Heves Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-16 / 114. szám

DALLAMOS ESTEK 2015. MÁJUS 16., SZOMBAT a nóta, zúgott a Régi, szép emlékeket idéztek a dalok Sokak szerint a magyar nóta a 20. század elején hanyatlásnak indult, és úgy tartották, mára teljesen ki­kopott. Estünk volt a bizonyíték arra, hogy ez a műfaj nem tűnt el a sül­lyesztőben, hanem tovább él a lelkes előadóknak és persze a rajongótábor­nak köszönhetően. Egerben újfent bebizonyosodott: a közönség élteti a magyar nótákat. Az egri dr. Menyhárt József és fe­lesége, Éva együtt érkeztek a prog­ramra. Fiatal koruk óta kedvelik a nótákat, így ezt az estét sem hagyták volna ki. Éva azt mondja, ő a klub va­lamennyi rendezvényére eljár, több­nyire a barátnőjével. Számukra min­den ilyen alkalom felüdülést jelent, így ez a mostani is az volt.- Csodálatosan éreztem magam, ilyen szép estém régen volt - mesél­te lelkesen Mészáros Istvánná, aki az egész estét végigénekelte. Minden dal szövegét ismertem, s a remek előadók valósággal magukkal ragadtak. Bí­zunk benne, hogy több ilyen rendez­vényt is szervez a Hírlap. Mi biztosan ott leszünk - tette hozzá.- Imádom a magyar nótákat, otthon is egész nap a Dankó Rádió szól. Ezek Előfizetőink önfeledten szórakoztak, nagyon sokan végig énekelték az örökzöld slágereket a kiváló fellépő művészekkel a dalok felidézik a fiatalságunkat, emlékeztetnek legszebb emlékeinkre és fájó veszteségeinkre is - jegyezte meg egy másik néző, aki azt is meg­említette, hogy harminc éve járatja rendszeresen lapunkat, de eddig még egyetlen pályázatunkon, játékunkon sem nyert. Ez az este azonban minde­nért kárpótolta. Besenyei Veronika ma is képzi hangját A közönség egyik kedvence, Bese­nyei Veronika a szünetben elmesélte, hogy öt éve kapcsolódott be a klub munkájába. A próbákra, fellépések­re Hevesről jár Egerbe. Mint mondta, legnagyobb álma teljesült, amikor a nyugdíjba vonulását követően bele­vágott a zenetanulásba. - Vettem egy szintetizátort, és magamtól kezdtem tanulni. Ebben a csapatban ráadásul olyan barátokra találtam, akikkel na­gyon jól érzem magam. Szívvel-lélek- kel veszek részt minden műsorban, s hogy ne okozzak csalódást a közön­ségnek, rendszeresen járok a mai na­pig egy kiváló énektanárhoz. A fellé- pőruháimat is magam kreálom. A siker most sem maradt el. Vero­nika először a Nézek a nagy messze­ségbe című nótával csalt könnyeket a nézők szemébe, majd az operett­blokkban a Ringó váltó csengeri vio­lám kezdetű dallal csábította tapsra, éneklésre a közönséget. A klub tagjai közül egyébként nem ő az egyedüli, aki hosszú utat tesz meg azért, hogy részt vegyen a közös felkészülésben, a fellépésen. A varázsos hangú Rohácsi Károly például Mátraterenyéről ingá­zik a próbákra, a műsoros estekre. Egy pohárka bor is emelte a hangulatot Az előadás szünetében a Murányi Szőlészet jóvoltából egy pohár borral koccinthattak vendégeink, s hozzá a Numann pékség foszlós kalácsát is megkóstolhatták. Az operettrészben felcsendültek a Te rongyos élet, a Hajmási Péter, a Dé- libábos Hortobágyon című dalok is. Ezeket a népszerű dallamokat már együtt énekelték az előadók a kö­zönséggel. Az ablakokon kiszűrődő mulatság hangjai a járókelőket is meg-megállították, s egy holland házaspárt is becsalogattak az intéz­ménybe. Elmondták, imádják a ma­gyar nótákat, a cigányzenét, ezért szeretnék ők is végighallgatni a pro­dukciókat. A rendezvény végén már ők is állva tapsoltak a fináléban fel­vonuló művészeknek. E rendezvény az első volt, de nem az utolsó A Dallamos esték programsoroza­tunknak csupán az első állomása volt a szerdai nótaest. A kétszáz érdeklő­dő és a sok-sok pozitív visszajelzés csak megerősített bennünket abban, hogy folytatnunk kell a könnyűzenei előadások és egyéb szórakoztató mű­sorok szervezését olvasóinknak. A RÉSZLETEKÉRT FIGYELJÉK A HEVES MEGYEI HÍRLAPOT! Rohácsi Karoly i Drs. Maria Martens és férje, középen Dobó Katica Hogyan tetszett a műsor? MEGKÉRDEZTÜK A válaszadók szerint emlékezetes estében volt részük Ifi. Báder Ernő Besenyei Veronika SZIRÁKI LASZLO- né: - Nagyon jól szórakoz­tunk, és ar­ra biztatjuk a mi szervezőket, hogy minél több ilyen ren­dezvényt hívjanak életre. Mi nagy nótarajongók vagyunk, szinte egész nap a Dankó Rá­diót hallgatjuk. Természetesen élőben látni, hallani ezeket a gyönyörű dalokat teljesen más élményt jelent. Gratulálunk minden fellépőnek és a megyei lap gárdájának is! Egész bizto­san sokáig emlékszünk majd erre a szerda estére. élmény A Hírlap feledhetetlen műsort varázsolt az olvasóknak j , MÉSZÁROS IMRE: - Amikor ol­vastuk a Hír­lapban, hogy az első kilenc­ven jelentke­ző garantáltan részt vehet a nótaesten, rögtön jelentkez­tünk a párommal. Boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, ráadásul a héten cirkuszje­gyet is nyertünk a lap segít­ségével. Ennek köszönhetően a hét végén remélhetőleg a két unokánk is jól szórako­zik majd az Eötvös Cirkusz egri előadásán. Köszönjük, Hírlap! iNagy sikere volt a Heves Megyei r Hírlap „Dallamos esték” elneve­zésű szerdai nótaestjének. Az elő­fizetőinknek szervezett műsorra több mint kétszázan látogattak el a megye különböző településeiről, így a Bartakovics Béla Közösségi Ház díszterme zsúfolásig megtelt. A közönségnek Fodor Beáta, la­punk főszerkesztő-kiadóigazgatója kívánt jó szórakozást, megköszön­ve előfizetőink kitartó hűségét a Hírlaphoz. Ezt követően lépett a színpadra if­jabb Báder Ernő prímás, aki a Jó es­tét kívánok! című nóta pattogó rig­musaival „hangolta” a jelenlévőket. Az est folyamán a Hevesi József Nótaklub tagjai, köztük Bene Kati, Besenyei Veronika, Papp Miklós, Rohácsi Károly, Asztalos István, Kmeczné Gömöri Marika, Dobó Katica, Szepesi Tibor, Tanka Mária Magdolna, Bikki Oszkár, Dávidné Juhász Margó, Báder Ernő hegedű- művész, illetve Gonda László zon­gorista, előadóművész varázsolta el a hallgatóságot. MÉSZÁROS IM­RÉIMÉ: - Ha nó­táról van szó, minden lehető­séget megraga­dunk. A Hevesi József Nótaklub rendezvényei különösen kedvesek szá­munkra, egy fellépésüket sem hagynánk ki. Ragyogóan szó­rakoztunk ma este is, szinte mindent dalt végigénekeltünk a fellépőkkel. A Heves Me­gyei Hírlapnak külön köszönet ezért a szép élményért. Ré- ges-régi előfizetők vagyunk, tehát nagyon jólesett ez a re­mek ajándék. SZIRÁKI LÁSZLÓ: - Füzesabony­ból érkeztünk a feleségemmel. Az újságból ér­tesültünk erről a lehetőségről, és természete­sen azonnal úgy döntöttünk, hogy itt a helyünk. Őszintén szólva szeretnénk több efféle rendezvényen is részt venni, de egyre kevesebb az ilyen színvonalas, szórakoztató pro­dukció, avagy nem tudunk róla. Régi előfizetői vagyunk a lapnak, de ilyen élményt kö­vetően minden bizonnyal ma­radunk hűséges olvasók. i i i V rnr«i

Next

/
Thumbnails
Contents