Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-07 / 157. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JULIUS 7., KEDD Tehetségek mutatkoznak be EGER Az V. Szepesi György Bárzenész Találkozó részeként ma délután négy órától rendezik meg az Agria Parkban a Trillát, vagyis az élő zene versenyét. Az immár hagyományosnak mondható megméretésre az ország minden tájáról jelentkeztek zenészek, s az előválogató után 39-en kapták meg a lehetőséget arra, hogy tudásukat a szakmai zsűri előtt is megmutassák. Az értékelőbizottság elnöke Esze Jenő zongoraművész lesz, mellette Rácz Kati jazzdíva, Hunyadi László énekes, hangképző, Farkas Gábor Gábriel énekes-előadóművész és Szepesi Györgyné zenepedagógus bírálja a fellépők előadását. A díjakat szerdán adják át a legjobbaknak. SZ. E. Véradásra várják az önkénteseket Gépkocsik, kábítószerek, csikkek és előhívott nyomok a raktárban Még kéményt is lefoglaltak ERDŐTELEK, TENK A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete véradásra várja ma az önkéntes donorokat az erdőtelki művelődési házba délelőttiéi 10-től 12.30-ig, míg a tenki faluházba délután 2-től 5 óráig. Ugyancsak véradókat várnak az egri területi vérellátóba (Árva köz 1.) délelőtt 10- től délután 5 óráig. SZ. E. Regős Bendegúzt nézték a moziban HEVES Nagy sikere volt az első alkalommal megrendezett szabadtéri filmvetítésnek a dél-hevesi városban a művelődési központnál. A retro kertmoziban a mindenki által jól ismert kultfilmet, az Indul a bak- terház című alkotást nézhették meg az érdeklődők. Több mint kétszázan voltak kíváncsiak Regős Bendegúz csínytevéseire az ingyenes programon. A következő vetítés július 10-én, pénteken lesz, amikor is az Abigélt láthatják majd a hevesiek. SZ. E. Megyénkben mindegyik városi rendőrkapitányságon és a megyei főkapitányságon is található bűnjelkamra. Utána érdeklődtünk, hogyan és mik kerülnek ezekbe a helyiségekbe. Mazurka Zita zita.mazurka@mediaworks.hu EGER - Cigarettacsikktől kezdve a szerszámokon át a műszaki cikkekig mindent őriznek a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnjelkamrájában. A legkisebbtől a legnagyobb tárgyig mindent, amit el lehet tulajdonítani - tudtuk meg Ludányi Gyula rendőr főtörzszászlóstól, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának helyszínelőjétől. A bűnjelkamrába nem léphet be bárki, csak az oda engedéllyel rendelkező személyek. Nagy bánatunkra így mi sem készíthettünk fotót, ám szerencsére a bűnügyi technikustól rengeteg érdekes dolgot megtudtunk.- Városi kapitányságokon és megyei szinten, a főkapitányságon is léteznek bűnjelkamrák, amelyekbe a helyszíneken, bűnügyi technikus által rögzített nyomok és a lefoglalt tárgyak kerülnek. A helyiséget úgy képzeljük el, hogy szét van osztva, Külön vannak egymástól azok a tárgyak, amelyeket külön kell tartani: így eltérő helyen tartják a kábítószert és annak származékait, külön a veszélyes anyagokat, külön a fegyvereket, lőszereket és van egy nagyobb rész, ahol minden más található. A nagy meny- nyiségű veszélyes anyag tárolását a katasztrófavédelmen és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon keresztül oldjuk meg, az autókat, a motorokat a telephelyre viszik - mondja el a fó'törzszászlós. - A cigaretta- csikktől kezdve a kisrepülőgépig Az állami vagyonról szóló ide vonatkozó törvény és rendelet értelmében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság meghatározott időben, közjegyző jelenlétében, árverésre bocsátja a baleset vagy bűn- cselekmény során lefoglalt járműmindent lefoglaltunk már. Kollégám szokta mondani, hogy a parázson meg a kéményen kívül már szinte mindent lefoglaltunk. De ha belegondolok, már ez sem igaz. Történt olyan haláleset, aminél a kéményt foglaltuk le. A ház leégett és egy elhunyt személyt találtak az épületben, s mi már azt a jelzést kaptuk, hogy bontják a házat. Azonnal a helyszínre siettünk, hogy lefoglaljuk, aztán megvizsgáljuk, ami szükséges, így a kéményt is, mert akár az is okozhatta a halálesetet. Megtudtuk azt is, hogyan kerülnek be a bűnjelek a kamrába.- Bejelentik a rendőrségre magát a bűncselekményt, majd ezt követően kivonul egy járőr a veket, azokat, amelyekre a tulajdonos nem tartott igényt, nem jelentkezett érte. Az árverésen magánszemélyek és gazdasági társaságok egyaránt részt vehetnek. Legközelebb július 16-án tartanak nyilvános árverést Egerben. helyszínre, hogy megállapítsa, valós esetről van-e szó. Amennyiben igen, akkor biztosítja a helyszínt. Ezt követően vonulnak ki a helyszíni szemlét végző technikusok is és nyomkutatást végeznek - magyarázza a helyszínelő. - Életellenes cselekményeknél legtöbbször több bűnügyi technikus vonul ki a helyszínre és közösen végezzük a szemlét. Ez a munka akár több napig is eltarthat. Előfordult olyan eset is, ahol egy pár négyzetmétert több órán át vizsgáltunk, mire az áldozathoz eljutottunk. Nagyítókkal, ecsetekkel, ujjnyom-előhívóval, fiolákkal dolgozunk és a nyomokat rögzítjük. A lefoglalt tárgyakon kívül vannak az előhívott, megkeresett nyomok is: az ujjnyomok, a lábnyomok, a DNS-ek, a szagmaradványok. Ezek a megfelelő szakértőkhöz kerülnek, egy központi adatbázisba.- Az .a DNS, amit a helyszínhez kötünk, de nem tudunk hozzá embert is párosítani, addig nálunk marad a raktárban, amíg a nyomozáshoz szükséges. A bűnjelkamra így folyamatosan bővül! Amikor befejezünk egy ügyet, s a bíróság elrendeli, akkor az esethez tartozó, lefoglalt tárgyak visz- szakerülnek a tulajdonoshoz. Amikor megtaláljuk az elkövetőt, vagy nem ismert a tárgyak tulajdonosa, van, hogy elrendelik a megsemmisítését - tette hozzá a szakember. Tudta-e? Minden főkapitányságon található szagbank is. A szagokat lehet a helyszínen rögzíteni, vagy levenni az emberektől. Ott kell rögzíteni a szagmaradványokat, ahol azok létrejöhettek. Felkutatását és rögzítését kizárólag bűnügyi kutyavezető, bűnügyi technikus, vagy e feladatra kiképzett személy végezheti. A mintát bizonyos idő eltelte után felszedik, beteszik egy zárt üvegbe, s ezzel elkészül a szagkon- zerv. Bűnjelcímkével és biztonsági címkével hitelesítik. Árverésre bocsátják a kocsikat Senkinek sem kellett üres kézzel távozni a verseny végeztével Homokvárak épültek a pályán HEVES A tűző nap és a rekkenő hőség sem tudta eltántorítani azokat a gyermekeket és szülőket, akik az elmúlt hét végén lapátokkal, vödrökkel és egyéb, a várépítéshez szükséges kellékkel felszerelkezve jelentek meg a sportpályán. Az alkalmi homokozó hamar megtelt azokkal, akik az I. Hevesi Homokvár-építő Verseny felhívására jelentkeztek, hogy megépítsék a legszebb és legkülönlegesebb erődítményeket. Vidám hangulatban munkálkodott együtt a bölcsis, az óvodás, a kisiskolás és az egyetemistáidé besegítettek a játékos kedvű szülők is. Az sem okozott gondot, ha néha újból kellett taA gyerekek a szülőkkel építették a páratlan „monstrumokat pasztani a falakat, vagy éppen kiásni a várárkot. A másfél órás építkezés végeztével Sveiczer Sándor polgármester és Jakab Tibor fotóművész értékelte a munkákat, figyelmesen végignézve minden ki S'- mester gondosan megalkotott művét. Akik ezt a kreatív szabadtéri programot választották, magukénak tudhatták a leghosszabb, legnagyobb vagy éppen a legkreatívabb modelleket. A homokbirodalomból minden versenyző elégedetten távozhatott , hiszen a hevesi ön- kormányzat gondoskodott arról, hogy senki se térjen haza üres kézzel, értékes ajándékok találtak gazdára. SZ. E. Főiskolás kapott tudományos díjat EGöt Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) hallgatója, Gregus Tamás magas színvonalú tudományos diákköri tevékenységét és hallgatói összteljesítményét a napokban Pro Scientia Aranyérem-díjjal ismerte el a díj Odaítélő Bizottsága. Az informatikatanár szakon idén diplomát szerzett volt hallgató három alkalommal jutott be dolgozatával az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani, Tudástechnológiái Szekciójába. Az országos megméretésen először négy éve szerzett tapasztalatokat, majd 2013-ban - Magyar Péterrel közösen - első díjat érdemelt ki egy oktatási, célú mobil robot fejlesztéséért. Az idei Országos Tudományos Diákkörre benyújtott pályamunka négy hallgató - Almádi Csaba, Almádi Péter, Gregus Tamás és Tajti Tamás - közös összeállítása volt. A dolgozat nagy elismerést váltott ki annak bírálóiból, amit az is jelzett, hogy a szekció fő zsűrije továbbjuttatta őket a Prezentációs Díj elnyerésére, az akadémián rendezett konferenciára. A Pro Scientia Aranyérem-díjjal kitüntetett hallgató tudományos tevékenységét minden alkalommal dr. Geda Gábor főiskolai docens, az EKF Matematikai és Informatikai Intézetének oktatója segítette. S. S. * * \ t, > i