Heves Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-11 / 85. szám

4 ________________DIÁKVILÁG 20 15. ÁPRILIS 11., SZOMBAT Éden Bence is „hazateleportált” az egri diáknapra versengés Hatalmas bulival búcsúztatták a márciust a di­ákok az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola Barkóczy utcai épületben. Az osztályok látvá­nyos felvonulással indították a napot, s a bemutatkozást követően a tornateremben nézhették meg a külön erre az alkalomra készült kisfilmeket, majd mindenki ízlésének és érdeklődési körének megfele­lően választhatott a számtalan programlehetőség közül. Nép­szerű volt a szabadulós szoba, olyannyira, hogy bejutni is ne­héz volt a programra, nem még kijutni onnan. Budavári Ágnes mindenkit felvilágosított, aki hagyta magát, a természettu­dósok pedig látványos kémiai show-val készültek. A torna­teremben egymást követték az előadók: táncosok, sporto­lók, bűvész és egyéni előadók szórakoztatták a közönséget. Az egyik legnagyobb sikernek örvendő program a Hősök-kon- cert volt. A celeb vendégek so­rát erősítette Éden Bence, aki testépítő tanácsaival látta el a fiatalságot. A rendezvény ideje alatt az iskolánkban forgatott Ran­dom Marci, a VIVA Tv műsor­vezetője, aki a cikis dolgokról kérdezgette a gyakorlósokat, akik azonban állták a sarat, és választékos, vicces stílusban válaszoltak a kérdésekre. Az eredményhirdetés során kiderült, hogy a legnépszerűbb tanár Gomány Melinda. A leg­jobb büféért járó vándorvágó­deszkát és a legjobb filmért járó kitüntető címet is a 11/A osztály nyerte, míg a szavaza­tok alapján a legjobb progra­mokat a 11/B-sek biztosították. A diákigazgató címet egy­szavazatnyi előnnyel a Hawaii harcos, Erik nyerte. ■ Random Marci (jobbra) a diáknapon SZÓRAKOZÁS , Az idei tanévben már a második diáknapot szervezte meg a Neumann János középiskola. Ősszel a végzősök, április elején pedig a 11. évfolyamosok szerveztek programokat az intézményben. A táncok, filmek mellett volt egérfuttatás, kosárlabda-bemutató, koncert, a vállalkozó kedvűek pedig zumbázhattak is. Autóverseny-szimulátor, házasságkötő terem, kreatív sarok, illetve az iskola táncos-, ugróköteles lányainak produkciói nyújtottak élvezetes szórakozást a tavaszi szünet előtt. A legsikeresebb program a flash mob volt, ami jól szimbolizálta az évfolyam példás együttműködését. Díjat ért a Hamis tanú... nagykörös Nagyon szép egri siker született a balladamondó versenyen Nagykőrös polgármesteré­nek díjában részesült - egy­ben negyedik helyezést ért el - a Neumann egyik diákja az országos balladamondó versenyen. Szabó Bence, 9. osztály Vajon gondolta volna József At­tila, hogy a születésnapját or­szágszerte több millió ember ünnepli majd? Esetleg Petőfi azt, hogy nemzeti ünnepün­kön az általa írt Nemzeti dalt szavalják? Hitte volna bárme­lyikük, hogy az utókor úgy emlékszik rájuk, mint hősökre, akik tintával és tollal küzdöt­tek egy szebb jövőért? S Arany lános vajon mit mondana, hogy Nagykőrösön immár tizenket­tedszer gyűltek össze középis­kolás diákok határon innen és túlról, hogy balladákat mondva tisztelegjenek a magyar iroda­lom jelentős alakja előtt? A verseny színhelyéül szol­gáló múzeumban betekintést nyerhettünk XX. század eleji vidéki iskolák világába is. Ül­hettünk a kornak megfelelő padokban, olvashattunk régi írásokat, /és persze, láthattuk a fegyelmezőpálcát is, ami egykor igen fontos kellék volt. Az idegenvezetőnk több, rend­kívül izgalmas történeten ke­resztül mutatta be számunkra Nagykőrös múltját és jelenét, az esténket a Csík zenekar kon­certje koronázta meg. Már csak egy éjszaka választott el ben­nünket a megmérettetéstől. Nem sok időnk volt lazíta­ni, ugyanis már korán reggel elkezdődtek az elődöntők. Én a művelődési központ dísz­termében mondhattam el a Walesi bárdokat a Császár Angéla Jászai Mari-díjas szín- művésznő vezette zsűrinek, amely értékelte az előadáso­kat. A harmincegy versenyző meghallgatása után ült össze a bizottság, hogy kiválassza a legjobb nyolcat ebből a cso­portból. Úgy hiszem, életem eddigi legszebb elismerésében részesültem, amikor az ered­mény kihirdetése után egy idős hölgy odajött hozzám, és azt mondta: „Fiatal úr! Én sok balladamondó versenyt végig­néztem már, de ha ma nem hallottam volna önt verset mondani, csalódottan mentem volna haza. Remélem, sikeres színész lesz magából!” Azt hi­szem, erre mondják: az ilyen pillanatokért érdemes élni. Végül a négy csoportból to­vábbjutott 32 versenyző mutat­hatta meg újra, mire is képes. Ezúttal azonban már szépszá­mú közönség előtt és kamerák kereszttüzében tették mind­ezt... A Hamis tanú című balla­dát kaptam, ezzel kellett hatást gyakorolnom a közönségre és az ítészekre. Végtelennek tű­nő tanácskozás után tért visz- sza a zsűri, hogy kihirdesse az eredményt. Magam - negyedik helyezést elérve - Nagykőrös polgármesterének a díját kap­tam, ami örömmel töltött el, túl azon, hogy nagyszerű élmény volt Balogh Márton 12/E osz­tályos diáktársammal együtt versenyezni. Hálával tartozom Barna Vik­tor tanár úrnak a felkészítő munkájáért, támogatásáért, amivel hozzájárult ehhez a si­kerhez, és természetesen itt kell megemlítenem azt a va­lakit, akinek a legnagyobb köszönettel tartozom: ő pedig nem más, mint az Édesanyám. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Neumann János Közép­iskola színeiben versenyezhet­tem, öregbítve ezzel iskolám hírnevét. A Neumann diákja, Szabó Bence átveszi a polgármesteri díjat A Hunyadiak nyomában jártak a péterkei diákok négy nap Diáktársaimmal nemrégiben Szerbiában jár­tunk. Hosszú útnak néztünk elébe, amelynek során az első megállónk Aradon volt, ahol megtekintettük a Szabad­ság-szobrot, s az 1848/49-es szabadságharc eseményeire emlékeztünk a vértanúk vesz­tőhelyén. A kiránduláson egy idegenvezető is segítségünkre volt, akinek nagyon élveztük a társaságát, mert mindig ér­dekes történeteket osztott meg velünk. A nap második felében Temesvárra érkeztünk, ahol a Bánság fővárosának történél mi emlékeivel ismerkedtünk. A szálláshelyünkön kedves fogadtatásban volt részünk: egy néptánccsoport saját pro­dukciójával örvendeztetett meg bennünket, minket is bevonva az előadásba. Szerbiában az első úti célunk a versed vár volt, ahonnan gyönyörű ki­látás nyílt a tájra. Ez a napunk a várakról szólt: Versec után Szendrő felé vettük az irányt, majd az egykori Nándorfehér­várra utaztunk, ahol rövid városnézés után barangolás következett a Duna-Száva tor­kolatánál épült erődítménybe, majd Zimonyba - Hunyadi János halálának helyszínére - utaztunk. A harmadik napon a törökbecsei magyar iskolában jártunk, ahol egy előadást is bemutattunk az ottani diá­koknak. Nagyon izgultunk, de végül egy jól sikerült prezentá­ciót tartottunk intézményünk­ről, a Tamási Áron Általános Iskoláról és Pétervásáráról. Az egész idő alatt nagyon jól éreztük magunkat, és azt hiszem, mindenki nevében elmondhatom: ha újra lehető­ségünk lenne erre, szívesen megismételnénk ezt az uta­zást. Kovács Kinga A verseci várnál pózoltak a lányok HIRDETÉS OsztályNapló 2011-2015 A Heves Megyei Hírlap kiadója 2015 áprilisában ISMÉT megjelenteti az „OsztályNapló” című kiadványát. A középiskolás végzős diákokat 1-1 példánnyal ajándékozzuk meg a ballagásuk napján. 2000 végzős diák, az osztályfőnökeik és igazgatójuk tartja kezében BALLAGÁSI EMLÉKKÉNT ezt a 100 oldalon megjelenő extra minőségű kiadványt A kiadvány paraméretei: borító 250 g műnyomó karton, belív 70 g fényes t.print Szeretné a végzős diákokkal megismertetni oktatási intézményét, tanfolyamait, szolgáltatásait, termékeit, esetleg munkát ajánlana számukra? Bővebb információval szolgálunk: Telefon: 36/513-633 E-mail: hmhgyartas@mediaworks.hu KineDok-estek a főiskolán Eger Kovács Kristóf kisfilmjével kezdődött a programsorozat Kovács Kristóf Besence Open cí­mű dokumentumfilmjének vetí­tésével kezdődött az Eszterházy főiskolán a KineDok-programso- rozat. E filmklub egyedi filmter­jesztői platform, ami rendezők és nézők között teremt kapcsola­tot. A szervezők tervei szerint a programban még 12 dokumen­tumfilmet mutatnak be. Az első estet Hargitai Fanni harmadéves mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hall­gató nyitotta meg. Megtudtuk: a film négy évig készül, ebből három évet töltöttek forgatás­sal Besencén. Az alkotó a videó elkészítésének alapötletét egy híradós bejátszásból merítette, amiből az derült ki, hogy a be­Hargitai Fanni, az est szervezője senceiek egy sikeresen elnyert európai uniós pályázatból épí­tettek teniszpályát, illetve hoz­tak létre egy biokertészetet. A változás azonban nem egy­szerű egy, főként munkanélkü­liek által lakott településen... A „mozi” után többen is el­gondolkodtunk azon, hogy mi magunk milyen kiváltságos helyzetben is vagyunk: van otthonunk, kiszámítható csa­ládi háttérrel rendelkezünk. Ugyanakkor a most látott do­kumentumfilm szembesített minket azzal, hogy akár egyet­len karnyújtásnyira tőlünk is mennyire sanyarú feltételek közepette kénytelenek élni emberek. Fekete Dorottya

Next

/
Thumbnails
Contents