznek részt, ahol sok embert foglalkoztatnak és nagy a bértömeg. Ezek jellemzően őrző-védő, vagyonvédelmi vállalkozások, takarítással, illetve szállítmányozással foglalkozó társaságok. Ebben az esetben is a legtöbben ilyen tevékenységet folytattak. Az egri bűn- szervezet ügyfelei között voltak nagyvállalatok is. Tárgyalás nélkül is születnek ítéletek Fogadalmat tettek az erdésztanulók MÁTRAFÜREO A hét elején kezdődött és tegnap ért véget a Vadas Jenő Szakmai Napok programsorozat a Mátra Szakképző Iskolában. Hétfőn és kedden egy gazdag gombagyűjteményből álló kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, szerdán pedig a diákoknak szerveztek szakmai vetélkedőt, különböző témakörökben. A hagyományoknak megfelelően a tegnap délelőtti ünnepségen elhangzott az elsősök fogadalomtétele, majd Karnis Pálné, az intézmény igazgatója személyesen fogott kezet az újdonsült diákokkal. A fogadalomtétel után megkoszorúzták az intézmény névadójának szobrát. A program az esti vadászbállal zárult. B. K. Badacsonyi Ferenc és Üveges Tamás közös kiállítása Egerben Fotográfiák inspirálta versek EGER Közös kiállításmegnyitóját rendezték meg Badacsonyi Ferenc fotográfusnak és Üveges Tamás költőnek október 17-én az Agria Park Galériában. Iván Diána énekesnő előadása után a két alkotót Teleki Klári méltatta. A kiállítás „Alannyá vált az ige” címen indult és még hetekig látható lesz a bevásárlóközpontban. A látogatók nem egy átlagos és megszokott kiállítással találkozhatnak. A Tárlat érdekességé, hogy a vendégek a fotográfiákat és az általuk inspirált szövegeket, verseket együtt csodálhatják meg. A két művész közös alkotói munkája 2012-ben indult. A galériában megtekinthető képeket (/) 3 'CC '3 £ Új gondolatokat ébresztenek a fotó-vers tárlat alkotásai és az ahhoz írt verseket először egy külön erre a célra készített honlapon mutatták be. Ám azóta a tárlat anyaga jelentősen kibővült, módosult, s most a második alkalommal került a közönség elé. Badacsonyi Ferenc fotóit erősen jellemzi a kompozíciók hangsúlyossága, erőssége. Ezzel a látásmóddal egy autonóm riport képeit is képes képzőművészeti alkotás szintjére emelni, s a hozzájuk írt költemények által pedig az alkotások képesek a nézőben új gondolatmenet elindítani. Mindazoknak ajánlható a tárlat, akik kiszakadva a hétköznapokból valami újszerűre kíváncsiak. M. k. Petíció: közel tizenkétezren írták alá EGER Sok fiatal, számos ismertközéleti személy állt az Esz- terházy-petíció mellé, melynek eredményeképpen közel 12 aláírás gyűlt össze - tudtuk meg a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol a kezdeményező, dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a „közéleti akció” sikereiről beszélt. Mint az köztudott, a szaktárca már döntött az Eszterházy-főiskola egyetemmé válásáról, a kormányelőterjesztés hamarosan az Ország- gyűlés elé kerül. A tájékoztatón Habis László polgármestere is háláját fejezte ki mindazoknak, akiknek köszönhetően egri központtal egyetem jöhet létre. J. H.