Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-28 / 175. szám

8 TETTHELY - TV-MUSOR 2015. JÚLIUS 28., KEDD HÍREK Kiadták a droglabor működtetőjét 8UDAPES1 A hónap elején elfog­ták, a napokban pedig kiadták a brit hatóságok a magyar rend­őrségnek azt a férfit, aki a gya­nú szerint másfél éven keresz­tül működtetett droglabort Buda­pesten. A 45 éves brit állampol­gár 2010 és 2012 között gyár­tott Kínából rendelt alapanya­gokból több mint 45 kilogramm drogot, majd a kábítószert pos­tán juttatta el a megrendelőihez, főként az Egyesült Államokba és Ausztráliába, 300 millió forin­tot meghaladó értékben. A fér­fi „magyarországi helytartóját", egy 28 éves román állampolgárt a labor felszámolása után fogták el, tőle tudták meg, hogy mi volt a brit férfi szerepe. MW Poénkodott a serpenyős tolvaj Gyanús zajokra ébredt egy makói lakás tulajdonosa va­sárnap hajnalban, majd meglát­ta, hogy valaki az egyik serpe­nyőjével a kezében áll az ablak­ban a ház köré felhúzott állvány­zaton. Az MTI szerint a tolvaj a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom makói elnöke (a szer­vezet ezt cáfolta), aki a lefülelé­sekor az ablakon át visszaad­ta a konyhaeszközt, és arra hi­vatkozott, hogy az egész „csak poén" volt. A sértett lakásából eltűnt némi készpénz és Zsol- nay porcelánok is, így feljelen­tést tett. A gyanúsított, T. Csaba 2011-ben két év felfüggesztett börtönt kapott hivatalos sze­mély elleni erőszakért. MTI Elmeorvosi kezelés alatt állt Houser, mégis vehetett fegyvert 0@fe Saját, törvényesen vásárolt és tartott pisztollyal ölt meg két embert az az 59 éves fér­fi, aki az amerikai Louisiana államban, egy moziban kez­dett lövöldözni. Tragédia bár­hol történhet, de Magyarorszá­gon alig kerül civil kezébe éles fegyver. i Trencséni Dávid david.trencseni@partner.mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Újra fellángolt a fegyvertartással kapcsolatos vi­ta az Amerikai Egyesült Álla­mokban, miután magyar idő szerint péntek hajnalban egy 59 éves férfi tüzet nyitott a Louisiana állambeli Lafayet­te egyik mozijában éppen filmet néző emberekre. A lövöl­dözésben ketten éle­tüket vesztették, he­ten megsebesülteik. Rick Perry, Texas exkormány- zója, elnökjelölt-aspiráns sze­rint a mozikban és más fegyver­mentes zónákban történő lövöl­dözések ellen a leghatékonyabb védekezés az lenne, ha beenged­nék a fegyvereket ezekre a he­lyekre. A politikus kijelentette: ha mindenki bevihetné magá­val a fegyverét mindenhová, ak­kor az ámokfutásoknak sokkal hamarabb véget lehetne vetni, hiszen az emberek vissza tud­nának lőni. John Russell Houser A republikánus * - megengedő - állás­ponttal szemben a libe­rális demokraták azok, élükön Barack Obama elnökkel, akik a fegyvertartás szigorításáért szállnak síkra. Mindeddig ke­vés sikerrel. A legutóbbi, a filmszínházi mészárlás az amerikai fegyver­vásárlási szabályok csődjét is je­lentették: tegnap kiderült, hogy az elkövető, John Russell Hou­ser annak ellenére vásárolha­tott legálisan pisztolyt Alabama államban, hogy korábban elme­orvosi kezelés alatt is állt, vala­mint Georgia államban, családi erőszak miatt eltiltották a fegy­vertartástól. Tragédia bárhol előfordulhat, Magyarországon azonban ki­zárt, hogy törvényes keretek kö­zött, ilyen priusszal bárki pisz­tolyt vehessen. Sőt, tökéletes elő­élettel sem könnyű fegyverhez jutni. Ennek ugyanis nem csu­pán a büntetlen előélet a feltétele, de a pisztolyra vágyónak orvosi vizsgálatokon is át kell esnie, el­méleti és gyakorlati vizsgát kell tennie fegyverismeretből, tisztá­ban kell lennie a jogszabályi fel­tételekkel. Mindezek után pedig a rendőrség saját hatáskörében dönti el, kiadja-e a fegyvertartó­Engedély nélkül Magyarországon is akadnak en gedély nélkül tartható fegyve­rek, A legjellemzőbb ezek kö­zül a légpuska és a gázpisztoly. Utóbbit félősök rejtegethetik a párnájuk alatt, de az utcára már nem vihetik magukkal. Ehhez ugyanis nem tartási, hanem vi­selési engedélyre lenne szűk ség. Légpuskával sem lehet ro­hangálni, ám más is fontos en nél a fegyvernél. Ha a lövedék túl gyors (azaz 7.5 joule-nál na­gyobb a csőtorkolati energiá ja), akkor már a tartása is enge­délyköteles. Mennyi az annyi? A statisztikák szerint az Egye­sült Államokban 100 polgárra 90 darab legálisan beszerzett és tartott fegyver jut. Ehhez ké­pest Magyarországon „csak” 3, darab akad 100 állampolgár­nál. De pánikra semmi ok, hisz az egy évben kiadott engedé­lyek 70 százaléka vadászfegy­verre érvényes. si engedélyt. A legtöbbször pedig nemleges a válasz. A fenti eljárásrend az önvédel­mi céllal tartani szándékozott fegyverekre igaz csupán. A leg­több, Magyarországon kiadott engedély ugyanis vadászati cé­lú puskákra szól. Utóbbiak meg­szerzése egyszerre könnyebb és nehezebb Is. A cél adott, a rend­őrség nem mérlegelhet, a koráb­ban sorolt vizsgálatokon és vizs­gákon túl azonban vadászati is­meretekről is számot kell adnia a jelentkezőnek. Ha minden el­várásnak megfelelt, még ak­kor sem mehet azonnal vásárol­ni, hisz ehhez is hivatalos en­gedélyt kell beszerezni. Ezt pe­dig csak akkor adják ki, ha a leendő vadász a jogszabályok szi­gorú előírásainak megfelelően gondoskodott jövendő fegyverei tárolásáról. És ha minden simán ment, akkor is évente legalább egyszer számíthat a rendőrség ellenőrzésére. TELEVÍZIÓ MŰSOR 2015. JULIUS 28., KEDD se o *n o 4.00 4.45 5.00 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.40 10.05 11.45 12.45 13.00 14.00 14.40 15.55 16.50 18.00 18.50 19.25 20.45 21.20 22.55 23.30 0.30 I 1.00 1.15 Dr. Tóth © Reflektor© Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Minden reggel © ízes élet © Reflektor © Top Shop AsztroShow Reflektor © Dr. Tóth © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © A mentalista © A szerelem foglyai© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © A főnököm lánya© RTL Klub Híradó Tökéletes célpont © Nevelésből elégséges © Reflektor© A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek Z 21,20 A főnököm lánya OS o U) Óránként Híradó és időjárásjelentés 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma dél­után 13.15 Kék bolygó 13.41 Ma délután 14.15 Világ 14.41 Ma dél­után 15.15 Magyar gazda 15.41 Ma délután 16.15 Élő egyház 16.41 Ma délután 17.15 Tessék! 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.07 Ma este 20.30 Ma es­te 21.25 Ma este 21.35 Világhíradó 21.55 Ma éjjel 22.35 Kenő 22.36 Ma éjjel 23.15 Ma éjjel Sherlock és Watson © Csapdába csalva © 13-as raktár © Mokka ® Stahl konyhája © Babapercek © TeleShop Astro-Világ Tények Délben Aktív© Sherlock és Watson© Magánnyomozók © Az én bűnöm © Veronica aranya © Fiorella © Tények Jóban Rosszban © Hőhullám © Hal a tortán a javából© Hawaii Five-0 © Last Resort-A belső 4.25 5.05 5.35 6.20 9.25 9.35 9.45 10.45 12.00 12.25 12.55 13.55 14.55 15.55 16.55 18.00 19.30 20.15 21.20 22.30 23.35 0.40 Tények Este 1.25 Aktív© 1.45 Sportos 2.00 Ezo.TV 3.00 Elhallgatott gyalázat ® 23.35 Last Resort 12.50 Smaragd szív - Az örökös © 13.45 Lucia - A sors üldözött­je © 14.40 Az örökség © 15.35 Barátok közt © 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése © 17.05 Tom és Jerry 18.00 Nő a baj ® 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Az élet csajos oldala © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agyme- nök® 22.00 Szelfi© 23.00 Bará­tok közt © 23.30 A harc törvénye ©0.30 Nő a baj© M2 - PETŐFI TVT 15.50 Mélytengeri mentőcsapat 16.00 Rolie, Polie, Olie 16.30 Thomas, a gőzmozdony 16.40 A mesebanda ­Dr. Seuss kacagtató kacatjai 17.05 Alex és a varázslatos gyümölcsös 17.10 Claude 17.25 A kis sárkány kalandjai 17.35 Napfény farm 17.50 A kiscsacsi kalandjai 18.00 Peppa malac 18.05 Mesélj nekem! 18.15 Süni és barátai 18.25 Kukori és Kotkoda 18.35 Caillou 18.40 Nyuszi Péter 18.55 Fejtörők kicsiknek 19.00 Chuggington 19.15 Nagymaci és Cin 19.20 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 19.35 Tappancs család 20.00 A mackócsalád 20.30 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt© 22.35 Twin Peaks© 23.30 Az A38 Hajó © 19.20 Noddy kalandjai 11.15 Családi Titkok © 12.20 Jó­ban Rosszban.© 12.55 Hal a tor­tán ® 14.00 Bűnök és szerelmek © 14.40 Bűnök és szerelmek © 15.20 Bumm! © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Hal a tor­tán © 18.05 Veled is megtörtén­het! © 19.10 Bűnök és szerelmek © 19.45 Bűnök és szerelmek © 20.20 Bumm! © 21.00 Halálka­nyar © 23.20 Spanoserek © 1.25 Jóban Rosszban © 5.40 6.25 6.55 7.20 7.45 8.35 9.30 10.25 11.20 12.10 13.10 14.10 15.10 16.05 17.05 18.05 18.35 19.05 19.35 20.10 20.35 21.00 23.10 0.05 1.00 Igazgyöngy © TV-Shop Will és Grace © Will és Grace © Monk-FIúgos nyomozó © Monk-FIúgos nyomozó © Szívek szállodája© Kettős ügynök© Acélszemély® Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© Az utolsó zsaru© CSI: A helyszínelők © CSI: A helyszínelők © NCIS® NCIS© Jóbarátok © Jóbarátok © Két pasi-meg egy kicsi© Két pasi-meg egy kicsi © Két pasi-meg egy kicsi © Két pasi-meg egy kicsi © Alvilági kötelékek © CSI: A helyszínelők © CSI: A helyszínelők © Az utolsó zsaru © 9.30 Szívek szállodája HÍR TV 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli hír­adó 12.30 Lapzárta 13.05 Kom­mentár nélkül 13.30 Paletta 14.05 Galéria 14.30 Befutó szabad stí­lus 15.00 Híradó 15.30 Ring 16.05 BBC Hard Talk 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Zöld övezet 18.00 Hír­adó 19.00 Híradó 19.30 Magyaror­szág élőben 21.00 Híradó 2121.35 Riasztás © 22.00 Híradó 22.30 Zöld övezet 23.05 Magyarország élőben dÜnatvVHHH FILM+ 7.15 Időjárás-jelentés 9.30 Család-barát 4.10 7.25 Azéletsava-borsa© 10.25 Angol nyelvű hírek 6.00 8.10 Virágzó 10.40 Kékbolygó 9.00 Magyarország 11.00 Mindentudás 8.35 DonMatteo© 11.25 ízőrzők: 9.35 A szenvedélyek Tápiószentmárton 10.50 lángjai © 12.00 Déli harangszó 10.20 A hegyi doktor - Újra 12.02 SrpskiEkran 12.35 rendel © 12.30 Unser Bildschirm 11.10 Azéletsava-borsa© 13.00 Híradó 14.50 12.00 Déli harangszó 13.15 Kívánságkosár 12.02 Híradó 15.10 Evangélikus magazin 16.50 12.40 Időjárás-jelentés 15.40 Útmutató 12.45 Jamie vidéki konyhája 16.10 Útravaló 13.15 Kívánságkosár 16.35 80 liter alatt a Föld 15.10 Rexfelügyelő© körül 16.00 Balatoni Nyár 17.05 Lengyelország© 19.00 18.00 Híradó 17.30 Herman Ottó, az 18.30 Időjárás-jelentés utolsó magyar 18.40 DonMatteo© polihisztor 21.20 19.40 A hegyi doktor-Újra 18.30 Térkép rendel© 19.05 Hogy volt!? 20.30 Párizsi helyszínelők 20.00 Van képünk hozzá © © 21.00 Híradó 21.30 Az utolsó angol 21.30 Munkaügyek© 23.05 úriember© 22.00 Ridikül © 22.30 Molto pavane- Erkel 22.50 Fapad© és Mahler © 23.20 Mindentudás 23.10 Fekete krónika© 23.40 Kékbolygó 23.40 Fekete krónika © 0.05 Himnusz 0.40 0.10 Sherlock© 0.10 Angol nyelvű hírek 2.40 1.40 Himnusz 0.20 Balatoni Nyár „4 21.30 Az utolsó angol úriember 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfilmek újra­töltve © 9.00 Teleshop 11.00­15.35 Privátfilmek újratöltve © 15.35 Sherlock Holmes ne­vében © 17.35 Az üzenet © 21.00 Titkok és hazugságok © 22.00 Az idő urai © 0.00 Flash Point - Tűréshatár © 1.40 A Va­dak ura © 3.45 Privátfilmek új­ratöltve © 21.30 Munkaügyek ATV 12.50 Televíziós vásárlási mű­sorablak 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV START 15.50 700-as klub ©, 16.25 Global 3000 16.55 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Vi­lághíradó 18.25 Fórum 19.00 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 ATV Híradó 21.00 Világhíradó 21.10 Tit­kos dosszié © 22.00 No comment 22.05 Az elnök emberei © 23.00 Egyenes beszéd 0.00 ATV Híradó a sötétség árnyéká­ban© T3I-A titokzatos kas­tély© Az elrabolt expressz­vonat© Boa-A rémület szorí­tásában © A Főnix útja ©amerikai akciófílm 2004. Szz Den­nis Quaid, Hugh Laurie, Giovanni Ribisi, Miranda Otto, Sticky Fingaz Kardvihar © kínai ak­ciófilm 2011.Sz.:JetLi, Kun Chen, Xun Zhou A professzor © amerikai akciófilm 2003 R.: Michael Oblowitz Sz.: Steven Seagal, Dobó Kata, Elaine Tan, Kétszemélyes had­sereg © amerikai ak­ciófilm 2013. Sz.: Dolph Lundgren, Billy Zane, Ro­bert Davi, Vinnie Jones pontjába © 16.50 A Főnix útja DISCOVERY 13.00 Autócsodák a roncstelep­ről 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Autókereskedők - Top5 17.00 Licitvadászok 17.30 Kanadai raktárárverések 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autó- kereskedők 20.00 Amcsi benzin­falók 21.00 Csupasz túlélők 22.00 Bear Grylls: A sziget 23.00 Az ön­kéntes számkivetett - a világ körül 0.00 Amcsi benzinfalók 1.00 Régi­ségvadászok 5.00 Amerikai futball 6.00 MMAHFC-gála, 2015/3. 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Erős emberek HSMA erős ember páros ob, Sobri Kalandpark-kupa 10.00 Labdarúgás Felkészü­lési mérkőzés, Güterslph, Porto-Schalke 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 Nagy Sportágválasztó Siófok 13.15 Footgolf Top-kupa 13.35 Lóverseny Futam 14.15 Légbőlkapott 14.30 Rali Ob-futam, Vesz- prém-rali 15.15 KI Ki-gála, Split 18.15 Labdarúgás Felkészülé­si mérkőzés, Klagenfurt, Galatasaray-Nice 20.15 Mai helyzet 20.30 Ökölvívás KO TV, Classics 21.30 Utánpótlás-magazin 22.00 Póker WPT Season 12, 34/27. rész 23.00 Póker WPT Season 12, 34/28. rész 0.00 Labdarúgás Felkészü­lési mérkőzés, Gütersloh, Porto-Schalke 6.00 MM A © 20.00 Két éhes olasz © 21.00 Édes élet David Roccoval © 21.30 Tareq Taylor - Skandinávia ízei © 22.00 James Martin, a repülő sza­kács © 22.30 A szakács, ha sza­badnapos © 23.00 Jamie 30 per­ces kajái © 23.30 Justine hétköz­napi finomságai © 0.00 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 0.30 Jamie 15 perces kajái © 1.00 Peter Kuruvita - Trópusi kalan­dok® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents