Heves Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-11 / 85. szám

2015. ÁPRILIS 11., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP ÁLLÁSPONT LÁSZLÓ ERZSÉBET Törvényes, mégis bűzlik A KORMÁNY állítólag még nem tárgyalta, de csírá­jában már megjelent egy igazságügyi minisztériumi törvénymódosítási javaslat arról, hogy az utólag adott hálapénz nem számít vesz­tegetésnek, azaz, nem bűn- cselekmény. mondhatni, helyesen teszi a törvényhozás, ha legalizál­ja azt, ami eddig a fehér ajtók mögött megtörtént, csak sen­kinek nem állt szándékában kikotyogni. A beteg gondol­kodásába ősidó'k óta kitöröl­hetetlenül beépült a hálapénz átadása, az orvosok pedig - egyesek rosszul érzik ma­gukat tőle, mások legfeljebb azért, mert vékonynak érzik a borítékot - szinte kivétel nélkül nem tiltakoztak. ismerik a hazai állapotokat, ugye? A páciensek széles tábora olykor versenyt űz abból, hogy mennyit csúsz­tasson orvosa zsebébe, mondván, ha én többet adok, mint a szomszéd Mari, rám jobban figyel a doktor úr. Ugyanez kicsiben a nővérek­kel: csoki, kávé, tojás, no és egy kis manna, hogy kedve­sen, mosolyogva nézzenek rám a hölgyek. nincs titok, a pénz miatt bűzlik a rendszer. Alulfize­tett az egészségügyi társa­dalom, a doktor elfogadja a pénzt, ritkább esetben kimondja, mit mennyiért vállal. Nem a magánrende­lésén, az ingyenes terepen. A nővérek sem tuszkolják vissza a szatyorba a kis ajándékot, ha már ennyire megalázóan kevés a kereset a három műszakért. enged-e a szorításból a le­galizált hálapénz? Aligha, csupán nem nevezik vesz­tegetésnek. Ezzel ugyanis nem kerül jobb helyzetbe az ellátórendszernek ez az el­hanyagolt szelete, az pedig morálisan elfogadhatatlan, hogy a magasabb színvona­lú ingyenes szolgáltatásért az állami helytállás helyett a beteg fizessen. A saját fia halálát okozta az apa gondatlanság Áram alatt hagyta a korábban házilagosan összeeszkábált fűnyírógépet A vádiratban szereplő törté­neti tényállás szerint 2013. má­jus 20-án délután az apa azzal foglalatoskodott, hogy lenyírja a házuk előtt a füvet. Amikor elvégezte ezt a munkát, akkor a fűnyírógépet egyszerűen be­tolta az udvarra anélkül, hogy a berendezést áramtalanította volna. Hátra ballagott ezek után sarlózni, közben pedig megkérte a fiát, hogy a szerkezet vezetékét húzza ki a konnektorból, a be­rendezést pedig tolja a helyére. A15 esztendős, egyébként közép súlyosan értelmi fogyatékos fiú - az eljárás során pontosan nem tisztázható okból - végül is nem az épületben található fali aljzat­ból, hanem magából a fűnyíró­gépből húzta ki a hosszabbítót. Igenám, de cselekedete során szabaddá vált az eszköz villásdu­gója, amihez a tinédzser hozzá­ért. Ennek következtében pedig halálos áramütést szenvedett. A nyomozás során feltárt bi­zonyítékok és az ügyészi vizs­gálat összegzése nyomán a vádhatóság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat az apa ellen. Azt indítványozza vádiratában, hogy a bíróság végrehajtásá­ban próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki a gondatlan szülővel szemben. Az ügyben első fokon a Bün­tetőeljárási Törvény előírásai­nak megfelelően az Egri Tör­vényszék hoz majd ítéletet. .................................... ____ Go ndatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja a Heves Megyei Főügyészség azt a férfit, aki nemtörődöm­ségével a saját fia halálát idézte elő két éve Kompokon. Szalay Zoltán Amint arról a Hírlapban már be­számoltunk, figyelmetlen és fe­lelőtlen volt a kompolti édesapa, emiatt a közép súlyosan értelmi fogyatékos gyermekét halálos áramütés érte. A 2013 tavaszán történt szomorú, de tanulságos esetről és a büntetőeljárás állá­sáról pénteken dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész adott tájékozta­tást lapunknak. A vádhatóság megállapította: a 37 éves férfi három éve vásá­rolta a testvérétől az elektromos fűnyírógépet. A kerti eszközt a néhai édesapjuk fabrikálta egy évtizeddel előbb házilagosan, s bizony figyelmen kívül hagy­ta az alapvető érintésvédelmi előírásokat. A szerkezet úgy ka­pott áramot, hogy egy mindkét végén villásdugóval felszerelt hosszabbító biztosította annak áramlását. Ám ennek az lett a következménye, hogy amikor a szabálytalanul rászerelt alj­zatból kihúzták a kábelt, akkor ugyan leállt a fűnyíró működé­se, de ha a másik végét továbbra is csatlakoztatták egy konnek­torba, akkor a vezeték - s per- ^ *1 .. . az e mberölés elkövethető szándékosan, illetve gondat­lanul. Utóbbi esetben a ter­helt nem akarja egyenes szándékkal más halálát elő­idézni, de nem kellő körül­tekintéssel jár el. A büntető törvénykönyv 160. szakasza szabályozza a köznyelvben gyilkosságként emlegetett bűntény törvényi tényállását. Alapesetben az emberölés bűntettéért 5-15 év szabad­ságvesztéssel sújtható a tet­tes. A bűntényt gondatlanság­ból megvalósító ember vétség címén egytől öt évig terjedően küldhető rács mögé. sze a fémből készült villásdugó - elektromos áram alatt maradt. A vádirat szerint ezzel tisztá­ban volt az apa, a jelen büntető­ügy vádlottja. Tudta, a gép bal­esetveszélyes, mivel annak táp­kábele akár halálos áramütést is okozhat. Éppen ezért a férfi ki­zárólag maga használta a beren­dezést, a családtagjainak nem engedte meg igénybe vegyék bármilyen kerti munkához. .......ilosi________________ß HI RDETŐ TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL ÉLJEN A FORINTOSÍTÁS ADTA HITELKIVÁLTÁS LEHETŐSÉGÉV tfsL. '«iir TÖBB MINT 100 TAKARÉKNÁL AZ ORSZÁG 1500 PONTJÁN Cserélje le kedvezőtlen banki jelzáloghiteiét Takarék Kiváltó Hitelre a takarékszövetkezetek segítségével! Önnek megérné kiváltani? Nézzen be hozzánk! A Takarék Kiváltó Hitel részletes feltételei megtalálhatók a vonatkozó Általános Szerződési Sza­bályokban, Üzletszabályzatban, illetve Hirdetményben, amelyeket a Szövetkezeti Hitelintézetek kirendeltségeiben, és honlapján érhet el. További, részletes információért forduljon a Szövetkezeti Hitelintézet munkatársaihoz! A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Hitelintézetek a hitelbírálat jogát fenntartják. www.takarekoskivalto.hu Pszichiáterek, pedagógusok vitáztak a lelki egészségről tudomány Az egri Eszterházy Károly Főiskolán tartották a Ma­gyar Gyermek- és Ifjúságpszichi­átria és Társszakmák Társasá­gának 39. kongresszusát, amely­nek idei témája a lelki egészség és az oktatás kapcsolata.- Találkozónk neve, A játék határokkal felhívja a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen kö­zegben, hogyan tanítják a gye­rekeket, legyenek lelkileg egész­ségesek vagy betegek - tájé­koztatott Kiss Enikő, a társaság elnöke. - Reméljük, fórumunk a társszakmák bevonását is segíti. Vitatémáink akadtak bőven. Az elnök elmondta: a lelki egészség és az oktatás viszo­nya sokrétű, bonyolult. A ver­sengés a jobb jegyekért, meg­felelni akarás az otthoni és az iskolai elvárásoknak lelki za­varokat idézhet elő a diákoknál. A mindennapos testnevelés és a sport pozitív hatása a testi-lel­ki egészségre egyértelmű, de a szervezési nehézségek gátolhat­ják a jó eredmény elérését. A lé­nyeg az lenne, hogy a pszichés zavarokkal küzdő tanulókat ok­tató pedagógusok működjenek együtt az egészségügyi szak­emberekkel. ■ SZ. E. Oltalom védi a kosarkanyokat kaptárkő Őskorieszköz-készítő is kapott nemzeti parki védjegyet Kiemelt természetvédelmi oltalmat kapott a földműve­lésügyi miniszter tavaly ősz­szel hatályba lépett rendelete alapján hazánk valamennyi kaptárköve. Azért, hogy fel­hívják a figyelmet e különle­ges képződményekre, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) pénteken Kaptárkő Na­pot szervezett Szomolyán, ahol a résztvevők meg is csodálhat­ták ezeket. A bükkaljai fülkés sziklákat a szomolyai lakosok nevezték kaptárköveknek, Eger környékén vakablakos kövek­nek, másutt köpüsköveknek, Ördögtoronynak, Nagybába- széknek, Nyergesnek, Hegyes­kőnek, Kecskekőnek, Ablakos­kőnek, Királyszékének, Kősár­kánynak mondják azokat. Leg­ismertebbé és legelterjedtebbé a kaptárkő elnevezés vált. E né­ven említik tanulmányaikban a kaptárkövek rejtélyének meg­oldásán fáradozó kutatók is. A pénteki programot nem­csak ezen ritka természeti érté­kekre való figyelem-felhívásra szánta a BNPI - tájékoztatott Paulikovics Ildikó kommuniká­ciós referens, hanem a hunga- rikum-törvényhez kapcsolódó értéktárakat, a helyi és nem­zeti parki termékeket, terme­lőket, a hagyományőrzőket is szeretnék ismertebbé tenni. A rendezvényen dr. Fazekas Sándor földművelésügyi mi­niszter adta át nemzeti parki védjegyet öt új tulajdonosának, s köszöntötte azt a 12 termelőt, akik most újították meg a véd­jegyüket. Az idén a tárgyalkotó népművészet kategóriában hir­dettek pályázatot, s adtak nem­zeti parki védjegyet Gelsei Sán­dor bútorfestőnek, Mészáros Sándor vesszőfonónak, Regős József őskorieszköz-készítőnek, a Kreativy Nonprofit’Kft alko­tócsoportjának, illetve Tóth Ló­ránt fafaragónak. A „Kaptárkövek" fotópá­lyázat megnyitója, valamint kirakodóvásár, szakvezetéses kaptárkő túrák, s természetis­mereti játszóház is része volt a programnak. ■ G. R. 1 V T : Enyhébben büntetendő a gondatlan emberölés Elektromos fűnyíró. A szerszám csak eszköze volt a sajnálatos esetnek, a felelősség a hibáját ismerő apáé.

Next

/
Thumbnails
Contents